2018. június 25., hétfő

... vakon, bénán, boldogan.

... naszóval... az van, hogy rám jár a rúd.


Tökre vàrtam a szabimat - amit pénteken kezdek - izgatottan, örömmel, újruhával, szülinappal, ajándékokkal az unokáknak, Magyarországra utazás izgalmával (mer fosok a hosszú úttól, de mindegy), fodrásszal, manikûrrel, új fürdôruhával és meglepetéssel (öcsi nem tud semmirôl, negyvenedik szülinapja lesz épp, plusz magamtól magamnak is szülinapis-lepôdésre kaptam egy tökjó bukszát...igaz féláron jutottam hozzá mert kirakatban volt, de dönölûûû és puccos és új szaga van)

...erre a vállam teljesen beállt, másfél hete kiestem a munkából, iszonyúan bír fájni, még a seggtörlés is kihívás. Konkétan leképezve; három körfûrészlapos asztalon èrzem folyamatosan. Az elmúlt héten magamévá tettem négy doboz Ibuprofent és egy doboz Naproxent csekély hatásfokkal.  Miután a nonsteroidok nem mûködtek, ma szurira megyek amiért tekintve hogy egyenest a vállizületbe adják - egyáltalán nem rajongok. 

A bal szememmel is gondok vannak, szerdán megyek a kórházba vizsgálatra, hogy kiderüljön mi lesz ezzel a bevérzéssel a vakfolt mellett, mert olyan látástorzulásom van, hogy bakker az elvarázsolt kastély tükörterme az kutyafasza... Egy hónap alatt szoktam hozzá ehhez a fura Hundertwasser látásmódhoz, de nagyon nem szeretném ha állandósulna.

Jó lenne , ha a héten ttörténne kisebb csodával határos esemény, mert ha törik ha szakad mi beülünk a kocsiba szombat reggel és megyünk unokalátogatóba.

Részleteket majd késôbb írok, mert egy ujjal posztolni, úgy, hogy minden betû szétcsúszik a szemem elôtt nem élmény. Ha legalább a vállamat megszerelik, írok, mert kétkézzel tudok vakon is gépelni.

 Itten a végére egy skypesszössz mer csakazértis vidáman:

" -…Tamááás segíts! 

- Mi a baj? 

- A fiad ideszart a padlóra, a lányod meg megpróbálta felsöpörni..."





update: behatárolhatatlanul szar napom volt, melynek a nagyját a sürgôsségin töltöttem a kórházban.  Fájok, és ettôl öregnek és szétesettnek érzem magam. Mondhatni fészbukknyelven: nemhogy nem vagyok szelfiképes állapotban, de még egy csúsztatós nokiás lesbôl és ötven méterrôl lôtt homàlyosra se vagyok jó.


2018. június 8., péntek

Anya szössz a skyperól

"Helgaaa... ne hozd be azt a söprût a teraszról, így is tele van a nappali indokolatlan dolgokkal..."


"...anya, soha nem gondoltam, hogy ilyen mondatot fogok kimondani, de képzeld ma belekakált a gyerek a hosszabbítóba"





2018. június 6., szerda

Egy néggyerekes űrdemagóg jövőképe

Volt jó sok mondanivalóm, de először azt gondoltam, nem reagálok semmit sem a nemzet pinája kontra szolgálólány meséje hisztériára.
Aztán ez is gyúródott, változott bennem ebben a pár napban és mostanra ezzel az átgyurmázott és megformázott maszlaggal se nagyon tudok mit kezdeni, csak hisztérikusan nevetni kéne ezen az egészen.
Olyan volt ez az én formálódó véleményem, mint a terminátorkettőben mikor a végén megsemmisül a folyékonyfém manus és az összes addigi felvett személyisége ott csapkod a forró olvadt vasban.
Stádiumaim voltak rendesen - szingliként a "kiaméhemből, kikérem magamnak", migránsként az "amúgy mitugrálok engem ez nem érint nem ott élek", anyaként a "külömben is van négy gyerekem de ha csak a saját termelést nézem akkor is megvan a kettő" állampolgárként "bazdmegtököm nem kell sok hozzá, hogy szaporodjon a magyar, az összes ismerősöm több gyereket akart aztán megakadtak az első csomag pelenka áránál..."

A végére oda jutottam, hogy innen az agyam belsejéből a szememen át nézve mennyire sírnivaló az összesféle mondandó.
Nem beszéltem senkinek (csak a férjnek, mert ő ért engem), erről az én maszlagomról meg amire jutottam, de aztán azt gondoltam tegnap, hogy kicsit már úgy nyom belülről és meg kéne szabadulni tőle, hát tessék.


Jó hülyeség ríni azon, hogy fogy a magyar, miközben a bolygónk már lassan eléri az éppen eltartható emberek mennyiségének határát. Kövezzetek meg nyugodtan, de szerintem a magyar identitásom és nemzettudatom meg örökségem SEM lehet olyan fontos mint az, hogy elsősorban EMBER vagyok és nem magyar... már bocs. Fő csapásvonalként az emberiségért -- a bolygónkért és egymásért - vagyunk felelősek és nem az országunkért (már, hogy mert így megokosodtunk és lejöttünk a fáról meg ilyenek).

Hamár dugni KELL akkor elsősorban fajfenntartásból megy az (evolúcióilag aszongyák a szerelemhormon is emiatt vóna) de az biztos, hogy  nem nemzetfennmaradásból.

Az évezredek során egész civilizációk és törzsek - vagy ha úgy tetszik nemzetek tűntek el (és kerültek elő - a szerk...) ez egy olyan folyamat ami a történelem során kismilliószor előfordult. A népek alakultak, az országhatárok mozogtak és mindezekkel együtt kétlem, hogy vannak ma már tiszta nemzetek akkora volt itt a jövés menés.

Nem azt akarom ezzel mondani, hogy nekem nem fontos az, hogy magyar vagyok.
Szerintem viszont kurvára rossz a sorrend ebben az egészben. Az örökségünk, vagy a gyökereink (bár ez utóbbi tök jól kétértelmű...) megtartásával is lehet a tágabb látókörrel nézni és látni.

Ettől a fura véleményemtől én még magyar vagyok. (JA... és nem azért mert magyarnak születtem, mert ez megin egy másik hülyesége az én kicsi népemnek. )
Nekem a Föld bolygó a hazám és az a fura helyzet állt elő, hogy én akkor érzékenyülök el, ha a nemzetközi űrállomás instagramját nézegetem. (Meg mondjuk ha a Balatont, de az (remélhetőleg) ott lesz akkor is ha nulla magyar ül a stégen.)

Ha elpusztítjuk a bolygónkat és vele együtt egymást, vagy legalábbis a civilizációnk nagy részét, kurvára mindegy lesz, hogy árpádnépének mennyi volt a szaporodási rátája...
...ezzel már a hagyatékunk is vele pusztul és kétezer év múlva se lesz ámuldozó ember itt aki majd nézegeti a szentkoronát egy múzeumban az üveg mögött és olvasgatja a feliraton, hogy élt itt egyszer egy pökhendi kis nép akik magyaroknak nevezték magukat...

Jah, hogy hülye vagyok és demagóg és menjek vissza a konyhába gyereket szülni...
Jah, hogy nem ezen a bolygón élek?
Ja de.









EPI: Utópisztikus gondolatok? Jah...
A baj csak az, hogy nekünk kell eldönteni, hogy majd a végén  ilyen 1984-szerű szolgálólány mese lesz-e, vagy inkább startrekkeses egyesült nemzeteses...
Sajnálom, én ilyen űrgeneráció vagyok, szerintem vagyunk néhányan.
Tudjátok énmagyar miért küzdök nap mint nap (egész életemben really) ?
Azért, hogy optimista maradhassak...





Na elmegyek horgolni és firefly-t nézni. Az való nekem nem a politika meg a világmegváltás, akkora olvasótáborom úgyse nincsen.

Üdv
Róza

jah.. tudom Jedi vagyok de..

...még egy Jedi se tarthat meg egy fél égboltot maga felett és most úgy érzem mázsás súlyként nehezedik rám az élet. Meglengetem majd a szup...