 |
Az új webkamera
2011 |
Az van, hogy jött néhány privát levél az utóbbi hónapokban, melyeknek először nem akartam túl sok figyelmet szentelni. Aztán eszembe jutott, hogy bár a véleményük stilisztikailag nem volt egészen finomra darálva, netán enyhébb formában más olvasóimban is felmerültek ugyanazok a dolgok...
...tudniillik, hogy mi felhőtlenül boldog házaspár vagyunk, rózsaszínű idillben, szappanbuborékban élve, ami majd úgyis meglátom, hogy egyszer szét fog pukkanni. Meg még érzelgős, picsogós picsa (jéé alliterál) is vagyok, a férjem meg papucs, na mondjuk ezzel nem foglalkoztam túl sokat.
Ami meg a rózsaszínű idillt illeti, egy kicsit elgondolkoztam, mert tény, hogy amikor elküldjük egymást a fenébe (a levélíróknak üzenem - ritkábban, mint ők szeretnék), az nekem nem számít annyit és nem is tart olyan sokáig, hogy különösebb figyelmet szenteljek neki. A gyerekeink sem csodagyerekek, sem nem zsenipalánták, megvan a magához való esze mindnek, még ha néha előfordul is, hogy nem arra használják amire kéne. Az egyikből kutató lesz a másikból meg kozmetikus, vagy mittudomén, ami akar...
Mindezeket nem is azért írom, mert mentegetőzni akarok, hanem mert remélem, hogy az olvasóim értelmesebbik fele érti a történeteim, szösszeim, meg amúgy az egész sztori lényegét, hogy nincsen itten semmiféle humbug.
Ez a mi életünk az ÉN szemüvegemen átszűrve (ami lehet, hogy tényleg kicsit rózsaszín) az, amit ÉN tartok fontosnak megosztani belőle.
Mindazonáltal kétségtelen, hogy vannak az életünknek olyan részletei, amelyeket bár nem írok meg, méginkább hozzájárulnának ehhez a rózsaszín legendához.
Nálunk időnként van virág a vázában, valentinnap nélkül, szülinap nélkül, minden nélkül. Most a kötekedők azt mondják magukban: hhjaaah, megteheti, hogy a benzinkúton a tankolás mellé bevág egy csokor gazat a kocsiba. Réges-rég a nagy csóróságban hazafelé tartva ugyanúgy megállt a napraforgóföld mellett, és szedett a fiatal virágokból nekem. Mindezt úgy, hogy ő aztán abszolúte nem egy romantikus, érzelgős alkat (kifelé). Kb. ez a virág lekommunikálásakor jön ki:
-nesze hoztam neked virágot, hogy ne járjon a szád...
-kirakták a teszkóba a kuka mellé, gondoltam hazahozom...
-valaki a padon felejtette
-basszus kibontottad? Nem neked hoztam, szülinapja van a....
stb...
Én csak azt tudom, hogy ő az egyetlen, aki még fel tudja idézni bennem azt a húsz évvel ezelőtti fiatal lányt, akiről még magam is sokszor elfelejtkezem.
Az ő szemüvegéről meg őt kéne megkérdezni.
Amúgy meg elárulom a nagy coelhoi titkát az életnek. Mindenki kicseszett élete egy szappanbuborék, ezt kéne rohadtul észben tartani, akkor talán nem lenne így eltoszva a házasság, a gyerek, a világmindenség, meg minden...
