Szössz

 Akartam írni sms-t az embernek, hogy mikor jön, hogy legyen a vacsora erre pont rámcsörgött…

- Heló épp most gondoltam rád…

- … és? Jó volt?

                                                         —————-   o   ——————

Kedvenc ápolónőm a melóban egész reggel morgott és panaszkodott. Egy darabig kényszerdetten hallgattam, de egy idő után nem bírtam tovább, amúgy is tök elegem van és a fejem felrobban már tényleg ezen a héten.

- Neisha, most vagy abbahagyod a panaszkodást, vagy elmész a főnökhöz és neki mondod…

Rámnézett a szelíd tekintetével, értetlenül:

- Én nem panaszkodom… csak kifejezem a gondolataimat…

Nyugaton a helyzet változatlan

Nem szeretem a kiszámíthatatlanságot és a meglepetéseket.

A külső tényezőt.

Amikor valami nem, vagy nem csak rajtam múlik.

A nem látott filmeket, a nem kipróbált éttermeket és a még nem evett ételeket.

Nagyon mélyen egyfajta gyomorgombócom lesz, és nem is nyugszom meg ameddig túl nem vagyok az első tíz percen. 

Nem azért, mert nem lehet jó egy mozi, vagy egy új kaja és nem is azért mert egy fehér kiszámítható kockában szeretnék élni ahol mindig egy irányból jön a fény.

Gyerekkoromban a könyvek történetfolyama volt az egyetlen, amiben nem bántam a változást. Ott volt időm alkalmazkodni. Elég gyagyás voltam ahhoz, hogy a Dűnét hatszor elolvassam. 

(By the way a férj utálta a mozit.)

Mivel azonban a világ és benne én változások és meglepetések sorozata, muszáj volt a hülye, kemény fejemet valahogyan rászoktatni erre. Ha viszont nem muszáj, akkor kicsit még hisztizek az új étterem, vagy az új film miatt. 

A férjem a legnagyobb rajongóm.

Annak apropóján jött ez most elő megint, hogy az elmúlt két év nekem egyáltalán nem esett rosszul. Tök elvagyok az e-könyveimmel, a horgolásommal - oké most még a hülye tanulással megin, néha vannak ilyen vízióim, hogy hatvanöt évesen ülök egy fotelban és még mindig valami vizsgára készülök - egyáltalán én tökre élvezem a változatlanságot.

Megyek ez ellen. 

Jó nem úgy kell ezt elképzelni, hogy ilyen nagy lelkicsatákat vívok a depresszió és a hiperaktív őrült között, azon már túl vagyok rég.

Szépen rádolgozom magam az ismeretlenre. 

Viszont ez időbe telik. Önnevelésem során nagyon erősen próbálok a rendszer nélküliség felé tendálni, de mindeközben nagyon nehéz azt megértenem, hogy emberek hogyan nem kapnak rohamot a spontaneitástól.

Ha tudom, hogy két hét múlva elmegyünk egy távoli városba egy karácsonyi piactérre és ottalszunk, fel tudok rá készülni. El tudok jutni odáig, hogy tökre várom és lenyomom magamban közel az összes hülye gombócot. 

De amikor a napom közepén a férj mondjuk beállít azzal, hogy mejünk - mittomén - világgá, akkor érzem, hogy a beleim keringeni kezdenek és kis csomókká formálódnak. 

Mindez ellent mond annak, hogy eljöttem Angliáig a férj után, de megmagyarázza azt, miért ültem egy évig a lakásban ezután. 

Megyek ez ellen. 

… mert nem várhatom el, hogy mindenki az én dilimhez alkalmazkodjon és a világ normálisabbik fele alakítsa úgy, hogy a moziban adjanak egy brossúrát (mint az operában) hogy mire számíthatsz, (ki hal és ki énekel)…

Pl. legyek már spontán: múlt vasárnap hirtelen utasításba adtam a férjnek, hogy menjünk moziba és nézzük meg a Dűnét. Ő úgy megörült ennek (mert ő is szenved ettől a “nincs benne a mai programban” feleségtől, hogy azonnal elkezdett mozijegyet nézni. 

Annyi csalás volt a dologban, hogy én ugye már tudtam a történetet előre, de azt ne várja tőlem senki, hogy hirtelen menjek moziba és még azt se tudjam mit nézek… 

Namindegy. A férj utálta a filmet, de azt gondolom erre is igaz ami a Marmite-ra, vagy utálod vagy szereted.

Ezek után érthető is, hogy ez a kovidos két év annyira nem volt megterhelő számomra, ezek a “spontán” dolgok nem nagyon hiányoztak. 

Szóval tolom én ezt magam ellen és a végére általában jó sül ki belőle. Csak nem szeretem. 

Tíz spontán alkalomra levetítve a statisztika: egyszer lesz dünnyögés a vége (mertesoseakarszsemmitsecsinálni) egyszer-kétszer mondok nemet, vagy belemegyek, de kicsit duzzogok miatta, a maradékban bevállalom a gyomorgombócot és megvárom míg elmúlik és mindeközben próbálok nem olyan képet vágni mint akinek most lőtték a pircinget a mellbimbójába.

Én értem. 

Értem, hogy a hülye, kifordult, gyors és spontán világ nem az én elvárásaim felé tendál, de az én belső nyugtalanságomat csak az állandósággal tudom kompenzálni. 

Amikor tudom_előre_mi_fog_történni. 

Volt idő, amikor a még a bármilyen új mozi történetét is elolvastam, mielőtt beültem rá.

Volt idő, amikor még szombat reggel bundáskenyeret kellett ennem teával. 

Azt hiszem, hogy nem vagyok bolond. Annyira fontos lenne, hogy emberek megértsétek, vagy legalább megpróbáljátok megérteni, hogy mi zajlik egy ilyen rendszerszerű fejben.

Azt hiszem, hogy azt kellene megérteni, hogy nem főleg másoknak nehéz ez, hogy egy ilyen emberrel kell élni, vagy éppen az anyja vagy a testvére (esetleg barátja, de abból nekem kevés akadt az első 46 évben, a többit majd meglátjuk).

Kurvára nem egyszerű nekem sem magammal élni.

Még úgy sem, hogy a legnagyobb részét ezeknek a dolgoknak már (egyedül, rohadt sok melóval) sikerült elengednem. Elviselni a viszonylagosan állandó rendszertelenséget (ez volt a legnehezebb, és ezen dolgoztam a legtovább) például úgy, hogy négy gyereket nem lehet agyamenten megtervezett környezetben felnevelni. Lehetetlen.  A gyerek maga a rendszertelenség, spontaneitás (spontán dugott kukoricát az orrába, barkát a fülébe és az ujját a lefolyóba) és a rendetlenség. Szóva köszi lányok sokat segített.

Megyek ez ellen.

Nem mindig sikerült. 

Utáltam a spontán utazást (nyolcadmagunkkal kisbusszal) Papukra, a mai napig hisztériázom belülről ha eszembe jut. 

Túl spontán utazásunk egy februári Vasárnap volt, már nem tudom, hogy a férj melyik haverjának jutott eszébe…

SEMMI nem volt  megtervezve, és ami igen az sem úgy lett (amit egyébként megmondtam előre, konkrétan az összes előrejelzésem bejött - mint amúgy általában).

Kurvára hideg, hó, minden kurvára zárva, a kurva hegyre fel se jutottunk mert nem volt kurva hólánc, a hazaúton minden gátizmomra szükségem volt, hogy ne pisáljam össze magam és a korona ékköve - India helyett aznapra - egy kétes kinézetű, tökismeretlen harkányi étterem, ahova (nekem azt mondták) csak pisilni mentünk be, de a banda többi tagja már az éhhalál szélén járt és enni is kellett. 

Ettől sokkal hosszabb történet volt ez (konkrétan ráment az egész kurva nap) és mindenki röhög már rajta, amin én még ma sem tudok.

Az összes energiámmal arra koncentráltam, hogy egész úton csendben maradjak (a férj szerint azért néha kihallatszott).

Ez a hülye pánik, amit én egy gombócba szorítok és a gyomromban tárolom segített viszont hozzá, hogy végtelen türelmet fejlesztettem ki. Noha a kettő totálisan ellentmond egymásnak, mégis következnek egymásból. 

Mert azt néztem, hogy a hisztimmel vagy a rossz kedvemmel mások kedvét is elrontom, szóval inkább csenben maradtam néha sikerült néha nem, de jó tréning.

 Van ugyanis egy venomszerű lény bennem, aki mindenkit felfalna miközben szarkasztikus megjegyzésekkel szórakoztat, de ebből kívülről a legtöbb esetben semmi sem látszik. Ezt én rohadt nagy teljesítményként élem meg és el is várom, hogy mindenki értékelje - még akkor is ha nem tud róla. :) 

Ja.

Még ma is tart a fejlődés. Majd nyolcvan évesen már kapható leszek szerintem egy hirtelen jött karaoke partira is (mer az kb. elképzelhetetlen).

Asszem a család kicsit megszokott már engem. Szeretem tudni mit kapok pl szülinapra vagy karácsonyra, tudják már, hogy nekem nem lehet igazán ajándékot venni (nagyon nehezen megy az arcbeállítás, meg az, hogy hogyan kell örülni, még akkor is ha örülök, hát még ha nem, jó ebben is már azért sokat fejlődtem, de egyszerűbb ha tudom mire kell számítani.) 

A férj is próbálja tudni, hogy a spontán gyeremenjünk izéket legalább reggel közölje, hogy délutánra beleedződjön a fejembe. 

Nagyon sok öruralom és energia vész el amikor hirtelen a rég tervezett hazautazást pl. repülőre kellett tenni. Az öruralomba fáradtam el. Meg bőgtem is a fodrásznál emiatt és nem is amiatt, hogy amúgy bimbit vágott a fejemből… amiatt később bőgtem…

Rohadt nehéz volt ám úgy Magyarországra utazni, hogy eleve teljesen idegen helyen kell lenni két hétig, plusz SEMMI sem úgy lesz ahogyan el lett tervezve, plusz még a saját autónk megszokott kis otthonos és ismerős környezete sincsen velünk. Sok idegen embert és tömeget tolerálni a repülőn odavissza plusz a reptér a macera és mindezt elbaszottan rövid hajjal ami kb még tíz évet rátesz a kinézetemre is.

Rohadtul türelmesen és alkalmazkodóan végigcsináltam ezt az egészet is, csendben és fegyelmezetten húztam a bőröndöt a betonon és közben a hisztim már a piros zónában, de az önuralmam tartja a rácsot, hogy ne áradjon ki a repüléstől való rettegésem vagy az előttem álló két hét miatti hisztériám. 

Szerintem rettenetesen sikeres volt amúgy ahogy én ezt menedzseltem. Halál büszke vagyok magamra  és azt remélem, hogy a fentiek ismeretében értitek, hogy miért. 

Másnak ez max egy napos kellemetlenség. Sokat dolgoztam és dolgozom én azon, hogy mindenki elhiggye, hogy nekem is csak ennyi. 

/Nyilván a cél is segített.

Rohadt jó volt látni a kölyköket és velük időt tölteni, rohadtul szar ez így hogy ők ott vannak. Tudom, hogy külön család meg minden, de valahogy nem érzem magunkat így egésznek, de ez már megin olyan, amit magammal kell lejátszani és kész./

Valahogy úgy képzelem, hogy fut egy program mindenki fejében. Normálisan ez a program alkalmazkodik és tanul, folyamatosan fejlődik olyan módon, hogy kis programokat nevel saját magából mint egy növekvő fa az ágait.

Nálam meg van ez a program, amit folyton basztatni kell. Egy kicsit korcsos ága van ennek a fának, amit folyton nyesegetni meg vitaminozni kell mer az istennek se akar nőni.

Régen ez így hangzott:  bakker, gyere erre türelmesen, erre van cukorka,  nincs is annyira sötét a szobádban, az új suliban lehet, hogy majd lesznek barátaid, felejtsd már el a nyolckarú embersütős szörnyet amit véletlen az alfaholdbázisban láttál (akkor egy fél évig nem néztem tévét).

Ma: és bár a cukor hízlal és infarktust okoz, a sötétség ijesztő és nem csak mert amúgy is félvak vagyok, a repülés természetellenes, és a világ egy marok paranoid hatalommániás idióta kezében van, azért te csak próbálj meg boldog lenni és örülni a napfelkeltének, hinni a föderációban, és készülni a holnapra még akkor is ha sajnos FOGALMAD NINCSEN mi fog történni.

Többnyire sikerül.

Róza. 

Aki. Winchesterbe. Megy. Hamarosan. Karácsonyi. Piacra. És. Ott. Is. Alszik.

(Mer a Premier Inn-ben amúgy kurvakényelmesek a matracok.)

… és a kovid nem vicc. 

Oltassatok lécci, ne legyetek idióták, akik azt harsogják, hogy bebeoltottmégisbeteg, adjátok vissza a sosevolt hitemet az emberekben… lécci.

Ha nem vagyunk beoltva a férjjel, ti ezt már nem olvashatnátok. 

Komolyan.

… na megyek, sütök magamnak bunkáskenyeret.

A nihilista idealista világa

 Ülök sokszor itten a kanapém sarkában és dühöngök. Aztán tovább látok a saját határaimnál és eljutok a másik végletig. Röhögök a világon. 

Aztán eszembe jut apa szava, mikor rosszallóan nézett rám és azt mondta “kislányom nem lehetsz ennyire közömbös, az is hozzátartozik az alapműveltséghez, hogy az ember legalább egy híradót megnéz naponta”. Mert bennem születésem óta van egy ilyen elzárkózásos védőmehanizmus, hogy inkább nem akarom tudni… ez is viszont azért, mert exrán megérint, extrán zavar, nyugtalanít, aggaszt. Nincs kanál, nem lehet megoldani, nincs menekvés a jövő sötét pöcegödréből.

Nem akarok folyton ezeken pörögni. Ha ez nihilizmus (homályos fogalom) hát legyen, én inkább önvédelemnek gondoltam.

A baj csak az, hogy ez a szürke, ragadós jelen megtalálja a réseket az én horgolt világomba és beszivárog. Olyankor felbuzog bennem a tenni akarás és a világmegváltás. Átváltozom és idealista világot akarok teremteni.

Öt perc alatt elmúlik.

Igen én is csodálom őket és kicsit értetlenül is állok azok előtt az emberek előtt akik tenni akarnak. Néha nem is értem, honnan van az energiájuk, a lelkesedésük amikor beállnak egy ügy, egy elv mellé amiben hisznek - olyan körülmények között amikor valalmi eleve reménytelennek látszik, vagy csak nagyon kevesek mennek vele abban a szembeszélben és nem, vagy csak nagyon lassan látszik a változás.

Talán sokunkban megvan ez a képesség, csak az évek alatt csendesedünk el. 

Nincsen hozzá elég erő, hogy kardoskodjunk, hogy megmondjuk, megértessük, elfogadtassuk. Nem mondom, hogy ez nem baj, de sokan elfáradunk. Tiszteletem a keveseknek, akik nem fáradnak el.

Mostanság úgy érzem már azért szeretném tudatosan kivonni magam a közéletből és a politikából mert semmit nem értek. Nem vagyok képes befogadni. 

Úgy nőttem fel, hogy legyek nyitott másokra. Engedjem be a véleményüket, próbáljam megérteni mi mozgatja a másik embert, miért az a véleménye, hogyan jutott arra a nézőpontra, milyen körülmények befolyásolták? Helyezkedjek bele az ő világába, mert a megismerésen át vezet az út a megértéshez,  a megértésen keresztül pedig a változtatáshoz. Egész eddigi életemben (ez nem ilyen számvetéses, nem érzem még magam annira öregnek) más emberek mellett szónokoltam.  Befogadtam és elfogadtam. Vitáztam, meggyőztem vagy megértettem. Elmagyaráztam, lenyugtattam, megvilágítottem. Egyre többször elfáradtam.

Sokszor azon kapom magam, hogy csendben maradok.

 Gondolkozom, ki vagyok én ebben a világban?

Ki vagyok én a megértésemmel meg a más szemszögébe helyezkedéssel? Ki vár rám, hogy majd én megmondjam? Ki kérte?  Mire vagyok én jó ezzel az elfogadó és megértő hülyeségemmel? Mire jó ez az egész cirkusz akkor? Amikor beszivárog, én mindenki helyett is szégyellem magam.

A huszonegyedik század szégyenének tartom, hogy még mindig vannak dolgok amikről BESZÉLNI kell. 

A huszonegyedik század szégyenének tartom, hogy egyáltalán még téma a homoszexualitás, a rasszizmus és bármi, aminek semmi köze ahhoz, hogy valójában mitől vagyunk emberek. Mélységes szégyennel tölt el, hogy szépen gyaloglunk azon a sáros, trágyával fedett és gazzal szegélyezett úton visszafelé… sötétben… hidegben… büdösben… 

Elszakadva ettől a teátrális szófosástól…

Mondhatnátok: könnyű nekem, nem kell és sose kellett szembesülnöm.

Nem is tudjátok, mennyire nincs igazatok.

 Nem fogom viszont a saját életemből vett példákkal bizonygatni, hogy mennyire vagyok nyitott, vagy elfogadó, de legalábbis érteni próbáló. Mindenki keresse meg a saját életében azokat az eseményeket, embereket és szituációkat, amikor alkalma volt erre és próbálja visszamenőleg is értékelni. 

Kapjátok fel a fejeteket a mondatokra és kérdezzetek vissza. 

“Azt már nehezen viselem, amikor mondjuk a 9 éves kisfiamat a tanár úgy segíti fel a létrán vagy a kötélen, hogy egyébként tudom róla, hogy a fiúkhoz vonzódik” (Parragh László)

Gondolkozzunk el ezen a mondaton…

Logikailag menjünk rajta végig és állítsunk fel egy kérdéssorozatot - mondjuk egy olyat, ami szerepelhetne egy ilyen “kérdések és válaszok” kisokosban, amit megkaphatnának a szülők amikor a gyerek kezdi az iskolát - nem röhög… erre tart ma az ország.

- Aggódjak e, ha a férfi heteroszexuális tornatanár a kilenc éves lányomat segíti fel a kötélen?

- Aggódjak e, hogy ha homoszexuális tornatanárnő segíti fel a kilenc éves lányomat a kötélen?

- Aggódjak e, ha a homoszexualitás jeleit észlelem a gyereken kötélmászás után?

- Hova fordulhatok, ha eltérő nemű ikreim vannak, és nem tudom melyiket kéne féltenem a tornatanártól? 

- Mi a jobb választás, a gyermek neme tükrében - egy meleg fehér, vagy egy heteroszexuális fekete/cigány tornatanár?

… és így tovább.

Közelítsük meg a homoszexualitást a vallás felől is.

Elvárod, hogy a homoszexuális ember saját magát megkérdőjelezze, isten próbájának tartsa, a saját neméhez vonzódását pedig a gonosz megkísértésének… Honnan tudod, hogy nem te vagy a kísérleti nyúl és isten nem éppen téged mérettet meg: a felebaráti szeretetet, a képességedet a könyörületre, az elfogadásra és megbocsátásra… ezek volnának az alaptézisek nem? 

Az jutott akkor eszembe, hogy attól senki nem lesz nagyobb ha mást térdre kényszerít.

Sajnálom, hogy még mindig nem hidakat építünk, hanem falakat és kerítést. 

Elkeserít, hogy itt tartunk. 2021 szeptember közepén sokezer év történelem és sokmillió év evolúció után, még mindig nem férünk el egymás mellett. Nemhogy abban a kis országban, de még ezen a bolygón sem. Nem látjuk a felelősségünket még a saját jelentéktelenségünk tükrében sem. 

Még csak birkák sem vagyunk, csak egy szanaszét szaladt csorda, akik közül egy sem fog hazatalálni. 

Én már sokszor nem szóltam. Ültem a társaságban, vagy a tévé, laptop előtt és egyre szomorúbban hallgattam. Láttam a facebookon a belájkolt schmidtmáriákat és szomorúan konstatáltam… hogy nincs mit mondanom.

… aztán mégiscsak füstölög az agyamban pár napig az a lőporcsík és megíródik egy ilyen poszt… mert nem lehetünk közömbösek, azt tanultam.

Pedig én már nagyon messze vagyok Xénától.

Csak néha megfogalmazom magamnak a gondolataimat, hogy el ne felejtsem, hogy ki vagyok.

A vak andimisztrátor visszatér

 Megjövök lassan ide is, csak még egy kicsit döglöm kovival. 

Aszittük én a wonderwoman megúszom - mondjuk enyhébb tüneteim vannak mint a család többi tagjának - de azért elég combos ez a delta variáns is. 

Eddig ugya az volt az álláspont, hogy ez a huszonegyedik század pestise és óvakodj a törpétől, viszont most, hogy nagyjából mindenki be van oltva így ráengedik a népre, had legyen esélyünk még egy kis plusz ellenanyagot termelni. Kb értem is. A kórházak leterhelésétől már nem kell félni, és már listázunk a harmadik - booster - oltásra a munkahelyemen is. 

Kijövök azért ebből a lassú őrületből ami itt körülvett mióta Magyarországra indultunk.

  Az ottani lét egyrészről baromi jó volt ezt nem is kell magyarázgatni, viszont rohadt fárasztó is. Mindenhova mentünk, mindent IS ettünk, “ó már kiterítettem, leszeltem” “ó már kibontottam” . 

Stifoldermérgezésem van asszem, pedig gyerekoromban  disznóvágás után a kamrában gyönyörködve sohasem gondoltam, hogy lesz ilyen is.

… és, hogy aceventura klasszikusát idézzem: me h -  hleg  - vhaaan … nagyon meleg. Olyan meleg, amit a mi kellemes délangliai szrvezetünk már elég nehezen viselt. Néha iszonyatosan szenvedtem. Asszem kb. nyolc éve voltunk utoljára ennyire melegben ott.

Amikor visszajöttünk a repülés iszonyatát legyőzednő csak azt hajtogattam magamban, hogy mindjár friss és üde levegőt lélegezhetek, csak ezt a cirka két és fél órát kell már kibírni ebben a konzervdobozban.

Amikor leszálltunk és reptéri parkolóban este féltizenegykor megcsapott minket a cirka 28 fokos állott levegő, én majdnem idegállapotba kerültem. Szerencésre ezután már csak két napig tartott itt a hőhullám, és az se 39 fokos volt ugyebár.

(A férj éppen indiai zenét néz a facebook videosávján, úgyhogy nem könnyű koncentrálni, nézzétek el ha csapongok, valamint a hibákat és félreütéseket is, mert a repülés totál szétcseszte a szemem, már kaptam szurit, de még nem látom az eredményt. Hullámosak a vonalak, kicsit szellemképes minden és ami egy fél centi alatt van az hááát mondju úgy, hogy kihívás.)

JA. Szóval melóztunk két hetet, most meg itthon ülünk karanténban. A gyerök hozta - valószínűleg  a gyógyszertárból vagy a társaságából, másodjára a Balit nyomta le, én meg nem sokkal utána következtem.

Így két oltással és “enyhe-közepes” tünetekkel ki lehet húzni ezt, de a delta amúgy is ügyesebb mutáció mint az eredeti vírus a fertőzőképességét tekintve, szóval ez várható volt. Még egy kis plusz ellenanyag nem fog ártani.

Én csak aludni akarnék egész nap, de mikor leteszem a fejem, akkor csak így félig alszom és az elég idegesítő. Viszzont éjjel tíz órát simán lehúzok, mint akit fejbevertek (normálisan 6-7 óra nekem elég szokott lenni). Taknyos is vagyok, van egy ilyen kő a gyomrom helyén érzésem, és vándorfájásom is van mindenhol, de az normálisan is szokott, csak talán így egy kicsit idegesítőbb, amikor ez a parazita szívrohamot szimulál éppen és rájössz, hogy csak gyomorgörcs. Nem használ az se, hogy néhány kilóval gazdagabban jöttem vissza és ettől - meg attól, hogy a fodrász totál el.aszta a hajamat és bimbifrizurát vágott kisség depis lettem, de egyébként is kissé lehangolt ez a nyár.

(…mert a haj fontos és nekem már egyre szarabb a minősége, kevesebb is, és most már el kellett fogadnom, hogy így a negyvenhatodik után rövid lesz már. Nem lesz többet olyan hajkoronám mint huszonévesen. Próbálkozhanék még százixfontos Kérastase-al meg ilyenekkel, de asszem nem éri meg ebbe a szalmába már belefektetni…)

Amúgy is az ember gyereke már fóbiás ezzel a kovival is, mert az elmúlt két évben tényleg mindent elkövetett a  világ, hogy  ne csak ilyen mezei félelmeink legyenek mint úgy általában egy félig normális világban, hanem úgy rendesen legyünk paranoiásak.  

Mi amúgy tök elvoltunk a másfél - két éves itthonlevéssel. Megvannak a kis dolgaink, játékok, könyvek, hobbik, meg nem is váltunk el stb. Amúgy is baromi türelmes emberek vagyunk szerintem, én dolgoztam a férj kávét főzött, mosogatott - tudom ez nem illik bele az apamosdik anyafőz koncepcióba, de mi csak ilyen nyugati posványos mentalitás szerint élünk (meg amúgy maszekban dolgozgatott itthon amikor legalább már ki lehetett menni nem csak boltba.)

Ez a két hét karantén engem megmondom őszintén most jobban megviselt. Mert most már lehetne menni egy étterembe, vagy a tengerpartra sétálni, idén még hajókázni sem voltunk és akkor most kell megrohadni karanténban. Kicsit ilyen izém lett, hogy mostmár mennék valamerre - jó nyilván a múlt héten, nem most, amikor tiszta takony vagyok meg fájnak a lábcsontjaim. 

(… én nem tudom… a férj tényleg valamiért fogékony az indiai trash-re…)

Visszakanyarodva még egy kurflit - Magyarország tényleg abszurdisztán. 

Nem hiszem, hogy van még egy ország, ahol a fazekas exbankrablót mint szakértőt meginterjúztatják telefonon az aktuális bankrablás apropóján. Halál komolyan szakértett és ilyeneket mondott, hogy “ha nincs priuszuk, megúszhatják”.

Hát összefosom magam.

Az utolsó hírek egyike meg mindig valami “erszényes ugróegér fiókák születtek az alsóterenyei állatkertben” jó mondjuk most nem ez volt hanem az, hogy “az állatkert berber oroszlánjai járni tanulnak és a dolgozók sültkrumplival etetik őket…”

Férj: Mit röhögsz? Nem tudtad, hogy a berberoroszlánok sültkrumplit esznek. Berberiában csak egy meki van, ott álnak sorba…

A magyar kormány pedig bepereli a norvégokat, mert nem adják ide a saját pénzüket.

Hát kérem. Vicces kalapot és trombitát a bemondónéninek!

Na, most legyen elég ennyi, majha kijövök a koviból akkor jövök. 

Most elmegyek alunnyi. 

Küldjetek látóengergiát, mer kurvaszar így félvakon lenni.

(Elütések és hibák elnézését kérem, nincsen erőm mégegyszer átbogarászni.)

Csumi

Róza

Utazási balalajka

Van tranzit, nincs tranzit Németország.

Van transit, nincs transit Svájc.

Mi a tök van Ausztriában?

Tranzitot engednek - megyünk.

Kell kimenős-bejövős PCR teszt £450/6db, oltási igazolás, health declaration form a franciáknak, kormányzatosos - oltási igazolvány igénylős nyilatkozás a magyaroknak, passenger location form visszafelé az angoloknak.

Megyünk.

Szög megy az autó kerekébe, meg tudják javítani £180 / -  megyünk,  kipuposodott a másik kerék - nem megyünk. 

Összes kerék kicserélve, £480 - megyünk.

Bakker visszajövet is kell teszt, le fog járni - nem megyünk.

Sürgősségi megoldva, egy nap alatt kész, nem fog lejárni mire visszaérünk, englishül felárral, sürgősséggel 2x23 000 Ft - megyünk.

Kocsi olaj izé valami - nem megyünk.

Atószerelő ingyé’ lenyugtat - megyünk.

Németek bezártak, nincsen transit - nem megyünk.

Svájciaknál sincsen virsli, nemisvót, arranemjó.

Olaszok oké - megyünk.

Az olaszok is bezártak - nem megyünk.

Tunnel visszatérítés (£180+50) nincsen, biztosítás visszatérítés nincsen. Egy évig felhasználhatjuk, akkor majd - megyünk jövő márciusban.

Van szombat reggelre repülőjegy, odavissza £450 -  megyünk.

Nem lesz kész a PCR teszt - nem megyünk.

Veszünk antigen tesztet “fit to fly”  £120 - Tesztelünk, lefotózzuk, regisztrálunk, feltöltjük, megjön az igazolás - megyünk.

Hogyafaszomba pakolokbe, a csomagtartóra számítottam -  nem megyek sehova…

Kell még egy bőrönd meg egy hátizsák, £50.

Hajidőpont kettőharminc, rohannék, csörög a telefon, beakad a papír a nyomtatóba - kétszer - bőgök, a főnök kirúg a picsába, hogy menjek má’ szabadságra és szarjam le a nyomtatót meg mindent…

A fodrászig lenyugszom.

… hát, így a baptista szomszédnéni is tudna vágni.

Bimbi vagyok. 

Megint bőgök.

A fele nyáriruhámat itthon kell hagynom és majdnem elfelejtek alsógatyát rakni a férjnek.

A barnító rajtam, remélem nem leszek tőle magyar narancs, a bőröndök bepakolva, a polip karjaitól alig tudom behúzni, az unikornis farka is beleakad a zippzárba, a csuklósbusz kilóg a hátizsákból… 

Töltjük a szaros papírokat, regisztrálunk.

Feszült vagyok. Száz cigit is el tudnék szívni.

A férj Hägen-Dazs málna-barack hangulatjavítót hoz nekem.

Megyek, megpróbálom helyrehozni a hajamat. 

Ha nem engednek fel a repülőre a papírokkal,  úgy fogok hisztériázni, mint az a csaj abban a repteres videóban.

Eszem a fagyit.

Már nem bőgök.

Megyünk.

Szössz + hájbáj

 Reggel alfából jövet odaszóltam a férjnek, hogy ha vitamindús salátát szeretne enni, akkor olyat válasszon amiben feltétlen van répa.

Ő azt válaszolta, hogy nagyon szépen köszöni ezt a fontos információt így kora reggel és megígérte, hogy majd ehhez tartja magát… 

A válaszára fel is ébredtem, és arra is élesen emlékeztem, hogy kimondtam azt a mondatot hangosan.

Meg is fogalmazódott bennem már megint. hogy mennyire nem fer, hogy tegnap a lányom kérdezte, hogy vajon mennyi a kalória egy gombóc fagyiban és én hasból rávágtam pontosan mennyi, de simán ki tudnám részletezni még fajta és tartalom szerint is bármikor. Hülye francos kövérgén, hogy az életem küzdelmét is örökölniük kellett bakker.

Mondjuk én most ledolgoztam a waffel deficitet, mert a férjjel pénteken redberaktuk a házelejét (még ma se tudok leguggolni). Mondjuk ő inkább csak a könnyebbik végére szerződött, előszeretettel fújkálta a gazirtót meg porszívózgatott a levélporszívójával míg én a fél dzsungelt levágtam és bezsákoltam. 

Ennek örömére sütöttem kókuszkockát. (Már nincsen belőle, szerintem ma megsütöm az elmaradt pogácsát.)

Na ez meg a másik… lehetett volna úgy mondjuk,  hogy balfasz vagyok főzni meg sütni, de nem lett. Sajnos rohadt jól csinálom. 

Az elmúlt hetek történéseiből viszont azt a tanulságot raktam össze magamnak, hogy már megint le kell tojni ezt az egészet, legalábbis amíg a kókuszkocka pogácsa elfogy...

Én ma elhatároztam, hogy szép vagyok és okos és tojok már az egészre. Majd jövő héten megint siránkozhatok, mert kilóg a térdem a farmerruhából és hogy nézek már ki hátulról…  hát maximum majd mindenkivel szemben állok…

Na de most tényleg… ki a tököt érdeklem már én hátulról? Az az egy, aki érdeklődik, valami érthetetlen okból még most is le van nyűgözve… mit a tökömet rágjuk mi nők ezen magunkat folyton?

 … vagy, hogy mennyi a karom átmérője? … hát hülye vagyok én? 

Az. 

Az okmányfelismerővel még mindig ugyanott tartunk, de már úgy elegem lett, hogy a következő lépésben  letolom a mackómat és a kövér hátsómat rakom a kameraképbe, a férjem úgyis mindig azt mondja, hogy nekem még a seggem is szarkasztikusan mosolyog a világon… 

Minden alkalommal amikor már ficereg a képzeletbeli tollam, hogy írnom kéne, éppen valaki felhívja a figyelmemet arra, hogy már megin csak lustálkodom és külömben is június van.

Bár ez tényleg nagyon jellemző rám, most mégis egész más a helyzet. 

A múlt hetet kirészletezhetném például, de szerintem senki se akarja szegény Róza lótifutiját olvasni. Elég dióhéjban annyi, hogy kedvenc ápolónőm férje “végre” elhalálozott (nem, nem vagyok gonosz, őt is megviseli, de az emberért igazából nem kár csak a Neisháért, mert az ember egy bántalmazó és nárcisztikus faszkalap volt). Lelkitámaszként kétszer is elmentem hozzá, segítek papírokat intézni, meg online nyomtatványokat kitölteni, mert nincsen internet nála, hetvenegy éves és amúgy is amikor belépsz az ajtaján a tizenkilencedik század végén találod magad.

Próbáljuk intézni a magyar oltási igazolványt is magunknak, hogy egyszerűbb legyen otthon mozogni, de az én pofázmányomat nem olvassa az útlevelemről az a hülye okmányfelismerő. Próbáltuk természetes fényben, sötétben, világosban, vakuval, vaku nélkül, wifin, 4G-n autós interneten, laptopon, ipadon, telefonon, google chrome-mal, operával, safarival, edge-el. Ezek után a chat-es ügyfélszolgálaton azt a tanácsot kaptuk (miután egy órát vártunk a tóthmikire) hogy próbáljunk meg a fényviszonyokon javítani, köszöni sajnos többet nem tud tenni, hívjuk továbbra is a vonalat. Az öcsém rákérdezett az otthoni kormányablaknál, ők nem erre specializálódtak, azt se tudják miről van szó, hívjuk a magyarorszag.hu segélyvonalat továbbra is.

Nem adtuk fel ilyen könnyen. Próbáltuk tovább, régi útlevéllel aztán letakartam a hajamat maszkoló ragasztószalaggal, beálltam én a képbe, tettünk oda másik igazolványképet, beszkenneltük az útlevelet és felhúztam az élességet stb.  … NEM és  NEM. Nem szeretik a búrámat. Nagy fejem van nem mondom, de szerintem a férjjé is nagy. Az övét gond nélkül elfogadta. Most hívjuk tovább a vonalat és hallgatjuk a zenét, hátha egyszer…

… szóval a férjemnek lesz oltási igazolványa, de lehet, hogy engem majd otthagy Ausztriában, maximum addig beállok a többi magyar mellé “mosogatni” mert azt nem csak Londonban lehet ugye...

A ma reggeli enyhe bűntudatom mellé amit a tegnap esti mogyorókrémes waffel okoz, még bejön az is, hogy bár meghorgoltam a másik kolléganőm ausztráliai várandós lányának a koala babakendőt, és retusáltam a Nóricsalád képeit,  bőven van magam felé ejnyebejnye... 

Fel kell varrnom a szakácsunk nadrágját, el kell mennem a Neishához, mert még ki kell tölteni a BT (telefon) és az áramszolgáltatós átjelentőt, beugrani a melóba (bevinni a gatyát és felvenni a bogyósgyümit a Neishának), el kell mennem a Boots ba mert világvége van (elfogyott az alapozóm és smink nélkül még tizenöt centivel alacsonyabb vagyok), délután meg kell rendelnem a heti bevásárlást, és megint fel kell hívni a 1818 ügyfélszolgálatot hátha délután kevesebb ideig kell hallgatni azt a borzasztó zenét.

Valamit kéne főzni is, kb hibihabókát tortyókával ahogy nagyanyám mondta, mert minden van itthon, de semmi sincs. Asszem sütök pogácsát délután, de azért ficereg ez is bennem mert akarom használni az új csudakészülékemet (a régi kitchen aid mini tálas mixert cseréltük le egy nagyobb tálas SMEG-re). Igaz már egy sütit csináltam, meg reszeltem is káposztasalátának (papó megvette nekem a reszelő kiegészítőjét is mert fájnak a vállaim reszelni és nem akar lemondani a káposztasalátáról meg a káposztás gőzgombócról se, meg mert amúgy is jó hozzám.)

A konyha is kicsikét szalad, egy porszívózás sem ártana, szóval a fennmaradó időben ilyen aprócseprő szarokkal is kéne valamit kezdeni...

A férj most telefonált, hogy ugorjunk el reggelizni a Wetherspoon-ba, hááát nem így készültem, de a férj már csak ilyen spontán. Állandóan azzal viccelődik rajtam, hogy még a szexhez is be kell jelentkeznie (ami nem igaz, csak ő mindent így kifiguráz meg eltúloz). Amúgy se értettem soha, hogy a tökbe lehetünk mi ennyire egyformák és mégis ennyire külömbözőek. Minden gondolatunkban és életfelfogásunkban, egyek vagyunk, abban is hogy pl. milyen kajákat szeretünk (kb mindent) vagy, hogy utáljuk a meleget meg ilyenek. Mégis míg ő pörög én nyugis vagyok, én elvagyok egy horgolással, rejtvénnyel, könyvvel napokat, míg ő folyton azon töri a fejét mit lehet csinálni, hova lehet menni... lehetőleg spontán kitalálni amikor én vizes hajjal törölközővel a fejemen zöld színű pacsmaggal a képemen ülök és valami magazint olvasok és kávézom, ő meg bedobja, hogy milyen szép az idő, nem megyünk el Exeterbe? 

Közlekedési múzeum, Lepkepark, Modelfalu vagy mittomén csak megnézni a viadukton a gőzmozdonyt. Nem tudom, hogy van ennyi energiája, biztos a cukor. 

Aztán persze az esetek többségében megyek, és akkor igen jó szokott kerekedni belőle, még akkor is ha utálom hogy itthon várt a mosatlan vagy a bundátlanítás estére marad, vagy nem varrtam fel a nadrágot stb. 

Szerinte én autista vagyok, mert semmit nem bízok a véletlenre, mindent meg kell terveznem, nem szeretem ha nem tudok valamit előre, minden lehetőséget számításba kell vennem. Az új étterem kipróbálása nekem tökre felesleges és értelmetlen sőt nem kis nyugtalanságot okoz. Nem szeretem ha az időjárás előrejelzés nem azt jelezte ami van, ha a melóban héten a kismukkra számítok és helyette Jázmin hercegnő jön.  A férj azt mondja tuti spektrumon vagyok mert az egy űrlény aki egy oldalnyi horgolásmintát - ami betűkből és számokból áll - öt perc alatt fejben megjegyez és úgy horgol hogy közben számol és filmet néz. Szerintem meg ezt kb minden nő tudja. És azt is mondta, hogy szóljak, ha egy kiborított doboz fogpiszkálóra ránézve megmondom mennyi... Mondtam jó...

Szerintem ő meg egy olyan bipoláris zavarban szenved, ahol a “lent” fázis akkor van nála amikor alszik. Komolyan mondom.

 Reggel ötkor felkelt amikor a balcsin nyaraltunk, fogta a biciklit feltérképezte a környéket, elment boltba, megcsinálta a reggelit mire mi a gyerekekkel felkeltünk. Van is róla képem (a terülj asztalkámról amit csinált) estére megkeresem.

Egy kicsit még lehet, hogy tudok írni este, meglátjuk, hogy alakul ez a szabadnap...

Mitől Great a Britain avagy hogyan hat az orgonalila kalap intézménye?

Sokat kaptam már olyan kérdéseket otthonról, hogy mi értelme van ennek a majomparádénak itt - már ami ezt az ósdi királynősdit illeti, és mi a túrónak ez, ha amúgy nem csinál semmit csak néz az apró szemeivel?  Néhány facebook komment, Ferge Zsuzsa és némi elmélkedés vezetett eme összegzéshez, hogy próbáljam megértetni miért kell ide a sziget élére ez az apró néni fehér kesztyűben?

Falusi rántotthússzagú háziasszony mivoltomat nem letagadva, próbálom elmagyarázni konyhanyelven, hogy mi is ennak az alkotmányos monarchiának a lényege.  Ahogy én látom megintcsak milliomodik bevándorlóként az egészet, a szokásos mentegetőzésemmel együtt - hogy ugyi nem értem én ám a politikát, és nem is szeretném érteni annyira mert szerinem attól csak a paranoiás szorongásom nőne és nem vagyok a magam ellensége. 

Nem nagyon jegyzem meg a külügyminiszter, vagy még az egészségügyminiszter nevét sem, ehhez valami olyasmi “férfiagy” kell amúgy is, ami még nekem sincsen.  Három dolog van amiben nem tudok birokra kelni velük - sport, autók, politika - de azt gondolom, csak azért van ez, mert teljesen hidegen hagy. 

Tehát. Mi is ez a királynős és hercegnős dolog, hogy jön ide a kapitalizmus meg a demokrácia közepébe ez a “bábszínház”?

Ez tulajdonképpen egy olyan kirakat, aminek erős és mindent meghatározó funkciója volt és van a mai napig. Azt a jóslatot, hogy  a jövőben ez miként lesz és hogyan fog tovább alakulni inkább rábízom azokra akik tényleg értenek hozzá - mármint nem a jósláshoz, hanem a politikához.

A királynő “intézménye”  tulajdonképpen a stabilitást jelképezi és ezen funkciót máshonnan megérteni nem nagyon lehet. Ehhez itt kell élni. Ez az intézmény átitatja a mindennapokat, ez a brit rendszer ragasztója, szigszalagja, csempefúgája. Ez adja az egységet, egy jelképet amitől mindenki képes meggyőződéstől vagy hitrendszertől függetlenül közel egy irányba nézni. A mostani uralkodó a maga hetven évnyi “uralkodásával” lényegében végigélte azt a történelmet ami Churchilltől vezetett Thatcheren át Cameronig és a nemrég megjött fészekhajú Borisig.  

Kormányok, háború, politikai meggyőződések, botrányok, eszmék és James Bondok váltották egymást az évek alatt, de lilakalap maradt és hősiesen integetett a népének tovább. 

A monarchia magasztos eszmerendszere egy jelkép, ami állandó és ami ennek az országnak folytonosságot ad. Egy fajta fényt a sötétben, egy fajta útmutatást, elszámoltatást, erkölcsi stabilitást. Ami mindenki életében ott van, ami ott kell legyen, amiben mindenki egyenlő és egyforma. Ez a “magasztos rendszerjelkép” (nem tudom van e ilyen fogalom)  más úton alakult ki mint egy középeurópai, vagy távolkeleti államforma. Nekünk magyaroknak megvolt a ruhapróba az alkományos monarchiára, de nem sikerült, nem kellett - nem minha egy jól müködő demokrácia sikerült volna bármikor. Kicsit mindig olyanok voltuk/vagyunk ... nem tudom, tudjátok az a fészkelődös fene, aki sose tudja mi van, azt se mit akar, csak azt tudja, hogy ami van az nem jó.

Ez nem azt jelenti megint, hogy a britek nem “küzdenek” ezzel az egésszel, vagy hogy soha senki nem kérdőjelezi meg ezt a kiskosztümbe hajló teadélutános hangulatot, dehogy!

Minden rendszer és minden államforma kisérletezés. Ferge Zsuzsa sem tud feltételezni egy kapitalizmustól eltérő vagy abból kialakuló még igazságosabb visszaosztáson alapuló rendszert.  Szeretne hinni benne, de nem találja valószínűnek, hogy létrejöhet. Nem ilyen az emberi természet, ellene van az evolúciós késztetés pl. a dominancia vagy a területfoglalási kódjaink.

Ebben a brit rendszerben  testesül meg az is, hogy finoman jelzi -  van ami állandó és van ami nem. Ez a politikusokat is valamilyen szinten (sokszor nem is tudatosan) emlékezteti arra, hogy van egy mindenek felett álló eszmerendszer, egy magasztosabb kapcsolat a feljebbvalóval. 

Ma én vagyok a miniszterelnök, holnap meg te minden jön és megy, de a nagy forgatagban megint csak ott áll az uralkodó személye és intézménye, ami irányt mutat és állandóságot biztosít. Megerősítést ad, hogy vannak olyan értékek és morális elvek amelyek nem vesznek el azzal, hogy jön egy másik miniszterelnök, egy másik háború, vagy egy másik járvány. 

Hogy a királynőnek nincsen hatalma és báb?  Nos. Igen. Másik oldalról kell ezt vizsgálni. Nem is tiszte beleszólni, beleavatkozni, véleményt nyilvánítani vagy állást foglalni. Sőt, csak káoszt teremtene. Épp az a lényeg, hogy mindentől és mindenkitől független maradjon. Képzeljük csak el, mi lenne, ha politikai vagy gazdaság kérdésben véleményt mondana vagy állást foglalna. Onnantól soha többé nem lenne semleges, eltűnne a pártatlansága, az a magasztossága ami az erejét adja ennek a rendszernek.

 A sok “kirakat” protokoll, az összes fagylaltszínű kalap és kesztyű és vélemény nélküliség kell, hogy fennmaradjon ez fajta idill. Néha persze döcög az aranyhintó - mert mint írtam egyetlen rendszer sem tökéletes -  de mindig újat tanulva és új hibákat elkövetve reszelgetve a sorját megyünk előre itt úgy, ahogy mindannyian ezen a kék golyón többé kevésbé sikeresen, néha meg nem...

Sok jelkép, eszme van a világon. 

Lehet az egy alkotmány, egy szobor, egy történelmi esemény. Eszmék jöttek - mentek, volt ahol hosszabb ideig maradtak, majd mégis eltűntek a múltban és senki sem emlékszik már rájuk. Jelképek, amelyek egy gonosz tettre buzdítanak, vagy olyanok amelyek egész eszmerendszert foglalnak magukba. 

Ez a mi kis rövid történelmünk (globálisan) csak azt mutatja, hogy valamiért nekünk embereknek szükségünk van ezekre a jelképekre. 

A magyar történelem sajnos olyan volt mindig, mint egy lyukas dingi a háborgó vizen (amiről mi mindig szeretnénk azt gondolni, hogy valójában egy háromárbocos fenséges vitorlás).  

Sohasem tartott elég sokáig semmi ahhoz, hogy egy jelkép megszilárdulhasson és egységbe foghasson minket. Hánykolódásunk pedig csak azt eredményezte, hogy ha volt (van) is jelkép, azt vagy elsöpörte egy következő annak kikiáltott darab, vagy beszennyeződött olyan ideológiák vagy politikai világnézetek által amivel már nem tudott mindenki azonosulni.  Nálunk még a szabadságszobor, a csíkos zászló, az országház, a nagymagyarország matrica, vagy egy kokárda is megosztó és már egy sima pirosfehérzöld magyar zászló láttán sem az jut mindenkinek eszébe, hogy hajrámagyarország, olimpiai arany, pátosz és büszkeség. Nem mondom, hogy ez így jól van, de attól még így van.

Viszont ezen keresztül könnyebb megérteni, miért kell ide ez a “majomparádé” ez az élő viaszmúzeum. 

Hát ezért.

És ezért van az is, hogy ha egy átlag britet megkérdezel, hogy mi lesz a brexit után, korona után vagy akár azután, hogy bebizonyosodik a föld lapos, csak legyint és azt mondja “ There are always a before and after, and there were always ups and downs... “ és ez viszi őket előre, meg a jó kis hűvös angol vér. Ugyanaz a mondanivaló magyarul is megvan - bár ez egy teljesen más érzelemből - a lemondó keserűségből - fakad, ahogy nagyanyám hajtogatta “úgy még nem vót, hogy valahogy ne lett vóna”... 

Nem hiszitek el, de ezek ezzel a fajta összetartozós bábozással elérték, hogy  az angol akarjon száz évig élni, mert meg akarja kapni az aláírt szülinapi kártyáját a királynőtől, vagy azt hogy akarjon elmenni ünnepelni a gyémántjubileumra és jól összetartozva berúgjon és lehányjon a körhintáról (közben leszarni, hogy június van, hat fok és ömlik az eső). Elérték, hogy mindenki a városban union jack kalapba öltözve, zászlókkal a hátukon az öbölbe menjen mert elhalad az olimpiai láng, (nem viccelek az egész három város ott volt az öbölben). 

Minden alkalom jó az összejövetelre, az ünneplésre, egy kis tűzijátékra és egy BBQ hétvégére zászlómintás lufikkal a kerítésen. 

Na erre jó ez az egész. Tudom, hogy nekünk ez fura és szokatlan, de valahogy így sikerült nekem ezt az egészet értelmeznem. 

 Lehet szeretni, vagy nem szeretni, lehet kritizálni vagy dícsérni és úgy mint a régi nagy birodalmak vagy demokráciák esetén majd a következő kétezer év történelme fogja kitölteni a kockás papír két oldalát ebben is. 

Addig is itt úgy néz ki itt egyelőre még szüksége van a népnek a királynőre és intézményére,  a bulvárnak pedig  ezekre a hercegekre, tékozló fiúkra, lázadó jöttmentekre, vagy épp a szőke, szorgos, jóságos óvónőre akiből majd hercegnő lesz, később pedig inkább mégis elsuhan a naplementében egy fehér yachton dodóval, bár a realitás benézett az ablakon, mer a happy end nem ült elénk. Itt a celebritásnak is van tétje, ha így nézzük.  

...és ha már mesevilág, ne csüggedjetek. 
Otthon is van egy tudathasadásos Mátyáskirály aki valójában egy Döbrögi és innen nézve az sokkal röhejesebb mint ez itt. Háezvanbocs.
Róza

Szössz

 ...avagy kicsilány angolból fordít magyarra:

- Anya! Levizelted ma ezt a növényt?

- Igen kislányom, de a locsolás a szó amit kerestél...

(water - víz

to water the plant - meglocsolni a növényt)

Szössz

 Hazajövök a melóból, első utam a konyhába vezet:

- ... ohh... “valaki” megette az utolsó fánkomat.

Mire a férj rászól a kutyára  - Na gyere, elmeséljük hogy volt...

Válságkezelés Angliában egy száznyolcvankettőezredik magyar migráns szemszögéből

 

Na akkor vágjunk bele, nem lesz rövid. Ahogy lányombiológus írta volt “ez háromkávés poszt lesz”.

Először is, hogy maradjunk hármas szám bűvkörében még három dolgot le is szögeznék:

- Az irományom nélkülözi a teljesség igényét, mert az egész brit válságkezelésre nincsen rálátásom, nem tudom pl. mi van az éptőiparban vagy a vendéglátásban.  Azt tudom leírni, amiben benne vagyok (szociális és egészségügyi ellátás) amit látok, tudok, amiről email értesítőt kapok az önkormányzattól, NHS-től, vagy valamelyik felügyelő szervtől (CCG, CQC, PHE) . Vannak információk amelyekről pedig a munkatársaimtől, ismerőseimtől tudok (pl. iskola, minthogy nekünk már nincsen iskolás gyerekünk).

 - A másik, hogy ez a poszt NEM összehasonlításként áll itt a magyar viszonyokkal, arról ugyanis csak kevés fogalmam van mi folyik otthon. Ami információm a médiából jön annak mint tudjuk egy része nem igaz, más része csúsztatás, és politikai oldaltól függetlenül kezelik arrafelé igen érdekesen a tényeket és adatokat, szóval az ottani dolgokhoz nem tennék hozzá semmit, de ha tennék azt sem köszönné meg senki sem, mert a teljesen szubjektív véleményem se lenne szalonképes.

- Harmadszor pedig - nincsen tökéletesen működő rendszer. A pandémia első hullámára szinte lehetetlen volt felkészülni, de a következményeként fellépő zavarodottságból és bénultságból ki lehet mászni és a tanultakat és tapasztaltakat jól használni. Itt is voltak - vannak - bakik, pl. személy szerint én is sokszor ütköztem problémákba - pl. teszteléssel, vagy az ingyenesen kiutalt iPaddal, de lassabban vagy gyorsabban azok is megoldódtak. Mondjuk tény, hogy az iPad a sok letiltott applikáció miatt majd egy hónapig  kb ajtókitámasztónak volt használható, de azóta már csak heti három nap ékelünk vele.

Azt gondoltam ki, hogy felsorolásszerű váza lesz az egésznek, hozzáfűzve a lényeget, talán így nem lesz zavaróan zagyva viszont a hosszúságát nem tudom redukálni, így is sok dolog kimarad.

1. Tesztelés:

Az első döcögés után létrehozták a tesztelő állomásokat (nálunk a Coach Station parkolójában), majd az otthoni teszteléses rendszert - amire online igénybejelentésre tesztet küldenek előre megcímzett matricával a dobozon, amit csak az NHS logoval ellátott postaládákba szabadott bedobni (itt tehát egy postai szervezés is van emögött, hogy melyikek legyenek azok amelyek teszteket vesznek fel, hogy ürítik, mikor és ki mert itt az sem mindegy.)

Az egészségügyben - szűkebben a mi ápolási otthonunkban - rendszeresen tesztelünk tavaly július óta. Ennek menete és módja többször is változott, pl. amikor a pandémia lefelé ment heti egyszer teszteltünk, de október óta heti háromszor kell a dolgozókat (ez két gyorsteszt és egy PCR mindenkinek kötelező) és négyhetente a betegeinket (mert ők ugye nem mennek sehova igazából). Ha beteget elbocsátunk vagy felveszünk és ez a kórházakra is igaz, tehát ha a kórházból veszünk fel valakit, annak két negatív tesztje kell legyen egy héten belül. A felvett beteg tíz napos izoációban marad, nincs kivétel (erre külön szabályok vannak, ha van igény írok a belső szabályokról.)

A PCR tesztet regisztrálni kell bárkóddal, majd pedig futár gyűjti össze őket esténként és viszi a laborba. A gyorsteszteket is kötelező regisztrálni egy erre létrehozott oldalon akkor is ha negatív.

A teszteket és gyorsteszteket négyhetente rendelem. Kaptunk bárkódleolvasót, az egyszerűbb és gyorsabb regisztrálást segítendő. A futárt szintén én rendelem, általában egy hétre előre és kiírom a faliújságra, melyik napokon gyűjtenek tesztet, így mindenki tisztában van vele. A tesztek eredményének nyilvántartását is én csinálom, a személyzet összes eredménye az én NHS emailemre jön vissza és ők is kapnak értesítőt sms-ben, a páciensekét még pluszban be kell rögzíteni a digitális ápolási naplóba is.

2. Látogatás:

A teljes lezárás alatt nem volt látogatás engedélyezett, amikor volt - van a látogatóknak is kötelező a gyorsteszt. Ez idő alatt egy meghatározott szobában, vagy ahol nem megoldott a saját autójukban tartózkodnak amíg a teszt eredménye olvasható. Erre mi a télikertet jelöltük ki, mert van a kert felé két kijárat is. A látogatók teszje is rekord és regisztráció köteles. 

Nem kivétel a fizikoterapeuta vagy a rehabilitációs nővér sem az összes külsős eü személyzet aki hozzánk jár tesztelnie kell mielőtt bejön. 

Egyedüli kivételek az orvosok és a sürgősségi ellátás (nem csak a betegellátással kapcsolatban, hanem mondjuk a lávaszivárgás esetére is (ami az alagsor, de amúgy az egész épület hőmérsékletét tekintve simán elképzelhető).

3. COVID 19 Call Centre

119

Coviddal és teszteléssel kapcsolatos MINDENT is lehet kérdezni, problémázni stb. vagy tudnak segíteni vagy nem. Ha nem akkor adnak tanácsot merre indulj el a problémáddal. Volt, amikor megoldottunk valamit volt amikor nem sikerült. 

Egyszer az egyik munkatársam elnyomta a “gombot” amikor a telefonján a negatív LFD tesztjét regisztrálta pozitívként. (Na ez azért gáz, mert ilyenkor rádugranak a felettes szervek mint Rozamama a H&M leárazásra és a CQC az egészségvédelem, a fertőzésmegelőzés kezd el hivogatni telefonon, hogy miahelyzet.)

Ilyen még előtte nem történt, szóval szóltunk a 119 nek és ők szépen megnyugtattak, tettek egy jegyzetet a regisztráció mellé és így lenyugodtunk,  hogy megúsztuk a felesleges segglyuknagyítózást a fertőzésmegelőzőktól, mert én addigra már sárgaszkafanderes járványügyiseket és fóliasátras gázfertőtlenítést vízionáltam és semmi másra nem is volt szükségünk amúgy így a buli közepe felé...

4. Védőfelszerelés

Na ez volt például ami kapcsán már az első lezáráskor nagyon gyorsan reagáltak a “szervek”.

Létrehoztak egy ún. PPE portal-t ami az EBAY egy erre elkülönített része. Ide önkormányzati meghívólinken keresztül regisztrálhatott minden eü szerv - orvosi rendelők, gyógyszertárak, fogorvosi rendelők, otthonok, stb. A regisztrációkor meg kellett adni hány dolgozó van, és hány betegágyra vagyunk regisztrálva, ezen adatok alapján egy kategóriába lettünk sorolva melyben a megadott mennyiségű védőfelszerelést hetente ingyen megigényelhetjük mai napig. 

Ez heti lebontásban nekünk (37 dolgozóra plusz 25 betegágyra) 

6000 (3000 pár) kesztyű

5000 maszk

3000 kötény

300 arcpajzs

8 Liter kézfertőtlenítő

Ezen kívül ha mégis nyakig érne a kartymasz, van három állam által lefoglalt szolgáltató ahonnan lehet rendelni, valamint egy állami sürgősségi raktárból igényelni egy online igénylőlap kitöltésével.

5. Támogatások:

Ezeket felsorolásszerűen, már amúgy is írtam róluk. Az összeg minden esetben a tevékenységtől, az ágyszámtól és a dolgozók számától függ.

Nekünk mint eü tevékenységet végző intézménynek:

- Tavalyi év július végétől november végéig: £ 24 000 fertőzésmegelőzésre (hat kategóriában lehetett elkölteni, munkaerőtámogatás, eszközök, bútorok, teszteléstámogatás, takarítási túlórára, stb.). Amire mi költöttük: új bútorok (könnyebben tisztíthatók) emelők és mozgatóeszközök (hogy ne kelljen pl ugyanazt több betegnél használni) orvosi eszközök, légbefúvós matracok, új burkolatok, új klinikai hulladék tárolók, ebből lett az irodám is (üveggel leválasztott) és még kisezer más.

- Tavaly december és idén március között: megközelítőleg ugyanazon kondíciókkal újabb £ 16 000. Ebből lett új ipari mosógép és szárító, tisztasági festés, és még költjük a végét. 

(Ezen kívül a szerződés egyik kondíciója volt, hogy elfogadva a támogatásokat kötelességünk azon dolgozók száz százalékos bérét kifizetni akik izoláció vagy karanténkényszer miatt nem tudnak dolgozni.)

- Januárban a harmadik lezárásra tekintettel a heti háromszori tesztelés támogatására £ 6 000. Ebben az egyik kondíció volt pl. a megemelkedett klinikai hulladék tárolása és elszállítása, tehát ennek címén betudtuk annak költségeibe. (Hangsúlyoznám, hogy ezt NEM a tesztek vásárlására kaptuk, a teszteket ingyenesen kapjuk és mindenki más számára is ingyenesek.)

- Február végén £ 8 000 támogatás érkezett amit a pandémia miatt bennmaradt szabadságok kiváltására lehetett felhasználni, és majdnem teljesen ki is tudtuk fizetni az összes bennmaradt szabadságot ebből.

Tehát az elmúlt fél évben összesen £ 54 000 támogatás érkezett hozzánk ami forintban számolva durván 23 millió forint. Ez itt is sok pénz még mielőtt bárki az ellenkezőjét gondolná. 

Ezekre a támogatásokra NEM kellett pályázni ezt kaptuk (és minden más intézmény is aki elfogadta a feltételeket). A határidőig nem elköltött pénzt vissza kell utalni, hacsak nincsen előírányzott költségfelmérés és megrendelt szolgáltatás mögötte határidőig pl árajánlat burkolatra, amit ugye csak a lezárás után lehet kivitelezni. Nálunk most a saját karbantartónk fest, szóval van ahol meg lehet oldani házon belül dolgokat határidő előtt, ráadásul olcsóbb is, több pénz jut másra.

- A kórházi egészségügyi személyzetnek túlórától függően plusz juttatás jár. Ez jelenleg havi kétszáz font a fizetés plusz túlórapénz felett.

(Ezeket a támogatásokat NEM fogom idelinkelni, akit érdekel a Government oldalán mindegyiket megtalálja, sőt a vállalkozói és magánszemély segítőcsomagokat is. Minden nyilvános, az is hogy ki mennyit kap az is hogy összesen mennyi pénz van erre vagy arra költve.)

6. Furlough rendszer

Azok az emberek kapják a fizetésük nyolcvan százalékát akik a pandémia miatt nem tudnak dolgozni mert zárva tart a munkahelyük pl. a férjem is kisebb megszakításokkal egy éve itthon van. Ez ennyi. (Vannak változók, első körben a nyolcvan százalékot vissza lehetett igényelni, második körben hetven százalékot lehetett visszaigényelni, tizet nekük kellett hozzátenni, harmadik körben hatvan-husz, de a munkáltató egyéni megfontolásból fizethetett éppen száz százalékot is. Voltak olyan munkáltatók ahol a támogatásban a maximális bért meg is szabták feltételnek, volt ahol minimum nyolcvan százalék kötelező pl. nálunk. Kondícióktól és támogatásoktól függenek ezek, hogy ki mennyi bért kell kifizessen.) Három embert érint ez nálunk, de csak azért mert ők részmunkaidőben vannak nálunk és másik egészségügyi intézményben is dolgoznak. Azért kapják tőlünk a furlough ellátást, mert a COVID továbbadását és terjedését gátolandó a központi javaslat, hogy senki ne dolgozzon több egészségügyi intézményben (pl két félállásban).

Amit sokan nem tudnak, hogy a háziorvosi szolgálatok ún. shielding letter -t küldtek minden olyan embernek akinek nagyon magas egészségügyi kockázattal járó betegsége van. Így pl. az egyik munkatársam aki asztmás és ilyen levele van mentesül a munkavégzés alól a pandémia ideje alatt és száz százalékos bért kap tőlünk. Tehát röviden, aki az egészségügyi problémája miatt nem tud dolgozni, az száz százalékos bért kap - tőlünk. Ez lehet, hogy más szektorban másképp van, ennek nem néztem utána.

((Ezeken felül az önkormányzatnál lehet igényelni £ 500 egyszeri támogatást akinek mondjuk a két hét izoláció vagy karanténkötelezettség miatt jövedelemcsökkenése van, valamint egy egészen átfogó támogatási rendszer van a kis és középvállalkozások részére is - mi ezeket nem igényeltük, szóval erről nem tudok bővebbet írni, mert se időm se energiám nincsen most arra, hogy ebbe méllyebben belemásszak. 

Az is tény, hogy a büntetés kétezer fontig terjed, abban az esetben ha nem tartja be valaki a karanténkötelezettségét.))

(Ezek is nyilvános adatok - minden fent van a government oldalán.)

7. Oltási program:

Az első hullám utáni sokkból kikeveredve már júliusban kaptam sorban az emaileket az otási témában, holott az oltóanyag még igencsak a láthatáron túl volt. Jó nyilván állami szinten nagyjából megvoltak a jóslatok a rosszabb és a jobb forgatókönyvek, de ekkor még szerintem nem lehetett pontos dátumot tudni. Viszont az emailek tartalma arra engedett követeztetni hogy erősen dolgoznak a terven a háttérben. Önkénteseket toboroztak folymatosan, kijelölték például az oltási centrumokat - én már szeptemberben tudtam, hogy helyileg a Riviera Konferenciacentrum lesz az oltási központ. Az oltási terv vitathatatlalul legnagyobb előnye, hogy VAN. Nem fogom részletezni, a sorrend tudott - idősek, krónikus betegek, egészségügyi személyzet kb egyszerre, egyéb kulcs munkaerő, majd pedig korcsoportok lefelé. A helyek, feladatok, célkitűzések már rég kijelölve, emberek kidelegálva, mindenki tudja a dolgát. Mióta az oltások megkezdődtek kb azt látom, hogy a programjuk kilencven százaléka precizen működik, persze akadnak kisebb nagyobb bakik, nyilván egy ekkora volumenű dolgot levezényelni nem egy félórás keksztekercs. A helyi vakcinálás eléggé fegyelmezetten és megszervezve zajlik (megjegyezném hogy ez egy három városos agglomeráció kb. 150 ezer lakos és vonzáskörzet. Az oltásban résztvevő emberek nagyon nagy százaléka önkéntes, erre nem tudok pontos számot, de utánanézhetek.

Oltási központunk: 

A kép innen származik: https://www.rivieracentre.co.uk/events/detail/covid-19-vaccination-service

Ezen a linkelt oldalon egy video is van tájékoztatóként - nyugodtan nézze meg az is aki nem tud angolul, mert azért látni a lényeget.

A munkahelyemen pedig: jöttek, oltottak, elmentek. Nekik kb ennyi volt. 

Nekem: Összes betegnek és dolgozónak hozzájárulási nyilatkozatot előkészíteni (itt az ún. informed consent nagyon komolyan van véve) személyes adatokkal listát készíteni és elküldeni (minden dolgozó és beteg név NHS szám, cím, családorvosi rendelője, születési dátum). Munkáltatói igazolások szükség esetére - ha pl valaki nem tud helyben oltatni de soronkívüliséget kell igazolni az oltási centrumban. Oltások regisztrálása a rendszerünkben.

8. Capacity Tracker

Tulajdonképpen egy online felület, ahol MINDEN információ meg van adva rólunk. Ennek karbantartása és napi felülvizsgálata is az én feladatom. Vannak részei amit naponta kell átírni, van amit hetente, van amit havonta. 

Adatok: hány nővér van hány segédnővér hány kiegészítő személyzet, hány beteg, hány szabad ágy, mennyibe kerül egy betegágy hetente, fogadunk e beteget vagy nem, fogadunk e látogatót vagy nem, napi dolgozók jelenléte, napi dolgozók távolléte, hányan kaptak influenza oltást, COVID19 oltást (betegek külön és dolgozók külön) hányan vannak furlough-n hányan vannak izolációban vagy karanténban, hány COVID eset van, mennyi idő telt el az utolsó COVID eset óta, mennyi védőfelszerelésünk van raktáron. Van deklarációs része is - ami kb arról szól, hogy mit teszünk meg a betegekért és a dolgozókért (pl. kötelezzük magunkat, hogy fizetjük a béreket az izoláció alatt, vagy hogy mi a látogatási szabály jelen pillanatban). Rohadt sok adat van, de nyilván nem kell mindenhez naponta hozzányúlni.

Minden felettes szervnek - CQC, önkormányzat, NHS intézmények, fertőzésmegelőzés meg kitudja még kik rá és belelátnak különböző jogosultsággal. Pl. az NHS betegkordináció látja az aktuális szabad ágyainkat - ez alapján küldi a referációs nyomtatványt a felveendő betegekről. A CQC a fertőzési rátát látja, a munkaerőkapaciátst stb. Szóval mindenki a releváns részeket. Látják, hogy mi az aktuális állapot, miben kell segítség. Ha valami nem teljesen kóser akkor fehívnak és felajánlanak segítséget, ezt történt a múlt héten is pl. mert kiviláglott az adatokból, hogy nyolcan nem oltottak a dolgozók közül és megkérdezték miért, hogy kell e segítség, szóróanyag, vagy küldjenek e valakit aki beszél velük. Szerencsére annyira nem gáz a helyzet, de ez megint hosszúra nyúlna, és semmi köze az egészhez na... 

9. CQC fertőzésmegelőzési ellenőrzés

Épp amikor a legnagyobb szükség volt rá. Az új tulaj nem volt aznap ott - a másik otthonjában tevékenykedett valahol London körül, és új menedzser még nem volt. Szóval levezényeltük. Kijött a nő, mindent megvizsgált, az összes szabályzatot és auditot amit megcsináltam odaadtam neki, tréning mátrixokat, látogatási tervet meg még amit hirtelenjében összekapartam, beszélt mindenkivel majd elment.  Egészen jó visszajelzést kaptunk, szóval részemről átmentem a vizsgán. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy kijönnek és megnézik mindent úgy csinálsz e ahogyan elvárható. Halkan idejegyzem, hogy itt ám a takarításra is szinnel jelölt zónák vannak - szóval nem ugyanazzal mosnak fel a konyhában mint a betegfürdőben és erre is van szabályzat, meg arra is, hogy mi mehet a konyhai hulladékba, vagy hogy milyen színű zsákot milyen hulladékhoz vagy szennyeshez használsz. Ami pedig leírva van, arról nagyon szívesen meggyőződik a kedves nyomozóhatóság, hogy a takarítőnő tudja e, hogy melyik színű vödörrel és felmosóval csuszvikolja a kazánházat és melyikkel a télikertet, valamint, hogy a jelenleg kiemelt fontosságú takarítási szabályzat szerint hányszor kell naponta letörölni az ajtókilincset. Ennek fényében jól szerepelni azért vállveregetős na.

1o. Egyéb segítségek: 

- Online meetingek és webinarok: minden aktuális témában hetente többször is. Visszanézhető linkkekkel és támogató kérdőívekkel, fórumokkal stb. Ez a kezdetektől van. Ezeken kívül nekünk ugye 14-17 kötelező éves tréningünk van hosszú a lista, de itt nem lehet egészségügyi tevékenységet végezni az éves tréningek nélkül. Ezeket ingyenesen használható online felületeken biztosítják ( eLearning és HIVE southdevon, mindkettő NHS és legálisan elfogadott tréningek, ami itt fontos hogy megfelelnek az ellenőrző szerv CQC által felállított kívánalmaknak )

(Érdekességként írom le, meg mert a magam ellensége vagyok leginkább, hogy kötelező éves tréningjeink pl: fertőzésmegelőzés, munkavédelem, tűzvédelem, kontinencia és katéter tréning, elsősegélynyújtás és újraélesztés, adatvédelem, ételbiztonsági, személybiztonsági (felnőtt), szájhigéné, gyógyszerelés, egyenlőség és sokszínűség (nem vicc), magánélet és méltóság (ez se vicc itt ilyeneket tartnak fontosnak a betegellátásban),  folyadék és tápanyagok fontossága, mérgező és egészségre káros vegyületek tárolása. 

Ehhez hozzájön nekem: személyközpontú ápolás és ápolási terv készítés, előzetes gondozási terv készítés, szellemi kapacitás törvény, emberi jogok alaptörvénye, digitális adatvédelem, szabadságjogok korlátozása, a beteg érdekében hozott döntések jogi háttere.) 

A tréningek nyilvántartását és un. tréninmátrixot is én csinálom, mindenkinek szólok mikor melyik tréning jár le és kell megújítani. Ezt is elég szigorúan veszik, az előbb említett ellenőrzéskor is nagyon jól jött, hogy külön COVID ra egy fertőzésmegelőzéses mátrixot csináltam, amiben benne voltak az extra tréningek is pl. UV lámpás dobozos kézmosási tréning (bekened egy cuccal, utána megmosod és a cucc maradéka világit UV alatt, lászik milyen alaposan mosol kezet) védőfelszerelés használat, COVID 19 ismerete és megelőzése, plusz a két fertőzésmegelőzés tréning. A nyomozócsajt teljesen elbűvöltem vele. Namindegy ez csak egy ilyen öntömjén, fontosnak tartom, hogy néha a magam vállát is megveregessem. 

- Online orvos konzultáció és online váróterem. Tegyük fel, hogy valamelyik betegünknek gasztroenterologus kellene, az orvosunk referál, emailben küldik a beteg nevére szabott konzultációs időpontot és egy kódot. A link elvezet egy online váróterembe, ahol beírom a kódot. A képernyőn megjelenik egy üzenet, hogy értesítették az orvost, hogy megérkeztünk és rövidesen videókapcsolatban leszünk. A kódot el lehet küldeni további résztvevőknek pl. a betegünk hozzátartozójának, de jelen lehet más szakember pl. dietetikus is. Elsőkézből mondom, rohadt jól működik.

- A temetkezési cégek nagyon hamar létrehozták a weboldalaikon vagy más webszolgáltatóknál az online live szolgáltatást. Egyik betegünk így vett részt online élő közvetítés segítségével az elhunyt nővére temetésén. Kaptunk egy kódot és egy linket, amivel a temetés kezdete előtt tíz perccel már be lehetett jelentkezni és így vehettek részt a temetésen azok akik a korlátozások miatt nem vehettek részt személyesen. 

- Kaptunk továbbá az egészségügyi minisztériumtól egy iPad - ot simkártyával az online konzultációkat valamint a betegek kapcsolattartását elősegítendő. (Azért csak egyet, mert nekünk amúgy van további öt tabletünk és két kompjúter és két laptop is, ezt is meg kellett jelölni a visszajelzéskor.)

- Ha valakinek mégis kórházi időpontra kell járnia (pl nekem is) az úgy meg van szervezve, hogy higgyétek el inkább ha nem írok le mindent. Csak meghatározott bejáratokat lehet használni. A kórházba belépéskor mindenkinek maszkot és fertőtlenítőt biztosítanak. Nevet és tünetegyüttes kérdőívet töltenek ki valamint lázat néznek. A negyven férőhelyes váróteremben pl a szemklinikán max tiz ember van, minden harmadik székre lehet ülni, időpontos rendszer óraműszerűen működik. Bárki feláll a helyét egy erre kijelölt ember fertőtleníti, letörli a széket, karfát. A recepció előtt mindenhol plexi. A scan és fotószobában mindenki után fertőtlenítenek, a kezelőben úgyszintén. Nincsen sorbaállás, nincsen tömeg.  

11. NHS app és COVID tracker  

Az NHS app - regisztrálva láthatod a saját egészségügyi lapodat, gyógyszereidet, betegségeidet. Benne van a COVID oltásod is, ezzel első körben tudod igazolni, hogy megkaptad: 

Ez az enyém: >>>>>>>

A COVID track and trace az első döcögések és bakik után mára már egészen jól működik, és legalább nem kell senkinek se telefonálni, hogy ülj át egy másik autóba. Tényleg hasznos, be lehet olvasni vele egy étterem QR kódját például és tudják, hogy ott járták, és ha fertőzött ember közelében jártál akkor szól. Benne van a teszteredményed is, meg sok hasznos tudnivaló.

Oltási kártyát még nem tudok mutatni, mert a második kört mi jövő kedden kapjuk.

12. Mindenféle más hétköznapi dolgok:

- A GP -k (háziorvosi szolgálatok) rendszeres sms kapcsolatban állnak az emberekkel.

- Ha valaki karanténban vagy izolációban van, akkor az önkormányzat és a gp is rendszeresen felhívja telefonon, hogy nincsen e valamire szüksége, minden rendben van e.  A gyógyszertárak ingyenesen postázzák a gyógyszert részükre.

- Az otthoni iskolai oktatáshoz az iskola biztosította a bármilyen eszközt ha valakinek nem állt rendelkezésére. Az ingyenes vagy kedvezményes étkezésben részesülő diákok ezen felül a bezárás ideje alatt kupont kaptak amit ételre lehetett beváltani a boltokban. Amúgy az iskolák végig nyitva voltak és gyermekfelügyeletet biztosítottak a keyworkerek (kulcsfontosságú munkaerő) gyerekeinek pl. ápolónő, eladó, postás stb.

- Rengetegen dolgoznak home office-ban. Pl. Olivia lányunk is. A munkaeszközeit a cége biztosította és ki is mentek beállítani mindent. Egy éve az otthonából dolgozik, egészen pontosan tavaly március óta.

- A szupermarketben (Sainsbury’s -ről tudok beszélni, mert mi ott vásárolunk rendszeresen) a szállítási időpontokat fenntartották az időseknek és a krónikus betegeknek. (Nagyon sok sofőrt és autót állítottak be, hogy a lehető legtöbb embernek biztosítsák a lehetőséget a rendelésre.) Mi a pandémia alatt összegyűjtésre rendeltünk.

- Sok élelmiszeren ún. pricelock van, ami azt jelenti, hogy nem változhat az ár.

- Az éttermekben amikor nyitva lehettek a lockdown-ok között nagyon sok helyen applikációval rendelni lehetett és fizetni is ugye, szóval a pincért csak akkor láttad mikor a kaját letette az asztalra. Pl Wetherspoon ahova gyakorta járunk reggelizni.

- Voltak ilyen államilag támogatott akciók, hogy pl. egész augusztusban az újranyitott éttermekben féláron lehetett kajálni, a másik felét az állam fizette. Ez mind acélból, hogy segítsenek a bizniszt újraindítani és nyilván nem csak az éttermekről volt itt szó, hanem beszállítók, termetsztők stb- ahogy hatott a lánc visszafelé. Azt gondolom, hogy bizonyosan ezután a lezárás után is lesz ilyen vagy hasonló akció.

- A kiszállítás rettentően kibővült, minden tekintetben. Pl. olyan helyekről is ahonnan addig nem lehetett.

- Hozzájön még ehhez az egész válságkezeléshez az is - meg kell említsem - hogy az emberek nagyobbik része itt azért eléggé szabálykövető, persze idióták mindenhol akadnak.

Konklúzió

Amit én egészségügyi személyzetként és magánemberként látok és tapasztalok - nyilván főleg a munkám miatt - most a harmadik lezárás végén, attól megint csak azt tudom mondani, hogy tátva maradt a szám. Azt hiszem azért is mennek jól a dolgok sokszor, mert olyan emberek ülnek olyan helyeken akik oda valók. Erre is van innen bentről rálátásom, látom őket akikkel a webinar-okon vagy az online meetingeken találkozom és tartom a kapcsolatot. Egytől egyig mindegyik jó szakember és ért ahhoz amit csinál.

Majdnem biztos az is, hogy én meg azért csodálkozom sokat, mert nem ebben szocializálódtam és a “hanem” részét a mondatnak megint csak hagynám, mert holnapig itt ülök. 

Biztos, hogy sok dolgot kifelejtettem, mert hosszú volt az elmúlt év nekem is... 

A végére még annyit - csak egy pici adaléknak, hogy érzékeltessem mennyire a legkisebb részlet is számított:

A lezáráskor az öbölben közterületen levő virágágyásokat amelyekért az önkormányzat felelős nem hagyták asszameg rohadni és gazosodni, hanem beszórták vadvirágmaggal, hogy addig is amíg lezárás meg távolságtartás meg otthon maradás van, se maradjon parlagon és mégis szép legyen. Hogy csak egy ilyen kertet mutassak a mi környékünkön pl az Abbey Park

ilyen szokott lenni:

a COVID miatt ilyen lett:

Ebben az apró vadvirágos dologban benne van szerintem az egész poszt, az egész angolság lényege, amit  - nem spórolom meg a munkát - mindenki fogalmazzon meg magának. 

 (Nagyon sokan fognak arra téves következtetésre jutni, hogy “baszki mit számít a hülye virágágyás, kidobott pénz”, azoknak mondom, hogy az otthoni viszonyok ismeretében próbálja átértékelni, mi a kidobott pénz, mert erre sem én fogok válaszolni.) 

Csőváz

Roza

Ha kiváncsi bárki-valaki-mindenki, a munkahelyem belső fertőzéskezelési dolgairól is írhatok egy posztot. Mit teszünk mi és hogyan kell azt tennünk.  

Megjöttem (meg a billenytűm is)

 Az elmúlt uszkve két hónapban elkereszteltem magam Mizériának, mert olyan feszültséget kellett kidolgoznom magamból, hogy kb. egy fél falut elláthattam volna árammal ezidőre.

Aki nem kíváncsi a sírásra, ugorjon a 2. részhez MOST

1. Eléggé lamentálós rész

Kicsit megengedtem magamnak a panaszkodást, persze csak úgy magamban, mert a környezetemben ugye senki nem ezt várja tőlem.

Beszarásig fájt néha a bal könyököm és a jobb vállam. Már karácsony óta elvoltam ezzekkel a fájásokkal kisebb nagyobb megszakításokkal, de az elmúlt hónapban tetőzött az egész. Orvos esélytelen, úgyis csak azt mondaná amit már tudok, mészlerakódás, fájdalommcsillapító, krém és ima. Addig úgyse tudok semerre elindulni míg majd visszaáll a rendes eü rendszer. 

Fájósan élni meg,,, hát nem vidámság. Ha nyugton vagyok, nem fáj, de egy teli bögre teát már elég nehéz felemelni és bármilyen fura, az életet elég nehéz kivitelezni amikor a gravitáció úgy többé kevésbé mindenra hat Newton óta, így például a két kilós krumpliszacskóra is, meg a bevásárlós ládákra is. Néha olyan voltam éjjel az ágyban, mint egy hátára fordult teknősbéka, de általában addig vergődtem amíg csak megoldottam a fordulást.

Aztán pár hete a vállam jobb lett - már alig érzem - helyette a bal térdem kezdett fájni és a könyököm még jobban. Mostanra a térdem nagyjából helyrejött, már nem feszül és be is tudom hajlítani, a könyököm is kevésbé fáj de még nem tudom teljesen kinyújtani. 

Néha elmélázok, hogy milyen lehetne újra táncolni, vagy futni mert erre egyelőre esélyt sem látok. Vagy csak újra felébredni egy reggel arra, hogy semi nem fáj. Amúgy elképesztő, hogy a fájdalom mennyire az élet része tud lenni, mennyire meg lehet szokni. Simán elélek vele, nagyon ritkán veszek be gyógyszert, de eléggé rányomja azért az életminőségre a bélyeget hátevvan...

A szemem miatt telefonálnom kellene, de halogatom. Januárban kaptam az utolsó szurit mindkettőbe, azóta “elfelejtettek” behívni (szerintem véletlen) én meg sumákoltam mostanáig. Múlt hétig nem vettem észre romlást, mondjuk a vonalak kicsit hullámosabbak lettek, meg nehezebben olvasok megint, de betűk és vonalak amúgy is hol jobban hol kevésbé görbülnek. A múlt héten viszont észrevettem, hogy a bal szemem már megint gázos, úgyhogy ma felhívom őket, hogy megkerültem és kérek egy újabb időpontot. Nem úszom meg én má ezt a hülye szurkálást a hátralévő életembe se, de jó volt három hónap rendelő és kezelőágy meg szemkampók nélkül úgy élni, mint valami teljesen normális ember.

2. Kicsit lamentálós rész

Néha azt gondolom (csak percekre) hogy ki.aszott velem jól az élet mosmá eléglegyen, de aztán elteszem a fejem hátuljába és örülök a munkámnak, a lehetőségeimnek, a gardróbomnak, annak, hogy vége a járványnak és hazamehetünk (anyámat négy éve nem láttam, az unokáimat kettő, az újat még egyáltalán). Annak, hogy van egy jó házasságom, okos, jóravaló kölykeim, hogy lebundáztam a lábam és itt a tavasz, hogy ma főzök marhapörköltet nokedlivel. Húsvétkor almás-krémest sütök és rétest is. Van új billentyűm is végre és vettem egy rohad jó YALE feliratos pólóruhát (ilyen kicsi dolgoknak is tudok örülni). Mondjuk a HandM küldött emailt, hogy a kislányruhák igymegúgy akciósak és tényleg, kettőötven volt darabja, vettem a Helgának egy “párat” mer olyan vagyok bazmeg mint a Gombócartúr - egyből tizenegyet vettem, mer a lepkés, a virágos, a pöttyös, az unikornisos stb. Mindegy ősszel is jó pólóval oviba, meg talán jövőre is.

Kismukkal még mindig nem tudom hogy állok (új tulaj), viszont még emésztem ezt a kész tényként  kezelt főnökösdi ajánlatát. Jövő hónapban elkezdem a kurzust a managerképzéshez, mer nem hagy nekem békét, de inkább én kifizetem részletben, minthogy lekössem magam vele tanulmányi szerződéssel. Nem bízom én még benne annyira, hogy éveket aláírjak neki. Elmondom - csak nektek - , hogy nem gondolom, hogy hiányzik nekem mégtöbb nyűg a nyakamba igazából, viszont az anyagiak kecsegtetőek. A férj meg aszonta, úgyis te csinálsz mindent.. nem mindegy? Ez is igaz.

A jó kis film music gala koncert amire készültünk házaséfforduló alkalmával elmarad. Jövőre ilyenkor lesz megtartva a jegyek érvényesek... Nem baj, elmegyünk a Pierre teraszára vacsorázni (remélem) és azzal is tök elégedett leszek, mert már én nem is tudom mikor voltunk utoljára rendesen étteremben.

Összeszedem szombatig a posztot amit az angliai válságkezelésről akarok írni. Van még egy poszt készülőben, amit két ujjal félig már begépeltem, szóval azt csak be kell fejezni.

Ajánló: (mer Magyarországon is vannak okos és szorgalmas emberek, még ha erre az elmúlt időben nem is láttunk túl sok példát.)

A sok okos ember összeállt (köztük a legidősebb gyerekem is) és összefogva indítottak egy ismeretterjesztő weboldalt:

https://mierted.com/

Itt a biológia menü alatt vannak a nagylány dolgai, posztjai.

Bemutatkozó élő beszélgetés csütörtökön a facebookon itt lehet csatlakozni:

https://fb.me/e/1Jz61hyOn

Fontos, hogy politikamentes  (azt nagyon szeretnék mindannyian kihagyni) csak sötétségoszlatás és tények a cél.

Jó volna ha minél több emberhez eljutna.

Most elmegyek marhapörit főzni mer annak idő kell, és a nokedliszaggatásra is még rá kell készülnöm mer magas a kályhám (vagy én vagyok seggdugasz), szerintem befogom a férjet is hogy segítsen, kettőnknek együtt legalább lesz kettő jó karunk, már az is valami. Elképzeltem, ahogy öregek leszünk és itt ülünk majd mint a bagoly az esőben és nézzük egymást meg a zabkását. Nem tudok többet most írni, mert a férj egy indiai énekléses videot néz ami kurva hamis és a talpamig ideges vagyok tőle. 

Csumi. 

Demostakkor tessék ide kommentelni, másképpen csak azt gondolom, hogy a kutyának se hiányoztam ám...

Mindjár jövök

 Az iPadom billentyûje végleg megadta magát (A másodikat fogyasztottam el hét év alatt).

Nem tudnám magam rávenni, hogy a képernyôn kettô ujjal bepötykörésszek 200 karakternél többet.

Nem sokára valamit veszek hozzá, és akkor majd jövök is.

Tervben van egy covidos válságkezelôs poszt - hogy megy ez errefelé - , meg lenne helyzetjelentés és egy novellaszerû elmélkedés arról, hogy teknôsbéka vagyok.

Csôváz

 Az egyik legfrusztrálóbb, legmeglepőbb tapasztalat az, amikor nagy lendülettel kiventillálod a meg nem értettségedet, a lenézettségedet, az ignoráltságodat valamint a dühödet valakinek akiről azt gondolod, hogy megért és ő támogatás helyett megkérdőjelez, tanács helyett kioktat és kifejezi a vágyát arra nézve is hogy reméli, hogy te nézted be és a végén nem neked lesz igazad, majd kegyelemdöfésként hozzáteszi, hogy úgysem derülne ki ha tévedtél, mert még ahhoz sem vagy elég gerinces, hogy beismerd a tévedésed. 

Hát én nem ilyen lovat akartam, de azért megköszöntem, hogy így rávilágított mennyire megkérdőjelezhető vagyok morálisan (is).

Most megint gondolkozhatok hogy hülye e vagyok, vagy helikopter e? 

Azt viszont azt tudom, hogy egy darabig megint senkivel sem akarok beszélgetni és az igazságérzetemet is hagyom a picsába ezentúl. 

Eddig még mindig csak bajd okozott.

Star Trek és sajtroló

 Talán még nem is volt (vagy ha igen, akkor nagyon rég), hogy ilyen jó sokáig nem írtam. Pedig volt mesélnivalóm, csak a munka kinyúzott belőlem minden akarást, az iPad billentyűmet is le kell (megint) cserélni mert háromévente egyet kinyírok, lusta is voltam, a hangulatom sem volt éppen valami emelkedett. Nem voltam depis sem, csak inkább olyan rezignált. Szerintem már mindenki egy kicsit az, szóval értitek. Jah, és a férj is folyon itthon van, mint ügyeletes házörző, elvileg márciusig megint furlough-n és nem igazán az a férj, aki mellett egyszerű szellemi tevékenységet végezni, mert vagy valami zajosat csinál, vagy beszél hozzám, vagy mindkettőt egyszerre csinálja. Amikor nem beszél hozzám már egy ideje mert valami zajost csinál, vagy néz, akkor felteszem a fülhallgatómat, de olyankor öt perc múlva van egy ilyen késztetése, hogy valamit meg akar osztani velem. Ez tökre nem baj, mert szeretjük egymás társaságát amúgy, de olvasni és írni olyankor szoktam ha elmegy valahova. (Mindemellett jobban preferálom, ha itthon van, mert mondom szeretünk együtt lenni. Jól keveri a hagymát például és a tabletjátékokban is szeretünk versengeni.

Bár hétvége van,  és kialudtam magam, de jó meggyűrt vagyok. Egész éjjel egy klingonnal henteregtem, szerintem kicsit túltoltam tegnap a startreket. Itt ülök, és a férj isteni kávéját iszogatom, NAGYON próbálok erre a posztra koncentrálni, de nézzétek el ha csapongok, mert ő videósávon éppen egy kutyás videót néz, ahogy az állat azt a dallamot nyüszíti mint az ötödik elem dívája. Hát szóval így élünk.
A férj egy tök egyedi fazon amúgy és naponta meg is győz róla. Jó mondjuk én se vagyok egy tömegtermék... 
Itt vagyunk már közelebb az ötvenhez mint a negyvenhez és hát.. nem lettünk komolyabbak. Talán kicsit bölcsebbek, de az törvényszerű.
Amikor véletlen csendben van, akkor mindenféle krómcsíkokat meg izéket nézeget az autóra, vagy éppen autót, vagy autós műsort, esetleg főzőset. Nézi azt a fazont a youtube-on aki úgy köszön be THISss IS A..., meg azt a másikat aki úgy mondja a horsepower-t hogy hószpáá.
Azért én is hozzájárultam, hogy jónézzen ki a vas.

A férj vett bele ilyen fejpárnaizéket is, ha hosszú útra mennénk - csak már mennénk. Egyszer rendelt valamit a kocsihoz pokijóból (így hívjuk a keletről - kínából  - érkező cuccokat) ott vagy választani lehet vagy maguktól küldenek valami ráadást. Kaptunk egyszer két ilyen szivacshurkát műbőrrel behúzva és az egyik végénél volt egy rés is. Ültünk a kanapén és olyan fejet vágtunk mindketten, mint egyszer amikor melóból hazajövet egy szem borsót találtam a melltartómban... 

Ilyen értetlenséggel vegyes vidámkodós szombat volt ez. Néha elővettük és vagy továbbra is vágtuk a ‘legyenönismilliomos kétszázezres kérdés’ fejet, vagy hisztérikusan röhögtünk. Egyszer még fénykardozósat is játszottunk vele. Ez ment hetekig. 

Aztán eljött a nap, mikor a férj tévézés közben váratlanul felugrott, kikapta a sarokból azt a szart és kirohant a kocsihoz. Ledobtam kaszát-kapát, és siettem utána, nehogy már kimaradjak a heurékai pillanatból.
Majnem pezsgőt bontottunk. 
Az a bőrrel bevont hurka a középkonzol és az ülés közé beszorítható cucc volt, az aprópénz - bankkártya - másizék leesését megakadályozandó. A punciszerű rés azért volt rajta, mert ott jött át ugye a csat az ővhöz. 

A férjre olyan szinten hatott ez a történet, hogy azóta abba is belelátja a talányt amiben nincsen. Így esett, hogy nem sokkal ezután a melóból hazajövet úgy találtam rá a nappaliban, hogy a 12db, általam rendelt sajtroló-habroló sütőcsöveket vizsgálgatta értetlen fejjel. 
Szerinte ami króm, az csak a kocsira mehet. 
Hülye faszari.

Szóval így telnek négyfalközé zárva a napjaink. 
Kivégeztünk jópár filmet, én újranéztem sok startreket. Még mindig a horgolás szerelmese vagyok és nem tudom megunni.
Karácsony előtt belevágtam egy új projektbe - gyöngyhorgolással csináltam egy karácsonyfadíszt. Először is fel kellett fűzni a gyöngyöket meghatározott sorrendben horgolócérnára, utána pedig a minta szerint - szaporítás, horgolás, fogyasztás - egy szabályos gömböt horgolni úgy, hogy minden öltésre rá kell húzni egy gyöngyöt. 
Ilyen csoda lett belőle.

Nem mondanám, hogy minden héten megcsinálnék egyet (mert kb. egy hét alatt lett kész -  minden délután pár óra) mert a szemem sem bírja, meg az ujjaim sem, de biztosan fogok még csinálni ilyet mert azóta is csak nézegetem, és nem hiszem el, hogy én csináltam ezt a mesterművet, mert az. 

A munkahelyi stressz csökkent, most hogy új managerünk van. Egy tünemény sri lankai csaj, aranyos, kedves és közvetlen de vannak tökei ha arra van szükség. Abszolút partnerként kezel, főleg hogy kihúztam a seggüket a szarból amikor egyik pénteken beállított a CQC (minőségbiztosítási ellenőrzés) fertőzésmegelőzési nyomozásra, de ez megint egy másik történet.
Sokkal jobb szájízzel megyek dolgozni így, hogy valakivel meg tudom beszélni a dolgokat és nem nyomja a vállam még az is, ami eddig is egy főnök dolga lett volna (mondjuk tágabban az elmúlt egy évben).
December végén néha már simán eljutottam arra a pontra a melóban, mint Clark Griswold mikor a láncfűrésszel “megjavítja” a lépcsőkorlátot. 
Mára viszont visszetértem. A meló rengeteg, de rohadt sokat tanultam az elmúlt évből. 
Az energiáim viszont teljesen lemerültek. A főnökképzés ösztöndíjat elhalasztottam, mert már megtanultam, hogy nem lehet egy seggel két lovat megülni. Kismukk (a tulaj) amúgy is azt mondta, kijár nekem egy jobbat, várjak még vele mert utánanéz meg elintéz pár telefont, aztán ha nem jön össze más, még mindig marad ez. Nekem ebben az évben erre nem lesz energiám az biztos. 

Nagyon kéne nekünk továbbá segédnővér és nővér, de lasszóval kell fogni a dolgozót, mert ebben a szektorban folyton munkaerőhiány van.
A fészekalja felnőttgyerekek jól vannak, mindenki éli az életét és próbál megbírkózni ezzel a hülye időszakkal.

 Szegény kismamáim - Nóri meg Zsófi ugye az első lezárás alatt szültek, és azóta is be vannak zárva többé kevésbé. Nem lehet egyszerű az se, amúgy is izolálva van egy anya kicsi gyerekkel, hát még most. 

Tami meg én már kaptunk oltást, mer ugyi én nyanyaotthonban ő meg gyógyszertárban. Három hete kaptuk meg az elsőt kijött az oltócsapat, két óra alatt megvolt a húsz páciens és a harmincvalahány dolgozó. 

Folyton eszemben van, hogy mennyire nehéz annak akinek pl. amúgy is mondjuk mentális problémája van, vagy éppen csak egyedül van. Azoknak akiknek a megélhetésük veszett oda ideiglenesen vagy véglegesen.
Közepes méretű gyerekekkel is kurvanehéz lehetett az elmúlt év, és még mindig nincsen vége. Tudom, hogy az időseknek van a legnagyobb félnivalójuk ettől a vírustól, de kéremszépen most az egyszer próbáljanak nem önzőnek lenni és kicsit belegondolni a családok-fiatalok-gyerekek-egyedülállók-egyetemisták, helyzetébe. (Nem azt akarom mondani, hogy minden nyugdíjas önző, mielőtt még rámverné bárki, sőt én személy szerint nagyon szeretem az öregeket, minden bogarukkal együtt, de azt is tudom, hogy néha nem látnak tovább az orruknál. Jelen pillanatban a családoknak és a dolgozóknak fiataloknak a helyzete sokkal bizonytalanabb,  sokkal inkább megnehezedett a hétköznapi életük mint nekik. Bárki bármit mond ebben a pillanatban még mindig a nyugdíjasok élete a legpermanensebb. Csak egy kicsit gondoljanak bele - mármint azok akik eddig nem gondoltak bele, húú remélem nem húzom ki a gyufát mondjuk Marikanéninél vagy Jolánkánál...)
Szóval inkább én is nem panaszkodom, mert jelen pillanatban az én/mi problémáink tökre lófaszok a többiekéhez képest. Krisztiék is elég nehéz időszakon mennek át, oda is sokat gondolunk, aggódunk és szorítunk, hogy minden rendben legyen úgy mint volt.

 
Nagyon bizakodó vagyok azzal kapcsolatban, hogy egyszer visszakapjuk a normális élet egy szeletét... talán nemsokára. Addig is én jövő héten szabin vagyok (és mellette pár órában dolgozom, micsináljak, nélkülözhetetlen vagyok, de jól jön a plusz mert a Bali még márciusig csak nyolcvan százalékot kap ugyi). 
Vegyétek meg a National Geographic magazint mer Zsófilányunknak megjelent egy cikke benne.

Legyetek optimisták, süssetek lángost ma itt is az lesz. 
Csőváz

Ma le akartam menni a tengerhez sétálni, de nagyon lóg az eső lába, úgyhogy itt egy kép tavalyelőttről, ahol ilyen kisegér fogakkal baNbulok a kamérába és a férj fejét fénykard szeli át, miközben büszkén mutatja hogy van fagylaltja... 

Nem nézünk ki mindig ilyen kurvajól, aznap fodrásznál voltunk :)