Gondoltam összedobok itt egy szombat reggeli frissropogóst aztán megyek a dolgomra, mer abból mindig van elég.
A szőnyeg kész (a térdeim is), a lépcsőre már nem futotta a tartalékaimból, de az ember aszonta majd ő megcsinálja - ez két hete volt - de asszem ma nekilátok. A feldiszítés is kész, a kaja és sütiterv is.
Megvolt a melóban a titkos télapós hülyeség amit minden évben túl kell élnem valahogy (nem szeretem az ilyen izéket).
Ma este jelenésem van a munkatársamnál, kicsit próbálkoztam jelezni, hogy hát majd meglátom meg izé... de MINDIG rámerőszakolnak valami pár órás kötelező vizitet. NEM akarok partifalatkát, sütit és alkoholt mer felrúgtam a jókis bejáratott diétámat akkor egy hétre - bár mondjuk én alkoholból még most is elképedek, hogy mennyit le tudok bontani nő létemre. Két hete voltam a Jo - val “iszogatni” konkrétan két liter Rose-t és fejenként kettő pinkgint megittunk három óra alatt. Rám az alkohol csak úgy hat, hogy rámászok az emberre mikor hazajövök, ha előtte nem alszom el, de aktus közben simán fel tudnám mondani hogyan számolunk függvény határértéket, vagy elszavalni a Nyári este a temetőben c. verset és nem dülöngélek menés közben vagy ilyesmi.
Tessék itten ülök szépen és iszogatok a Belgrave Sands hotel előkelő étterembárjában.
Viszont ha ma esetlegesen megjönnek postán a gyöngyeim, amit az új projektemhez rendeltem, akkor én inkább itthon maradnék játszani... hát majd meglátom.
Az új főnök amúgy szerintem muris fazon. Vicces kis kopasz, filigrán emberke, van neki bajusza - de azt ritkán látni a maszk miatt - szerintem jó a humora, de az majd csak később fog jobban kifejeződni, most inkább halálra stresszeli magát egyelőre. Elhatároztam, hogy nem viszonyítok folyton mindenkit magamhoz, legyen elég annyi, hogy van sütnivalója.
Ilyen kismukkcipőben járkál amit én nem hiszem hogy láttam valakin a nyolcvanas évek óta.
Asszem Irén nagynéném férjének, a vájárkarrier után kimosakodott és ropogósra vasalt Jóskának volt még ilyen és mindig megtörölte a garázs elé letett lábtörlőben mielőtt beszállt a csillógó-villogó piros dácsiába amire hat évet vártak. Ez a kép hogy miért maradt meg az akkor nyolcéves agyamban azt nem tudom, de talán azért, mert annak idején az összes felnőttet belesoroltam a hülye szabályrendszeres kategóriába, amit szerintem a Jóska miatt hoztam létre - pl. mert fagyi evés közben nem mehettem a kocsija közelébe.
Elvileg hamarosan egy proper manager-t is kapunk a nyakunkba (mert ugye ő tulajdonosként van bejegyezve, nem manager-ként), de még nem tudjuk mikor és ki lesz az.
... én tartom magam az úttörők pontjaihoz (az még eddig bevált) és ott segítek ahol tudok, de sajnos tényleg azt látom, hogy durván hajlik a meló alatt.
Egy kicsikét egyedül maradtam most magammal és nem csak azért mert a Kriszti elment.
A Neisha nincsen ott minden nap csak csütörtöktől vasárnapig, és sok dolog van amit nem tudok megosztani senkivel-bárkivel-mindenkivel, mert üzleti, szakmai vagy emberi etikai probléma lenne bárkivel beszélni bizonyos dolgokról.
Itthon apónak néha panaszkodhatok, meg anyámra szoktam még időnként rázúdítani a fáradságomat, aztán megyek tovább és kirelaxálom magamból.
Néha amikor érzem a nyanyák összes fájását, annyira meg tudom érteni miért üldögélnek szépen sorban a termálvízben elégedettséggel az arcukon. Néha elkap egy ilyen örvény ami húzza lefelé a hangulatomat, hogy egy ilyen hajlott hátú, töpörödött, süket és vak anyóka leszek nemsokára. Néha jobb az, amikor nem tudod mi vár rád.
Fájdalommal élni nem vidámság tényleg. Hozzá lehet szokni, és szerintem emelkedik a fájdalomtűrés évről évre, mondjuk azt nem tudom meddig. Gyogyót nem szedek be egyelőre még tolerálom. Télen rosszabb mint nyáron. A szemeimet szúrják továbbra is minden hónapban, még kitart.
Ebben a hónapban megajándékoztam magamat egy szép fekete kabáttal, két ruhával. Most kicsit spórolok, mert szerintem túltoltuk a karácsonyt mindannyian kicsit... valószínű, hogy mindenki kicsit túlkompenzált ajándékkal, mert mindenkinek elege volt már ebből az évből. Le is csesztem a gyerekeimet, hogy minek költenek ennyit ajándékra (már most se fér a fa alá a sok becsomagolt szépség) de ők is azt mondták, azért mert megérdemeljük.
Amúgy is kell sprórolni, mert a januári leárazások után jön a tavaszi kollekció és tudom, hogy ruhaőrült vagyok, de nem pocsékolok, olyan ruhatáram van amit használok is, amit nem azt eladom vagy megy a munkahelyemre. Nem sajnos pedig cserélnem kellett és remélem még így marad folyamatosan, mert mostanra már a fele ruhatáram az ebayre ment mert mind nagy volt rám, az árát pedig befektetem újabbakba.
A szállodás iszogatás alkalmát - hamár úgyis kikentem magam - pedig megragadtam, hogy kipróbáljam a portré szelfi lehetőséget a telomon amit a férjemtől örököltem és a háromszáz bepózolós fotóból lett négy csudajó kép az új szőrös hógolyó pulcsimban. Sajnos így kell elfogadnotok, ahogy öregedek egyre szebb vagyok.
Tessék most ez egy ilyen semmiről se szóló töltelék poszt lett, de mert mindig baxtatva vagyok, hogy nem írok most akkor ezt kapjátok. Komoly témákat most ne várjon tőlem senki. Elég komoly volt ez az év nélkülem is, a saját drámáim nélkül is. Nekem mostanra már olyan labilis a lelkiállapotom, hogy konkrétan egy jószó is megbőget. Viszont cserébe nyugodt vagyok mégis és derűs és csendes, de ez a saját választásom inkább.
Csummantás mindegykinek és boldog bejglit, kellemes zserbót és sok sok mézeskrémest. Vegyetek fel szőröspulóvert és ölelést, (nálunk amúgy konfitált kacsacomb lesz és lilakáposzta meg krumpli és sok süti...majd hozok képet hogy csorogjatok) és nézzetek a jövőbe vakcináltan és (nemcovid)pozitívan.
Tessék a végére - itt vagyok színésznő én.
