Huszonegyedik század problémái

A szelfi

Megint nem egyezik a véleményem.

Mert szerintük a szelfi (selfie - saját magad által magadról készített fotó, portré) gáz.

Mindig gáz, minden helyzetben gáz, de főleg az idióta tinicsirkék és a napszemcsis menőfiúkák által gáz. Előbbi kacsaszájjal, kidobott cicikkel napsütésben a legcikibb, utóbbi izompólóban valami menő autó előtt pózolva, de amúgy egyáltalán minden szelfi szügségtelen, teljesen felesleges időtöltés, a szelfibot meg egyenesen übernevetséges.

Megvédeném a szelfizést.

1. Első és legjobb érvem, hogy igenis mindenki maga tudja a legjobban, hogy mikor néz ki jól egy fotón.

2. Ha egyedül vagy bárhol, miért ne örökíthetnéd meg?

3. Ha ketten vagytok bárhol, miért kéne külön külön fotózkodni, vagy mást megkérni ( aki majd jó homályos fotót csinál, ahol a férjnek be van csukva a szeme)?

4. Inkább készítsünk fényképet magunkról, mint hogy egyáltalán ne akarjunk fotón, videón szerepelni. Az önértékelés egészséges voltához hozzátartozik, hogy tudunk magunkról fényképeket, filmeket nézegetni és nem kínos.

5. A tömegével kantintott szelfik között nagyobb eséllyel találsz később olyat, ami maradandó emlék lesz, igazi megélt pillanat, valós történettel az arcok mögött. 

A kacsaszájas, cicikidobós képek az idővel jelentőségüket vesztik és megmaradnak azok, amelyekhez valódi élmény kötődik. Ha az én tinikorom idején lett volna szelfis kamera, mitöbb mobiltelefon, akkor valószínűleg sokkal több életből kiragadott pillanat, megfagyasztott emlék állna  a rendelkezésemre.Emellett lenne rólam is ötezerhatszáz csücsöriszájas kép amin most milyen jókat röhöghetnék, és amiken egy legyintéssel túllennék. 

Megjegyzem, mi csináltunk a barátnőmmel szelfifélét, (csak nem tudtuk, hogy így hívják) megsúgom egy tiszai faházban, csipkemelltartóban és farmerban, kissé kapatosan. Kicsit homályos is lett, de az egyik legszebb emlékem. Ha akkor létezett volna facebook, biztosan feltolom oda, amilyen lázadó voltam - anyám nagy örömére - és most meg sopánkodhatnék, hogy jajdehülyevoltam. Mondjuk néha enélkül is sopánkodok. 

Biztosan túl liberális vagyok (gyereknevelés tekintetében is) (anyám szerint is), de én így szerettem és szeretem élni az életemet. 

Némelyik gyerekemnek van kacsaszájas, csöcskidobós szelfije. Lesz mire emlékezni és majd lesz mit megbánni  is biztosan. Kicsit szólok is nekik, hogy bakker mámegin... meg hogy minek két profilképcsere egy hétre, egy is sok, de csak olyan anyamódon zsörtölődve. 

Aztán este én is elkészítem a szelfimet, ha azt konstatálom a tükörben, hogy jó lett a végeredmény.

Vagy reggel ha úgy ébredek, hogy szépnek találom magam.

A kedvenc szelfik azonban nem ezek lesznek, hanem például az, amit házassági évfordulón csináltunk a Balival a kikötőben, az, amit Londonban lőttünk a kerék előtt, vagy amit a karácsonyi partin csináltunk.

Így működünk.

Ami a szelfikre igaz, mindenre igaz. 

Sok dolgot teszünk életünkben, de nem minden kap jelentőséget. Van amit elfelejtünk (fekete rúzs) van amit megbánunk (kacsaszáj), de csak akkor emelkedhetnek ki a fontos dolgok, ha van miből válogatni.

Róza voltam. Köszönöm a figyelmet.

Mese

... két hét szabiról, házassági évfordulórós szőnyegtisztításról, messziről jött látogatókról és a majdnem kitörött bokáról.

A lányok után maradt két üres szoba, plusz maradék tiniaházban szobája és a nappali szőnyegének tisztítására szövetkeztünk a férjjel. Amúgy is időszerű volt így egy év után egy rendes samponozás ahogy az angol mondja. Kibéreltük hát a szőnyegdoktort és a házasforduló alkalmával nekiláttunk. Bevállaltam a pakolást és a bútortologatást, a férj meg hősiesen huzogálta és toligálta a  berendezést. 

Az emeleten kezdtük, Tami szobája volt a leginkább igénybevéve szőnyegileg...

A férj amúgy optimista jellem, de csak miután kellően kipánikolta magát, addig el kell viselni.

"...jézusom disznóól, nem fog kijönni, jézusom bazdmeg, úristen mijez??? Bor?? Vagy vér??? Jézusom nem jön ki, úristen ez hogy került oda, kik laknak itt?? Nemhiszemelkólafaszom... Nem lesztisztasose, integethetünk a depozitunknak, kikellcserélniaszőnyeget, gatyámrámegybazzeg..."

Minden kijött.

Két kis foltocska maradt az is csak a Taminál valszeg valami körömlakk lehet, majd rámegyek még lemosóval.

Elég sok öruralomra volt szükségem a férjjel, de nem nyugodott meg csak miután ugye látta, hogy kijön.

Utána meg tök büszke volt magára, hogy milyen fasza munkát végzett, mert ugye azt mondanom sem kell, hogy nem a gép volt rohadtjó, hanem ő huzogatta veryprofessional mozdulatokkal.

A másnap reggelén már egész korán elkezdte mondogatni mennyire fáj a válla, nehogy már elfelejtsem mekkora hős amúgy...

Azt hogy közben a franciaágyat átrámoltam a kiszobából a kicsit nagyobb szobába, a Tami komplett szobáját áttologattam, egy szekrényt átvonyigáltam a kicsit nagyobb szobából a legnagyobba, kirámoltam a lenti tárolót és a nagyrészét felhordtam a fenti tárolóba (karácsonyfa, díszek, lakásdekoráció, izék-bizék, jóleszmégvalamireszarok), átrámoltam és kiszelektáltam a cipősszekrényt, kitakarítottam, kimostam, ágyneműt húztam, függöny le-fel stb... nemtom má még mit - ezek ugye mellékes dolgok és ez amúgy is ilyen házassági évfordulós program.

Este jól elmentünk a mekibe gyertyafénynélküli vacsorára és lyukas amerikai szenyót ettünk, deolyanfinomvolt...

Kettő nappal később megérkeztek kedves látogatóink magyarhonból (házaspár ikrekkel, idegetpihenni jönnek évenként, ikrek mama idegeire hagyományozva).

Nagyon szép és nagyon esős öt napot töltöttünk együtt, volt meglepetésvendégség is mert vasárnapra ideszerveztük a fél falut Bath-ból, szóval ilyen falutalálkozó Anglia csücskében lett a vége.

Egyet jól beinni is sikerült nagyonévek óta először, nem is vagyok túl büszke így negyven felett, négy gyerekes anyukaként így berúgni mint a csacsi, de a piszok jónál is jobb este volt. Hajnalra, miután a melegbár ajtajából el lettünk utasítva és már csak egy éjjeli sültkrumplis szolgált ki minket, hazajöttünk.

"

- Nem kérek többet.. már így is forogni fog a kanapé...

- Tedd le az egyik lábad...

(és az orákulum megmonnya:)

- Nem kèrek többet, nem lesz jó a reggel...

- Nincs reggel...  "

A fiúkat a másnap is eléggé megterhelte az élmény, hiába mondtam egész este, hogy inkább ne igyanak whiskey-t... Jobb lett volna nekik télleg, ha eltörlik a reggelt.

Olyan nagyon jól telt el az öt nap, amit lehetett kihoztuk belőle, de a legbüszkébbek az antigravity batmobilra voltunk mindannyian amit (- betojsz - rendesen megy a falon) a Trago-ban sikerült beszerezni 41 helyett 9 fontért az ikreknek ajándékba. Javasoltam, hogy mindenképpen tegyék a feladós bőröndbe, nehogy úgy járjanak mint anyám, mikor a reptéren elvették tőle a tapadókoronglövedékes pisztolyokat amit az egyfontosban szerzett be a szomszédgyerekeknek ajcsiba...

Na.. 

Vendégnek kétszer örülünk, mikor jön meg mikor elmegy.

Örültünk, hogy még teljes négy napunk van a Balival kettesben itthon... azaz mostmár csak három. 

Tegnap első hivatalos látogatásunkat akartuk letudni Olíviánál a bérleményben, de kezdetnek a lakása előtt sikeresen belegyalogoltam az út közepén elhelyezkedő kátyúba. Még a reccsenést is hallottam, aszittem eltört, baromira fájt hazáig bömböltem.

Mozog, bedagadt, bekékült, ha sántikálva is, de nem megyek inkább sehova. 

Itt horgolgatok és sajnálom magam, mert megjött a jó idő meg nem sokára a kaja házhozszállítás is és a Bali megaszonta, ha én itt kanapéhuszárkodom akkor ő meg maszekol inkább mert fel kell tornázni az ellaposodott büdzsét. JA.

Akkor már én meg vettem könyveket a kövi pár hétre (bár a melóba asszem jövő héten elmegyek, de meglátom mennyit javul a hülye bokám ebben a három napban.)

Neil Clarke - Galactic Empires

Alexander Masters - A Life Discarded

Rivers of London sorozat - Ben Aaronovich

Hát evvan...

Figyeszfigyejjéfigyeszugyefigyesz 

Mégrégebbijóbarátok

(Szolg. közl. - A RugDoctor nevű szőnyegtisztító szerkezetet amúgy ajánlom meleg szívvel minden angolban élő hazánkfiának (ecetes olló helyett).  A BandQ és Range áruházakban lehet kölcsönözni, a hozzá való sampont is itt lehet venni és vannak külön szórófejes cuccok mindenféle foltokra. Egyszerű a használata és profi melót végez... hiába... szőnyegnemzet.)

Szössz

...avagy a zenei ízlések különbözőségéről:

Konyhában főzök apa segít, közben szól egy jókis Leander Rising.

Tami kijön...

- Mi van buli van?

Mire apa:

- Én nem része vagyok ennek a bulinak, hanem áldozata...

A kommunista kurvaanyámat

Ezvan... képzavar.

Ilyen szocialista családból való vagyok.

Mert apám hitt abban, hogy egyenlő munkáért egyenlő bér jár, meg hogy a cigány bányász is lehet rendes ember. Nyaraltunk is együtt velük, szóval nem borba prédikált.

A rendszerváltáskor apám feltűzte az összes talmi és nevetséges fegyvereserőkös meg munkaérdemrendes csillagos jelvényt a maga által fabrikált farmerkalapjára és elment a kocsmába, hogy leigya magát örömében. Emlékszem anyám attól félt, hogy elviszi a rendőrség.

Apám azt mondta, hogy ha az elmúlt negyven évet kihúzta úgy, hogy nem volt párttag és nem vitték el, akkor erre már csak büszke lenne, ha most vinnék.

Apa hitt a jövőben. Apa szerintem nem gondolta, hogy négy gyerekkel fogok fedél nélkül maradni, és itt kötök ki a szigeten. Apa örült az egészségügyi fősulinak, meg annak, hogy nővér leszek.

Apám azt mondta, hogy ilyen véresszájú náci nem sok van mint ez a csurka, és ezt akkor még nem is értettem igazán, viccesnek találtam, hogy a fehér kakasunkat csurkapistának nevezte el, a kövér tacskót meg torgyánnak. 

Apa amúgy nem politizált, jobban szeretett az állataival törődni, mert azt mondta, az állatok természete sokkal emberibb. Sokkal jobban elvolt az uborkáival a kertben, a hegesztéssel a garázsban közben folyton szólt valami rockféle zene az udvaron valahonnan... 

Annyira lelkesen ment neki annak idején ennek a rendszerváltásos szabadságnak, mi meg csak ültünk a kanapén az öcsémmel, nem is értettük az egészet és ő meg hosszasan magyarázta, hogy ez milyen fontos és hatalmas lépés majd pedig kiegyenesedve és örömmel ment szavazni. 

Csak egy átlagos, vidéki, szoci család voltunk. Egy házikó, egy trabant, nyaralónk nem volt, de volt tíz napos beutaló apám céges üdülőjébe Balatonfenyvesre - annak is örültünk. 

Eszmék, tanok. Miért olyan nehéz azt felfogni, hogy a szocializmus nem egyenlő a kommunizmussal, pláne meg nem a bolsevizmussal? Hogy mi a nacionalizmus meg a sovinizmus, hogy ahhoz, hogy ne szaladjunk be tátott szájjal a faszerdőbe ezekkel tisztában kéne lenni. Ma reggel ezen véleményem miatt le lettem kommunistázva.

Csak megvédtem egy állaspontot a régi rendszer alatt élőkkel kapcsolatban.

Baromira nem vagyok se agyonművelt, sem nem vagyok jártas a politikában - semmennyire, még annyira sem mint apám. Bátor sem vagyok. Még annyira se mint apa volt, pedig ő sem ugrált túl sokat annak idején. Az ő lázadása a hétköznapokban zajlott. Vicces karikatúrákat rajzolt a brigádnaplóba, beleragasztotta az Edda koncert belépőjegyét, meg a vidámparkos ingyen körhintacetliket. Nem volt börtönben, nem verte meg rendőr, nem lett rendszerellenséggé nyilvánítva, és annak ellenére, hogy nempárttag volt, mégis kaptunk beutalót a nyaralásra, ami amúgy  sosem volt biztos mert minden évben ezzel próbálták zsarolni.

Mi ilyenféle emberek vagyunk. Nem állunk fel a dobogóra, de oda tudunk állni melléjük.

Ma nagyon sokan vagyunk, akik nem állunk már sehova. Mi akiket elveszített Magyarország.

Vannak a baráti és ismerettségi sőt, rokoni körben olyan családok akiknek teljesen más a véleményük mindezekről, meg arról, ami ma Magyarországon van. Hétköznapok, politika, megélhetés, mentalitás, oktatás, egészségügy bármiről legyen szó.

Én nem akarok meggyőzni senkit semmiről.

Szomorúan vettem tudomásul, kicsit könnyezve, kicsit néha lázadozva, felháborodva, majd beletörődve ahogy apa is így tett a múlt rendszerben.

Miért olyan nehéz ez? 

Apám hitt benne, hogy amikor anno szavazott, hogy ez a párt nem az a párt, amaz meg nem ugyanaz, és elhitte nekik, hogy építik majd a szép jövőt. 

Úgy hitte el, hogy addig -  negyven évig - hallgatta ezt és sose hitt nekik. 

Akkor hinni akart a jövőben.

Most? Mit mondanánk neki?

Nem akarok hazamenni.

Most mondtam ki ezt így először.