Megint az van, hogy szombat reggeli közléskényszeremet pár mondatba kell sűrítenem. Addig is fogalmazom majd a fejemben amíg ideérek, viszont nem tudok nekilátni most. Két órája vagyok ébren, átnéztem az állásokat, kettőt lementettem, megint órákba fog telni a jelentkezés. A héten jópár tréninget betettem a listába az NHS tréningoldalon, azokat is terveztem még hétvégén befejezni (kellene a “szakmai fejlődési terv”embe, mert itt ez egy bizonyos szint felett szinte kötelező, pláne meg ha az ember állást keres illik lobogóra tűzni…
Az első bekezdés önmagában jónéhány óra a hétvégémből, és mivel takarmányozás tekintetében tradicionális a családmodel (apa mosdik, anya főz), a rákos és csirkés kabátos krumpli meg a holnapi sült sem készül el ha nem megyek a konyha közelébe. Ha számításba veszem, hogy az Evri által madárlátta fonalkiegészítésem is (végre) megjött, folytathatnám a takarót amihez nem nyúltam két hete (mer nem volt kékem) akkor szerintem kéne nekem az időnyerő szerkezet a herripotterből (dejóvóna). A szennyest megoldja a mosógép, ezúton minden hálám és tiszteletem a sárkány, kulcs és zivatar kisérletnek és Jákob atyának.
Kőne porszívózni, összerámolni, be kéne fejeznem a klotyó dekorálást (jól olvastátok), vár rám egy hetven százalékban kész KOI ponty kép amitől alig tudjuk használni az ebédlőasztalt három hete.
Van erre kitalált megoldás, ami tök működne a neve az “életre ellátva” (Set for life).
Najóvan… majd jövök.
________________________________
Bakker eltelt három nap… szerda reggelre értem ide vissza.
Tiszta stressz a fejem napok óta. Szerintem amúgy a férj szemöldökei is lejjebb vannak mint szeretném, de nincsen energiám most körbenyalogatni senkit se. Magamat próbálom egyben tartani.
Vasárnap terápiás takarításba vágtam, még ablakot is pucoltam. Abból lehet tudni, hogy belül sikítok ha vakarok-suvickolok egész nap. Ez egy intenzíven ható belső feszültség, munka, álláskeresés, Zsófiék áttelepülése és miden… és tényleg mikor úgy érzem a lófasznak is van vége, akkor bemegyek a melóban a konyhába és a reggeli teám készítése közben háromszor kapok sikítófrászt - a tejhűtő csöcse hiányzik, mondom mivan má, közli velem a szakács, hogy nyissam ki… mondommivan? - Nyissam ki. Kinyitom. Benne találok két hatpintes flakonos tejet. Mostantól ezvan, mert aladdin szerint így “kevesebb fogy”. Ezt bazdmeg hogy számolta ki nem tudom, hogyaszongya figyelj: a mamák meg a személyzet azért fog kevesebb teát, kávét, forró csokit inni, zabkását enni mert nem a tizenötliteres tejhűtő csapján jön a tej.
Hagynék időt erre…
(Itt jegyezném meg, hogy még ha kevesebb tej fogyna sem spórol vele, mert a tizenötliteres literre kevesebb mint a flakonos tej…) Kicsit éreztem, hogy jön hátulról előre a hisztis róza, mert a gyomron tájáról elindult az a frusztrációjelző üres érzés. Na, gondoltam akkor cukor vagy valami, kutattam valami jó keksz után a sarokban.
Ekkor jött, hogy a tej beterítette a konyhapultot mert valaki - éjszakás -bontás után nem szedte le a zárófóliát rendesen és mindenfele ment a tej. Reggel hétkor nem szeretek ilyet megélni egyáltalán. Míg feltörölgettem - félig már tikkelve - a sarokban észreveszek HÉT kiskanalat hét teafilterrel odadobva a vizmelegítő tálcájára… Mer bazdmeg ketten vannak éjjel, hét teához nyilván hét kiskanál kell, plusz nehogy bakker leszedjék a tejfület rendesen és elmossanak bármit is… Ilyenkor túlcsordulok ezeken a piti dolgokon, kitörök és pusztítok. Tényleg… Évente egyszer.
Lenyomtam.
Magamhoz vettem egy nagy levegőt meg egy korty teát, leszedtem a tejről a szakadt fóliát, elmostam a kiskanalakat, kidobtam a használt teafiltereket. Kisétáltam a konyhából, elbarikádoztam magam az irodámban, és amíg a láva kihűlt, megírtam a munkaidőm végéig három ápolási tervet és hazajöttem.
Eközben megint rájöttem, hogy a világ és benne én meg a hisztim jelentéktelenek és kurvára senkit nem érdekel az én belső harcom a kiskanállal, tejjel meg a többivel.
Az instagram spacextian oldalon is ott volt, hogy ha ma eltűnnénk innen, százezer év múlva a piramisokon meg a kinai nagyfalon kívül lótök se marad utánunk. A levegő kitisztul és mivel a japánok nem eszik ki az egész óceánt az is visszanépesül, az univerzum létének időskáláján pedig kb. pont egy századmásodpercet tett ki az ember léte. Alig hagynánk nyomot. Pont olyan jelentéktelenek vagyunk, mint holnapra a kiborult tej, és a hét használt kiskanál … Ilyen szemszögből nézve minden lófütty és kecskebogyó, ettől érzem jobban magam, más meg ettől csak szarabbul. Lóg egy deszkám na…
Az Amszterdami látogatásunk hat napja kiválóan példázza azt is, hogy hogyan lehet úgy nagyon klassz időt eltölteni, hogy utána még egy hét kelljen a regenerálódásra. Nekem a vizitúra és a park volt a legjobb, meg a végén a nagymúzeum bár a századik festménynél már mindegyik ugyanaz volt nekem, a porcelánok, a hajózással foglkozó termek és a bútorok lenyűgöztek. A Body World is kurvajó volt, csak néha nem a kipreparált izmokra tudtam koncentrálni mert a sajátjaimra is kellett. Már addigra úgy fájt a talpam a sok mászkálástól, hogy inkább egy jókis kávéző teraszán üldögéltem volna.
Mondjuk az én megfogalmazásomban ez városnéző kirándulás volt, nem nyaralás, de annak kiváló. Javaslom mindenkinek, Amszerdam gyönyörű, nyugodt, élhető és rengeteg dolgot lehet látni, csinálni. Nekem a nyaralás inkább az, ha döglök egy nyugágyon, két izmos karibi legyezget pálmalevéllel és egy harmadik hozza a koktélomat. Viccet félretéve én magamat úgy látnám pihenni, hogy ülök egy erkélyen ahol a tengert látom és horgolok, vagy egy vidéki ház verandáján és olvasok, vagy hasalok egy kényelmes fátylaságyon és rejtvényt fejtek… Gondolom lejön, hogy nem vagyok az a menőkés. Legyen ha egy nap kirándulás a Moorba vagy egy nap hajókázás és városnézés, de öt napig egyfolytába menni? Nem vagyunk normálisak…
A klotyódekorálás jövő hétre marad, a KOI kép mégmindig a konyhaasztalon. Most van három lehetőségem (miközben a férjet várom, hogy hozzon reggelit). Valami agyromboló játékapplikációval játszom addig (kizárólag terápiás relaxálás végett), nekilátok a tréningjeimet befejezni vagy nézek ki a fejemből és túlgondolom az élet dolgait megin. Van egy új könyv abba is belefognék… meg ott a KOI… a főzés ráér… utánrendelt fonal is megjött…
Állítólag jövő héten kezdődik a nyár második epizódja (mer visszajön a jóidő). El kell menni hajókázni.
Mindeközben tökreleszarom, hogy negyvennyolc éves lettem. Szerintem mindketten a férjjel jobban nézünk ki mint tizenöt éve.
Jó nálam is van azért amortizációs ráta. Régen mindig büszke voltam egy két testrészemre meg a szemeimre… Mostanra a bokáim meg a lábfejem őrzik még a státuszukat a többiek kicsit lejjebb csúsztak a létrán. A szemeimre amúgy is haragszom, a funkcionalitásra kellett volna kicsit jobban rámenni…
Na ez jó összevissza csapongó ömledék lett, válogassátok ki.
A lényeg, hogy rendesen nyissátok ki a dolgokat és mosogassatok el magatok után…
