2019. március 21., csütörtök

Parfüm

Egyszer rég a tizenkilenc éves én síelni voltam az osztrák alpokban és akkor megesett amiről sokan azt mondják, hogy nincsen is olyan. Első látásra szerelem.
Annyira szerelem volt, hogy se nem láttunk, se nem hallottunk. Sülve főve, egész nap (és egész éjjel) együtt voltunk. Hó, nevetés, lesiklás, napsütés, hegyek, iszonyatromantika, gyönyörű táj, akkora fenyők amekkorákat sose láttam addig... mi kell még?

Ezalatt  a hét alatt történt, hogy egyik vásárlás során parfümöt szagoltam. Nálunk még kuriózum volt a MINTA parfüm, és hát hogy még abból hozni is lehetett ilyen kicsike fiolát hát oda voltunk az örömtől mi csajok. Volt egy illat amit nagyon megszerettem, és bár abban az időben főleg otthoni pénzben drágának számított, mégsem volt a drága parfümök közül való. Csak egy kis hétköznapi valami, viszont nagyon erős, vagány,  fűszeres sárgadinnye dominanciájú illattal.
Elizabeth Arden-Sunflowers
Vittem is belőle haza négy mintát kisüvegben és kincsként őriztem.

Hazatérve a szerelem tovább lángolt, bár neki el kellett mennie németbe melózni, ugyanis egy idje ott élt az édesapja.
Heti egy telefonkártyát elhasználtam hogy negyven percet beszélhessünk, egyszer pedig ő hívott az apja kontójára így három-négynaponta tudtuk a kapcsolatot tartani. Egy hónap múlva otthagyta miattam Németországot és az apját akinél mellesleg dolgozott.
Egy zsák ajándékot hozott többek között A parfümöt, szives mackót, pezsgőt, rafaello golyót meg minden jófélét...Emlékszem aznap az anyukája töltött káposztát csinált a kedvére, aztán habossütit ettünk és csinzánó pezsgőt ittünk, és egész éjjel felváltva jártunk hányni.

...és motoroztunk sokat mert jött a nyár és Orfűre mentünk strandolni... és a szerelem kitartott.
... és táncoltunk a hétvégi falusi bálban, és a hátán vitt át éjszaka a pocsolyán mikor nyári eső miatt árvíz volt az úton.
... és a piacon zöldséget árultunk, mert segítettünk az anyjának mikor beteg volt, és a cigányoktól vásároltunk lopott borsót, és hajnalban keltünk mert mentünk pestre a nagybanira áruért... és a szerelem tartott.
... és voltunk valami esküvőn is, és tartottam neki a szatyrot mert úgy berúgott mint a szamár... és a szerelem még mindig ott volt velünk.
... és hasaltam a földön nála és nagyon sokat játszott nekem tangóharmónikán főleg az orosz fantáziát szerettem nagyon hallgatni.
...és hasalt mellettem és tátott szájjal nézte, hogyan fejtek rejtvényt, mert ő még senkit se látott aki tíz perc alatt megfejt egy kétoldalast és lemérte az időt stopperral.

... és egyszer csak ahogy jött úgy múlt el az egész.
Azt mondják, hogy a nagy, lángoló szerelmek nagyon hamar elégetik az üzemanyagot és azért hamvadnak el olyan gyorsan. Elég nehezen engedtem el, de más volt az utunk. Ő visszavágyott külföldre, én családot szerettem volna és gyerekeket.. és őt... mindig. Az önzésünkből nem engedtünk és nem is voltunk készek feladni egymásért a saját dolgainkat.

Az egész nagy buborékból nekem csak a parfüm maradt. Egy ideig még rá emlékeztetett azért nem akartam megválni tőle.
Aztán már csak szerettem nagyon az illatot és nem nagyon tudtam meg nem is akartam váltani. Mindig próbálkoztam ideiglenesen mással, aztán visszatértem és egy idő után feladtam a próbálkozást.

Aztán jött a Bali nekem, aztán a gyerekek, elment tíz év is és nekem ugyanolyan illatom volt a konyhában, a szülőszobában, a munkában, az ágyban.
Egyszer csak otthon hiánycikk lett, hogy a forgalmazó szüntette be a behozatalát, vagy leálltak a gyártással egy időre nem tudom, de nem lehetett beszerezni.
Amikor kiköltöztünk ide, már mindenféle illatokat kipróbáltam, és volt-van néhány amit ma is használok. Nagyon szeretem a Dior Jadore-ját, de az csak nagyon ritka vendég a háznál mert borzasztó drága, magamnak meg nem venném, és ha a család dobja össze még úgy se nagyon... ja... Illatos vízér ennyit na.. hát na nem...
Kissé olcsóbb kategória az YSL-Cinema és a Givenchy-Amarige amelyeket rendszeresen használok és nagyon szeretem mindkettőt és nagyon be is osztom magamnak. A hétköznapi izzadós melós napokon az egyfontosból beszerzett mittoménmiket fújkálom magamra - bár a Kriszti szerint megérdemlem a márkásat hétköznapra is, de ezt még rágom magamban.

Elment újabb tíz év...
és akkor jött a karácsony. Nem is írtam még le miféle szép dolgokat kaptam. Nálam a több kisebb ajándék a nyerő és ezt tudja a család is, szeretek sok-sok csomagot kibontani.
Jött a Chanel allure vörös matt rúzs, a leopárdmintás kistáska, Ancestry génteszt, horgolós könyvek, sok csokik, arckrémek, menő sampon-balzsam-hajtonik-hővédőspray, fekete bocskorszíj cukorka és.... A parfüm.




A lányok vásárlás közben akadtak rá, a nevetségesen olcsó nagy 100ml-s kiszerelésre.
Amikor kibontottam elképedve kérdeztem, "háteztmeg honnét szereztétek?".
" ... hát találtuk neked, mert ennek olyan szaga van amilyen neked volt mikor kicsik voltunk és hozzád bújtunk vagy megöleltünk, mikor este meséltél meg énekeltél...
olyan ANYASZAGA van..."


Hát elmorzsoltam egy könnycseppet is amikor senki se látta.
Fogalmuk nem volt, hogy mit vettek.

Ilyen ez az élet dolog...
Ez az illat ami elkísért mindannyiunkat, engem a férjet és a gyerekeket is,  és ami mindegyikünknek teljesen más múltat jelent.



...na aszittem a héten, hogy túl vagyok egy újabb hullámvölgyön, de ma találtam egy cumit a kanapéba dugva és elbőgtem magam. Kb. majnem egy éve ott lehet. 

Hát így megy ez. 

Hülye tyúk vagyok komolyan. 


Gyorsan kiengeszteltem magam és elküldtem az embert az Argosba átvenni a fonalamat amit még pénteken rendeltem az új nappali párnáimhoz, és még próbáltam rákoncentrálni a csudálatos tavaszi időre, a csudálatos tavaszi ruhámra.

Holnap el is rámolom a telet és kitakarítok nagyon, meg még van a fejembe egy ilyen nappaliátrendezkedős megint, mert rosszul vagyok attól, ha mindig ugyanaz... (a férj meg attól van rosszul, hogy mindig más...) 

Már előre be is jelentettem neki óvatoskodva és cirógatva, hogy holnap kicsit átrámolok és ő meg könyörgő hangon mondta mint egy ovis a pénztárnál, hogy "de a tévét nem lehet... és akkor én honnét fogom néézniii... és akkor... de én így akarom ugyanilyen pozícióban..." hát megígértem, hogy nem mozgatom el a kerek kanapéját (csak egy kicsit, azt nem fogja észrevenni, kell a hely mert a polcot el akarom dönteni, mert kell a hely a falikárpitomnak - igaz még nem kész), a tévét meg ott egye meg a fene ahol van - bár szerintem nem jó ott... 


Most jött meg a heti kajaszállítmány, én meg várom a Balit (mer ma együtt főzünk) addig is ugrottam két levelt a Star Trek Timelines-ban, de néha belealudtam abba is, mert olyan de olyan fáradt voltam a héten, hogy még... 

A ketyegőm sem volt jól, folyton összevissza ment úgyhogy kikapcsoltam a kávét teljesen, most már csak teát iszom azt is csak módjával. Nem tudom mi volt előbb a tyúk vagy a tojás.. Nem tudom, hogy attól lett e ilyen szívdobogásos stresszes érzésem, mert stresszelek azon hogy szívdobogásos érzésem van, vagyis hogy melyik volt az előzmény... vagy csak lett egy kis ritmuszavarom és ettől stresszelek és ez meg még rosszabbá teszi. Mindegy hamarosan meglesz az echo időpont mert a genetikások kértek nekem konzultációt. 

Se stroke-ot se szívizét nem akarok kapni.... még.... 


Hétfőn megin szemorvos, scan és szuri. Azon is van mit szarolni, mer múltkor már a szemnyomásom is magas volt és adtak cseppeket rá. Meg akkor már azon is izéltem, hogy júniusban mentünk volna unokalátogatóba, de elhalasztottuk szeptemberre, mert még az sem biztos hogy szeptemberben repülhetek ( a szemem miatt ) úgyhogy lehet, hogy így is úgy is kocsival kell mennünk. 


A kedvem kicsit jobb, bár tegnapelőtt nagyon fájtam mindenhol (kezdem már megszokni, de még vannak szarabb napok), és egész nap próbáltam a vizet inkább kiizzadni, de délutánra inkább kibőgtem. Szegény Kriszti, pedig nem miatta volt tényleg. 

Amúgy is a fél melóhely engem istápolt (szerintem már rohadt unalmas lehetek, én már magamat is unom higgyétek el) és extra adag sültkrumplit kaptam ma is, hiába mondtam, hogy az új ruhámat nem bálnára szabták senki se fogadott szót és beírtak engem is a kajarendelésbe.

 Mindenki csak tömi a fejem - a férjem is. Ez ilyen emberi dolog: sírsz, vagy szomorú vagy nesze bazdmeg egyél. Hát egy öt kiló felpattant karácsony óta, szóval én most inkább mennék vissza a reggeli zöldséglevemre meg a délutáni salátámra. Rogyásig rendeltem a hűtőt gyümölccsel és zöldséggel, a férj meg is jegyezte, hogy olyan a hűtő mintha valami űrhajó botanikus kertje lenne... " a héten legelünk mama?"



Kicsit ketyegős, kicsit vérszegény, kicsit vak Róza...

Üzenem a jótündérnek, hogy beszédem van vele.

Puszpá





2019. március 4., hétfő

Megint egy első

A tavaszi napsütés ugyanannyira lélekmelegítő és üdítő, mint amennyire rohadtul idegesítő is. 

MINDEN látszik, a foltok a konyhaszekrényeken, a por a levegőben ami rátelepedett már mindenre és nyolcvan százaléka emberi bőrszeletke (fúj). Kicsi zsírcseppecskék - amik amúgy láthatatlanok - a napfényben csillogva heccelődnek, tökömkivan... hát takarítok... pedig ma lustálkodni akartam délelőtt, és rántotthúst sütni délután.

 (má kb. egy éve nem csináltam és sztrájk van). 

Ablakmosást is kéne már rendelni, (vagy venni egy olyan hosszú izét de azt meg megin hova a túróba teszem), de várok vele tavaszig. Belülről letörlöm addig is. 


Ma reggel azonban még valamit észrevettem a verőfényes előszobábai tükörben, amikor a hajamat fogtam hátra a takarításhoz. A jobb halántékomon egy szép, tőből fehér csillogó hajszálat. Hát eljött ez is. 

Meglepő módon egyáltalán nem szomorogtam rajta, vagy ilyesmi. Sőt, kicsit olyan volt, mint az első csók, az első szerelem, az első minden.

Ez is egy első, még ha nem is nyom annyit a latban. Ahogy az idő halad előre úgyis egyre kevesebb ilyen élmény lesz  és gondolom egyre kevesebbre tudok majd így rámosolyodni. Nem gondolom, hogy egy első látogatás a reumatológusnál, vagy egy első vérnyomáscsökkentő bevétele ugyanilyen hatással lenne... bár kitudja?


Nem zavar az öregedés. Minek aggódjak olyan dolgon amit nem lehet se elkerülni se arrébb tolni se elfedni. Ideig óráig talán. 

Szebb viszont ha valaki szépen öregszik, mintha folyton küzd ellene és múmiát csinál magából. Szeretem a férj fehér haját és szakállát, nem zavarnak a szarkalábaim és az ősz haj sem. 

Ott belül húszévesek vagyunk mindketten (najó néha öt) és nem hiszem, hogy ez valaha változni fog, bármi van... (na erre kellene emlékeznem amikor sajgó csípővel ébredek amúgy... )



Szóval mivannekem bebebe...

Már alig várom, hogy  felvegyem az új selyemszoknyámat fehér pólóval meg tornacipővel és kiüljünk tengerpartira - többnyire a mólókávézóba vagy a brixhami bisztróba -  és megcsillogtassam ezt az egyszem ősz szálamat a napon. 





Tej, kiskanál, univerzum

 Megint az van, hogy szombat reggeli közléskényszeremet pár mondatba kell sűrítenem. Addig is fogalmazom majd a fejemben amíg ideérek, viszo...