Ismét az angliai oktatásról, bizonyítványról és egyebekről

A gimis lányaink év végi bizonyítványára panasz nem lehet, egyedül angol nyelvből kaptak C-t, amire ugye szavunk sem lehet. Minden tantárgyból A, vagy B az osztályzat.
Nóri szeptembertől gitározni tanul, felvette az órarendjébe, Olivia hegedű és fuvola között vacillál, Tami úgy néz ki a zongora mellett döntött. Sok-sok praise point-juk lett év végére (dícséret pont), főként Oliviának, melyeket mindenféle plusz munkára, jó viselkedésre, kreativitásra, rátermettségre lehet kapni.

Tami befejezte a primary-t, szeptembertől a "nagyok" sulijába fog járni. Erről néhány szót írnék, azoknak akiket ez érdekel.
Az primary-ben kizárólag szöveges értékelést kaptunk, igaz, ezt teljesen testreszabottan és elég részletesen. Mindent összevetve Tami is nagyon nagyon szép teljesítményt nyújtott.
A lazább oktatásnak köszönhetően magatartási problémái is nagyon sokat javultak, (amiket én nem magatartási problémaként értékelnék, inkább azt mondanám, hogy a magyar oktatási rendszer nem igazán nyerte el a tetszését, illetve nem túl alkalmas az ilyen pörgős, energiától duzzadó gyereknek.)
Többször is meglepődtünk már az iskola ideje alatt, hogy egyszer csak milyen folyékonyan kezdett angolul beszélni, de ez év végére egészen elképesztően látványos lett, nem is győztünk csodálkozni.
Ő még aggódik néha, megjegyzem teljesen feleslegesen. A háziorvosnál jártunkkor is elhangzott : apa ugye fordítasz, ha nem értek valamit  - ehhez képest meg mi nem értettük a nagy részét annak, mit beszélget vagy  10 percig a dokival. Hát eléggé frusztráló érzés.
Az iskola végéből, és a hatodikosok búcsújából nem csinálnak olyan nagy faksznit mint otthon.
12 hatodikos "ballagott" el az iskolából (ugye kicsi mézeskalács iskola - összesen 69 gyerek tanul itt.)
Nagyon szép, egyszerű megemlékezés volt a Maria Magdaléna templomban*, ahol sokat énekeltek, majd minden diák kiment az igazgatóhoz, elmondta amit fontosnak tartott, vagy amire emlékezetes volt számára, a tanár pedig felolvasta, hogy a többiek mit tartottak róla fontosnak, vagy milyen vidám dologra emlékeznek vele kapcsolatban. Ez egy nagyon szép gesztus volt, és nagy vidámságot okozott.
Aztán ismét éneklés, kicsi Miatyánk a pappal, akit én nem néztem papnak abszolút, meg érdekes volt az ismert ima angolul. A legvégén az atya minden gyereknek kiosztotta az ajándék bibliáját, és néhány jó szóval elbúcsúztatta őket.
Nagyon aranyosak voltak, mert az utolsó két éneklés alatt már inkább sírtak mint énekeltek, még a fiúk is.
Összeszerkesztek egy kis videot a néhány képből, meg egy-két videoból amit csináltam, és nemsokára feltöltöm a galériánkba.

_______________________________________________________________________________

*A templommal kapcsolatban megemlítenék egy érdekességet, erről akartam is már korábban írni a karácsonyi műsor után, csak elmaradt. A bejárattól jobbra kis konyha, balra kanapék fotelek - kis nappaliszerű berendezés. Szóval ott lehet a pappal teázni, kávézni, beszélgetni. 
És még az angolokra mondják, hogy konzervatívok.

 

Evőlúcíóós pszicológia ...avagy miért nem vasal a férfi?

Nem Besenyő Pista nyomán, hanem csak úgy a sajátomon indulva el kész elméleteim vannak a férfi-női veselkedésformák különbőzőségének mibenlétére, illetve ezek lehetőleg minél surlódásmentesebb megoldására. Még régebben olvastam a Miért hazudik a férfi, miért sír a nő? c. könyvet illetve ennek második részét, valamint sok evolúciós pszichológiával kapcsolatos írást, mert ez engem mindig érdekelt. Ajánlom még Szendi Gábortól: A Nő felemelkedése és tündöklése c. könyvet (melynek nem minden pontjával értek egyet, de ettől függetlenül) nagyon érdekes olvasmány. A Csernus könyvek is ide sorolandók nekem bár nem annyira evolúciós szempontok alapján közelíti meg a témát, de attól még sokat lehet tanulni belőle. A Spektrum tévén is volt annak idején valami hasonló című műsor (asszem Miért nem vasal a férfi volt a címe), ami a két nem különbözőségeiről, és ezek okairól mesélt. Kedves távoli épp Görögországban éldegélő barátommal beszélgettünk a minap a skype-on, és mint már annyiszor, most is bebizonyosodott, hogy a férfiak a világ minden táján egyformák (valószínűleg mi nők is, de hát mi ugyi a férfiakat tárgyaljuk ki inkább! Akinek hiányérzete van, annak ajánlom figyelmébe Kőhalmi Úr épületes néhány mondatos megfogalmazását a nőkről - tudniillik, hogy a nő egy textildarabbal bárhol elvan  - aki kíváncsi a részletekre az hallgasson utána.)
Tehát a továbbiakban a férfiak kivesézésével folytatnám.
Édes népség annyi bizonyos. Szedjük hát pontokba, a nagy női gyűlésen mire jutottunk, szűkebben jutottam, hisz mégiscsak én férjecsémmel élek - (némi női oldallal kiegészítve azért, hogy teljes legyen a kép!)

1. Mire van idő a bevásárlóközpontban?
Autósfelszerelésekre, csavarhúzók és ezek csavarozógépeinek nézegetésére, időnként műszaki cikkekre.

2. Mire nincsen idő, mert sietni kell?
Szobanövényekre, piperecuccokra, ruhákra.

3. Mi kerül biztosan a kosárba?
Autóillatosító, cipőspray, sör.

4. Mi fontos a férfinak a lakásban?
Távirányító, zuhanyfej, víznyomás, lepedő, toll, olló, vágódeszka.

5. Mi nem fontos a férfinak a lakásban?
Függöny, szekrény, polc, szobanövény, konyharuha, könyv.

6. Mit tart a férfi fontosnak a közlekedés során?
Parkolóhely, autómosás.

7. Férfiparák :  bezártam e az autót, hol van a slusszkulcs, hol van a pénztárca, nézzél hátra is! ne csak előre

8. Férfi frusztrációk: otthon felejtettem, munkahelyen felejtettem, nem működik, nem szerelhető, meg kell szerelni.

9. Férfi problémamegoldás: ...mert ez megint a te hibád, hozz egy kalapácsot.

10. A férfi ha jókedvű: menjünk el a kínaiba

11. A férfi ha rosszkedvű: főztél valamit? , hagyjatok Upps tévét nézni.

12. A férfi reggel: van tiszta alsóm?

13. A férfi este: van söröm a hűtőbe?

14. A férfi ha nem talál valamit: ...mert megint elpakoltad!

15. A férfi ha megtalál valamit: ...mert én rendben tartom a dolgaimat!


És az élet így szép!

Különböző események hatására,  megemlékezést tartottam régi életünkről.
Megemlékeztem a  betegségről, nélkülözésről, az emberfeletti küzdelmek sorozatáról melyekkel együtt éltünk, és szörnyű de meg is szoktuk már.
Néha nem is vettünk tudomást róla, hogy mennyire nehéz az életünk, és csak így lehetett elviselni.
Arról az életről mesélek, amiből itt nagyon keveset írtam meg, eltekintve a legrosszabb napokat, amikor küzdelmeink karcolatjai itt is nyomot hagytak. Mostanra meg kellett volna hogy szabaduljak már a démonaimtól, de még mindig sokszor tartok attól, hogy az új életünk kiteljesedése útjában áll a múlt.
Az utolsó fél év amit még Magyarországon töltöttünk, volt egyértelműen a legrosszabb fél év eddigi életem során. Nem csak azért mert külön voltunk a Balival.
Esténként még most is eszembe jutnak a hideg 2010-es márciusi napok, amikor már nem volt gáz a házunkban, miután tönkre ment a kazán, aztán ki is kötötték a gázt és a csonka családom velem együtt a sürgősségi belgyógyászaton töltöte az éjszakát. Hát a történetet én a mentőautótól ismerem, mert csak abban tértem magamhoz, első gondolatom pedig az volt, hogy lebaszom a mentőst, mert nem hozott nekem nadrágot.
Nemmellesleg  ha nem adja fel a százéves kazán mindegy lett volna,  hisz három gázszámla tartozás után, a gázt ki is kötötték a következő hónapban. Akkor palackosgázzal főztem tovább, és hétvégén folyton attól rettegtem, anyám ne vegye észre a palackot a konyhában.
Mellhártya és féloldali tüdőgyulladással feküdtem három hétig a hideg szobában, a nagy dupla ágyban, két takaró alatt, a kutyámmal az ágy végében, félig ülve mert nem kaptam levegőt, azt is sípolva tettem.
Néha a mérhetetlen önsajnálat vett erőt rajtam, de egy idő után mindig felülkerekedtem ezen, és esténként megnyugvásul álomba sírtam magam.
Minderre szükségem volt ahhoz, hogy másnap reggel felkeljek, és újra elinduljak.
Messzi érkezésünk legpozitívabb következménye, hogy hónapok után először végre meleg vízben zuhanyoztunk, és nem kellett a vizet bográcsban melegíteni hozzá.
Nem csöpög víz eső idején a gardróbban, úgyhogy nem kell éjszaka lábosokkal malmoznom a repedések alatt.
Nem kell vég nélkül tepsis krumplit és párizsit enni. Soha életemben nem is fogok többé párizsit enni, ezt megfogadtam, a gyerekeimnek pedig annyira herótjuk lett a krumplitól, hogy fél évig itt sem ettünk krumplit.
Nem kell minden reggel azon gondolkoznom, hogy másnapra éppen miből lesz kenyér, nem kell a 10 ezer forintos ételjegyemet 8 ezerért eladni, mert a pénzt jobban be lehet osztani, és nem kell a spárba mennem ami piszok drága.
Nem kapok gyomorgörcsöt, hogy a bolthitel és a számlák kifizetése után ötödikén ötezer forint maradt a tárcámban, és fogalmam nincsen róla, hogy a következő 25 napban mi a fenét csinálok.
Nem kell szégyenkeznem, hogy a gyerekem ösztöndíja ételre és számlákra megy el. Nem kell gondolkoznom, hogy mit lehetne még pénzzé tenni.
Az utolsó pillanatban jöttünk el, a következő hónapot már nem hiszem, hogy kibírtam volna.

Sikeresen "megszabadultam" majd az összes "baráttól", mert abban a cipőben már senki sem szívesen  tartott velünk.
Minden próbálkozásom amit az ellen folytattam, hogy ne sarazzanak minket tovább elbukott. Egy idő után feladtam, csak magam elé néztem az utcán, hogy ne kelljen szembesülnöm bizonyos emberek gondolataival.
Emberfeletti erővel vágtam mindenhez jó képet, mosolyogtam a munkahelyemen, ahol szintén csak szutykot hagytam magam után - és ugye aki nincsen ott, az védekezni sem tud.


A múltunkat nem hagyhatjuk magunk mögött.
Minden drámaiság nélkül mondhatom, mindig kísérteni fog.
Egyetlen egy dolog volt mindig amit bíztatásul  mondtunk magunknak.
Nem ezt érdemeljük. Szorgalmas, jó emberek vagyunk, és nem ilyen életet akarunk élni.


Nem voltunk hajlandók elhinni, hogy ez a mi hibánk, hogy nem jutunk egyről a kettőre.
A múlttól nem lehet szabadulni, de a jövőnket most már éljük, és ez minket igazol.

Soha a büdös életbe ne kerüljetek olyan helyzetbe, amikor a becsületet kerül ki az asztalra, és válik belőle árucikk.