Azt gondolom nem a büntetés itt a lényeg. Nem is az, hogy mi mocskolódik be jobban: a magyar úszósport általában, vagy azok az érmek, amelyekért olyan keményen dolgoztak. A nemzetközi megítélésünkért már amúgy sem aggódnék...
Az sem fontos, hogy ki tudott róla, és az is mindegy miért sikerült eltusolni.
Jah. Annak is oka van.
Az én kérdésem: Milyen ember az, aki életében bármikor olyat tesz, amivel szándékosan árt egy másik embernek és a tettének besorolásával (jó-rossz) tisztában is van.
(A besorolás amúgy nálam nem törvényi - rossz az, amivel bármilyen módon ártasz közvetve, vagy közvetlenül egy másik embernek. Hagyjuk most a filozófikus "cél szentesíti az eszközt" dumát, a rossz attól még rossz marad.)
Szóval megint kérdezem, lehet-e jó ember, aki egy ilyen tettet elkövet?
Nem hiszem el.
Nem hiszem el erről az emberről, hogy jó ember. Tök mindegy mit csinált, vagy mit nem csinált azóta.
Börtönbe került, elítélték? El.
Letöltötte a büntetést? Le.
Mondjuk ezen is lehetne vitatkozni, de nem érdekel.
Ez a törvénykezésen, az igazságszolgáltatáson számomra bőven túlmutat.
Szeretnék a fejébe látni. Szeretném látni, ahogyan a hét minden napján kínozza a lelkiismeret. Szeretném tudni, hogy megbánta, hogy minden este látja azt a lányt maga előtt, ahogyan a lány látta őket maga előtt még nagyon sokáig, talán a halála napjáig.
Tudni akarom, hogy ha tehetné - tette? megpróbálta? - százezerszer próbál megbocsátást kicsikarni azért, amit nem lehet megbocsátani. Szeretném tudni, hogy a lelke egy darabja véglegesen elveszett, mint azé a lányé. Szeretném tudni, hogy ha nem is a világ előtt, de legalább a gyerekei szemébe nézve szégyelli magát mert az a fontosabb.
Szeretném érteni, hogy miért tette?
Nem az a lényeg, hogy a törvények, az emberek, Isten, vagy a világ megbocsátja-e... hanem, hogy ő megbocsátott e magának?
Hogy a legfőbb védelme az legyen: mindannyian hibázunk?
Jah.
Például én a múlt héten húsz deka sót tettem a süteménybe.
(...mondjuk ártani azzal is lehet az tény...)
