Egy langyos, szőlőlugassal és muskátlival ölelt verandán, viaszkosvászon terítőhöz ragadva adom a híreket. Van itten kopott zománcos teáskanna, mamaszagú ruhás, lenyithatós ágyneműtároló, kulönálló centrifuga, vizespad és kredenc, stelázsi és sparhelt, az udvaron köcsögfa. Megállt az idő. A kifüggesztett wi-fi kódon és a régi mikrosütőn kívül semmi nem igyekszik visszarántani ezt a hangulatot a jelenbe.
Tegnap este mire becuccoltunk a szúnyogok elől, enyhe, szőrös kilépőn átszűrt káposztaszag kúszott be a fürdőszoba túlfolyojából…
Anélkül, hogy itt bezzegnosztalgiába csapnék át, ez azért stimmel.
A ráérős meleg körbevesz, pedig még csak félkilenc. A férj nemsoká elindul teljesíteni a küldetést (hogy találjon a feleségének egy kevésbé látogatott strandot semmivel és néhány fával), aztán amíg megfőzi a lecsót én majd citromosat horgolok. Meg tudnám ezt szokni. Néha sok másodpercre sikerül kiejteni a fejből a sima hétköznapot. Egyszer tök jó lenne annyit lenni szabin, hogy már a normál mókuskerék hiányozzon.
A Balaton a fentieken kívül még sokmindennel összetartozik. Homok, gyík, ping-pong, hekk mustárral és uborkával (bakker ez akkor nem hangzott hülyén), vonat és a füttye, bicikli, dinnye, főttkukorica, lecsó, műanyagpapucs, hűtőtáska, fasírozott, kék szalvétavirágos májkrémes zsömle.
Nem baj ha van szálloda, apartmanház és wellness. Biztos az is jó, kényelmes és van légkondi.
Mondjuk én utálom a szállodát ha csak egy alap szobafürdő. Nem akarok egy szaros reggeli teához felöltözni és fehérterítős asztalnál ülögélni mindenkikkel. Inkább hálóingben iszom a reggelit míg nézem, hogy az ember hátsót vakarva a hűtő előtt a kolbászában gyönyörködik.
Szerintem én imádom a Balatont és ez nem hiszem, hogy változni fog. Nekem hiába szidják, hogy drága, meg már nem ugyanaz, lölőszálloda, fosvonat, beépült meg mittomén... Biztos az is igaz. A világ változik és ez alól nincsen kivétel. Tíz-húsz év múlva már ilyen közepesen retrószart is nehéz lesz találni százhúszezerér’ , de amíg lehet, addig én nem megyek a wellnessbe. Szerintem nekem az amúgy se való, bár erről még tájékozódnom kell, mert nem tudom, ott mi a koncepció.
Naszóval itten vagyunk ketten a férjjel ami még mindig kicsit fura (porontyok nélkül), de kezdjük megszokni. Tegnap az ábécé előtt ment el egy család három gyerekkel, apa húzta a taligát benne egy kislány aki ki akart szállni, mellette egy nagyobbacska srácuk aki be akart szállni, anyuka pedig cipelte a másik kisfiút aki sírt mert nem akart beszállni. Olyan csontbavágóan ismerős volt a szitu, hogy hámondjukeznemhiányzik… Szerettünk szülők lenni, a férjem nagyon én néha kevésbé, viszont én voltam velük nagyon a férjem kevésbe. Nagyon szép is volt, ott meg is volt a helye és az energia is tartott hozzá. Ma én már egy nap unokázástól kivagyok, három nap kell hogy magamhoz térjek.
Ha belegodolok jobban ebbe, az utolsó alkalom amikor tényleg szabadon és minden felelősségtől mentesen fejtettem a rejtvényemet a parton annak több mint harminc éve.
Hát itt vagyunk. Ezt kértem, ezt kaptam a féjtől az ötvenedikre amit pénteken töltök be itt a Balatonon. Majd elfújok egy szál gyufát reggeli tea előtt és kívánok valamit. Valszeg még ötvenet, az úgy jó lesz nekünk, hogy tudjuk majd egymás lógó dolgait tartani zuhanyzáskor.
Aztán a hétvégén elköszönünk a balcsitól, hogy régicsaláddal kisebb tortaevésre összejöjjünk szombaton utána rádobunk egy hat napot Pécsen és kimaxoltuk a három hetet.
Talán lesz még poszt ebből a szabiból, de ismertek… nem igérek.
Csumi
