Show must go on...

Nagy veszteség.

Olyan volt ő a maga hebrencs módján, mint egy bölcs király.

Ült a trónjában, igazgatta a világot. Mindenki életére hatással volt aki csak ismerte. Felvidított és elkondolkoztatott. Mint egy jó pszichológus aki éppen a megfelelő kérdést teszi fel, azt amit te nem mersz megkérdezni magadtól, de ami rámutat, hogy talán nem a helyes úton jársz talán új ösvényeket kellene keresni, talán nem ott a hiba ahol sejted hanem egészen máshol.

Ha sikerült volna - amit az élet nem adott meg neki - azt gondolom nagyszerű édesanya és nagymama lett volna.

Olyan ember volt ő aki éles eszével még a saját öregkori zavarodottságán is átlát.

Kedves volt, vidám, és ahhoz képest, hogy mennyire beteg eszméletlen optimizmussal és élni akarással rendelkezett. Soha egy zokszó nem hagyta el a száját, soha nem kért többet mint amire feltétlen szüksége volt. 

Hétfőn mikor kitolták a mentősök azt mondta "...nyugi, péntekre itthon leszek..."

... de nem jött haza.

Sheila ma reggel a kórházban halt meg.

Mindig fáj a veszteség. Néha jobban, néha elviselhetően.

Ez a mai mindenkit megrázott. 

Elment egy öreg bútordarab, az utolsó ember volt azok közül már nálunk laktak amikor én elkezdtem itt dolgozni. 

Nehéz ez néha.

Nagyon nehéz.

Róla is lehetett volna  egy-két napos megemlékező tévéműsorokat csinálni.

Pedig még girározni se tudott...csak kötögetni és mesélni.

Azt gondolom nem a büntetés itt a lényeg. Nem is az, hogy mi mocskolódik be jobban: a magyar úszósport általában, vagy azok az érmek, amelyekért olyan keményen dolgoztak. A nemzetközi megítélésünkért már amúgy sem aggódnék...

Az sem fontos, hogy ki tudott róla, és az is mindegy miért sikerült eltusolni. 

Jah. Annak is oka van.

Az én kérdésem: Milyen ember az, aki életében bármikor olyat tesz, amivel szándékosan árt egy másik embernek és a tettének besorolásával (jó-rossz) tisztában is van.

(A besorolás amúgy nálam nem törvényi - rossz az, amivel bármilyen módon ártasz közvetve, vagy közvetlenül egy másik embernek. Hagyjuk most a filozófikus "cél szentesíti az eszközt" dumát, a rossz attól még rossz marad.)

Szóval megint kérdezem, lehet-e jó ember, aki egy ilyen tettet elkövet?

Nem hiszem el. 

Nem hiszem el erről az emberről, hogy jó ember. Tök mindegy mit csinált, vagy mit nem csinált azóta.

Börtönbe került, elítélték? El.

Letöltötte a büntetést? Le. 

Mondjuk ezen is lehetne vitatkozni, de nem érdekel.

Ez a törvénykezésen, az igazságszolgáltatáson számomra bőven túlmutat.

Szeretnék a fejébe látni. Szeretném látni, ahogyan a hét minden napján kínozza a lelkiismeret. Szeretném tudni, hogy megbánta, hogy minden este látja azt a lányt maga előtt, ahogyan a lány látta őket maga előtt még nagyon sokáig, talán a halála napjáig.

Tudni akarom, hogy ha tehetné - tette? megpróbálta? - százezerszer próbál megbocsátást kicsikarni azért, amit nem lehet megbocsátani. Szeretném tudni, hogy a lelke egy darabja véglegesen elveszett, mint azé a lányé. Szeretném tudni, hogy ha nem is a világ előtt, de legalább a gyerekei szemébe nézve szégyelli magát mert az a fontosabb.

Szeretném érteni, hogy miért tette?

Nem az a lényeg, hogy a törvények, az emberek, Isten, vagy a világ megbocsátja-e... hanem, hogy ő megbocsátott e magának? 

Hogy a legfőbb védelme az legyen: mindannyian hibázunk?

Jah.

Például én a múlt héten húsz deka sót tettem a süteménybe.

(...mondjuk ártani azzal is lehet az tény...)

Mai elmélkedés

Szerintem családos embereknek olyan hűtőt és konyhát kellene kitalálni, amikben különböző helyeken -  több fokozatú titkosítással rendelkező - rejtett rekeszek vannak. Olyanok, ahol el lehet dugni egy kis csokit, gumicukrot, kekszet, epret, cseresznyét, szőlőt, tejszínhabot, müllergyümölcsjoghurtot, narancslevet, sajtokat vagy éppen - jégkrémet... Nagyon rafináltnak gondoltam magam, mikor a maradék jégkrémet átraktam egy vajasdobozba és úgy volt a fagyasztóban.

Bakker nemigaz hogy ezek mindent kiszagolnak.

Nem unatkozom...

...avagy Besenyőné Margit nyomdokain

Hazaérvén a fáradt, de eredményes nap után a melltartómban két szem borsót találtam az ebédből. Boáááá... gusztustalan...

Hmmm. Rendes anyuka vagyok én - gondoltam - bedepózom a maradékot a fiókáimnak... a melltartó méretét tekintve több kaja is belefért volna - méltatlankodtam. Persze, de miért? Mert még enni is rohanva kellett a konyhában, mert még egy pisire is alig volt idő ma.

Még jó, hogy senki se volt itthon így csak én nevettem ki magam.

Aztán mikor nekiláttam főzni, fél órán át sírva röhögtem újra. Azért mert a hülye konyhabútorokat sehol sem hozzám igazítják. (Meg amúgy semmit se.)

Átnyújtózkodva a tűzhely felett, hogy elérjem a fűszereket égett szőrszagra lettem figyelmes... hát persze, mert lepörköltem az éppen csak serdülő hónaljszőrömet. 

Hát így vagyok nemnormális...

 A logika több ponton hibás, de a próbálkozást díjazom. Javítsatok ki ha tévednék, de:

1. Dönci A Hörcsög és A Ló ugyan mindketten emlősök, (ahogyan mi emberek is) de nem egy fajból származnak, míg az ember egy faj.

2. Ha Ahmed Svédországban születik lehet attól még Magyar is, mert sok esetben a születés helye nem határozza meg egyértelműen a nemzetiséget, az állampolgárságot vagy a hovatovábbot...

3. A ló sem attól ló mert istáLÓban született bazzzdmeeg...

5. Salamon amerikai, mert a születéssel állampolgárság jár azon a földön. Ettől ő még (külső jegyek alapján esetleg) beazonosíthatóan zsidó (de lehet, hogy csak beöltözős partira megy a Green Gingerbe, mert tudod itt a hanyatló nyugaton azt is lehet) bár asszem az meg vallás és nem nemzeti hovatartozás, de ez még nem tisztázott egyértelműen a fejekben.

6. Ez a példa amúgy sem jó erre az esetre, mer ilyen alapon csak az indiánoknak lenne jogalapjuk Amerikára szóval öngól.

7. Rágcsa az egér leszarja A Lovat, a ló meg az egeret és mind a ketten tök jól elvannak Döncihörcsöggel szaros istáLLóban.

A fent leírtak nem tükrözik a véleményemet teljes egészében, az egész témáról, de ahhoz, hogy baxottul humorizáljunk némi biológiai, társadalmi és történelmi ismeretre is szükség lenne...

Köszönöm a figyelmet.

Mára ennyi

Tökéletes gyártmány. Mindjárt egy éves. 

Múlt- jelen- és jövőbeli álmaim

Még a múlkori Stallonés álmom is elég meredek volt, csak arra emlékszem, hogy bugyikék - hetvenes éveket idéző - élére vasalt trapéznadrágot viselt és orális szexre akart rávenni, de mikor meg akarta mutatni mirôl lenne szó, hangosal felröhögtem és fel is ébredtem a saját nevetésemre. A férj is hallotta, mer úgy alszik mint a nyuszka és kedvesen megkérdezte "miaf...vanmármegin?" Mondtam neki, hogy ezt nem akarja igazán tudni, úgyhogy aludjon tovább...

De ma bakker mindent felülmúltam még a férj szerint is. 

Ma éjjel Vilmos herceggel kenyértésztát dagasztottam a Buckingham palota konyháján, ezek után az egész napot csínytevésekkel töltöttük, végül az épület tetején szelfiztünk és benne voltam a BBC hiradóban, az unokatesóimat meg  megette a sárga penész...

Enyhén kifejezve magam: egyik se a zsánerem. Hamár herceg, akkor is inkább az öccse.

Nagyon várom azt az álmot, mikor végre eljön hozzám Nathaniel Sólyomszem Daniel Day-Lewis...bár ahogy magamat ismerem, valószínűleg békákra vadásznánk a Tokatika tónál, meg befestenénk magunkat indiános harcicsíkokkal aztán kiállnánk a canyon szélére és belekiabálnánk a fájdalmunkat naplementébe.

...tudtam én, hogy valamit nagyon elnyomok magamban...

Még mindig nem vagyok elég őrülten hülye, és a maradék éjjel jön ki.