Ma esti elmélkedés

Amikor a férjeddel esténként "mindenmás" helyett egymást kenegetitek Voltarennel, akkor válik valami igazán végérvényessé.

Szössz

..avagy angolosodnak, de még igyekszünk korrigálni...

Gyerek: " ... jah, azt a csávót letartóztatták mert gyerekeket motoszkált..."

Ez amúgy elég szomorú, de ilyen jót már rég röhögtem.

Ma szabadnaposak vagyunk.

Délután ERDŐBE AKAROK MENNI!

Hajnali elmélkedés

Nem vagyok jó az önmenedzselésben...

...sokáig nem tudtam eldönteni, hogy ez a szerénységem, vagy a faszságom, de arra jutottam, hogy inkább az alacsony önértékeléssel lehet kapcsolatban. 

Sokáig magyaráztam magamnak, hogy én pl. utálom ha tukmálnak,  meg hogy ami jó, az úgyis megtalálja az utat. 

Megfejtettem magam. 

Fosok. 

Attól, hogy valaki majd nem szereti a blogom, a képeim, a szórólapjaim, a horgolmányaim, a hangom, a fôztömet - mittudomén. 

Fe vagyok háborodva, ha valaki képes egy gyorstalpalós fotóstanfolyam után fotográfusnak, vagy neadjisten fotómûvésznek hívni magát. Egy szedett-vedett százoldalas firkálmány után: írónak. Levegôt se kapok az ilyenektôl, de komolyan. Elképesztô. 

Közben meg lehet, hogy tényleg tolni kéne mindent, aztán vagy bejön, vagy nem. 

Tündének bejött, ráadásul úgy menedzseli önmagát, hogy effektíve nincsen termék mögötte, csak az emberek kielégíthetetlen vágya a hülyeségre. Az. 

Nem tudom. Attól is fosnék ha valami bejönne. Kiderülne mondjuk szélesebb körben, hogy szeretik amit firkálok, horgolok, fotózok, varrok, énekelek, fôzök, rajzolok... Aztán be kéne fejezni egy könyvet, majd írni egy másikat. Vagy horgolni vakulásig. 

Jó lenne az nekem ?

Pár hónapja keztem ezt a horgolásdolgot. A legjobban utált mondatom azóta a "horgolj nekem egy..."

Ááhhh neeem. Azt horgolok és akkor amikor én akarok. Ami megszületik papíron,  a fejemben, vagy beleszeretek egy mintába. 

Fotósnak se vagyok jobb. Párszor volt már ilyen megkértek alapon fotózásom. A legutóbbin szabott idô, (kb masfél óra) szabott feladat. Minden percét utáltam. Nem lett ugyan borzalmas a végeredmény, de szenvedés volt. 

Végkövetkeztetés:

Jó nekem így.  

Nah, ezért kár volt a szabadnapomon hétharminckor felkelni. 

Álom a tizenhatodik sorban

A melóból mindig hazahozom a magazinokat. Sosem veszek, mert drágák, de amikor kidobásra ítélik a mamák, mindig elkérem ami érdekel. Házas, kertes, varrós, divat stb. 

Szeretem szépítgetni a lakást, meg amúgy is sokszor elképzelem milyen lenne az álomotthon nekem, nekünk.

Délelőtt megnézegettem a tegnapi szerzeményeimet (ezúttal házak magazint) aztán a főzés után folytattam a horgolós projektemet.

Horgoltam tovább a tizenötödik sortól, számoltam magamban a bővítést a huszonötödik sorig amikor is anyám telefonált azzal, hogy valami tánti elhunyt a világ másik felén, mi vagyunk az egyetlen örökösök és ránk hagyódott a háza meg a nyaralója. Át is küldte a képeket, megadta az ügyvéd számát, hogy időpontot egyeztessünk.

Mikor megébredtem, csak az bosszantott, hogy még mindig a tizenhatodik sornál tartok.

(Ház?

Lesz, lesz. Nem lesz, nem lesz. Jó, nem leszek álszent, persze, hogy jó lenne...

Tudat alatt biztos vágyom rá, talán csak a biztonság érzése miatt, vagy mert így szoktam meg. A poén az, hogy ha házra gondolok, vagy szűkebb értelemben otthonra, akkor nem a pécsi lakás, vagy a falusi házunk jut eszembe, nem is egy jövőbeli idealizált, elképzelt otthon.

Apám háza jelenik meg, vagyis az az otthon ahol felnőttem.)

Jah...

Meg voltunk ilyen magyarokkalvacsorázós - beszélgetős estén.

Tök jó volt.

Összetaláltuk azt a társaságot, akik összevalók, persze mindenkin múlt, akar e...

Mindünknek lóg egy deszkája, szóval vidám este volt.

Kell még ilyen, remélhetőleg ők is ide lyukadtak ki...

Jah, hogy a buzikról írni kényes kérdés?

Épp az a baj, hogy ez kérdés. Baj, hogy a szó buzi, bántja a melegeket. Nem is kéne, hogy létezzen az a fajta mögöttes tartalom, ami sérthet bárkit.

Baj, hogy azok az emberek azt gondolják, a melegeknek azt kell gondolni, hogy tolerálni kell őket és vegyék szivességnek, kezeljék kiváltságként, hogy ők tolerálva vannak.

Egy faszt.
Nem szeretem a szót sem, hogy tolerancia.

Nekem az eleve lekezelő. Azt sugallja, mintha lenne mit tolerálni nekünk "normálisaknak".

Mit kell ezen tolerálni? Meg úgy egyébként bármin?

Cigányok, zsidók, feketék, melegek, vagy akár mozgássérültek.

Mi a túrót kéne ezen tolerálni?

Egy régebbi eset esett, tágabb baráti társaságban egy emberszerű képződménnyel...

Aszongya nekem:

"Én utálom a buzikat. Bakker bejönne a buliba és megfogná a seggem én úgy verném állba..."

Muszáj volt a szintjén kezelni, mert rühellem az ilyen alfahímfaltörőkosfaszokat. Kérdezem tőle:" Ha egy baromi ronda, fogatlan, alkoholista nő fogná meg a segged azt is pofán vernéd?"

...bejött a csőbe: "Azt is, hogy a picsába ne?"

"Na..." - mondom - "akkor nem azért vered szájba mer buzi, hanem mert akaratod ellenére megfogta a segged."

Ezzel otthagytam, hadd rágja, csócsálja még néhány órát, hátha felszívódik valami az agyáig.

Most leszögezem, hogy mellettük vagyok bármiÁron, fetűrt ingujjal, villámló tekintettel.

És igen. Én is utáltam mikor a bűzlő, részeg cigány mellém ült a buszon...

ahogyan azt is, mikor egy bűzlő, részeg magyar ült mellém...

Mert büdös volt, meg részeg...lehet, hogy még buzi is, de az kit érdekel?

Nah...

Most megyek medvét horgolni.