Nagyon - nagyon várom a Karácsonyt, részben a pihenés, részben a hangulat miatt is, amit itt úgy imádok.
A kocsinkat még nem sikerült eladni, így hát küldtem titokban egy nyerő sms-t a daybreak-be lorraine-nek ( tv műsor ), mert kinéztem én a Balikámnak azt a kocsit.
Itthon is állandó a hangzavar, ez megnehezíti a csendet, egyrészt mert sokan vagyunk, másrészt mert hármas- és négyesszámú magzatunk már gőzerővel gyakorol a karácsonyi fellépésre. Mondjuk nem énekelnek nagyságrendekkel kevesebbet enélkül sem.
Szombaton vendégségben volt nálunk az egyik kollégám Lisa, és a férje Adrian. Mi már voltunk náluk a nyáron egy jó kis angolos vacsorán, így most visszahívtuk őket. Főztem gulyást, de mellé egy kis szokványosabb helyi ételt is, hátha nem jön be nekik a magyaros. Abból ítélve, hogy kétszer szedtek és még Erős Pistát is tettek bele, bejött. Igaz, hogy olyan nagyon nem lehetnek válogatósak, hisz néhány évig Kenyában éltek, gondolom ott sem folyton steak-et ettek.
Nagyon jó érzés újra szociális életet élni, de az ebben történt szünet sem viselt meg minket nagyon, egyáltalán nem ártott a "csend" körülöttünk.
Mostanában gondolkoztam épp azon, hogy mennyire jó újra érteni a tv-t, a vicceket, a buszon az embereket, a rádiót és a dalszöveget (már a könyv is döcög, remélem az is egyre jobb lesz).
Újra megjöttek azok hétköznapi dolgok, melyek otthon az életünk részei voltak. Ismerős arcok a városban, vagy a bevásárlóközpontban, vagy amikor csak épp beugrik hozzánk az autószerelőnk egy programért, vagy a szomszéd egy teára. Ami változott, hogy nem kávéra jön. Na meg, hogy nem csengetnek be egy szatyor paprikával meg paradicsommal. Eddig is jó volt itt élni, főként azóta, hogy megtaláltuk ezt a kis házikót, otthonnak azonban ezen a nyáron kezdtem igazán érezni. Szeretem a város hangulatát, van kedvenc éttermünk, barátaink, ismerőseink. Vannak útvonalak, szeretett helyek, szokások, tévéműsorok.
A gyerekek teljesen meghonosodtak, mint a növény amelyiket átültettek. Egy ideig csak várakozik aztán új erőre kap. Szerencsére nem felejtik ugyan régi életüket, de azok már csak a múlt részei.
Sztorizgatunk néha, sok keserű történeten ma már csak nevetünk.
A munkatársaim úgy ragaszkodnak hozzám, hogy még mindig meghatódok rajta, fogalmam sincsen, hogyan fogok később lelépni erről a munkahelyről. Egyszer mérgemben azt találtam mondani, hogy "esküszöm elmegyek a Lidl-be pénztárosnak", le kellett volna fényképezni milyen megrökönyödött arcot vágtak, rámjött a röhögőgörcs. Nem tudom, milyen szerencse vezérelt engem ennyi jó ember közé, de hálás vagyok érte.
Én még az esőt is szeretem.
8 megjegyzés:
De jó ezt olvasni! Pont ezen sírdogálok napok óta, hogy nem értem az utcán az embereket, hiába veszek újságot, nincs életem a családon kívül. Mert bár egy éve itt lakom, de még nem tudok annyira angolul, mivel csak itt kezdtem tanulni. Ezek szerint nem reménytelen ez csak még türelmesnek kell lennem. Köszönöm a biztatást!
De jó!:) Tegnap, elvittem négyeskét oviba. Kicsit ködös, nyirkos volt az idő, de csendes és illatos. Szeretem :) Odafelé Abi még végig kotyogta az utat, megállt, kavicsot meg csigát nézni, zsezsegett a kóbor kutyákkal, macskát simogatott az árokparton. Visszafelé már egyedül jöttem, kicsit kitisztult addigra az idő, és ahogy nézelődtem, füleltem, arra gondoltam, vajon lehetséges e, hogy egy új országban, idegen környezetben, hasonlóan érezzek az engem körülvevő világ iránt. Hogy a gyerekek megállnak e majd rácsodálkozni az ottani állatokra, kavicsokra, lesznek e kedvenc helyeik...ilyesmiken tűnődtem hazáig. Te most válaszoltál a kérdéseimre, mert ahogyan olvasom, nektek sikerült. Ennek örülök, igazán :)
Részemről várni szoktam a bejegyzéseidet, mert általában felderítenek. Kis reményt ad, hogy egyszer mi is be fogunk illeszkedni itt Angliában.
Jaj, nem írtam alá. :D szóval TilosazA, még a HÁ-ről.
...hát igen, a türelem. Én nem vagyok hijján, de néha mérges voltam, mikor azt éreztem mindenki valamit karattyol körülöttem, én meg egy szót sem értek belőle. A gyerekek sokkal gyorsabban felveszik a ritmust mindenben, nekünk "öregeknek" meg marad a türelem magunkkal, meg a körülöttünk levő idegen világgal szemben. A nyitottság a fontos, és aztán megy minden szépen magától. Bár három évvel ezelőtt én sem láttam még az alagút végét.
En is ezért szeretlek olvasni; melengeti a szivet,
tényleg! Nekünk is nagyon "dolgos" most az életünk: két baba plusz a meló, meg mi zajos nagyvárosban lakunk, jó lehet egy kis csend és nyugalom egy saját házban... :)
tableno
Köszi, hogy megerõsitesz abban hogy jó itt élni! :) én még sajnos nem értem a vicceket és olvasni is annyira szeretnék már, de még így is jól érzem magam itt.
De jó volt ezt olvasni. Már hiányoltalak:)
Megjegyzés küldése