... avagy 90 felett az élet...
Reggel szokás szerint körbemegyek a saját szekciómban, felébresztem az enyéimet. Az egyesben szépen elmagyarázom Freddie-nek, (Frederica 100 éves lesz idén, és kicsit ijedős, mert tavaly elvesztette a látását, a rövidtávú memóriája sem az igazi) hogy ma én leszek vele egész délelőtt. Mondom a nevemet, meg hogy félóránként lecsekkolom majd, szóval ne aggódjon.
A keze ügyébe teszem a hívócsengőjét, valamint a beszélő órát és a távirányítót mert szereti a tévét hallgatni.
Mondom neki, hogy öt perc múlva hozok majd teát is.
Ahogy ígértem pár perccel később viszem a teát. Ahogy meghallja valaki belépett a szobájába, ijedt hangon megkérdezi:
- Who are you?
- It's me Fredddie.
Mire felderül, és kedvesen köszönt:
- Ohh. Hello Me.
Háromkor bemegyek Amy-hez, (97) meg akarom mérni a vérnyomását, szokás szerint az ebéd utáni szunyókálása közepén találom a fotelban.
- Amy...Amy...-szólongatom...mire felrezzen és így szól:
- ...no more...I don't want any more. ( ...elég volt...nem kérek többet.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése