10 évvel ezelőtt a keresztszüleim Villányban éltek. A szűk család (szülők, testvérek) közeli városokban. Az unokatestvéreim nagy része szintén Baranyában, kisebb részük az alföldön, néhányuk a fővárosban lakott. Bali tágabb családja szintén.
A barátaink nagyobb része a falunkban, egy-két kivétellel, ők a közeli városban.
A keresztszüleim ma Kanadában élnek, az idősebb lányuk ment először, azóta már családegyesítettek. Anyukám Németországban dolgozik (igaz, hogy egy hónap ott, egy otthon, tehát nem életvitelszerűen él ott). Az unokatestvéreim, hmm lássuk. Két elsőfokú unokatesóm - ők testvérek - Birminghamben élnek, kettő él Németországban, egy Ausztriában ők már családdal együtt, de van unokatestvérem Londonban is. Bali unokaöccse szintén Londonban, unokahúga Bristolban. Másodunokatestvérem Grazban családdal együtt. Egy másik Olaszországban. Egyik nagybátyám Bécsben van.
Egy barátunk családdal Németországban.
Egy másik pár Görögország után külön utakon folytatva tovább, azóta az egyik fél Londonban van már. A gyerekeink tanárai közül ketten családostul Németországban, egyikükkel és a családjukkal elég jó barátságban voltunk.
Nagyhirtelen ennyi jutott eszembe... de elképedtem ezen a számolgatáson.
Lehet, hogy Szabó Magda nyomán (Ki hol lakik? gyerekeim kedvence volt kiskorukban) lehetne írni egy ahhoz hasonlót simán.
Lehet megírom és később csatolom.
11 megjegyzés:
És hányan élnek még mindig Magyarországon?
Igazából nagyrészt csak az ötven felettiek maradtak.
Gondolod, ők inkább a megszokás miatt, vagy a nyelv hiánya miatt?
Vagy vajon ők miért maradtak?
És vajon ötven felett nem is lehetne újrakezdeni?
Két ötven feletti unokatestvérem is kint van Ausztriában. Kicsit egyszerűbb volt nekik, mert mi sváb család vagyunk nagyrészt beszélnek németül. Az ennél is idősebbek szerintem lemondtak az újrakezdésről. Lehetni lehetne szerintem, de egész életen át dolgoztak, nem akarják szerintem veszni hagyni amijük van. Meg talán fáradtak is az újrakezdéshez. Kissé talán reményveszettek is, ehhez nagyban hozzájárul az otthoni helyzet. Nem is annyira rugalmasak már talán, biztosan nehezebb lenne a beilleszkedés is, és persze a nyelvi nehézségek...
...én is fényévekkel lassabban tanulom a nyelvet mint pl. a gyerekeim. Oltári irigy vagyok rájuk olyan tökéletesen beszélnek, főleg a legkisebb.
Én 42 éves vagyok. Jövőre akarok kimenni, akkor már 43 leszek. A férjem 49 lesz. A gyerek meg 11...
A férjem még nem elég rugalmas...:)
Bár a héten már tett valakire pozitív megjegyzést ("Jól tették, hogy kimentek!"), de megközelítőleg sem olyan eltökélt, mint én...
És igen, irigylem, hogy a gyerek majd megtanulhatja nálam sokkal jobban a nyelvet. És az életszemlélete és az élethez való hozzáállása lesz teljesen más, ha sikerül kimennünk, akkor nem válik belőle is savanyú magyar ember...
Számomra nagyon biztató a blogod, végigolvastam az elejétől kezdve, hogy honnan indultatok... És igen, meg tudtátok csinálni, működik.
Naponta nézem, hogy írtál-e újat, erőt merítek minden sorodból.
Köszönöm.
Szivesen. Én csak úgy irogatok itt, sosem gondoltam, hogy van valami haszna. :)
Szia, Aggie, en 47 evesen jottem ki Angliaba (akkor Londonba, most videken elek), 8 evvel ezelott.
Szerintem az eletkor nem akadaly a munkavallalasnal, a 43 eves kor igazan fiatalnak szamit! :)
Mariann! de kedves vagy, hogy ezt írod, úgy örülök neki:)
Köszönöm!
Én is örülök nektek, de tényleg! :) Az idén leszek negyven...akkor még nem késtem el? :D
Sziasztok "oreglanyok" en ket eve 44 evesen jottem ki a harom lanyommal es a parommal :) sokan azt mondtak: nem felsz harom gyerekkel uj eletet kezdeni? azt mondtam es meg most is azt mondom elsosorban ertuk erdemes, de persze magunk miatt is! Ugyhogy batorsag! :)
Köszönöm Sárkány, én biztatásnak veszem a soraid.
Megjegyzés küldése