Tényleg.
Egy kis melós vagyok a bugyikék egyenruhámban, olyan mint bármelyik kollégám.
És mégsem.
Annyira élvezem.
Mikor néhány látogató rám mered mert a Julyval operákat hallgatunk, és én megfeledkezve magamról még a folyosón is tovább énekelem. Vagy mikor az ebédlőben a tengernyi ember, betegek és látogatók, szól a Classic FM, és valaki kérdi az asztalnál, milyen zene szól? Marha mázlim volt, hogy épp a Sába királynő bevonulása volt, meg mert Händel nagy kedvenc.
Vagy mikor a könyvtárban nézelődöm (melóhelyen) és magasröptű(nek tűnő) irodalmi beszélgetésbe keveredem az egyik dokival.
Mikor ismerem Dali festményeit, vagy a Vasaló nőt, vagy a Tejöntő asszonyt, esetleg A lányt, azt a gyöngy fülbevalósat. Hogy tudom ki volt Vivian Maier.
Vagy, hogy Lady Gaga meg Tony Bennett iszonyat jók együtt.
Jah? Ki is az a Byron? Vagy Shelley? Ó és Villon?
Siegfried Sassoonról már nem is beszélve, mondjuk őt még a benszülött kutyabőrösök sem sokan ismerik.
"You are too young to fall asleep
for ever;
And when you sleep you remind
me of the dead."
Imádom.
Vicces, hogy ebből a pozícióból mennyire meg tudom döbbenteni az embereket.
Jóleső büszkeséggel tölt el amit tudok (pedig épp csak egy kicsit van az átlag műveltség felett), és szégyellem még mennyi mindent nem. Mennyi dolgot nem láttam még, mennyi mindent nem olvastam, nem hallottam.
Hej pedig még ha azt is tudnák, hogy matekpéldákat rejtvényként, szórakozásból oldani meg milyen jó...
a legnagyobb vágyaim között sem az van első helyen, hogy valami ötcsillagos ágyneműben susogtassam a fenekem. Inkább kóborolnék napokig a Louvre-ban, a National Galleryben, költöznék be pár hónapra a Teatro alla Scala padlására. Úgy, ahogy elmennék egy FFDP koncertre, Stingre, Jason Mrazra. Bejárni és végig enni Toscanát, Provence-ot, megnézni Vegast, Alaskát.
Yellowstone park, Grand Canyon, mittudomén, francos Amerikának olyan természetrajza van, hogy még...
egyszer északifényt látni, egyszer magas hegyről nézni le a felhőkre, esküszöm még a tériszonyom is elmúlna akkor.
Egyszer mammutfenyő erdőben állni, nézni fel és hangyának érezni magam.
Sokat és közelről szagolni a történelmet, a természetet, művészeteket.
Milyen jó is lenne a világ összes könyvét elolvasni...
Ezek meg elmennek a mittoménmilyen riviérára, vagy egy cruise-ra egy évben kétszer, és azt hiszik tudják hogyan kell élni.
Na OK, Bora Borára én is elmennék az atollokra épült bungallósba henteregni, meg mondjuk egy párizsi puccos divatházat is megnéznék, míg a férjem eszi a csigát...mondjuk egy inka templom meg egy Galapagos között.
Ez van.
A végletek láthatatlan embere vagyok. Kicsit mindenhová tartozom, kicsit meg sehová sem.
Egyik nap füstölt lazac, másnap meg hot-dog.
Puszpá.
3 megjegyzés:
Csúcs! Elejétől a végéig!Írj, írj, írj! Nem szeretek "gépkönyvet" olvasni, nekem kell az az érzés, hogy lapozom, megsimítom, érzem az illatát, újra előveszem, beleolvasok. A tárgyak közül a könyveink hiányoznak a legjobban, mert csak keveset tudtunk eddig kiköltöztetni... Tudnál találni egy kiadót, aki boldogan kinyomtatná az írásaidat IGAZI könyvként? Üdv! Sz.
Ó te jó ég Poszáta. Végtelen melegséget kapok a szavaidból, de itt sajnos még nem tartok. Az viszont biztos, hogy ha a végére érek a fiókirományomnak, te leszel az egyik, akinek elküldöm a kivonatot kinyomtatva papíron. Ha a kiadót később nem is fogja érdekelni, egy valaki legalább lesz akit igen.
Puszpá :)
Nem olyan bonyolult ám könyvet kiadni. Mi már adtunk ki egyszer - egyet, igaz csak 500 példányban, és egy híres emberről szólt.
Szerintem is nagy ötlet a könyv, nagyon jól írsz, nagy élmény olvasni, alig várom minden sorod.
Itt a blogon is elég szép mennyiség gyűlt már össze, lenne miből "dolgozni".
Nem tudom, ismered-e Nyári Krisztián Így szerettek ők című könyvét. Két részét is kiadták (1. és 2.). Nem blogot írt, csak facebook-ra írta az egyes "epizódokat", híres emberek szerelmi életéről. Mivel sokan olvasták, kiadták könyvben...
Szóval hajrá, előre!
Megjegyzés küldése