A gyerekek is abban a korban vannak, amikor már úgy gondolják ők az okosabbak, engem meg lesajnálnak öreglánynak, aztán meg utolsónak mindig kiderül mégiscsak jó a háznál egy nyanya...
Az a tény, hogy alapállapotban így negyven felett se vagyok megközelítőleg sem olyan feledékeny mint a férj egész életében, nem sokat nyom a latban.
Az egész család megszokta, hogy én mindig mindenre emlékszem, az agyam mindent lefényképez és raktároz. Az őseim biztosan nagyon sikeres bogyó- és gyümölcsgyűjtögetők lehettek.
Anya mindig tudja, hol van a ragasztó, szemöldökcsipesz, kisolló, a processzorpaszta vagy a piros pendrive, tudja az időpontot az optikushoz, vagy hogy "apu ma hány éves?...Mittudomén kislányom! Milyen puma? Mert van nagy puma meg kicsi is..."
Szóval azzal nyugtatom magam, ha anya valamit nem tud, az szokatlan nekik, nem tudnak vele mit kezdeni...
Jah. Szóval, bár a krumplipucolók kihajigálása nálam már tradíció, azért jobban bízom a saját emlékeimben, mint azt a körülmények idokolnák.
Történt ugyanis, hogy eltűnt több mint fél zacskó rizs.(!!!)
Mer ugye anya tervez jövő heti menüt és aszerint vásárol. És megnéztem! Tudom, hogy a fiókban volt.
Gyanus esemény, de mindenki engem nézett hülyének.
Hiába érveltem:
1 Azért nem vettem, mert volt itthon.
2 Nem azért nincsen rizs, mert elfelejtettem venni, akkor jól eltitkolom és elmegyek rizsért.
2 A rizses zacsi alján volt még kb.5 deka maradék. Kérdésem: mi az anyám kínjáért tettem volna el ennyit? Azt már belefőztem volna az előzőhöz, tehát azt valaki más hagyta ott, és kilopott fél kilót.
A családnak egyetlen érve volt, de kétségkívül erős érv: Ki a töknek kellene az én fél kiló rizsem? Mittudomén...rizsbabzsákot csinált valaki, ajtótámasz-varró manufaktúrát üzemeltetnek titokban a szekrényben, vagy kínai illegális bevándorlók laknak a padláson nem tom...
Csak röhögtünk, de valahol azt éreztem senki sem hisz a szegény megfáradt anyának és magamban szomorúan konstatáltam, hogy mielőtt a házimanókkal jönnék és végleg odalenne a maradék tekintélyem, bele kell nyugodnom ez az ügy megoldatlan marad.
Aztán néhány hónappal később a megoldás tálcán kínálta magát, ahogyan az lenni szokott, a legváratlanabb pillanatban...
Egy testvéri csevej közepén hangzottak el a felszabadító (és egyben kiábrándító) mondatok az Olívia szájából:
"Ahhh, én is beleejtettem a telómat a vécébe pár hónapja, amikor a Mamboban buliztunk, benne volt a hátsózsebemben onnan csúszott ki. Kigugliztam, hogy rizs közé kell tenni egy napra. Megcsináltam és semmi baja..."
Na szép...
Én vásárra vittem az önbecsülésemet ő meg lapított mint rizs a fiókban.
Nyilván akkor még nem merte előadni, hogy az ájfonfájv amit az apjától örökölt klotyóba esett és rizs között szárad, de akkor is...
Kicsit haragszom.
Nem csak rá....
Más se mondta, hogy bocs bazzeg, nem te voltál szenilis.
4 megjegyzés:
Ezt akár én is írhattam volna. :)
Kedves Mami! Én a műholdas beltéri egység távirányítóját kerestem hónapokig, míg végül vettem a neten egy ugyanolyat. Mivel egyedül használom, családom finoman és elnézően nézett szenilisnek, míg nemrég egy unokalátogatás alkalmával elővettük a nagylegót ( dupló) és benne volt a távirány is.Én csak annak örültem, hogy mégsem vagyok még annyira... Előző poszthoz- ha lenne néhány tyúkod, mint nekem, akkor a krumpli héjat megfőznéd nekik, és előkerülne a hámozó is.
A végletek embere vagyok mondtam. Minden álmom, hogy egy kis farmházban, a magam által horgolt párnámon ücsörögve, Joe Brown nyáriruciban etessem a saját csibéimet. ;)
Amugy meg igen. Abszolút nem vagyunk leírva. Kikérjük magunknak.
Legyél inkább elégedett, nem merik bevallani, hogy anya jobb formában van még náluk is... ;)
Ami meg a krumplipucolót illeti, már én is gondolkodtam rajta, hogy amolyan posta-szerűen kis láncra kéne rögzíteni a konyhapulthoz. :)
(PS: szombaton, ha minden igaz, újra beindul a blog... soha többé nem váltok szolgáltatót!!! :S)
Megjegyzés küldése