Hazaérvén a fáradt, de eredményes nap után a melltartómban két szem borsót találtam az ebédből. Boáááá... gusztustalan...
Hmmm. Rendes anyuka vagyok én - gondoltam - bedepózom a maradékot a fiókáimnak... a melltartó méretét tekintve több kaja is belefért volna - méltatlankodtam. Persze, de miért? Mert még enni is rohanva kellett a konyhában, mert még egy pisire is alig volt idő ma.
Még jó, hogy senki se volt itthon így csak én nevettem ki magam.
Aztán mikor nekiláttam főzni, fél órán át sírva röhögtem újra. Azért mert a hülye konyhabútorokat sehol sem hozzám igazítják. (Meg amúgy semmit se.)
Átnyújtózkodva a tűzhely felett, hogy elérjem a fűszereket égett szőrszagra lettem figyelmes... hát persze, mert lepörköltem az éppen csak serdülő hónaljszőrömet.
Hát így vagyok nemnormális...
1 megjegyzés:
DD, csak nemrég találtam a blogodra de az rögtön kiderült hogy nem vagy átlagos, szerencsére, mert akkor unalmas lenne az élet. Én a konyhaszekrény felső polcait nem érem el. Az ajtón a férj által bemért és megcsinált kukucska magasságát sem.
Megjegyzés küldése