Huszonegyedik század problémái

A szelfi

Megint nem egyezik a véleményem.

Mert szerintük a szelfi (selfie - saját magad által magadról készített fotó, portré) gáz.

Mindig gáz, minden helyzetben gáz, de főleg az idióta tinicsirkék és a napszemcsis menőfiúkák által gáz. Előbbi kacsaszájjal, kidobott cicikkel napsütésben a legcikibb, utóbbi izompólóban valami menő autó előtt pózolva, de amúgy egyáltalán minden szelfi szügségtelen, teljesen felesleges időtöltés, a szelfibot meg egyenesen übernevetséges.

Megvédeném a szelfizést.

1. Első és legjobb érvem, hogy igenis mindenki maga tudja a legjobban, hogy mikor néz ki jól egy fotón.

2. Ha egyedül vagy bárhol, miért ne örökíthetnéd meg?

3. Ha ketten vagytok bárhol, miért kéne külön külön fotózkodni, vagy mást megkérni ( aki majd jó homályos fotót csinál, ahol a férjnek be van csukva a szeme)?

4. Inkább készítsünk fényképet magunkról, mint hogy egyáltalán ne akarjunk fotón, videón szerepelni. Az önértékelés egészséges voltához hozzátartozik, hogy tudunk magunkról fényképeket, filmeket nézegetni és nem kínos.

5. A tömegével kantintott szelfik között nagyobb eséllyel találsz később olyat, ami maradandó emlék lesz, igazi megélt pillanat, valós történettel az arcok mögött. 

A kacsaszájas, cicikidobós képek az idővel jelentőségüket vesztik és megmaradnak azok, amelyekhez valódi élmény kötődik. Ha az én tinikorom idején lett volna szelfis kamera, mitöbb mobiltelefon, akkor valószínűleg sokkal több életből kiragadott pillanat, megfagyasztott emlék állna  a rendelkezésemre.Emellett lenne rólam is ötezerhatszáz csücsöriszájas kép amin most milyen jókat röhöghetnék, és amiken egy legyintéssel túllennék. 

Megjegyzem, mi csináltunk a barátnőmmel szelfifélét, (csak nem tudtuk, hogy így hívják) megsúgom egy tiszai faházban, csipkemelltartóban és farmerban, kissé kapatosan. Kicsit homályos is lett, de az egyik legszebb emlékem. Ha akkor létezett volna facebook, biztosan feltolom oda, amilyen lázadó voltam - anyám nagy örömére - és most meg sopánkodhatnék, hogy jajdehülyevoltam. Mondjuk néha enélkül is sopánkodok. 

Biztosan túl liberális vagyok (gyereknevelés tekintetében is) (anyám szerint is), de én így szerettem és szeretem élni az életemet. 

Némelyik gyerekemnek van kacsaszájas, csöcskidobós szelfije. Lesz mire emlékezni és majd lesz mit megbánni  is biztosan. Kicsit szólok is nekik, hogy bakker mámegin... meg hogy minek két profilképcsere egy hétre, egy is sok, de csak olyan anyamódon zsörtölődve. 

Aztán este én is elkészítem a szelfimet, ha azt konstatálom a tükörben, hogy jó lett a végeredmény.

Vagy reggel ha úgy ébredek, hogy szépnek találom magam.

A kedvenc szelfik azonban nem ezek lesznek, hanem például az, amit házassági évfordulón csináltunk a Balival a kikötőben, az, amit Londonban lőttünk a kerék előtt, vagy amit a karácsonyi partin csináltunk.

Így működünk.

Ami a szelfikre igaz, mindenre igaz. 

Sok dolgot teszünk életünkben, de nem minden kap jelentőséget. Van amit elfelejtünk (fekete rúzs) van amit megbánunk (kacsaszáj), de csak akkor emelkedhetnek ki a fontos dolgok, ha van miből válogatni.

Róza voltam. Köszönöm a figyelmet.