Majdnem elfelejtettem megmutatni Remy-t.

Eléggé megküzdöttem a mohair fonállal, vakon böködtem össze tulajdonképp teljesen szabadkézzel. Dróttal van merevítve, szépen megáll a lábain és a farkán. Nagyon büszke vagyok rá.

A hűtőm tetejéről felügyeli a főzési folyamatokat, és asszem ilyet többet nem szeretnék horgolni, viszont a következő nagy fámat már kinéztem (szintén mese és szintén mohair, mert ihletet ad), de előbb befejezem a terítőmet.

Piros Poszt

Ma reggel a pofalapról elkaladoztam JoeBrowns-ékhoz (mondtam, hogy mintaszerű célközönség vagyok) és mostan korán reggel már hozatnom kell repülősót az urammal mert megláttam a tavaszi ruhakollekciójukat. Csupavirágos, csupaszines imádom. Palpitációt kaptam komolyan és a kardikat meg felsőket még meg se néztem, nem is merem egyelőre. 

A kávémat most kaptam meg, apa főzte nekem a szép pirosúj kávéfőzőnkön, amiből nyolc joebrowns ruhát tudnék venni kb. (és a baj nagy, mert eddig fonalban számoltam), de hát ilyen az élet meg a  lakberendezés. Nem lehet mindent egyszerre harapni mert megakad a torkomon. Amúgy papát is elkapta a lakberendezési láz, mert miután tönkrement a kenyérpirító és a fekete helyett pirosat kértem, mindjár vett egy kávéfőzőt is ugyanabból, most meg a vízforralót is le akarja cserélni - merhogy Olívia most költözött és neki kell és akkor ezt elviszi, mi meg veszünk másikat, de nem baj e hogy nincsen piros csak krémszín (piros-krém-szürke az idei mániám). Ja. Elhisszük már, hogy igaza volt a Hadházinak mikor azt mondta “ha a csajok egy dobozban hajlandóak lettek volna dugni, házat sose építünk”. 

A férjem meg azt mondta, milyen érdekes, hogy el kellett jönni angliába ahhoz, hogy kibújjon belőlem kicsit jobban a nő. (Mondjuk attól nem kell félni, hogy elkezdek szappanokat nézni, vagy plázázni ésvagy mittomén micsinálnak a realnők. Nézzétek a Star Trek Discoveryt, a Stranger Things-et, meg a Good Doctort mer tök jók.) 

Amúgy nagyon fel vagyok paprikázódva, ma reggel is felháborodottan meséltem el az egyszál itthonmaradt gyerekemnek, hogy a főnök citromfejét és bunkó modorát elviselni iszonyat nehéz volt a héten, több kollégámmal is összeakaszkotott indokolatlanul és mikor így viselkedik, van egy olyan atmoszféra, amit elviselni is nehéz, nemhogy dolgozni benne. Most éppen azon a ponton vagyok - szerintem nem csak én - hogy bakker kurva keményen itt dolgozik mindenki (na jó a nagytöbbség) és amúgy is elég őrült hetünk volt, és akkor még ő rátesz egy lapáttal, és fogalma nincsen senkinek mi baja, és miért van ez az összeszorított szájtartása és miért köt bele mindenbe... bizony zúgolódnak a kollégák és ez nem jó, mert a mi helyzetünkben ha valaki kisétál innen kb egy óra múlva talál másik állást, szóval jóval óvatosabban kellene a főninek viselkedni, mert mi keleteurópaiak hozzá vagyunk szokva a basztatós főnökhöz, de az angolok nem nagyon viselik el egy hétnél tovább. Három könnycsepp is kiszaladt nálam tegnap meg három napja is, és tele volt a tököm mert négy nap kellett ahhoz, hogy kihúzzam belőle harapófogóval, hogy milyen papírokat akar összekészíteni a meetingre, mert még azt sem tudta értelmesen elmondani, csak szigorúan nézett és tőmondatokkal kommunikált. Beletettem én ebbe nagyon sok munkát most már, az utóbbi fél évben a szabadidőmből is beáldoztam sokat (és igen volt kis mellékes lóvé is belőle) de ez így nekem sem felel már meg túlzottan, bármennyire is kényelmes neki. Nem igazán szeretném azt  a kis szabadidőmet amiért jól megküzdöttünk beáldozni, főleg nem olyan dologért amit munkaidőben is meg lehetne oldani, ha biztosítanák rá az időt. 

A mai meetingtől több okból is félek, gondoltam el se megyek, de azzal csak plusz egy okot adok a morgásra (mert tudom, vannak akik úgy sztárjkolnak, hogy nem jönnek, de szerintem nem jó ötlet). Gondoltam elmegyek, aztán beülök egy sarokba és bite my tongue ahogy az angol mondja, és nem szólok inkább semmit, de azt nagyon nehezen tudom megállni amikor a bugyormérőm mutatója halálzilált állapotban remeg a legfelső foknál. 

Tehát ezek a verziók nem jönnek szóba.

Víziómban két további opció van és egyik sem tetszik, és egyiknek se lesz túl jó eredménye. A főnök nem fog jól reagálni amúgy sem, bárki fog bármit mondani. Szóval nagyon nincsen kedvem most ehhez, ebben a percben épp a szarok az egészre és munkát váltok állapotban vagyok megint... Elmegyek a Lidl-be polcot pakolni, tojok a karrierre meg a sok eszemre meg, hogy mennyi mindent akarok tanulni és tudni... mert megint kezdem magam úgy érezni, hogy túl sokat beleteszek és hajt valami előre, mittudoménmi, de egyre inkább nem gondolom, hogy nyomot kell hagyni már, és inkább legyek szürke de nyugodt huszadik robot a sorban, mint fel kelljen adnom a kicseszett piros terítőmet amit sose fogok befejezni. 

Nem tudom, hogy mi alapján válogat az élet, a világmindenség, vagy a jóIsten, de van egy bunkó néni, aki nyolcvanöt és semmi baja és tegnap megtudtam, hogy SOHA ÉLETÉBEN EGY NAPOT SE DOLGOZOTT... mondjuk ja, úgy is kezel mindenkit pont, mintha egy angol gyarmaton lenne és száz rabszolga körülötte csak azt lesné mikor krémezhetik végre be a lábait és préselhetik bele a kompressziós harisnyába. 

Tudom, sokan azt mondanák, hogy unatkoznék, de esküszöm nem. Annyi dolgot szeretek csinálni, hogy még ha nem dolgoznék se férne bele az a sok a napomba. Annyi mindent el akarok olvasni és megnézni és meghorgolni és berendezni és járni a vidéket és múzeumba menni és rejtvényezni és kirakni a kétezer darabos Londont aminek még neki se álltam. Csinálnék valami jótékonysági melót, hajléktalanoknak segítenék vagy haldoklóknak.

Néha elképzhelem magam egy ósdi könyvtárszobában, ahol magas ablak van és csak a poros, nehéz, sűrű szövésű függönyök között szűrődik be a fény. Ott ülök ezen a giccsbe hajló helyen az ablakmélyedésben és olvasok, és a könyv elvisz valami olyan helyre, ami nem valóságos, de mégis olyan mintha az lenne és nem is jövök vissza Narniából sose, mert ott van hó és mégse fázol, fura lények és mégse félsz, és mindig győz a jó. 

Ebben az igazi valóságban viszont a főnököm a hókirálynő aki lassan megfagyaszt maga körül mindent és azon a napon amikor először gyomorgörccsel megyek dolgozni megint változtatnom kell gondolom, és utálom a változást. Szerintem amúgy van némi autisztikus beütésem, vagy legalábbis volt kiskoromban csak valahogy megtanultam kooperálni a gyengeségeimmel. Megtanultam kimutani az érzéseimet, megtanultam elviselni a változást, megtanultam megérteni az embereket. Ma is kényszeres vagyok, ha a konyharuha nem úgy lóg, vagy a klotyópapír fordítva van feltéve, de el tudom fogadni, hogy mást ez nem zavar míg régen (fiatalon) pl az őrületbe kergetett. A kivégzett emberi kapcsolataim hullahegyein ülve tanultam meg azt, hogyan kell elfogadni mindent és mindenkit, ezen túl meg belehelyezkedni annak a másik embernek az életébe, hogyan kell mindenképpen megelőzni magamban hogy bíráskodjak, elítéljek vagy általánosítsak.

Szajkózom magamnak, hogy a főnöknek is ott volt a regisztráció, az ellenőrzés, itt az adóév vége is, meg mennyi minden van a vállán, de ez most már nem segít... 

Tegnapelőtt jót röhögtem, amikor a melóhelyen az egyik munkamappámban megtaláltam az előző évi meeting kiírást (mikor, mik a témák stb), amit a meeting után kedves barátom Donna letépett a nővérszoba faláról és nagy betűkkel ráírta keresztben, hogy “waste of fucking time” olyan mérges volt... 

Fogalmam nincsen miért tettem el, de nagyon aktuális lenne így visszatenni a falra... 

NADE

Ma meeting ide-vagy oda lesz időm horgolni. 

Pénteken megyünk a csajokkal (Carisbrooke-elite) a kínaiba a szokásos traccspartira, majd jól kibeszéljük az egész mindent ami egy hónap alatt összegyűlt.

 Szombaton meg lett volna egy hattagú magyarbagázs vacsora az a kéthavi egy alkalom amit össze tudunk jönni, de Olívia tegnap emlékeztette a férjemet, hogy a kolléganőjének az (ötvenvalahány fős) meglepetés búcsúztatója lesz, amit három hónapja szerveznek titokban és amit természetesen a férj elfelejtett.... Mondtam neki, hogy akkor mostazonnal ír a közös csetbe, és elnézést kér, mert három hete próbáljuk összehozni ezt a vacsit úgy, hogy mindenkinek jó legyen... 

Ezt írta a közös csetbe:  

“

Szóval ezt szó szerint le kell irni : (mariann mondta nekem)

“bocsi de balfasz voltam mert elfelejtettem a kolléganőm nyugdíjas  búcsúztatóját szombaton.”

... ja ez van szóval foglaljak 4 személyre csak nektek,  vagy jövő szombatra hatunknak, ami március 7 és szintén egy fontos nap és évforduló pl.

1530 – VIII. Henrik angol király megalapítja az anglikán egyházat, válaszul az első házasságának felbontását ellenző pápai döntésre.

1608 – Báthory Gábor, hajdúi segítségével, az erdélyi fejedelmi trónra lép, lemondatva elődjét, Rákóczi Zsigmondot.

1876 – Alexander Graham Bell szabadalmat kap a telefonra.

1936 – A német hadsereg bevonul a demilitarizált Rajna-vidékre.

1939 – A magyar kormánypárt (Nemzeti Egység Pártja) átalakult Magyar Élet Pártjává.

1943 – Sztálint kinevezik a Szovjetunió legfőbb marsalljává, ezután a Generalisszimusz címet (is) viseli.

1957 – Megtartják a Magyar Népköztársaság első lottóhúzását.

2008- A Grúziából kiszakadt Abházia hivatalosan is az ENSZ-hez, az Európai Unióhoz és az EBESZ-hez fordul és kéri függetlensége elismerését.

Tarja Halonen finn köztársasági elnök bejelenti, hogy országa elismeri Koszovó függetlenségét.

Csehországban leteszi hivatali esküjét Václav Klaus, akit február közepén választottak meg újra államfővé.

2012 - Elindul a Music FM rádió

szóval lesz mit kibeszélni ha hetedikén megyünk.        

  “

—— amúgy szerk.megj. —— tizedike szombat, nem hetedike, de majd később utánanézek az évfordulóknak.

Mondjuk azt nem írta oda, hogy ötödikén meg ő lesz negyvenhat. Az is egy évforduló, a vén ősszakállú télapóké (szerinte). 

De imádom. 

Azt mondta nekem tegnap, az nem fer, hogy ő egyre öregebbnek, én meg egyre fiatalabbnak nézek ki (és azt is mondta, hogy most úgy harmincötnek kb. és egyik se igaz, de jól esett). Mondtam neki, hogy “hát még milyen fiatalnak néznék ki egy szép-új-piros-virágos JoeBrowns ruhában, nem gondolod drágám?” 

Nem volt őszinte a mosolya.

:)

A férj időérzéke mint olyan nem létezik és nem is létezett soha. Mindig mondogatom neki, hogy próbálja jobban beosztani magát, mert folyton időzavarban szenved de beletörődtem, hogy amíg nem találja fel valaki a valóságban is az időnyerő nyakláncot addig ez marad. Az angolok meg a pontosságukról híresedtek el, de ez sem mindig igaz - illetve relatív, mert mindig ráérnek, de a nagy ráérés közbeni időre megbeszélt dolgokat azért pontosn betartják. Mondjuk könnyű betartani, ha csak három hétre előre adnak időpontot bármire, szóval jó ráhagyással dolgoznak, hogy legyen idejük pontosnak lenni.

Na mindegy. Ahelyett viszont, hogy a férj akklimatizálta volna magát az angolok pontosságához az angolokat trenírozta a saját időrendjéhez és ezt az alábbi párbeszéd is bizonyítja ami az autó kihangosítóján hangzott el ma.

“...olyan húsz perc és ott vagyok”

Mire az angol

“Magyar húsz perc múlva, vagy angol húsz perc múlva?”

Hmmm... még szerencse, hogy férjem ellenállhatatlan személyiség, így ez sem okoz nagy problémákat.

Mint az látszik, nem nagyon ültem ide mostanság. Sokrétű dolgaim elszólítottak és a fejem is teli mindenfélével, túlságosan is ahhoz, hogy összerendezgetném a gondolataimat ide.

A felnőttgyerekekkel minden ok, a “kicsi” márciusban tölti a tizennyolcat, szóval nagyjából kész vagyunk ezzel a gyereknevelés dologgal. Persze itt-ott akadnak megoldandó dolgok, de a nagy vonalak és a keretek szépen kialakultak. Felszabadult időnk mégse nincsen, mert papa ezerrel tolja a bizniszt (persze így is nagyságrendekkel több ideje van mint rég), én meg a túlóráim melletti szabadidőmben csinálom a hobbimat, néha csavargunk, tervezgetünk.

Gyarapodunk is szépen lassan, szépítem a házat, kicsit megint alakítottam rajta, lecseréltem végre az ingyen kapott negyven éves asztalt és székeket, és rábeszéltem az uramat egy új tévéállványra. Pontosabban nem új csak nekünk, a facebook marketen szereztem be egy huszasért, úgy ahogy a kávéasztalt is ugyanennyiért mindkettő IKEA kippenkoppan mittomén... 

Az ebédlőasztalnak megint lett története, de ezt már megszokhatta mindenki tőlem, hogy úgy mindenből tudok történetet csinálni. Az volt, hogy már megint olyat akartam ami drága volt, megint olyanba szerettem bele amit ha tudnék se vennék meg... hát istenem én már csak ilyen bonyolult lélek vagyok a férjem nagy örömére. Helyspórolós kerek asztalt találtam ugyanis, alá betolhatós műbőr székekkel mely több színvariációban és eszméletlen árakkal létezik. 

Namerén ilyent akartam,

de nem ilyen béna vékony asztallappal és lábakkal, hanem olyat amire rá lehet vágni ököllel és mégse rogyik össze. A székeket krémszínben persze és az asztalt kicsit sötétebb árnyalatban. 

Pl ilyesmi asztallal:

Több gyártónak is van ilyesmi cucca, asztalt is találtam tök jót,  de ehhez meg fekete székek voltak és külömben is aranyárban, krémszékest nem is találtam ilyet, tehát improvizálnom kellett.

Hát addig túrtam a netet, amíg találtam négy ilyesmiféle széket raktárkisöpréses engedménnyel teljesen új, bontatlan állapotban ötvenért. Na aztat megrendeltem, de akkor meg asztalt kellett hozzá vadászni és az nem egyszerű ugyanis olyan kellett ami alá pont bepasszolnak a székek. Szóval számoltam, milyen széles, magas a szék, mennyi a görbület, mennyi a kör kerület stb és úgy próbáltam asztalt találni, hogy muszáj volt tudnom a lábai szélességét, az átmérőt és a magasságot. Namindegy a lényeg hogy még így is megtaláltam néhányszor, de akkor meg a szine nem tetszett, vagy jó volt a szín, de drága volt, vagy mindkettő stimmelt és a formája nem (vékonylábú asztaltól fejcsóválást kapok, egyszerűen nemjó) és a férjem válást fontolgatott... 

Végül sikerült. Vettem egy kerek tölgyből készült asztalt, végre vastag lábakkal és a szine is megfelelt kevesebb mint féláron. 

Így az egész ebédlő kb a negyedébe került, és ezt is a főni fizette meg a titkárnősködésemért kapott készpénzen vettem ugyanis.

Amikor megérkeztek a dolgok (tök egyszerre) akkor még szerelni is kellett és előtte már fontolgattam, hogy a férj teájába nyugtatót keverek, mert én már tudtam, hogy a kétszázharminc kábeltől (a tévéállvány cserénél) agyfaszt fog kapni. Amíg nem volt itthon előrébbhúztam az egészet és az összes kábelt megjelöltem kis szines fonaldarabkákkal, hogy ezzel is elősegítsem házasságunk fennmaradását és túlélését. 

Végül este nyolckor álltunk neki a tévéállványt kicserélni, mert addigra lett kész voltunk minden mással.

Nagy tüsszögve széthuzigáltunk mindent, majd porszívózás után ugyanezt visszafelé már tüsszögés nélkül. Másfél óra alatt megvoltunk, minden elsőre működött, hangrendszer, tévé, box, számítógép, minden. Tök büszkék voltunk magunkra.

A munkahelyemen kissé elhavazódtam, a sok papírmunkát befejezni a regisztrációval, még pluszban rá kellett dolgozni arra is, közben az NHS email igényléséhet ilyen adatvédelmi vizsgálatot kellett csinálni - persze online kérdőív megint és ezerféle papírmunka, azzal vesződtem január elejétől mostanáig. Bár a határidő március 1, a kapcsolattartó folyton hivogatott, hogy mikor publikálom már az eredményt szóval inkább amiatt fejeztem be hamarabb mert rohadtul idegesített már a csaj. A főnök meg a főnövér eleinte segítettek, de nekik sincsen idejük, úgyhogy jól magamra lettem hagyva az egésszel, mindent előlről kellett tanulnom és megértenem, hogy egyáltalán miaszar ez és mit is akarnak tőlünk. Jó sok időm ráment, még itthon is folyton az Information Governance Toolkit -et böngésztem. Most még annyi van belőle, hogy kell készítenem egy tervet (NEKEM!), hogy hogyan fogjuk az adatvédelmünket kiterjeszteni és fejleszteni a jövőben, mert egy év múlva újabb önvizsgálatot kell csinálni és eredményt felmutatni. Kocka angolok.... 

Most kicsit toporgok egy helyben magammal, mert ezt a rohadt sok munkát a főnök honorálta azért készpénzben boritékban, de nem vagyok én elégedett ezzel és ha nem áll elő valami elfogadható verzióval a jövőre nézve akkor én inkább köszönöm nem kérek ebből. Annyit azért megjegyeztem már most, amikor a főnövér az én nevemet akarta  beírni az IG lead (ilyen adatvédelmi terelgető biztos kb. ) rubrikába, hogy na abból a responsibility - ből (felelősség) nem kérnék köszönöm mert nem passzol az órabéremhez, plánemeg a munkaköri leírásomhoz. Majd akkor beszélhetünk erről amikor beszélünk másról is... remélem megemlíti a főnöknek, de ha nem majd rávezetem.

A főnöknek amúgy végre új foga van, az összes maradékot kihúzták és végre kapott rendes fogakat helyettük. Szépen fejezve ki magam - lehelletének illata sokkal jobb, a beszédminősége pedig sokat javult. 

Másféle vizeken meg anyám és öcsém jönnek - nem hajóval - májusban, és tökre várjuk azt is, már kitaláltunk kisebb programokat. Ugyan csak egy hétig maradnak, de ez is valami.

Ezt a posztot meg reggel kezdtem írni, és most már délután öt lassan, de jött egy barátom és kollégám  közben kávézni és átment már délutáni teába is, most meg mennem kell hatra a melóba kilencig, hogy kisegítsem egy másik kollégámat mert kóruspróbája van és dög álmos vagyok, szóval előtte még fel kell magamat adrenalizálni valahogy. 

Próbálok én szétosztódni egy titkárnővé egy írónővé egy kézművessé és egy házitutyivá, de nem megy kérem.

Bocsánatért esedezem.

Pá.

Szössz

Skype - on hívom a nagylányt...

- Szia anya, ma nem tudunk beszélni... az életem egy Saridon reklám jelenleg.

(Martin xilofonozott, Helga a beszélő cookijar-ral játszott és közben kalapált, és a tévét nem lehetett lekapcsolni mert ment a kicsigesztenyeklub és azt mindkettő imádja...)

Ma reggeli friss

- Befűznéd az övemet? Ezt meg hajtsd fel... hátul is be van tűrve rendesen?

- Papa, ha véletlen egyszer mégis gazdagok leszünk kell neked egy öltöztetőnéni...

- Hülye vagy? Gazdag leszek fel se öltözök...