Az volt, hogy skypeoltunk konferenciában. Anyám, Zsófiék meg én. Beköltöztek ugyi a házba, még sok a dolog, festeni is kell, de tök lelkesek és boldogok mert végre van nagy kert a gyerekeknek és kutya is és a többi meg alakul majd.
...és akkor aztán hallom ám egyszer csaak, hogy káromkodás van folyamatban a lányomék felől dolby surroundban, majd kétségbeesett jajnemármegin néhányszor...
"Anyám bakker kizárt a gyerek minket."
A gyerek ugyanis aggódik, hogy ha kimegy a kutya akkor elmegy a kutya és nem jön vissza és akkora a szerelem a kutyával, hogy inkább azt szeretné ha csak mindig elérhető közelségben lenne a kanapén és ő meg a kis fejét rajta pihentethetné. Anyáék kinn, de a LÉNYEG a kutya benn, ajtó záródik kilincs letol, kutya bennmarad.
Míg ezek kinn toporogtak a teraszon négy konferenciás emberből kettő elkezdett irgalmatlanul röhögni, kettőnek meg elkezdett irgalmatlanul a feje nőni és vörösödni. Lehet tippelni kik röhögtek. A lányom meg én. A Tomi agyvérzéshez közeli állapotán ez nem segített abszolút, hogy mi ilyen rohadtul viccesnek találtuk a helyzetet, de mi meg nem tudunk segíteni magunkon, és elsőre nem vettük tragikusnak, az ajtót végül is be lehet rúgni, végső esetben lehet tűzoltót, katasztrófavédelmet hívni - mondjuk sürgősségi lakatos eszünkbe se jutott momentán...
Az ablak az előzetes - tapasztalati úton szerzett - szülői felkészültségnek köszönhetően nyitva volt, de sajnos az ennek folyamán bevett rutin miatt bukóra (az előző helyen beértek a kilicsig úgy is, hát itt nem...)
Miután a gyereknek tett szép és kevésbé szép igéretek nem segítettek a szituáció elmozdításán - a szituáció ezesetben a kilincset jelenti - mást kellett kitalálni.
Ősemberi leleményességgel keresgéltek az udvaron és a teraszon az ESZKÖZT, ami kiterjedésében nyilván valahol a fűszál és az esőgyűjtő hordó közötti foglalna helyet, elég hosszú is és egyáltalán lehet vele valamit kezdeni. Már a kerítés szétszedésén gondolkoztak, mikor a Zsófi talált egy lécet a lebontott szúnyogháló egy darabkáját. Hosszúnak elég hosszú volt, de elég nehéz volt navigálni vele és kis erőkifejtéssel csak laza ütögetésre futotta... Akkor a Tomi lekurvázta a lécet és elkérte, hogy majd ő... Kicsit javult a helyzet és a kilincs féláállásig emelkedett, de még nagy út volt hátra.
Eközben a gyerek, kb. mint Kevin karácsonykor halál boldog volt, hogy eltüntette a családját, különösen a hugát aki vagy a kaját eszi el előle vagy a tévét nyomja máshová, esetleg éppen a kedvenc buszával püföli a kedvenc kutyáját.
Néma (röhögő) szemlélődésemből a Zsófi hangja ébresztett fel, "anyabazzeegmicsinájjunk". Mondom neki - sintérhurkot kéne valahogy csinálni, de amúgy én már levettem volna a bugyimat a helyedben...
Szerintem átfutott a Zsófi agyán is, hogy "tán anyám is kezd megbolondulni" és ki is csúszott a száján valami anyámhülyevagy féleség amit csak szaggatottan hallottam, mert az én anyám meg éppen arról kérdezősködött, hogy miért lóg a szemét szekrényajtón a konyhában - mert azt ő még az ablakon keresztül messziről is kiszúrta érted...akkor viszont anyámhoz is elért valami ebből az egész előadásból és megjegyezte, hogy mi az a rózsaszín a szárítón - nem tudjuk ugyan, hogy ez csak egy újabb frusztráló kérdés volt, vagy esetleg tényleg realizálta, hogy az valami amit használni lehet.
Egy darab tiszta, rózsaszín, pöttyös anyabugyi mentette meg a lányomat attól, hogy meztelen seggel kelljen a teraszon állnia amig a Tomi a bugyiból és lécből összeeszkábált pecabotszerűséggel próbál kilincset felhúzni.
Bejutottak.
Mindenki örült. Elmentek fürdetni.
Anyacsakegyvan.
Ittavégefusselvéle.
4 megjegyzés:
komment proba
komment proba 2
komment próba nekem is! No végre. Nem tudtam jelezni, hogy bajban vagyok, nem tudok jelezni. Köszi! Végre egy nehézséggel kevesebb!
Működikakomment! Hátúristen!!! :D Ezerszer jobb, hogy röhögtök rajta, minthogy mindenki agyvérzést kapjon és hullák feküdjenek a kertben és a konferencia túlvégein.... szerintem!
Megjegyzés küldése