Megkaptam a mesémet

... avagy miért lett jó a Star Wars utolsó három része. 

Azért, mert a mese az mese.

Azért, mert amit kellett folytattak amit meg nem azt meg lezártak.

Azokért a finom utalásokért.

Azért, mert tanít, úgy mint egy jó mese. Arra, hogy mindig van vissza, hogy az fél a legjobban aki önmagától fél és hogy a dolgok sosem véglegesek, hogy mindig van remény és érdemes érte gyalogolni előre. Arra, hogy nem kell mindig azt tenni amit elvárnak tőlünk és nem kell mindig elvárni magunktól hogy azonnal tisztán lássunk. 

Azért, mert jól volt kitalálva és kitálalva. 

Azért, mert tök jók voltak a karakterek, amelyek lehetnek majd idővel olyan erősek mint az előzőek - még a mellékszereplők is mint Rose - , ha nem is nemesülnek legendává, de a legenda leszármazottaihoz mindenképpen méltóak.

...sok sok mamlasz nem érti meg, hogy más tizenöt évesen látni valamit és rajongani egy egész életen át, mint negyvenöt évesen nézni meg és hasonlítgatni.

 (Mellékszál: én pl simán ugyanúgy rajongok a régi Star Trek eredeti szériájáért, vagy az új generációért, mint akár  a Discoveryért vagy ahogyan várom a Picard sorozatot... pedig sem technikájában, sem történetvezetésében sem pedig dinamikájában nem lehet összehasonlítani ezeket... sem)

Nem gondolom hogy pl. az előzményben Jar Jar gázabb volt mint az endormackók annak idején, vagy, hogy minden szarságba ne lehetett volna az eredeti filmeknél is belekötni. Nem kellett. Úgy volt jó ahogy, felesleges túlmagyarázni és piszkálódni. Most sem kell. Nem kell megint  kérdezgetni a hülye sablonokat, hogy az űrben miért beszél mindenki angolul és hogy miért hangos a robbanás meg ilyenek - vagy pl. hogyan mászkálnak az emberek egy csillagromboló felületén amit amúgy simán megmagyarázok... 

Üljetek be, legyetek újra gyerekek és lássátok meseként. 

Mert az. Egy fantasztikusan jó mese.  Azt kell tőle várni ami. 

Hát tessék vettem a fáradságot... 

Mert írhattam volna annyit: 

CSAK

Mindenkinek toll a fülébe akinek nem tetszik és örüljetek mert nem soroltam ide  - csak gondolatban az ettől durvább tennivalókat.

Maradok Star Wars Fan (is)

Róza

...amúgy Star Wars-oldalhajtás Rogue One volt a kedvencem. Már négyszer láttam.

Mán kiöregedtem

... legalábbis a hangos ABBÁ-ból meg a kurjongatós ötvenesekből.
Inkább én már csak az ilyen üldögélős - vacsorázós - iszogatós estéket kedvelem, ABBA, Queen meg YMCA nélkül. Jó volt minden a karipartin amúgy, a Grand Hotel még mindig puccos, a kaja még mindig szemmel alig látható, de lealább finom az ital meg kb annyiba kerül hogy abból négyszer rúghatnék be gyors egymásutánban a teszkóparkolóban.

Utánajárok én ennek a mangós csirkesalátának asszem, mert úgy megennék belőle egy normál adagot egyszer.
A piros-csillogós ruha amit erre az alkalomra vettem totálisan elpazarolt pénz volt, mert úgy néztem ki benne mint a télapó zsákja.
Ettől majnem hisztérikus állapotba kerültem, de nagyon uralkodtam magamon. Felvettem hát harmadjára is a kisfeketét oszt jóvan. Ettől mondjuk nem lett annyira jó kedvem indításnak, de megerőlködtem magam és visszazavartam a hisztis picsát abba a kicsempézett pincébe és mégiscsak elmentem. Nem tett hozzá a hangulathoz az ömlő eső, a dörgés meg a kellemes tengerparti viharos szél sem.
Kissé álmososan voltam egész héten amúgy is meg valami baci levert a lábamról, szerintem annak az utóhatása alatt vagyok még éppen, még a férj méregerős kávéjával együtt is csak féltizenkettőig bírtam.

Nesztek csináltunk egy félszalonképes képet a magyar részlegről: Kriszti - Én - Patricia

Elnézést kérünk, ide csináltuk direkt a fotót, de egyikünknk se tetszik igazából én olyan képet vágok mintha beszorult volna egy fing, a Patricia aszongya neki ez az alkohol-allergiás ábrázata, a Kriszti meg sose tetszik magának hiába mondom neki, hogy ajtócsapkodós ötvenes azé ő még mindig...

Szerintük ÉN (ezt figyeld) egy igazi leghuszonegyedik századibb nő vagyok. Kriszti fogalmazta meg a Patricia meg helyeselte.
NA - tessék kérem eztet elhinni mosmár.

Itthon megint realizáltam, hogy ezeket (családot) nem lehet egyedül hagyni pár órára se... meg is mondom nekik, hogy blogra kerültetek b...meg.

1. A háromszázledes karácsonyfaégő műanyag dobozát (amit szépen összerakosgatva az összes többivel az emeleti tárolóban hagytam, hogy majd kari után oda menjen vissza minden dekor a helyére)  a mosogatóban találtam tejfölösen - kiderült, hogy a Tami abban vitte a rakottkelkáposztát a melóba tegnap.
2. A hintőporos doboz az étkezőben az asztalon volt és mellette kiszóródva némi por... gondolkoztam azon akarom e tudni azt így éjfélkor, hogy ki és mit hintőporozott az ebédlőasztalon.
3. Találtam egy fél liter kólát a klotyóban... ez már egyszer előfordult valamikor rég, de azóta sem tudtam megfejteni ezt a dolgot... a család mely tagja tartózkodhat olyan hosszan a vécében, hogy fél a kiszáradástól...

... és ahhoz meg aztán igazából Holmes képességei kellenének,  hogy mi a tojt csináltak a spagettiszedővel, mert tegnap én nem főztem és ők pizzát rendeltek. A spagettiszedő viszont a mosogatóban hánykolódott reggel...
...egy ilyen mentési akciót tudok elképzelni pl. hogy egy egér akart belefulladni a klotyóba, esetleg csak simán hátat vakart vele valaki. Azt, hogy melyik opciót preferálnám még nem döntöttem el.
Ilyesmiken filozofálok pl mosogatás közben. Néha úgy érzem magam, mint a saját filmem főszereplőjeként egy belső narráció folytonos közvetítése alatt élném a napjaim, pláne mikor egyedül vagyok...
őőő ez remélem nem tünete semminek.
Ez a belső énem kibeszél a fejemből és olykor hangosan felröhögök. Na mindegy... jól elszórakoztatom én magamat a spagettikanállal (najó ez erősen áthallásos), de legalább sose leszek egyedül.
A család lelépett, én rendet raktam és mostan nekilátok online tréningelni, utána henyélek kicsit, majd pedig főzök.
 JAH képzeljétek megjött az angol hivatalos végzettséget igazoló izém  - az ápolási tervkészítés tudományáról - nemtom bizonyítványom. Szép karácsonyi ajándék.
Huszadikára jegyünk a STAR WARS - ra és jön a kari és és...

Mindig van egy kis szar a palacsintában, most is, de remélem minden megoldódik. Az egyik fele megoldódni látszik a másik fele meg sem rajtunk múlik... Ehhh mindig a kölykök. Kis szünet kéne. Vagy kitalálni hogy hogyan nem kell aggódni.

Ó és lett egy tizenkilencliteres fazekam - végre. Miután fél Devont bejártuk a múlt héten és nem találtunk sehol nagyot, az ebayről rendelt a férj. Merugyanis az olaszoknak (brixhami éttermes banda - hosszú történet)  megígértem a töltöttkáposztát és a tizliteres nem lesz elég. Mondjuk én még otthon is mindig a nagybográcsban tettem fel mert ugye négy gyerek száz felnőtt (mer a töltöttkáposztára évről-évre egyre több jelentkező volt) ... és most se leszünk kevesebben, és legalább 12 emberes adag kell plusz másnapi maradéknak.
Jövő héten a titkos télapós ajándékozásra csinálok almáspitegolyót mer az egyszerű, karácsonyra zserbót és mézeskrémest  plusz egy meglepisütit ami titkos - hát már ha sikerül.
 A Kisztiék hoznak narancsos - viszkis roládot azt már beharangozta nekem, szóval annyit fogunk zabálni, hogy ki fogunk repedni mint a kisgömböc...

A Bali amúgy azt mondta egyszer - kedvenc idézetem: "én azért szeretem a karácsonyt, mert kint hideg van bent meleg van és van töltött káposzta"
Hát szerintem ezzel megfogta az ünnep lényegét.

Ezzel lépek, ha karácsonyig nem jönnék - akkor addig ennyi. Egyetek, pihenjetek, egyetek. Mindenkinek nyugit és egészséget. Pusszancs

Helyzetjelentés (majdnem) tőmondatokkal, többre most nincsen sajna


Feldíszítettem a házat, 99 százalékban kész.
A főnököm egyre többet puncsol.
Kitaláltam a karácsonyi menüt - és a sütiket is részletek később.
Egy hét múlva kariparti és nagy bátran piros ruhát vettem.

Nemtom miért húzták le akik, de:
A Ready Player 1 tök jóvót.
A Ghost in the Shell is.

December fémpontya a kari mellett: Star Wars

Újranéztem az In Time- ot és a Déjá Vu -t mindkettő olyan jó volt ahogy emlékeztem.

Holnap ZS kategóriás katasztrófaturizmus lesz  - Absolute Zero és Snowmageddon (közbe főzök, takarítok és csinálom az online tréningjeimet).

A legújabb unokáról már azt is tudjuk hogy lány: Elizabeth
Valahogy nem veszi be az agyam, hogy háromunokás nagyi vagyok...
Valahogy furi mikor felveszem a szegecselt csizmámat... Namindegy.
A mama az olyan, akinek vannak csirkéi és süt szilvás-hájast és van neki barna, virágos otthonkája meg kendője és nápolyiszagú a táskája.

Hamarosan Olívia jön a rántotthússal és vacsizunk és dumálunk.
Férj elment karipartira.


Puszi majd jövök.



Jaj.. el is felejtettem. A szemüge fantasztikusan jó. hetven százalékban visszakaptam az életminőségemet. A vonalak is egyenesebbek, messzijó és közeljó.
Az egy szürke kis foltocskámmal meg a kis fekete úszó pöttyökkel meg már összehaverkodtunk...

Update

Kontakt lencse már nem megoldható, legalábbis jó látáshoz nem. Ez már aztat jelenti, hogy végleg szemüveges maradok. A Bali aszonta “nemtom mit kell nyafogni, tök jól áll a szemüveg, öltöztet és csinos, én pl. jobban szeretem ha rajtad van”. 

...hát én annyira nem, de mindegy. 

Szóval rácskorrekciós-cilinderes-vékonyított-verifokális szemüge lesz és plusz egy napszemcsi ugyanilyen.  Télpapó  hozza  mert hatodikára lesz kész és egy vagyonba került, de a Bali egy pissz nélkül kifizette. 

#nagyonvárom 

Holnap lesz egy rohadt hosszú tréningem a kórházban, ezért a kajaszállítmányomat is későbbre kell rendelnem és elég hosszú lesz így a napom.
Viszont pénteken optikushoz megyek a szemklinikás doki levelével, mert végre tisztázódott, hogy milyen lencse és milyen szemüge kell nékem.
Az is kiderül, hogy kell e  - és ha igen mennyit - fizetni a spéci cuccokért, amik majd egyenesítik a vonalakat és közelre is meg távolra is jók. NAGYON kell már mert az utolsó utáni napon vagyok épp, az elmúlt két hétben már nagyon szenvedtem látni.
Homályos és összevissza táncol minden, kicsit jobbfelé fordítva a fejem és lefelé oldalra nézve jobb, de elég furán nézek úgy ki pl a munkahelyemen.
Elboldogulok, de irtóra kényelmentlen és idegesítő.

Nehéz elképzelni annak aki lát, hogy milyen ez a hülye összevissza kép.
Kb úgy kell elképzelni, hogy van ugye a teljes látótér. Vannak helyek ahol homályosabb a kép, vannak helyek ahol élesebb. A középső részen kissé hullámos is. A legutolsó injekcióból még két levegőbuborék maradt az fekete úszkáló pöttyként még velem van. Általában van egy pár, és pár napon belül felszívódnak, de ez a kettő lehet, hogy nagyobb volt és még mindig itt úszkál a jobb szemem előtt. Ahogy a pupillám mozog pl. másfelé nézek, ugrik velem - elég vicces amúgy.
A nagy fény zavarja a szemem, ami azért vicces mert félhományban, hajnalban, szürkületben a látásom a nullához konvergál. Minden reggel emlékezetből megyek dolgozni kb.

...de tudjátok mit? Ami mindenféle zajlik körülöttem mostanság, én komolyan örülök, hogy a rákomon túl lettem huszonéveimben és hogy nekem ez a vakságos dolog jutott. Tudom ez nem garancia a jövőre, de na, legalábbis nem valószínű, hogy még halmozódok. Az már elég durva lenne.

Szóval pénteken - Várom a csodát mer ez így eléggé frusztráló.
Szépésmenő szemügét szeretnék és remélem az a rácsos bifokális kontaklencse nem túl drága mert azt is nagyon szeretném. Valahogy a fényvédelmet is ki kell okumulálni, szóval vagy kontakt lencse plusz bármilyen napszemüveget hordhatok, vagy ha nem lencse akkor viszont kell egy napszemüveg ezzel a korrekciós lencsével.
A kontakt lencsével csak annyi az aggodalmam, hogy amúgy is tök érzékeny a szemem, száraz, ég, fáj, nem biztos, hogy jól tolerálnám, eddig is volt, de a hagyományos eldobható napi lencsét hasznátlam és nem volt többet a szememben pár óránál, max tíz órát,  de az nálam elég extrémnek számított és nem gyakran esett meg.

Befejeztem a tanulmányaimat egyelőre, az oklevelet hat-nyolc hét múlva kapom meg. A LEVEL5 managerképzést elvileg januárban kezdem, de még képlékeny. Addig még van két elég hoszú tréning a kórházban és van pár online ami pite de attól még meg kell csinálni.
KARÁCSONY
ötnégyháromkettő.. minjár itt van. Szervezem magam előre, mert új sütőm van és legalább kettőt vagy hármat is akarok sütni.
A karácsonyfámra idén két újabb barátos dísz is felkerül. A Kriszti a Picasso múzeumból hozott nekem egy karácsonyfadíszt a Debs meg Ausztráliából. Még lesz majd amit én találok és lehet, hogy nagyobb karácsonyfa is kellene idénre.
Ajándékot nem kérek, mindenkivel közöltem, hogy bármit is gondoltak inkább áldozzanak rá a látásomra mert nem tudom mennyi lesz a vége és látni akarok karácsonyra.

A jövő év újabb változásokat tartogat. Nóri lányunknál jön a bébi májusra, szóval immáron háromszoros nagymami leszek.
A legfőbb kívánságaim a következő évre - tudom, hogy még korai, de nem akarom elmulasztani - a gyerekeim boldogsága, a nagylányék életének rendeződése, és egészség mindannyiunknak.
Finom lett a töltött paprika.

Ma meg már nagyon eredményes voltam: már kitakarítottam a házat - nagyjából, nem viszem most túlzásba mert úgyis kell karácsony előtt nagyot - és most megrendelem a heti kaját, utána punnyadok, megvárom a Balit a töltöttpaprikával amit tegnap csináltam.
Henyélek, VOGUE magazint nézegetek, tervezem a karácsonyi sütit, várom a karipartit. Összeorganizálom magamban, hogyan fogok kozmetikai sebészeti beavatkozást végrehajtani az ápolási terveimen, hogy olyan professzionális legyen amennyire csak lehetséges.
Puszu

Elmondom mi van.




Az van, hogy rohadtul megbántódtam és nem tudom még azt se, hogy jogosan vagy nem. Nem tudom bántottam e őt szóval vagy tettel a múltban, hogy most ennyire visszabánt ez az  egész. Egy ideje folyamatosan bántódom, de tegnap kicsit arculcsapott megint. Azt tudom, hogy szándékosan biztosan nem tettem semmit se, sőt. Inkább mindig segíteni akartam és segítettem (segítettünk a családommal és egy jóbaráttal együtt) is évekkel ezelőtt elég sokat.  Anyagilag és lelkileg is. Sosem kértem semmit sem ... jó  ez mondjuk nem teljesen igaz egyszer kértünk egy apró szivességet, de az is vissza lett utasítva, elfogadtuk és továbbléptünk, megoldottuk egyedül.
Valahogy mégsem úgy sültek el a dolgok ahogyan kellett volna.
Nem vagyok az a típus aki azért tesz valamit, mert hálát vár érte. Egyáltalán semmit se várok senkitől se, sőt meg is szoktam lepődni amikor valaki kedveskedik nekem vagy gondol rám. Sokszor előfordul, hogy nehezen is kezelem ha valaki kedves velem. Örömöt kimutatni is meg kellett tanulnom.
Ennek az ellenkezőjét viszont még inkább nem tudom hova tenni... az érdektelenséget és a közönyt olyan mértékben veszem bántásnak, olyan mértékben esik rosszul, hogy napokra hazavágja a hangulatomat. Mélázom. Gondolkozom. Töprengek. Visszapörgetek. Nyúlok a telefonhoz... aztán mégsem...
...és nem értem. Miért nem lehet megmondani? Miért nem lehet idecseszni az arcomba, hogy miafing van?
Elég nehéz így ezt leszarni, de megpróbálom. Elég sok van már betemetve itt. Melléfér még ez is.

A főnök a héten elhagyta a kulccsomóját és a kábítós gyógyszerkönyvet (controlled drugs).


Ezen felül leült tökkomolyan velem szemben ebéd után és azt mondta, köszöni, amit tettem eddig és amit fogok ezentúl, és nélkülem nem menne semmire és nagyon nagy szüksége van rám, valamint januárban újra fizetésemelést fog adni mert honorálni akarja azt amilyen keményen melózok...

Szerintem a Neisha beolvasott neki

Kicsit kihúztam magam.







Most hogy így eltelt pár óra...
...igazságos és mégis igazságtalan. Rajtam kívül még vannak jópáran akik kurva keményen dolgoznak.

Sok amúgy és ...

... amúgy tök nehéz és kaotikus volt ez a két hét, de tök kedves voltam szerintem mindenkivel még azzal is akinek kétszázszor kellett valamit elmagyarázni.
... és amúgy nem vagyok egy pesszimista meg nyervákolós picsa se.
...és amúgy tökre SEMMIRE nem menne nélkülem az egész kóceráj,
... nem, amúgy nem vagyok nagyképű.
... Amúgy a főnök közölhette volna, hogy a saját privát e-mailjét adta meg az NHS redbag programban, és hogy egy hónapja megkapta az e-mailt a demonstráció időpontjáról és a táskák átvételéről...
... és amúgy jó lett volna nem pénteken reggel megtudni, hogy féltízkor lesz a tréning a kórházban (ami amúgy akkora mint az Atlantis a Pegazus galaxisban).
... és akkor jó lett volna tudni mi ez az egész és nem tökhülyén állni ott mint egy fasz.
.... és az is tök jó lett volna ha aznapra nem lett volna egy BT s megbeszélésem, két ápolási napló update és százezer más dolgom...
....és az meg méginkább jó lett volna, hogy ha nem megint az utolsó vagyok aki eszébe jut...
... és az külön jó lett volna, hogy ha nem szól be bunkón amikor elmondtam hogy erre a napra ez nem fog menni, (érted félkilenckor közli, hogy negyedtízre menjek a demonstrációra a kórházba, mindezt űrlakóként, aki még azt se tudja, melyik oldalon kezdjen szopogatni...) mert nem hagyhatom itt a munkát hétvége előtt, így is be kell jönnöm vasárnap a body map - eket updatelni.

"... ohhh.... ok.... I just thought you might want to feel important...."

Szóval ja, jó lett volna ha nem kellett volna félkilenckor már bőgni, és pedig abszolút nem vagyok bőgős mostanában.
... és amúgy tök alázatosan és szorgalmasan dolgozom mindig...
...de amúgy ez eléggé fájt.


... amúgy letelefonáltam a tréningesekkel a dolgot, elküldtem egy taxit a piros NHS táskákat felvenni és írtam a területi illetékesnek, hogy ugyan legyen kedves és  küldje már át posztereket meg a demonstráció anyagát... “igen tudom, bocsi sajnos valaki véletlen kitörölte, nem tudom elnézést, a főnököm nem elérhető most... stb stb”
Ekkor derült ki, hogy november 4.-én át kell állni erre... még én éreztem szarul magam értitek... hát jó lett volna ezt is tudni. Mer kb az összes húsz betegünket érinti. Meg kb engem kurvára. Csak húsz betegvizsgálati fomanyomtatványt kell kitölteni, húsz betegelőzménnyel, húsz leltárral, húsz kapcsolat listát, húsz rendelőlistát, húsz mindent összekészíteni egy sürgősségi csomagban. Csak pont kétezerszer lehet tévedni, és a mentős azt az információt fogja készpénznek venni a betegről ami a csomagban van... úgy, hogy a missziszdéviszek naponta zaklatnak még két hét után is hogy “howdoIprintthis”... hát...READ THE Fákking USER GUIDEEEE (mert .... amúgy azt is csináltam, képecskékkel, folyamatábrákkal, táncoló emberkékkel.)
.... amúgy van időm...
...negyedikéig....


...amúgy azt válaszoltam a bunkó beszólására (mielőtt elmentem a klotyóba bőgni) hogy:

"...actually I am important...whether you do know or you do not..."

és elsétáltam.

...amúgy minden ok. Ma itthon vagyok generáljavításban, tanulásból szabadnapot adtam magamnak, brassói aprópecsenyét csinálok a család kívánságára és van egy jó könyv amit ma kezdek - asszem a fürdőkádban, rég volt ilyen. Közben szugerálom magam, hogy NEM VESZEL SEMMIT, mert a George-ban van egy isteni fekete dzsörzéruha megkötős ővvel és hozzá egy isteni ilyen pufistáska ami leopárdos. Úgy elképzeltem magam benne, de muszáj spórolnom mer jön a kari és alig várom már, mer imádom és még a novembert ki kell bírnom, de már lexivesebben  most díszíteném a házat...

Nem is értem magam, hogy amúgy hogy vagyok egy ilyen harmatgyenge néha, sokszor leszarom és félvállról tudom venni az emberek hülyeségeit, és akkor egy ilyen szar mondat egy reggelen így elintéz egy egész napra... hát én tökre megsértődtem most.
Na mindegy.

Sárinéni

Nem volt jó irodalomból. A szülei sosem értették miért csak hármast vagy annál rosszabbat hoz, hiszen folyton - folyvást olvasott. Nem tudták, hogy azért nem, mert a kislány sose tudta kitalálni mire gondolt a költő... vagy az író.
Csak azt tudta, hogy ő mire gondol. Neki az Aranyember egy szép mese volt és amikor a dolgozatnál ki kellett fejteni hogy mi a jelentősége a regényben a vörös félholdnak, fogalma se volt róla mit is akarnak tudni.
Egyáltalán nem is emlékezett a vörös féholdra. Teljesen zavarba jött.
És idővel csak ez egyre jobban vette el a kedvét az egész irodalomórától. Nem egyszer azzal is meggyanusították, hogy nem is olvasta el a kötelezőt.
Pedig volt amelyiket többször is. Neki csak egy szerelmes tündérmese volt az egész, ahol a jó győz, a rossz megbűnhődik.
...az is igaz, hogy az irodalomkönyvet nem sokat forgatta. Sose kötötte le, mit írnak a könyvekről mások.

Néha lelkes volt. Például amikor az volt a házi feladat, hogy rövid interjút kellett készíteni három híres emberrel. Mauglit, Ludas Matyit  és Némó kapitányt választotta és három délután későig írta, javította, százszor újraírta az interjúkat. Felolvasta apának, és apa még nevetett is a vicces részeknél. Adott egy puszit a feje tetejére ahogy szokott és azt monta: zseniális.
Büszkén adta be, és várta, hogy Sári néni majd hogy meg fogja dícsérni.
Hazáig sírt a buszon a három egyes miatt. A pirossal áthúzott házi feladata miatt.
Fogalmazás, tartalom, helyesírás...
Nem is akart iskolába menni többé. Úgy érezte elárulták és becsapták.
Nem is akart még olvasni se többet. Azt gondolta, valami baj van vele, valami nem jó és ő nem érti ezt az egészet, mit kéne kideríteni a könyvekből. Mit kéne érteni belőle?

Csak azon gondolkozott folyton, hogy miért is szeret akkor ő annyira olvasni, hogy miért tudja kívülről az összes Zelk Zoltán és Mórakönyves verseket. Miért szereti Szabó Magdát és Janikovszky Évát és miért találja a Nyakigláb Apó-t a világ legszebb és legizgalmasabb történetének...
... ha nem érti. A Sári néni is megmondta, hogy ő nem érti.
Még a feladatot se.
...tudniillik, hogy Ludas Matyi és Maugli és Némó kapitány nem is híres emberek, hanem kitalált figurák akikkel nem lehet interjút készíteni... és nevetett...
Bezzeg a horvátéva az tudta. A Sárinéni fel is olvasta  a dolgozatát az osztálynak.

Otthon is csak sírdogált és a szülei is szomorúan néztek rá a szobaajtóból és később vitatkozni is hallotta őket. Miatta.
Összegyűrte a dolgozatot és a sarokba hajította.


Két napig bírta ki olvasás nélkül, aztán már muszáj volt belefojtani a bánatát egy Rejtő Jenő könyvbe amit apa könyvespolcán talált. Egyhuzamban kiolvasta az elsőt a Szőke ciklon-t amit aztán követett a többi ami még mellette talált. A könyvtárban is keresett olyat ami meg otthon nem volt meg, és  a könyvtárosnéni nem győzte kiállítani az újabb és újabb olvasójegyeket mert mindig betelt.
Egyszer kifelejövet egy ölnyi könyvvel beleütközött Sárinénibe.
Hát te? - kérdezte a tanárnő kissé élces hangon.
Összeszedte minden bátorságát és próbált válaszolni: ...én csak.. csak ... - de nem igazán tudott többet mondani.
A könytárosnéni odapattant és segített összeszedni a könyveit.
Sárinéni gúnyosan odavetette a kollégájának:  Van olyan föld amibe felesleges magot vetni, nemigaz?

Nem értette ezt a mag dolgot, de örült, hogy megszabadult a további kérdésektől. Amúgy is két hét és itt a tanév vége és a nyár,  végelen hosszú órákkal a kertben a barackfa alatt meg a hűvös dohánycsűrben ahová apa csíkos zsákvászonból függőágyat fabrikált neki... és végtelen mennyiségű könyv... mire eddig eljutott gondolatban, már nem is érdekelte, hogy mit mond a Sárinéni...
A következő irodalomóráig...
Csak egy radírt kért kölcsön a padtársától amikor Sárinéni egy nagy és nehéz kulccsomót vágott hozzá. Mire hazaért, hatalmas liláskék pukli lett bal oldalt a homlokán épp  a szeme felett.

A következő tanévet már izgulva, de megkönnyebbülten egy másik iskolában kezdte...










aztán jött Áginéni...

énHelikopter

Nagyon régóta kikívánkozik belőlem valami. Már tavaly is írtam egy posztfélét, aztán - mivel összevissza csapongtam - kitöröltem. Ez nem jelenti azt, hogy most nem fogok összevissza csapongani, és még azt sem tudom, hogy kikerül e ez a poszt egyáltalán, lehet, hogy még rágom pár napig. Mert aki akarja, az érti ez igaz, de aki akarja az félre is érti.

Nagyon sokáig gondoltam azt, hogy a véleményem az enyém és ki a tököm kíváncsi rá amúgy... Mi itten a papával megkonverzáltuk már sokszor ezt az egészet, de valahogy mindig úgy tűnt a végére, hogy mi vagyunk a helikopterek... és mégsem... és ha mégis mégsem, akkor is úgy gondolom, hogy hülyék vagytok. Ti mindannyian akikről ez a poszt fog szólni.
Ma reggel a kormoránosmagyarnaklennihúdejó szám jött a fészbukk videosávomra - ami amúgy a haénrózsavolnékra egy átirat vagymiaszar... nem is tudom igazából.
Ja igen tudom, minek nézünk fészbukkvideósávot... Azért mert néha hülyülni kell. Ha másért nem akkor azért, hogy tudd mi van és hol van, és tudd, miért vagy te a helikopter.
Szóval olyan hányinger kapott el, hogy egyből nekiláttam megírni, miért ti vagytok a hülyék...
... és nem. Nem kellenek a hazaköpködős névtelen levelek a postaládámba, köszönöm. Én ezt OTTHON Magyarországon élve is így gondoltam és aki olvas, vagy ismer tudja, hogy bár a véleményem időnként változik és felülíródik, mint mindenkié (aki normális) konkrétan ebben az elmúlt több, mint kilenc évben amióta ITTHON vagyok semmit sem változott.
Az indulatomat nehezen fogom káromkodás nélkül posztba önteni, de megpróbálom. Majd írok a csúnya szavak helyett valamit. Naszóval:

Magyar vagyok. Tetszik, nem tetszik én is magyar vagyok és valószínűleg az is maradok életem végéig, ez van. Ez olyan mintha azzal a piros jellel a seggemen születtem volna, rajtam ragad és nem is tehetek róla. Le vagyok pecsételve véglegesen. Nem lehet félkrumplival leszívni, átstencilezni, photoshoppolni...
Lássuk viszont mi szól ellenem.
Nem érzem magam összetartozónak... én akkor ilyen egyedülmagyar vagyok... Jah, hogy olyan nincsen? Hát van. Fogadjátok el.
Nem ünneplek és nem tűzök kokárdát (nem azért mert baj van vele, ez az én saram vállalom).
Nem járok focimeccsre, (sőt kövezzetek meg: utálom a focit) szetjánosbogár-rajzásra az alcsúti arborétumba, egri és gyulai várnapokra. Nem tudok hátrafele (előre se) íjjazni se lovon se ló nélkül... lovon még ülni se tudok, mert kurvamagas állat (próbáltátok? csak kérdem). A bugaci ősök napján se voltam sose és bár egyik nagyapám csikós volt nemtom hogyan kell karikásostorral rittyenteni.
TragoMillsben ültem életemben először kisvasúton, mert a férj imádja az összes vonatokat, és ott ültünk az elsőben és mentünk körben a coop market meg a játszótér között, és azt éreztem amúgy akkor, hogy nem vagyok mégse normális, hogy csak vécépuNpáért és cserepes virágért jöttem és itt kuporgok körbekörbe...
Ugyan a négy gyerek nálam teljesítve van, de mint tudjuk csalás van a dologban, és nem szültem a kövérnek unokát (MÉG).
Nem egyezik a véleményem.  Az oktatási rendszer egy fos, az egészségügy egy még hígabb fos... szerinted nem tudhatom. Szerintem meg de.
Nem érzem magam emocionálisan felfűtöttnek kettőspont felsorolás, sem a himnusznál, sem a médinhungárijánál, se ibolyamagyarországánál, se pedig a honfoglalósnál és a sor tetszőlegesen folytatható a nyálabbnál nyálabbakkal. Nekem a nyálon lőtt lányban több művészet van, sajnálom.
Ugyanígy én bródyt és konczsuzsát se hittem el, csak egy ideig... úgy huszonévem közepéig ...Nincsen velük nagyabaj, csak óvatosan találták meg mindig azt a fajta megalkuvós sávot ahol táncoltak... őőő illetve énekeltek. Langyos lázadásos az is.. szerintem.

Nem vagyok felháborodva és érzem magam elárulva a vikidál miatt és nem hiszem azt, hogy a gyarlóság csak egy oldalról magyarázható. Semmi megbeszélendő és megtorlandó nincsen abban, hogy ki volt ügynök és ki nem, mint ahogy  az sem érthetetlen, ahogyan apám a parkettát lopta haza a vállalattól egy ifányi homok alatt, ahogyan nem kell elmagyarázni azt se, hogy előbb műtöttek (műtenek) hetvenezerért. Szóval szerintem mindenki fogja be és sepregessen tovább...
Nem vagyok tökéleteslelkű, mindigjótakaró, templombajáró, egyistenbenhívő, aki lesz...pna... ohh pardóón, nem sikerült nem káromkodni asszem feljebb is elpottyantottam már valamit...
Nem hiszek a nagyonnagymagyarország visszaállításában, soha nem is hittem... és nem azért mert nem fáj trianon - bár nincsen CT felvételem tőrrel a mellkasomban, az  autón sincsen matrinca - és nem tudom a székelyhimnusz szövegét és székelykaput se tudok faragni. Na mondjuk ezt nem gondoltam, hogy ennyi hiányosságom van ezen a téren, ha lesz több időm, kicsit próbálom majd behozni.
Nem hiszem, hogy a magyar nőként lexebb vagyok és nem hiszem hogy a pörkűtt a legjobb kaja.
Nekem a naptár nem kalendárium, a gyerek nem gyermek, a nő nem asszony és a zászló nem lobogó.
Nem köszönök adjonazistenjónapot és áldottreggelt és mint aztat már egyszer megírtam, a legtöbb magyar hagyománytól a hideg ráz pl. húsvéti locsolás ha valaki még nem tudná...  Nem a konyhában van a helyem ekcsölli és nem szégyellem magam - sőt a férj se - hogy hivatalosan magasabb az órabérem mint neki. Büszke rám.
Túl elfoglalt vagyok, hogy megtanuljam végre a rovásírást... énvétkem, énvétkem, énvétkem...
Imádom a kólát, mert én sajnos nem vagyok makulátlan.
Az előítéleteimet mindig próbálom gyökerestül csupálni széjjel, mert nem AKAROK senkit elítélni és megítélni... és most mégis azt teszem...

...apropó, amúgy ez nem a mindenható dóga vóna? Csak kérdem... szerintetek amúgy... hmm, végítélet, bíráskodás stb... ez nem ilyen alaptételféle arrafele? Ha már a bibliai tanokra építitek ezt az új nemzetet, akkor azt a vaskos könyvet nem kéne az alapba beledobálni a törött sörösüvegek mellé? Mert legalább akkor addig is a kezedbe fogod.
Jah. hogy a bibliát sem kell szó szerint venni? Akkor lehet mégsem tudom rabszolgának eladni a lányaimat...
Jah, hogy értelmezés kérdése? ... és ki mondja meg, hogyan kell értelmezni?


Bakker tudommámivan... Átagymosott liberálbérenc lettem...
... én esküszöm próbálok ellene harcolni, de nem könnyítitek meg a dolgomat...


Az kéne, hogy egyre kevésbé érdekeljen/keserítsen el mi történik ott, csak sajnos utolér... és nem csak a videósávon.
Tudjátok miért? Azért mert magyar vagyok.

Magyar a Futrinka utcából ha úgy tetszik... és én ma ezért dühöngtem... mert amit a legjobban gyűlölök ebben az egészben, hogy én azért ne szerethessek népdalokat az egyik oldalról, (amiket a gyerekeimnek énekeltem altató helyett, ) mert a kárpátia vagy az ismerős arcok feldolgozta, vagy azért ne olvashassak egy könyvet, ne nézhessek meg egy színdarabot mert azzal képet adok magamról, buzievagyok,... miatök van????  A cigányzene hungarikum, de csak a rádióból mert szaga van?
Bazmegébredjetekmáfel... nézzétek már meg kik ülnek az első sorban a vasárnapi miséken ... Én láttam.
Ezt a posztot akkor most ilyen comingout- ként is fel lehet fogni?
Lehet fekete listára tenni. Lehet kiiktatni. Lehet letagadni. Lehet lesikálni a seggemről azt a piros foltot.
...még akkor is ha az egyik dédapám osztrákhuszár vagymivolt... attól még magyar maradok...
és még le is merem írni kisbetűvel... (mert amúgy MELLÉKNÉV és NEM fokozandó...)

Nem tudom és nem értem a politikát annyira amennyire kellene. Nem érdekel eléggé  orbán és az ellenzék se, ez az  egész szar ami ott folyik már cirkuszba való. Innen nézve az egész egy nevetséges kirakati színjátéknak hat, csak sajnos elkeserítő mikor a közönség abbahagyja a röhögést és rájön,  hogy ez az egész tökkomoly.

... és akkor most rájöttem, hogy szar van a palacsintában. ÉN nem akartam bíráskodni mégis bejöttem az utcába megin... de akkoris... Viccet csináltok az én hazámból. Egy rossz viccet.
Csesszétek meg.



Maradok Helikopter:
 Róza de Magóg




... jah és mielőtt nekiláttok szurkálni a szalmababámat, ennek az egésznek semmi köze a hithez, mert az ugyanúgy én dógom mint a kóla meg a szex.
Na megyek mert a Bali szalonnát süt...

...magyart... a lengyelbótból.


Ti meg menjetek hallgassatok ákost szülés közben a kisvonaton lovagolva. Bazdmeg.

Megint felmérgesedtem

Mindenki készüljön lélekben, holnap este kiteszem a mérges posztot mégis. Eszemmegáll már mivanott...

...hát...

Kicsit szontyolos napjaim voltak.
Szontyol 1.
Még mindig az ebédlőben ülök, bár a főnök ígéretet tett valamiféle üvegkalicka létrehozására - nekem irodának ajtóval (mondjuk ennek örülnék, de ki tudja mi és mikor fog megtörténni).
Az egész digitális dolog miatta késik (már régen készen vagyok mindennel, de mivel ő fosik és bionytalan azt hiszi mindenki ilyen balfék).
Kicsikét elegem van abból is, hogy mindig kétszáz százalékot beletéve kell eltáncolnom neki mindent, és mikor nem ért valamit akkor kb úgy csinál, mintha ő azért nem értené mert én vagyok hülye. Egy idő óta már tudom, hogy nem. Sokszor gondoltam azt, hogy az angolom miatt érti félre a dolgokat és magamat okoltam. Még most is néha azt érzem, hogy nem magyaráztam el eléggé, vagy nem jól magyaráztam el... pl. az egész bandát ugye beregisztráltam a rendszerbe. A rendszer minenkinek adott egy ideiglenes számsoros jelszót, én pedig minenkinek kreáltam egy felhasználónevet. Kinyomtattam mindenkinek a rendszer által felajánlott kis "how to start" útmutatót rajta a felhasználónévvel és jelszóval. Ezt a paksamétát átadtam a főnöknek egy névlistával, elmagyaráztam neki, hogy ez csak egy ideiglenes jelszó, és mindenkinek meg kell változtatni az első bejelentkezéskor és hogy ezt csak a főrendszerben lehet megtenni a számítógépen. Azt is mondtam neki, mindenkinek adja ki a jelszót és a névlistán irassa alá, hogy megkapták. Ennyi lett volna.
Tegnapelőtt jött egy-két nép hozzám, hogy bejelentkeznének. Mondom ok. Itt a neved kattints rá. Ok. Hol a jelszó? JA azt nem kapott... mer a főnök aláíratta a papírt amin a felhasználónév és a jelszó volt és eltette magának egy mappába. Ahha... mondom azjó. Tudom, hogy süket meg mindent elfelejt, de én már nem kételkedem, hogy esetleg rosszul magyaráztam el. Sőt. Szájbarágósan magyarázom, sokszor le is írom neki. Régen azt gondoltam volna - nem mondtam, hogy a névlistán irassa alá... biztos elfelejtettem említeni, hogy ez ideiglenes,.... stb.
Mindegy má nem érdekel. Megyünk élesbe mikor megyünk... én addig karban tartom az ápolásinaplókat, feltöltöm a feltöltendő arhívanyagot és leszarom. Nem én vagyok a főnök. Csak eléggé idegesítő, hogy kb egy hónapja már hogy használhatnánk a rendszert, már túl is lennénk a tanulós  fázison és még mindig itt toporgunk mint a sirály az iszapban az idő meg megy.
A munkámat amúgy élvezem és szeretem, csak ezek a rohadt döcögők ne lennének, idegesít a töketlenkedés. Nagyon...
Nem tiszta még a munkaköri leírásom se és ezt se szeretem. Szeretem tudni mi az én dolgom és mi nem.
Az egész kóceráj amúgy eladó, a főnök nyugdíjba akar menni, de ezt már akarta két éve is, és bár az árát lejjebb vitte nem tudom lesz e ebből valami. Bizniszként árulja nem ingatlanként, szóval elvileg minden dolgozó biztonságban van ... egy darabig...

Szontyol 2
Aggódom. Jönnének a lányomék ide, olyan sok szar ömlik a nyakukba otthon, hogy nagyon jönnének. Csak még azt nem tudjuk hogyan. A terv az volt, hogy jövőre, de annyira egyre szarabbul mennek a dolgok, hogy egyre inkább jönnének. Próbál a Tomi munkát találni a környéken, de onnan nem egyszerű. Két ilyen kicsivel jönni se egyszerű. Elkezdeni se egyszerű. Aggódom mi lesz. Nyilván próbálunk majd segíteni, de na. Nem tudjuk, hogyan lesz - és tudom mennyire szar a bizonytalanság, volt benne részem elég.

Szontyol 3
A szemem nem javul, igaz stagnál, nem is romlik.
Láttam ma a PXE csopiban egy posztot, egy tök aranyos korombeli csaj a századik szuri után tartott tavaly és bizakodott, idénre megkapta a segítőkutyáját és két fehér botot. És mosolyog a képen. Erős vagyok én, meg szép meg okos meg minden, de hogy tudnék e mosolyogni... hát nem tudom. Mondjuk én még csak a 15-16. szurik után vagyok, de akkor is ketyeg az óra. Lesz időm feldolgozni, meg ha pozitívan állok hozzá: talán csak az egyik szemem megy rá...




... és most, jöjjön a hogyan hugyozzunk széllel szemben rovatunk....

Szedem az izület vitamint és a szem vitamint, csinálom a fizikoterapeutás hülye gyakorlatokat,  reggel iszom a zöldturmixot, nem eszem szénhidrátot = gyakorlatilag keto diétát tartok mert az a férjnek is jó - good bye Tunnocks :(  -    iszom sokat. Két hete visszaálltam az étkezési ablakomra (minden nap öt és hét között délután), ami nem könnyű, mert én ilyen etetős (feeder) emberekkel vagyok körülvéve. Nem értik, hogy nekem és a hülye nyavajámnak úgy a jó ahogyan én csinálom... A kollégáim is állandóan etetni akarnak, a férjem is... sajnálnak... hát nem vagyok megsértődve, én is sajnálom magamat. Tegnap papó hozott mekis reggeli lepényt nekem (imádom). Jó tényleg nem sok a szénhidrát benne, meg amúgy se sok az egész, de NEM eszem napközben és jó ez így.  Mindegy megettem... jólesett a törődés.
Zöldturmix és tea. Nem vagyok önkínzó, elmegyünk vacsizni mittomén... múltkor is a tésztámat befaltam és utána sticky toffee pudding-ot ettem fagyival (jó felét megkapta a férj, mert láttam, hogy sóvárog...)
Egy hónapban egyszer. NEM minden héten.

A közérzetem és az energiáim kicsattannak, csak a hardver adja fel szép lassan.... de talán így lassabban, mint amúgy...
Namindegy. Iszom a kale turmixot és várom a csodát.



Az ehavi önjutalmazásaim: egy csodás kígyómintás cipő és egy klassz NAGY táska és hozzájukszépenillős kardinnngáán (most már kettő NAGY táskám van). Mindig a kicsiket preferáltam abból van is elég... de a mappák, tárca, hotmug - mittoménmijezmagyar a teámmal ... telefonizészarokkal, plusz a sok szar amiket én minden nap mittoménmér cipelek, ahhoz tényleg lassan már az a reptéri troli kell. Amúgy is öregszem, lehet én is veszek banyatankot. Végre eléggé beőszödött ahhoz, hogy elővegyem a szép kardikat és pulcsiruháimat. Én speciel sokkal jobban szeretem az őszt és a telet, mert sokkal változatosabban és klasszabbul lehet öltözködni.. hülyevagyoktudom.

A tanulmányaim jól haladnak, eddig minden assignmentet elfogadtak, ha minden jól megy egy hónap és megvan az első hivatalos angol oklevelem.
Közben pár napja beszéltem telefonon egy londoni ügynökséggel akik kurzusokat reklámoznak az indeed -en. Kértem útmutatót meg infot és asszem januárban nekiesek a LEVEL 5 Diploma in Leadership for Health and Social care szépnevű kurzusnak. (Már új rendszerű RQF nem az NVQ de ekvivalens az NVQ LEVEL 5-tel.)
 Ez tulajdonképpen főiskola alapdiplomának (foundation degree) felel meg otthoni viszonylatban de annyira más itt az egész, hogy nem is tudom összehasonlítani. Lehet szakosodni háromfelé és én az eü intézményi felé mennék. Tök sok olyan állást látok mint pl. laboratórium középvezető, betegkordinációs középvezető, stb mittomén most ez a kettő jutott eszembe. A távolabbi cél a LEVEL 6 és 7 de azoknál általában feltétel, hogy már vezető beosztásban dolgozz, csak úgy lehet elkezdeni. Muszáj valamit tanulnom mert 1. elhülyülök, 2. toporgok 3. csak.

Na elmegyek felrángatok valami bugyit magamra és megcsinálom a turmixomat.
Pápusz

...hátszössz...

Az a pillanat amikor a férjed a baszogatásodra már nem léghegedüléssel hanem légcsellózással válaszol.... felbecsülhetetlen.

Voltunk ugyi az elmúlt kedden a Warner Bros stúdióban négyesben (Olívia Tamara meg mi). Szerencsére a szemem helyrejött annyira, hogy nem volt vele nagy gondom a szemcseppezésen meg a fényvédelmen kívül.
Nem tudom pontosan átadni milyen volt a potter túra. El kell menni és meg kell nézni, a fan vagy akkor érteni fogod, ha nem, akkor nem...
Mindenesetre amikor én léptem be a kapun.. hát elég leírhatatlan volt számomra. A Gringottsban a hátam is borsózott fel le és még a hajam tövén is hangyákok szaladgáltak. Az utolsó teremben pedig a felépített Hogwarts látványa is elég leírhatatlan. Hiába is magyaráznám, napokig a hatása alatt voltam. A férj azt mondta előjegyezzük karácsonyra megint csak ketten elmegyünk mégegyszer. A szuvenírek között is elveszel, kaptam a férjtől egy deathly hallows nyakláncot, vettünk némi hűtőmágnest és kulcstartót. Szerettem volna poháralátétet keresni, de már mindenki rohadt fáradt volt és esélytelennek láttam abban a tízszobás ajántékrengetegben megtalálni. Amúgy simán vehetsz varázslósakkot is háromszázér... minden van... csak legyen lóvéd rá. Mi csak ilyen lájtosba nyomtuk, tényleg csak emléket hoztunk semmi egyebet. Szerettem volna egy H- s karácsonyi pucsit, de HETVEN fontért köszönöm inkább rajzolok magamnak.
Jól elfáradtunk a majd öt óra sétában és mire beültünk a kocsiba, hogy jövünk haza mindenki úgy megpunnyadt, hogy komolyan elgondolkoztunk rajta, hogy megállunk és alszunk inkább. Aztán végül egy pihenő, egy kávé és némi pofozkodás után mégis hazafelé takarodtunk.

A szabink amúgy tök jól telik, lustálkodunk majd elmegyünk ide-oda aztán megint lustálkodunk. Megnéztük az összes HarryPottert még az utolsó rész van ma este vissza. Papa néha maszekol, én megcsinálom az itthoni melót meg tanulok, aztán kicsikéket horgolok, aztán rakosgatom a kis bogyókat a vászonra, aztán megint elmegyünk.
Voltunk exeteri shoppingtúrán - mert amúgy is esedékes volt a gatyóka-nagyibugyi-zokni-harisnya vásárlás, mert a bugyogók megsemmisülnek a zoknik meg köddé válnak ugyebár. Papa boxerkái is voltak már inkább szoknyák az utóbbi időben mint alsógatyák. Az intim részletekről új vizekre evezve - vettem azért egy fekete kötött szoknyát is a télre való tekintettel ami mint tudjuk - is coming.

A tegnapi napunk pl. így nézett ki:
reggel a férj elment összevissza. Bevitte Olíviát a munkába, aztán megvárta ott a csomagszállítókat és felvette a harddrive-okat amiket rendelt, majd begyűjtött két laptopot és egy nagy iMac-et szerelésre. Utána meghívott reggelizni a Tobyba, ahol kifelé menet rólam leesett az új szoknyám bokáig. Életemben ilyen soha nem fordult elő velem, szerencsére kifelé történt az előtérben, de nem is mertem hátranézni, hogy az asztaloknál ülő társaságból látott e valaki. A férj nem is észlelte az eseményeket, és valamit annyira magyarázott és annyira nem figyelt kérlelő szavamra hogy álljon már meg, hogy a végén rá kellett kiabálnom... na erre már mindenki odafigyelt. Beugrottam a recepciós pultja mögé és próbáltam kiválogatni, hogy a kötött szoknyának melyik fele a felső és melyik az alja ... hát bazzeg ebbe kell valami gumi vagy gatyamadzag mer én így többet fel nem veszem.
Nagyon gyorsan faraltunk kifelé a parkolóból, hogy nehogy valaki még kijöjjön aki esetleg láthatott és most egy darabig nem akarok a Toby-ba menni.

Ezek után, hogy enyhüljön a sokkhatás  elugrottunk a hobbycraftba két gombóc fonalért majd pedig a szupermarketba nekem hajtonert és pakolást venni, végül a postára egy csomagot feladni.

Hazajöttünk és a férj nekilátott szerelni én meg összerendezgettem és újraszelektáltam a ruhásszobát, mert vettem végre egy heavy duty-s ruhaakasztót ami ötven kilót is elbír.
Most végre rendben van a gardrób.
... felhoztam a témát, csak hogy beszéljek valamit, hogy már ideje lenne meglátogatni a Gay’s Creamery-t amit a munkatársaim javasoltak, merthogyott isteni a pasty meg a fagyi. Ezt a férj bíztatásnak vette és azt javasolta, hogy akkor most...
Felkerekedtünk és elmentünk Dawlishba. Ettünk fagyit, bedobáltunk aprópénztet a kampóba, a férj kikampózott nekem egy Jessie-t meg egy flamingót, (nemtom hogy csinálja, a múltkor egy májkvazovszkit szedett ki) aztán még  üldögéltünk a vízlépcsőnél a napon, vettünk pasty-t vacsorára (nagyon bűnöset, sajtos-szalonnásat) és aztán megint hazajöttünk.
Este megnéztünk két herripottert és még mindig azon röhögtünk, ahogy állok a pub közepén a lecsúszott szoknyámmal a nagyibugyimban és kétségbeesetten forgatom a szoknyát miközben a valagam mutatom a reggeliző asztaltársaságnak...
hát volt egy élmény.... nekik...

A férj most ment el a reptérre, mert Nórimenyasszony és Ryanvőlegény ma jönnek haza a nyaralásból, ahol ugyi volt nagy lánykérés meg minden (mi már tudtuk, mert a Ryan a nyaralás előtt megkérte tőlünk a Nórit...)
Ma estére meglepetés parti lesz nekik alltogether, amihez nekem semmi kedvem mert nem változom csak jó képet vágok, de belül van egy ilyen goblinfejű, ráncos voldemort aki az emberek hülyeségeit hallgatva fintorog és inkább tömi a tésztát magába csak ne kelljen konverzálni hülyeségekről.
Az esküvőtől pláne meg előre ráz a hideg - örömanya/mother of the bride ouhhhh - az BIZTOS hogy tízkor lelépek.
... és a Nórinál bakker tutira lesz tökhintó meg unikornisménes, őbenne ugyanis együtt él egy amazon, marilyn monroe és az összes disney hercegnő. Nemtommilesz mentsetek meg. Szerencsére angliában az a szokás, hogy az esküvőt mindenki magának szervezi. Ha rajtam múlna az is a mekiben lenne. Najó nem... lehet, hogy a Breakwater Bistroig elmennék.


NA. Most csinálok mégegy teát magamnak és megpróbálom megjavítani azt a rohadt szoknyát... ami leesett a bokámra... értitek... még mindig nem tértem magamhoz.



Toldalék: ma reggel felmentem a kedvenc webshopponba (mer van egy ilyen rossz szokásom reggelente, szerintem a tea hozza ki vagy  nemtom) és olyan őszi kollekció érkezett, hogy hozatok a férjjel repülősót, mert megfogadtam, hogy csizmán kívül semmiruhát nemveszek  karácsonyelőttig...

Begyulladt az egyik szemem (szerencsére a szarabbik, azt nem féltem annyira...)

 A Kriszti meg van győződve róla, hogy a huzattól.

Én meg vagyok győződve róla, hogy a bőgéstől.

Mindkettő a főnök miatt van ebben kiegyezhetünk.

Megvettem a leopárdmintás, pihepuha kardigánt.

A férj meglepett: kedden megyünk a Warner Bros studio tour- ra Londonba (így készültaherripotter címmel).  :) Visszük a két “kicsit” is, a Nóri nem jön, Spanyolba megy a Ryannal vasárnap és kicsit megsértődött, hogy az apja nem szervezte máskorra ezt a kirándulást.... 

Majd felvidul, még úgyse tudja mi vár rá ........................még .........  :) ..........  ;)  .............. 

majd legközelebb eljönnek ők is.

Imádom a Harry Pottert. 

Meg a férjemet.

Télikert-sirató

... a boldogságomba egy kis üröm vegyült most. Olyan tök jól éreztem magam az új "irodámban", hogy a sors megirigyelte és most ülhetek a zajos, huzatos, sötét és büdös ebédlősarokban. A főni ugyanis tök új és menő télikertbútorokat rendelt - én kis hülye azt hittem, hogy kis részben az én kedvemért is, mert a régiek már szétesőben voltak és nem is voltak kényelmesek. Hehhh, mit képzeltem én kis naív idióta.
Hétfőn meg is érkeztek a bútorok és mikor szerdán mentem dolgozni a szar szemszuri után, közölte, hogy akkor jó volna ha most beköltöznék az ebédlőbe és inkább ott dolgozgatnék. Először csak nem értettem, de aztán már igen...
Amikor a Neisha jött ma reggel, mondtam neki, hogy nem megyünk ki együtt dolgozni oda többet mert a főnök szerint csak rendetlenségnek tűnünk ott. A főnök azt mondta "én ilyet nem mondtam" én meg azt válaszoltam, hogy nem, nem mondtál, de tudom és azt is montam neki lent a reggeli riport közben mindenki előtt, hogy "jobban ismerlek mint te saját magadat"
... erre csak elvonult sértődöttem a riport után,  felszegett fejjel és ritkán beszélünk. Szerintem nem tetszett neki, hogy a szemébe mondtam.


Szarul esett, mert ez olyan érzés, hogy ahhoz elég jó voltam, hogy a régi törött-szakadt-szaron irodáskodjak, de már az új bútorhoz nem vagyok elég jó... "merhogy akkor a lányok kijönnek hozzám, és majd ott fognak üldögélni, meg pletykálni, és összerendetlenkedik az ülőpárnákat (!!!!!).... " és még ilyen hülye kifogásokkal jött elő... én hülye meg még segítettem bútort keresni neki akciósat online, mert még ahhoz sem ért. Meg amúgy mijazhogy a munkatársaim összerendetlenkednek... basszus mindenki kurva keményen dolgozik... talán nem érdemelnek meg tíz perc nyugit a télikertben?? Nooormáális???? Hát a tököm tele vele.

Nincsen már szép világos, zöldre néző, sokablakos, csendesnyugis, napfényes télikertem.

Lehet, hogy amúgy a szokottnál érzékenyebb vagyok most. Kicsit elfáradtam ezen a nyáron, tanulok is sokat és mostmár tényleg kijár nekem a szabi.
 Mindennek a miértjét hatvanszor kell elmondanom a főnöknek, az összes emailemet KINYOMTATJA nemtom miért, közben meg mindenkit lecsesz, hogy ne nyomtassanak ötnél több beteglistát vagy folyadéklapot... ezért pl minden másnap minden elfogy és úrja nyomtatni kell. És vizezi a zabkását, közben meg júliusban bekapcsolja a fűtést mikor az összes ablak nyitva van.
Beállítottam a jelszavakat és a felhasználóneveket az új rendszerhez, mindent testreszabtam a cloudban, beállítottam az ápolási tervet úgy, hogy nekünk a legjobb legyen. Két hete szkennelem a fontos doksikat és töltöm fel, tök szép képeket csináltam a mamókról-papókról a borítóoldalhoz. Rendelem a gyógyszereket, írom az emaileket, tréninget szervezek, csinálom az online ágynyilvántartást. Csinálom az inkontinencia vizsgálatokat, pelenkarecepteket írok, rendelek. Közben szerelem a nyomtatót, számítógépet, audiogépelek mert a ‘titkárnő’ nem hallja a diktafont (persze mert süket mint a főnök) intézem a főnök nővérregisztrációját mert a titkárnőnek túl sok a dolga (nem, csak fingja nincsen).
Rendbetartom a számítógépeket, törlök, rendszerezek. Beállítottam a Cgate backup drive-okat mert CQC követelmény lett az is idéntől. Nyomtatom a beteganyagot, meetingre megyek a mentális team-mel (külön a Neishát és engem kértek). Most még megrendelem a tokokat a tabletekhez (amiket együtt vettünk meg- elmentem vele, mert ahhoz sem ért) meg az állványt és a dokkoló egységet, holnap egyeztetek a karbantartónkkal, hogy mekkora polc kell és hova. Használati útmutatókat készítek az új rendszerhez, hogy egyszerűbb legyen mindenkinek, de főleg neki.
...nem, nem várok érte érmet és virágot és nem nem vagyok sztár, ez a dolgom ezt vállaltam és szeretem csinálni. Csak aszittem, hogy ...

... de nem, nem vagyok elég jó a télikert új bútorához...
Még ahhoz sem.

Hát nézzetek hülyének, de ez kurva szarul esett. Mert mindig azt hiszem, hogy mindenki érdeme szerint... és még mindig elhiszem azt a baromságot, hogy jóért jót meg ilyenek... és azt hiszem, hogy nem ezt érdemlem és sokkal jobb és több vagyok ennél. És nagyon sajnálom, hogy ha ezt a főnök még mindig nem látja... most én vagyok szomorkodós, de hosszútávon neki lesz szar...
és...ez tényleg tök piti hülyeség, meg túlérzékeny vagyok és a főnököm mindig is önző volt meg baromi sznob, de most egy hülye, kétszinű segg is lett a szememben.
Nem törődik az senkivel se, csak magával és nekem ettől már tökre elment a kedvem ma mindentől.
Megcsinálom a sulijaimat amiket elterveztem és aztán lelépek. Addig meg ülök a büdös, huzatos, sötét ebédlőben a sarokban.
A legrosszabb az egészben, hogy ma hozott egy elosztót - mert tegnap kihúztam a falból az ebédlő sarokpolc lámpáját, hogy a laptopot be tudjam dugni - és azt mondta, hogy azért hozott elosztót, hogy a lámpa is mehessen, hogy jobban lássak... de nem azért. Azért mert ha a polc nem világít, akkor nem látszanak a szar nippek meg kristályok és az ebédlő sem elég puccos...
és nem... nem vagyok negatív. Csak átlátok rajta.
Sajnos jobban is mint szeretnék.

Hülye vagyok, hogy itt ülök éjfél után  és ilyeneken nyígok.
Picsogás helyett inkább meg kéne vennem azt a marksisparksi leopárdmintás kardigánt.

Félegy van. Jóéjt.
Róza

Szössz

Olívia kért egy képet, hogy fotópapírra nyomtassuk ki, mert esküvőre megy és valami meglepetést akar vele.

Papa a nyomtató-program beállításokkal bíbelődik és közben ahogy szokott hangosan morfondírozik:

“Na.. most miért nem  úgy rakja be? Ezt még régebben lehetett itt állítgatni, hogy töltse ki a papírt...

Miezagomb itt: ‘Tudjon meg többet ahhaaa’ ... hat fontér... hehh

Hülyék vagytok?  Inkább maradjon titok...

Bazzeg megvettem a drága nyomtatót, meg fizetem a tintapatront havonta ... a HP meg itt titkolódzik...

Bazger most meg hiányzik a csavó feje... vagy az alapból is hiányzott?? Addams family he...”

Három napja írtam egy rohadt mérges posztot, de azóta gondolkoztam rajta, hogy kitegyem e.
Úgy döntöttem nem teszem ki, mert jó kislány leszek. Úgyis mindenki tudja az álláspontjaimat a véleményemet szóval koncentráljunk a vidámkodásra. Arra jó volt, hogy jól kiventilláljam magamból a füstöt és nem büdösödik belém.

Szóval.
Elfoglaltam a télikertet és eléggé belefeledkeztem a munkába. Mostanra az összes digitális ápolási terv készen van és van olyan amit már azóta felül is kellett vizsgálni mert a szabályzat havonta írja elő. Eközben csinálom a távsulit, az első unit - tal végeztem el is fogadták, most a második felénél tartok. Tegnap voltunk a főnökkel megvenni a tableteket a többieknek - mert ugye ők azt fogják használni a napi jegyzetekre, meg mindenféle mért adatokra (pulzus, hő, vérnyomás stb).
Az elmúlt két hetem elég szaladgálós volt, mégse stresszelek egyáltalán. A programot még mindig tanulom,  minden nap új dolgot fedezek fel. Beállítottam a cloud-részét, az az a rész amit a tableten fognak a kollégáim használni. Tök sok problémát meg kellett oldanom, nagyon sok dolgot ki kellet találni, hogy hogyan kell testreszabni úgy, hogy minden benne legyen, mégse legyen káosz. Mostanra úgy néz ki egész pofás lett és bár a főnökkel nem tudok már hadakozni - mert olyan dolgokat is bele akart  tenni ami szerintem tök felesleges, de jó, legyen meg az öröme...

Kicsit kitisztult a jövőképem is. Jöttek szembe a munkakeresős oldalakon olyan állások amelyek tetszenének a jövőre nézve, van kettő is amelyiket körülbelül megcéloztam, hogyan lehetne oda eljutni.
Valamiért a gátlásaim teljesen elmúltak idénre, és valamiért a magabiztosságom soha nem mért állapotban van. Ezt gyorsan ki kell használni, mert ki tudja mi a túró lesz a fejemben a káosz jövőre vagy két év múlva.

Lesz megint egy magyar munkatárs, szépen lassan berendezzük a Krisztivel a munkahelyet. :)
Amúgy felhívás Magyarok! Ez a hely egy kicsi, proli, porfészek. Csak szólok, hogy ha ideköltöztök, ne lepődjetek meg.

Ennyit a munkáról.


Nyafogtam a férjnek, hogy ki akarom próbálni a diamond painting-et (hát nemtom ennek van e magyar neve, de talán csillogókövesmozaikfestmény mittoménmi...).
A legtöbb kép iszonyat giccses: csillogó unikornisok, szirének meg hasonlók. Viszont nekem azóta benne van a motoszka a fejembe amióta az egyik betegünk pár éve csinálja. (Borzalmas mamás dolgokat nyilván: lepkéket,virágcsokrokat,egyszarvót az erdőben meg ilyeneket.
Maga a metódus izgatott engem, mert szeretem az ilyen pepecselős munkákat.
Elmentünk több helyre nézelődni miket lehet itten venni ilyenformán. Sajnos a boltokban is elég korlátozott a készlet. Lepkék, szines fák, madarak és virágok. (Mondjuk a madarakat nagyon szeretem, azóta vettem is egy papagályosat. )
Voltunk a tragoban is hátha, de ott is csak giccsparádé volt. Próbáltam kicsike dobozokat is keresni, hogy majd abban tárolom a köveket... hát igazából, hogy  egyhén fejezzem ki magam: kereskedelmileg nem erre a hobbyra vannak ráálva itt délen.
Aztán online eltévelyegtem az aliexpressre meg a wishre és lám... nem is tudom mit gondoltam... minden giccs keletrű gyün.
Találtam még Enterprise-t és Darth Vadert is,  és olyan virágos képet a hálószobába ami majdnem pont olyan mint a mi ropogós ágyneműnk. Szóval VAN olyan ami nem annyira giccses (ezzel bíztatom magam) és tök meg lehet találni az ízlésem felső határát ami még pont átcsúszik a hányingerküszöbön.  Ha kifutok az ötletekből, maximum csinálom a hobby kedvéért és elajándékozom a Bali mamáinak meg papáinak (sok idős ügyfele van).
A vicc az, hogy pont egy virágosat kezdtem el (vázában) mert itt ugye nem volt más (majd elküldöm anyósnak szülinapjára gondoltam, szereti a virágokat ) és mindenképpen ki akartam próbálni ezt a dolgot már, amit meg aliról rendeltem az ugyebár hmm alhangon hat hét míg megjön. (Amúgy bárki akar kínából jól nézze meg mit vesz és mennyiért és hol.) Eszméletlen idegnyugtató amúgy, a férj úgy hívja az ilyen elfoglaltságot hogy ilyen auti foglalkozás (hát szerintem simán diagnosztizáltak volna ha abban az időben lett volna ilyen).
Egy fonalcsomaggal is szemezek, vagyis kettővel, de kordában kell magamat tartani, külömben nem jut a havi szoknyaadagomra. Kicsi elvonási tüneteim már vannak, mert imádok horgolni, de mivel nagyon elfoglalt voltam nem jött ki annyira.

Az autusztus havi szoknya egy barna selyemszerű lett.
Öt kedvencem van jelenleg, de ez is változik mindig: a leopárdos ami a Kriszti szülinapi ajándéka volt, a fehér rakott foltos és ez a barna. Van egy kígyómintás is amit szeretek, meg egy rózsaszínes - piros - leopárdos - rakott amitől anyámat kiveri a víz.
AHH teszek ide majd egy képet, hogy el tudjátok képzelni a kollekciót. Színkavalkád és csoda ... (majd ha felkászálódtam és elindulok valamelyik irányba - tanulás, konyha, mosógép, hajmosás, főzés stb irányába... )
Múlt szerdán bár szabadnaposak voltunk,  cseszett elfoglalt napunk  volt. Egész délelőtt tanultam, aztán meg kellett rendelni a heti bevásárlást, utána hajat mosni meg kipuceválni  magamat. Aztán elmentünk Oliviához, utána elhoztuk a Tamit a melóból, aztán kellett menni B&Q-ba is,  utána meg az ASDA-ba. Aztán haza, és mielőtt elindultunk volna vacsorázni egy nagy puffanást hallottam az emeletről. A Bali aszonta "mer biztos megin nyitva hagytad az ablakot és szél van,,, valami egyszer kiesik az ablakon rá a kocsira ... " és így morgolódott én meg felmentem és az egész ruhásszekrényem - ami amúgy nem szekrény hanem egy ilyen csővázas gardrób-felépítmény - leszakadt.
Az összes cuccom a földön, alatta eltemetve valahol a pöckök és rudak ...... és én ránéztem és aszontam BAZDMEG...
...sírni tudtam volna, de nagyon magas szintre fejlesztettem az önkontrollt és a hátatfordítok és leseszarom metódust.
Hát szóval elmentünk vacsorázni és tök jót dumáltunk meg minden. Egy óra múlva mikor visszajöttünk a kínaiból kilenc után, rezignált arccal az összes cuccomat fel kellett szedegetnem rendberaknom visszaakasztgatnom. Akkor meg én morgolódtam... "persze mer mióta mondom, hogy kell vennünk egy másik ugyanilyen gardóboscsővázasizét mert nem férünk el itt.... "
" Akarod mondani TE nem férsz el... mert annyi ruhád van, nem is tudsz ennyit felvenni..."
" Hát egyszerre nem is, minden nap egy másikat... amúgy meg szerintem te maradj csendben Mr. huszonháromdartvéderespóló, amúgy meg még mindig jobb ha az embernek van ruhája és van miből válogatni, mint ahogy te csinálod, hogy VAN ruhád és háromban jársz egész nyárom..."
" Miről beszélsz? Most is másik póló van rajtam... "
"Igen más mint ami múlt héten, és jövő héten meg majd az lesz ami múlt héten volt. Mindig ezt csinálod. Szerinted hány rövidgatyád van?"
"Kettő"
" Ja... jó lesz az tizenkettőnek is...  Kettőt hordasz"

...és így tovább. De amikor a melóhelyen megkérdezi a főni, “ neked amúgy hány szoknyád van?? akkor az is úgy hangzik mintha itthon lennék.
Ma megszámolom. Komolyan. Szerintem azért tűnik soknak nekik, mert variálom össze vissza és nem veszik észre ha ugyanazt húzom. Ügyes vagyok. Ennyi.

Csak a hasamat kéne valahogyan lefaragni, akkor még ügyesebb lennék már végre.... hát nem lehet mindenki tökéletes. Az én tökéletlenségem a Tunnocks-ban rejtezik.


Minthogy én mostmár nagyon posh szabadhétvégés digitális nővér lettem, a múlt vasárnap el is mentünk carboots-ra és vettem egy rózsaszín muffin alakú sütitartót (én beszélek a giccsről hahhh) meg képkereteket, és négy pónit a Helgának... amúgy is akarunk megint egy nagyot vásárolni az unokáknak és ez majd még befér a csomag tetejére, a múltkor a Martinnak is találtam pár dolgot.
A jókis vasárnapi lompiacos kirándulásainkat mindig imádom... annyira jó kikapcsolódás, jó sok szemetet össze tudsz vásárolni fillérekért, gazdát cserél minden, de minden.
Két szössz volt a legjobb, de rohadt sokat röhögtünk.


- Ezmi? (hengeres hosszú virágos doboz)
- Mittomén... Tele van a faszom bele tudom tenni...

 - Ott egy nyúl, nem ilyet akarsz?
- Nyúl? Hol?
- Ottni, a fekvőcica mellett...
- Milyen cica ? Csak a békát látom...
- Milyen békát?

Utána elmentünk a Toby-ba ebédelni és aztán itthon megnéztük az Independence Day-t, este pedig  amíg ő x-boxozott én még  megnéztem egy pár Star Trek részt. Ettünk pattogatott kukoricát és ittunk söröt.

Hát így telnek a napjaink.

Na megyek, mert mindjárt behorkolok a kutyával egy reggeli ráadásra és tényleg nem tudom hol kezdjem a mai napot (SE).

Róza

Dilemma...magammal...

Három hete keresgélek.

Kicsi spórolt pénzemen kéne vennem tányérokat mer szarul állunk... de az az olasz amelyik tetszik, az olyan drága.

...és még evőeszközkészletet is, de arra meg eleve sajnálom a pénztet.

...jóvóna néhány salátás meg tálalós is...

...és... reggelizős zabpelyhes-kásás tálka.... de úgyis megyünk carbootsra 11.-én majd ott turkálok...

...ki kéne cserélni a klotyó előttis meg zuhanykilépős szőnyegeket is... vagy....  áááá, bírja még egy pár hónapot... majd karácsony előtt... 

...és kéne egy headboard - nemtommimagyarul - háttámla??  végre az ágyunk végére... de...   végül is csak mi járunk a hálóba... senki se látja, hogy nincsen...

Ó de szép táska... 

Kell őszire. 

Nagyobb. A mappám is belefér.

Én új munkaköröm megkívánja.

Több mindenhez megy.

Meggyőztél...

Születésnapomra (holnap, de megelőlegezem)

Reggeli elmélkedés:
Vannak olyan dolgok a világban - szerintem mindenki életében, de lehet, hogy Teréz anya kivétel, bár én nem hiszem szerintem neki is volt egy fejkendője amit gyűlölt, vagy egy lábbeli amit soha nem húzott volna fel -  amiket indokolatlanul gyűlölünk... persze ilyen egyedi dolgok, nem hogy pl. utálok mezítláb meztelencsigára lépni mert azt mindenki utálja... ööö gondolom.
... hát na... legalábbis én. Lehet, hogy tévednék és egyedül vagyok a hülyeségeimmel?
Negyvennégy évem alatt sem sikerült semmiféle megfejtést vagy indokot találnom ezek eredetére... Valamit gyűlölni. Zsigerből. Nagyon.
Szerencsére emberekkel ez nem nagyon fordul elő, inkább csak az idegesítő része, a gyűlölet részéhez azért nagyon sok kéne, nem vagyok én annyira gyökér. Remélem.

Rohadt nehéz megértenem és elfogadnom az ilyen misztériákat például, hogy miért gyűlölöm annyira azt a...
....mondom a férjnek "mi is a neve annak a hordódobnak?"...
azt. Még a nevét se vagyok hajlandó megjegyezni. Valami cimbradob vagy mi...

Vagy például... miért utálom ha bármikor - bárhol ha rádió megy a háttérben, kizárólag a kocsiban tudom tolerálni. Miért gyűlölöm ha valaki úgy akarja felhívni a figyelmemet, hogy kopogtat a hátamon vagy a vállamon. Ezt amúgy mindenki tudja, hogy várható a fordulásból állbavágás szóval senki se kockáztat.
Van még: muskátli (büdös, randa és szőrös), képújság-betüreklám és társai, tvshop, fodor - bárhol, ruhán függönyön tökömtuggya napernyőn..., rojt - ruhán, napernyőn tökömtuggyahol...,
vannak ilyen érzékekszervi dolgok amiket gyűlölök pl a hínár a lábamon, vagy az a takonygyurma - meg nem fognám. Vagy ilyen a lila szín...
Ezek az érzések zsigerből jönnek és annyira erősek, hogy még magam is meglepődök rajta. Egy ilyen gyomorszájonvágásként tudnám leírni, ami szépen felér az agyamig és vagy azonnal kisüt, vagy szép lassan tesz tönkre... mint pl. a főnök rádiója az ebédlőben.

Számvetés:
NA. Ez után a szép magvas bevezető után viszont holnap megin öregebb leszek, csak az éveim száma változik más nem.
Vagyok annyira tisztába magammal, hogy ne aggódjak ezen, és nem is érdekel egyáltalán. Jobban nézek ki mint tíz éve, jobban érzem magam mint húsz éve... hát szarabbul látok, de nem lehet minden tökéletes. Az idei  szülinapi fogadalmam, hogy minden hónapban elteszem azt a pluszt amivel többet keresek... na jó a felét... vagy a harmadát... de valamennyit, mert január-február körül le kell foglalnom egy balatoni, közvetlen vízparti nyaralót vagy ha azt nem találok egy nagy házat Bélatelep környékén. Oda nyaraltatom az egész családot és visszük a kutyát és végre otthon is nyaralunk egyet nem csak szaladgálunk mint a mosómedve az emmötösön. Ez a terv. Az összes mindenkivel összeszövetkeztem, konspiráció indul...
Mindent megszerveztünk, mi megyünk kocsival előre a kutyával - aztán jönnek a lányok utánunk röpszivel - ott akkor a nagylányék is leutaznak onokákkal és akkor ottan lesz a dejólesz. Jöhetnek a rokonság-barátság látogatóba és nekünk nem kell menni sehova se.
A mostani kettő hetes szeptemberi szabit meg eltöltjük valahogy. Lehet, hogy elugrunk külföldre - ez még képlékeny, mert ebben a hónapban adóelőleg-fizetés van errefele. Volt terv, hogy mennénk magyarhonba, de tavaly voltunk és évente menni ... hát nem szeretnénk, lóvéban is fáj, meg útban is, meg nagyon kéne most pihenni. Nagyon.
Teljesen képlékeny, hogy mit csinálunk, de majd kitaláljuk. Ez a szép benne.

Ma meg holnap kiszülinapozom magam. Ma takarítok rendet rakok. Holnap dolgozom. :)
 Tortát nem rendeltünk - idénsem - a nótiból (Naughty but nice) mer először elfelejtettük aztán nem volt idő elmenni, aztán mikor lett volna, akkor már csak kész tortára a marksparks ból  akkor a Bali valamit összekutyult és nem mentünk, anyám aszonta: süssé... én aszontam: süssön a f...om... szóval ma még este elugrunk valami szar piskótáér, de lehet hogy veszek egy tálca jó sütit oszt annyi. Mindig ez van. Mindegy... majd talán az ötvenedikre valaki csináltat nekem egy  startrekes vagy mégjobb egy olyat ami a csillagkapu - óriási lenne -  tortát végre... nem hisztizek. Csudaszép kincset kaptam a családtól és sajnos emiatt négy évre be is foghatom szépen a pampulámat... még a torta miatt se panaszkodhatom...
(A melóhelyre meg veszek egy tálca sütit... én az utolsó karácsonyi zserbónál (ami amúgy istenkirály lett) megfogadtam, hogy a következő bármit egy másik sütővel mert ez borzasztó... Már egyezettünk az ügynökséggel, itt voltak csekkolni fényképezni, szóval lesz csere az egészre- sütő, főző, elszívó - de még nem tudjuk mikor... itt mindenki ráér, tehát mi is átvettük ezt a mentalitást.)

Magamat is megajándékoztam, mert stikába vettem kettő szoknyát - jó az egyiket a Kiszti vette mert nem engedte kifizetni szülinapomra totál őrült fazon (a Kriszti is) leopárdok szaladgálnak rajta, de még másik kettőt is meg kéne vennem megint, de majd meglátom mennyire villanyoz fel a fizetésem. Szerintem túl nagyok az elvárásaim anyagilag, az emelésem nagy részét szerintem elviszi az adó... meglátjuk. Anyám aszonta vegyek valami ruhát és kifizeti, de nem húzom le anyámat mer nyugdíjas és költse magára. Csomag megy a héten, tettem bele neki Riomare-t mer úgy szereti, meg zabkását mert azt is és itt vannak ilyen különlegesek almás, áfonyás, mézes, csokis, epres, mittomén... én is szeretem, csak hízlal.
(Tulajdonképpen mindent szeretek. Nehéz az élet,,, úgy irigylem a válogatós pinákat, akik finnyálkodnak még a lecsótól is...)

Elmegyünk ma a zakopánéba azér, mer kéne egy kis savanyúság, meg elfogy a paprikám és a férj is azt monta, ma jön áru, ha van lecsópaprikájuk akkor majd ő főz ma. Szóval én ma a takarítás és sainsburyrendelés és vásárlásos mizéria után nekilátok a tanulásnak mer augusztus 9. az első dátum amire az első modult be kell fejeztem... de lehet, hogy ma nem... lehet inkább majd hétvégén...

Csumi

Szössz

- Te már akkor jövő héten negynvennégy leszel??

- Ja.

- Az jó.

- Miér?

- Me kezdesz utolérni...

LondonSzössz

- Tutira lesz szabad rokiparkoló nem kell parázni.

- Honnan tudod ilyen biztosan?

- Honnan bakker... Mert mondjál még egy  valakit ebben az országban aki rokkant, magyar, és Villont szereti!

...hát ja kicsi a halmazmetszet

...mondhatni pontszerű

Életlista

Család:
A kicsiTami (19) a gyógyszerész-asszisztens ösztöndíját csinálja még, a barátja mégnemtuggyukmileszbelőleCallum, Olívia (22) még mindig a férjjel dolgozik, nincsen pasija, és mosjötthaza Afrikából ahol nyaralni voltak tizenhatodmagával, de már készül Tenerifére őszire, a Nóri (23) most vált munkahelyet és a legelitebb itteni hotelben leszen főrecepciós, ősszel Benidorm -ba megy nyaralni a Ryannel.
NagylányZsófinak (28) nagyon elfoglalt élete van, még úgy is, hogy még otthon van a gyerekekkel. A Helga (2,5) tűzrőlpattant kisördög, a Martin(4) meg különleges nyúltojás, de legalább már van diagnózisa az autizmusról... valószínű enyhe fokban de ezt ugye még korai eldönteni. Bizakodunk. Rettentő okos minkettő, nagyon szeretem és nagyon féltem őket. Jobb lenne ha itt lehetnének végre, de ez még mindig a jövő zenéje.
Anyám igazgatja baranyát és a rózsadombot, amúgy elvan mint a befőtt és mindig mozgásban tartja magát. Az öcsém úgy néz ki megállapodik végre, de eztet nem kiabáljuk el.

Szem:
A szememet egészpontosan egy éve kezdték szurizni, először csak a balt ugye, aztán két hónapra rá a jobbat is. Azóta minden hónapban ez a program. Közben genetikai tanácsadáson is voltam, véremet vették és meg is kaptam a hivatalos Pseudoxanthoma Elasticum diagnózist - bár a találtak érdekességet és további vizsgálatok kellenének, de ahhoz az öcsém és anyám vére kell, úgyhogy a genetikus dokinővel kell konzultálnom ha jönnek karácsony előtt, vagy tavasszal hogy vehessen tőlük vért. A lényeg, hogy igen megerősített diganózisom van erről a szépnevű kondícióról amit én igazából nem hívnék betegségnek, mert a lelkiállapotomon az némileg javít, ha próbálok nem úgy gondolni rá.
 A jobb szememet ugye időben elkapták, az szerintem javult is, de amúgy sem volt annyira szar. A bal retinám viszont túl sokáig ázott a lében mire odakerültem, szóval az hol jobb, hol rosszabb, de inkább stagnál és a doki azt mondta az is jobb mint ha romlana... Gyönyörű absztraktokat látok vele és szerintem ez nem is lesz már másképpen. A jobb kompenzál, szóval ha mindkettővel nézek annyira nem vészes, de soknézős napokon estére befájdul a fejem. A fényvédelemre sokkal nagyobb figyelmet kell fordítanom, és most pl külön pappert is kaptam, amivel kell mennem a szemügemesemhez, mert új szemüveg és lencse is kell. A tököm tele amúgy a szememmel, de próbálom ignorálni ezt az egészet és ilyen struccpolitikával élem a napjaim...

A klaudikáció - nagyon szép neve van guglizzátok ki, most a csökkent megterhelés - az új munkakör miatt sokkal jobb lett, de az izületek és izmok elszaródása miatt MOST éppen tegnap délután óta a karjaim ( a bal jobban ) fájnak rohadtul. A legjobban úgy tudnám leírni ezt a fajta fájást ami nekem van a lábamban vagy a karomban (vagy mindkettőben, illetve mindanégyben tetszőlegesen változik), mintha belülről égne kifelé... mintha valaki csípőspaprikát dugott volna az izmaim alá.
Az esetek nagy részében megtanultam kibírni, (már akkor mielőtt kiderült volna mi van velem). Amikor nagyon nem bírom, akkor szoktam néha gyógyszerhez fordulni, de csak nagyon ritkán, ugyanis amúgy tökre nem szedtem életembe se semmit soha és nem is szeretek. Szóval a fájdalommal megtanultam együtt élni, úgyse lehet ezzel semmit se csinálni, jobb lenne nélküle, de ez van. Már nem emlékszem milyen volt amikor semmim se fájt... régen volt.
Az izületeim is mindig szarok voltak, csak ugye nem tudtuk hogy miért... anyám hordott dokihoz tizenévesen a térdeim miatt, de semmit se találtak ami magyarázatot adott volna arra, miért fáj... Tökmindegy... mindenem kattog és klappog és korcog még a könyököm is, de ez is huszonéveim vége óta így van szóval ez se fog javulni.
A véreredményem most jó. Mondták üljek a napra néha... meg hogy ne hajtsam túl magam... meg, hogy hordjak napszemüveget...sétáljak napi fél-egy órát....
Néha ellenállhatatlan vágyat érzek a harkányi gyógyvíz után, hogy csak úgy ücsörögjek ott, abban a záptojásszagű lötyiben egy pár órát és körbejárjon a melegvíz.

NAjóvan azért felmászok én még a nemzeti parkban a vízesésre egy pár évig, meg talán pár métert még elszaladok egy busz után, de többre asszem már nem leszek képes. Kicsit korán jött ezt bevallani, de ez van. Próbálok vigyázni magamra, szélben rendesen felöltözni - bár abszolút nem vagyok fázós - napszemüveget hordani amikor csak lehet, itt a tengernél a víz miatt amúgy is nagyon ajánlott még borúsabb napokon is.
Néha kicsit nekikeseredek, aztán elmúlik. Néha gondolkozom a jótündéren meg azon, hogy mennyit változnak a kívánságok az évekkel...
Így negyven felett még önző dolog ha mondjuk a látásomat kérném vissza??
Mindegy úgyse nincsen jótündér szóval mindegy is...
Amúgy minden családtagomnak jobb, hogy nem tudják, hogy mit látok... és nem is akarom, hogy megtudják sose...

Magamnak meg mondogatom bőszen, hogy ebben a városban úgyse nincsen egyetlen egyenes utca se, és a tenger amúgy is mindig hullámzik...


Két hét múlva szülinapom lesz és már tettem néhány célzást a családtagjaim felé, amit ők majd tök jól ignorálnak és kapok valamit amin tök meglepődök (és általában örülök is).

Hát kedves család akik NEM olvastok ... lécci ne vegyetek nekem étkészletet, se kártyát, se virágot... nem szeretnék pofátlan lenni, de rohadásig van az ebay kívánságlistám karórákkal, és bár most vettem hat fontért egy tizenhat páras fülebaló készletet az asdában, ékszerekkel is elég szarul állok... egy fehértáskanyárra és egy fehérvégreconverse tornacipőm se sincsen...
köszi. #nincsjótündér
Amúgy meg adóelőlegfizetőshónapban vagyunk és a férj hajtott eleget -  tök jó lesz egy kedvencvirágomcsokor (namijaz?? még sose vette senkise)  meg egy kártya és montam a férjnek hozzon egy tortát, bűnözünk...

Pusszz
FerdeszeműSzarkarúRóza


JAJ és elisfelejtettem mondani, hogy a londonosMácsaisFaludisVillonos est tök jó volt, a művelődés, a retro feeling meg a pogácsa is. Nem is írtam hogy megyünk vagy nemtudom írtam e, mert úgy volt megyünk aztán úgy volt, hogy nem, aztán megint úgy, hogy megyünk aztán megint nem, és végül mentünk... de kb előtte nap délben dőlt el. MER hiába volt jegyünk két hónapja a Kriszti  is meg én is nélkülözhetetlenek vagyunk...
 nem ám... csak paraszt volt a beosztásügyi-intéző...
Csináltunk szelfit, de nem szalonképes akkora a fejem rajta mint egy hörcsögnek, pedig nincsen pogácsa a számban...
A Kriszti szelfizett a Mácsaival és tök ki volt virulva... mámint a Kriszti...
...én nem szocializálódok híres emberekkel...

Tudom... tudom...

Tegnap megint elmaradt az írás.. gondoltam most gyorsan elkezdem amíg a heti bevásálásom kiszállítása ideér... mer utána megin má főzni állok neki, meg mosást betenni meg tököm...
Nagyon sok mindenféle történt az elmúlt hónapban, és azt hiszem ez a június volt nagyon régóta az első hónap amikor nem volt alkalmam írni.
Először is látogatóink voltak otthonról és olyan jó esős időnk volt, hogy eszméletlen. Nem is emlékszem ilyenre amióta itt vagyunk, hogy ennyit esett volna júniusban (cserébe most két hete nyár van és napsütés, jókedv és vidámság...)

Szóval a látogatók. Eljött kedvenc óvónénik és férje és ha jól gondolom így esősen is nagyon jól érezték magukat, bár nagyon sok dolog amit szerettünk volna nekik megmutatni vagy az eső vagy az idő rövidsége miatt nem fért el azokban a napokban, de megígértettem velük, hogy nem várnak újabb hét évet a következő látogatással. (Bár ezt sose lehet tudni ha róluk van szó...)
Aztán elmentek, nekünk meg letelt még a maradék szabink is és mentünk vissza a nyúzóba.

Engem ott is meglepetések vártak. Már benne volt a levegőben pár hónapja, hogy munkát váltok, és hogy lesz nekem egy külön státusz, hogy koncentrálhassak a fontosabb dolgokra, de mindez csak ígérgetésnek tűnt és nem volt látszatja, hogy bármi is történne. Se felkérés, se kinevezés, se munkaköri leírás.
 Anélkül, hogy részletezném egy napon nálam nagyon betelt a pohár. Sok dolog hozzájárult ehhez, amit nem írnék le részletesen, mert felesleges itt az áldozatot játszanom, de elég az hozzá, hogy két és fél ember munkáját végeztem az utóbbi évben és erre az a nap nagyon rátett. Szóval leültem a számítógép elé és elkezdtem írni a felmondásomat - hozzá kell tennem: sírva. Azt éreztem, hogy valamit lépnem kell, hogy rákényszerítsem magam a változásra, és ha megadok egy határidőt, mondjuk két hónapot a távozásra, akkor helyettem felvesznek valakit nekem meg van időm és "kedvem" másik melót találni.
Úgy éreztem magam, mint a titkárnő az Egészséges erotikában akit senki nem akar megdugni bárhogyan igyekszik... hogy ezt megin velem és nekem és... és ... és.
Kedvenc nővérünk Neisha meg úgy felháborodott, hogy ment a főnökhöz és őt baszta le. A régen igérgetett státusz pedig hirtelen megteremtődött a részemre és a következő hétfőtől már az ápolási terv kordinátoraként és az NHS digital mentoraként találtam magamat. Fizetésemeléssel.
Ha ezt tudom előbb kiverem a hisztit, de sajnos túl türelmes a természetem. Namindegy mosmá...

Két hete már ezzel az új munkakörrel birkózom, workshopokra kell majd mennem, jelentkeztem Level2 diplomára "Az ápolási terv és betegkoordináció tudománya" címmel, majd ezt elvégezve megcsinálom a Team Leader és a Manager kurzust is - a jövőre való tekintettel mert elegem van abból, hogy nálam hülyébb emberek dirigálnak nekem.
 Önerőből és önagyból  két hét alatt megzabáltam a CareDoc system kezelését és már két teljes ápolási tervet feltettem a felhőbe, valamit újabb kettővel félig kész vagyok.  Gyönyörű mondatokat fogalmaztam és rettentően büszke vagyok magamra amúgy (anélkül, hogy nagyképűnek tűnjek - ez nagy dolog). Közben két másik projektben - az ágynyilvántartásban és az online betegfelmérésben is megtettem a szükséges előkészületeket, beregisztráltam az IP címet, elindítottam a konzultációt e-mail-ben és lefixáltuk a tréningeket - mehogy ez vóna az én dógom IS.
Aztán megint kiakadtam, mert az első workshopra - ami egy online felületbe való becsatlakozás lenne, egyelőre csak az ismertetés zajlott tegnapelőtt  - a fönök felkérte az egyik délutános nővért, hogy menjen vele AKI a workshop napjának regglén lemondta és a főnöknek egyedül kellett mennie. Attól kerültem idegállapotba,  hogy ez az ágy managemet website dolog, amit az NHS koordinál és ahol a mi ágyainkat reklámoznák (mert ugye mi magáncég vagyunk és amúgy ez egy fizetős szolgáltatás), hasznunkra válna, és nem mellesleg az én ötletem volt a hatékonyság növelésre...
... és akkor ő kijött az "irodámba" és még volt képe nekem panaszkodni amiatt, hogy egyedül kell mennie...

Két dolog miatt NEM ajánlottam fel, hogy elmegyek vele:
1. Nem én voltam az első gondolata ( pedig eddig is csak rám meg a Neishára számíthatott bármi  volt)
2. Azt akartam hogy menjen egyedül és mikor felébred az előadás végén végérvényesen rájöjjön, hogy nélkülem lófaszt se boldogul SEMMIVEL amihez billentyű meg monitor kell (mondjuk sokszor azzal se amihez nem).

Szóval a következő - már tréninges - dátum a mienk a Neishával (mondjuk a Neishával nem leszek kisegítve nagyon, de legalább nem kell egyedül mennem.)
A főnök próbálta kimosni magát azzal, hogy azért nem minket kért, mert már amúgy is elég van a vállunkon... aHHHaaa ... szerintem csak látta, hogy sértődött képet vágok (még mindig nem tanultam meg színészkedni) és próbálta menteni a helyzetet.
Ma sem értem miért képtelen kiadni a kezéből a gyeplőt és beismerni, hogy nem boldogul, és miért nem képes elkezdeni bízni végre az emberekben.

Ja... szóval ott tartottam, a két teljesen kész ápolási dokumentációból egyet kinyomtattam, csak hogy lássa, nem ördögtől való, és milyen szép rendezett, és az összes adat és életfunkció grafikonba rendezve és van testtérkép, meg a gyógyszernyilvántartás is milyen szép... és hogy van benne személyre szabott sürgősségi ablak meg minden csilli villi cucc...
Erre ma megin plafonra másztam tőle, mikor bejött a kis cetlijével, hogy van néhány dolog amit ki kéne javítani... és bazdmeg a legfontosabb az volt, hogy a pudding- ot cseréljem ki dessert-re................................... hátöcsém nézhetném onnét a dolgot, hogy semmi klinikai meg szakmai dologban nem tudod találni semmi kötekednivalót, csak a nyomorult kajában, de nekem inkább vérzett az agyam attól,  hogy még erre a tökéletesen felépített és kidolgozott, szakmailag összeszedett jó kis programra se tudja azt mondani, hogy bakker ez azért milyenjó...

NAMÁRMOST viszont én halál boldog vagyok, és letojom az egészet mert amúgy napi egyszer látom amikor bejön hozzám ilyen puddingjavításokkal,  amúgy  meg a magam ura vagyok, (mer fogalma sincsen senkinek se, hogy mit csinálok és azt hogyan) használhatom végre az agyamat és végre van a munkámban kihívás és jövőkép. A beletolt energiát így most már meg tudom élni befektetésként és kezd kialakulni valamiféle út előttem. A fizetésemelés amúgy nem sok, de azért számottevő, és innentől már nem adom lejjebb.

Leszarok mindent, főképpen a hívócsengőt és ez a legjobb benne, hazudnék ha nem vallanám be.
A főnök azt is monta, hogy sajnálja, de az előléptetéshez nem tud irodát ajánlani.
Megsúgom, hogy erre semmit se mondtam, hadd higgyen amit akar.
Nekem van a legjobb irodám. Ülök a télikertben, körben a pálmafás kertre néző ablakok, bekapcsolom a rádiót, odateszem a teámat meg a laptopot és tojok én a világra... mit nekem iroda.


NA...
Kedden meg szabadnaposak voltunk a férjjel.
Kérdezte mit akarok, hova menjünk. Nagyon pontos itinert adtam: "Leslattyogunk szépen a kikötőbe, felszállunk a hajóra elmegyünk Brixhambe. Ottan sétálunk egy jó nagyot egy két boltot útba ejtünk még a világítótornyot   pislákolórozsdáskisbástyát is esetleg, (végül addig nem mentünk el) veszel  nekem szénakalapot, aztán eszünk fish and chipset valami kis krimóban, majd pedig fagyizunk és utána elkapjuk az esti csónakot visszafele..." tehát így tettünk...

TESSÉK... de mostaztán kommenteljetek ám!

Holnap délután írok egy hosszút.
Tessék számonkérni... már két hete készülök rá, de fingani is csak futtában volt időm...
Pusz

A 48-as tér

Az első összefüggőnek mondható foszlányok és a későbbi, fontos állomásokon elraktározott emlékek valami furcsa okból e körül a tér körül érnek össze.

Hat évesen kezdődött a történet. 

A 48-as tér a Szent Mór Kollégium és az egyetem épülete által közrefogott kicsike park. Nem számozott tér (olyan is van sok ugye), hanem (mily meglepő) a szabadságharcról kapta a nevét és egy Petőfi szobor áll a közepén ma is. Emellé a tér mellé jártam én iskolába. 

Akkoriból  nagy, árnyas fákra emlékszem, amik alatt jó volt üldögélni a fűben. Sok pad is volt, azok a hagyományos cikornyás-tekeredős vasöntvényes padok, kopott pirosasbarna lécekkel. A sétálórész sárga aprókaviccsal volt felszórva, még ma is megvan az a bosszantó érzés, hogy azon mennyire nem lehetett nyáron közlekedni, mert forró volt, rettentően porzott és belement a papucsomba vagy a szandálomba - amúgy még zárt cipőbe is be tudod pofátlankodni. Esőben felitta a vizet és cuppogott, hidegben meg összeállt és csúszott. Cserébe legalább szép volt. 

A régi távolsági buszmegállóhoz az utat minden nap a parkon át vágtuk le, sokszor megálltunk hogy a sarki presszóban ötven fillérért vett fagyinkat elnyaljuk, vagy, hogy éppen csak lekéssük a buszunkat és a következőig legalább legyen hol rohangálni és rosszalkodni.. a többieknek. Nekem többnyire a padon olvasás jött be. Ma is tudom melyik padon olvastam a Rejtelmes szigetet és melyiken a Szőke ciklont, melyiken a Nyakigláb apó-t és melyiken az Opál Opel Utasai-t vagy a Kaland a panzióban-t, a Szíriusz kapitány sorozatot... 

Én kevesebb baráttal és több könyvvel operáltam. Többnyire az iskolai könyvtár és a park között ingáztam...

Összehányták a gyerekek az összes táskát és iskolaköpenyt egy rakásra, és világgá játszották magunkat mindenféle akkori foglalatossággal amik ma már kissé nevetségesnek tűnnek.

Szinte az összes iskolai ünnepség is ezen a téren lett megtartva, koszorúztunk, verset mondtunk, énekkar, pátosz, igazgató... általában az évnyitó és évzáró is ide jött, szocpolgeneráció lévén az iskolaudvar sokszor kicsinek bizonyult nekünk.

Apám  utolsó éveiben a Szent Mór Kollégiumban dolgozott, ahol amúgy mindenki ismerte és szerette. Apát sokat nem látogattam ott, mert általában éjszakában dolgozott. Emlékszem mennyire fájt neki abban az időben, hogy harminchét év rendes szakmunkás munkaviszony után ötezer forint rokkantnyugdíjat állapítottak meg neki. Muszáj volt egy háromnegyed állást vállalnia és nem is érezte a portás és karbantartó munkát alantasnak, a munka az munka, így legalább sok ideje volt olvasásra. 

Viszont mindkét domestosszagú nagymamám is innen ment nyugdíjba hosszú-hosszú takarítónői karrier után. Nekem borzasztó kényelmes volt, hogy bármikor beugorhattam a parkból oda, mindenki ismert engem is és mindig kaptam Sió levet meg pogácsát, és sok nyálas puszit valamelyik öreglánytól. Emlékszem a kupi (takarítónők így hívták a személyzeti szobájukat) szagára, ahol keveredett a füstölt kolbász, a kenyér, a savanyúság, a szappanillattal, a kikopott, virágos terítő műanyagos bukéjával fűszerként némi doh és az omló vakolat, kis pinceszaggal keverve. Nyáriszünetkor (mikor az egyetemisták sem voltak már augusztus felé) nagytakarításkor - kb 8 éves koromtól - kötelezően választható feladatom volt bemenni segíteni. Annyi előnye volt, hogy addig is felmentést kaptam a kertimunka alól amit meg otthon kellett végezni.

Az idő alatt nekem is hipószagom volt három hétig, fel-le ugrabugráltam, vödröt ürítettem, segítettem ablakot pucolni, szemetet hordani, függönyt le és feladni a magas, hosszú ablakoknál. Eközben  anyai nagyanyám (a másik nem sokkal később nyugdíjba ment) mesélt a jövő nagy orvosairól... - az évi rendes rémtörténeteit, csak miheztartás végett és azért, hogy lerombolja az idolokat. "Mer megin berúgtak mint a disznó és valamelyik mocsok beleszart a zuhanyzóba." vagy "...kislyányom az egy drága szünyeg volt, kibaszták a badellába mer össze volt hányva. Én kimostam és hazajött velem..." "Ezek??? Nékem az nem ember, aki beleszarik a gatyájába és kidobja az ablakon...." 

... és ablakpucoláskor is a teret láttam. Akkor a nyári árnyas teret. 

Aztán iskolakezdésre a faleveleken ropogtattam át rajta. Ma is látom a  rakottszoknyás, fehér térdzoknis, szandálos kislányt kevés baráttal aki akkor voltam.  Addigra már rég felépült az új buszpályaudvar, nem is arra kellet volna mennem. Csak szerettem ott üldögélni a könyveimmel meg a szendvicsemmel, meg tudtam hogy a mama félháromkor végez, addigra már a koli bejáratnál vártam  kavicsokat rugdosva és együtt mentünk haza. Útközben reménykedtem, hogy beugrunk a vásárcsarnokba és leugrik nekem némi házinápolyi, vagy ha nem, hát úgy is jó, a mamának feneketlen és nehéz táskája volt, mindig akadt benne valami friss kifli meg párizsi. 

Felnövekedve, a térre még mindig sokat jártam. Addigra csak a könyvek változtak. Meghalsz tengerész, Szakasz, Galaxis Utikalauz. Randik, szerelmek, csókok helyszíne  lett az mindenkinek. Az egyetem közelsége miatt (valamint két középiskola és gimnázium is volt a környéken), mindig rengeteg fiatal üldögélt, heverészett szanaszét. Biztos vagyok benne, hogy intim együttlétekre is alkalmat adott a bokros aljnövényzet. Hányszor hallottam "holnap is itt a téren hatkor... "  Az én kicsi általános iskolámat addigra bezárták, a hetvenedik évét már nem érte meg. 

Mire elkezdtem a nővérszakot már kevesebbszer jártam arra, de a kevesebb alkalom is heti legalább egy látogatás volt mamához. Csak úgy. Megszokásból.

Tizenkilenc múltam, mikor egy őszi nap apám elment dolgozni és többet nem jött haza. A téren a szobor mellett egy padon próbált levegőhöz jutni, aztán a mama gazember orvostanhallgatói próbálták megmenteni, de hiába.

Én azóta nem voltam arra. A koleszban sem pedig a mama még ott dolgozott több mint öt évet ezután, de én sose többet nem mentem oda.

Ez az én módszerem. Befedni, eltakarni, kiírni, eltenni. Mintha egy időre nem létezne.

Gondolom egyszer majd megint le kéne ülni oda egy padra a 48-as térre... de majd csak nagyon, nagyon sokára.