Tiszteletben tartom a hülyéket és a döntéseiket általában.
Ma viszont jól felhúztam magam az egyik kollégám - nevezzük Kate-nek - miatt.
Ő egy nagyon jó és szorgalmas munkaerő, kicsit talán túl merev, de a legnagyobb problémám mindig az volt vele, hogy bár a saját szemszögéből dolgozik mégis a maga ellensége. Plusz probléma, hogy mártír alkat és nem hiszem, hogy teljesen tudatosan, de imádja a problémákat felnagyítani és ezzel még inkább indokot szerezni a panaszkodásra. Ott is következetes marad, ahol totális kudarcra van ítélve és akkor is foggal körömmel ragaszkodik a tervhez, ha azzal ő is rosszul jár. Sebaj, aztán megint tud jajgatni rajta.
Lizzy (természetesen mindenkinek más nevet adok itt) problémás gondozottunk.
Nemegyszer nálam is rálépett már a hisztigombra, de ezt sosem érzékeltettem vele. Amikor "beindul" - egyre gyakrabban esik meg - rátenyerel a hívócsengőre és f.szságokkal traktálja a jónépet.
Ma a két bojlerünk közül az egyik bekrepált. Némelyik szobában volt melegvíz, máshol meg nem. A főnök kihívta a szerelőket, mi pedig abszolváltuk a problémát addig is, hogy a melegvízzel rendelkező szobákból vittük a vizet a többibe. Az alsó szinten csak a Joan és a Lizzy szobájából tudtuk megoldani.
Joan rongymacskával megbeszéltem, hogy ma egy másik szobában kezdek, fél óra múlva jövök, de addig is a vizet hordjuk ide-oda, szóval bocsi a zavarásért. Így is vagy négyszer csengetett, ilyen-olyan indokkal. Kissé fárasztó volt már, de valahogy ráéreztem, nem az a baja, amiket kitalált.
Kérdeztem is tőle...Joanie, most őszintén, mi a túró van? Kiderült, hogy beképzelte magának, hogy neki nem fog melegvíz jutni, mert mindenki odajár és elhordja. Jót mosolyogtam magamban, de megnyugtattam, hogy a bojler hatalmas és a kazánok folyamatosan biztosítják az utánpótlást, ez csak átmeneti probléma ne aggódjon.
Lizzy is hatszázszor csengetett ugyanezen okból. Két alkalommal én is hátramentem, pedig nem az én körzetem volt. Mondja nekem, hogy csak értesíteni szeretne, hogy ide járnak melegvízért a többiek és hogy tudom e, mikor jönnek a szerelők?
Lizzy minden apróbb dolgot megragad amiről beszélni lehet, vannak állandó témái is: gyógyszerek, gyógyszerelés időpontja, fizioterapeuta-pap-fogorvos triumvirátus érkezése, klotyóra járás minden órában. Az elmúlt hónapban diagnosztizáltak demenciát is nála, ez sok dolgot megmagyarázott.
Néhány kollega, köztük Kate egyszerűen nem képes megérteni, hogy nem fog tudni szignifikáns változást elérni pl. Lizzynél. Semmilyen következetességgel, semmiféle leckéztetéssel.
Ők nem gyerekek, csak néha olyanok. A gyerekek rugalmasak, fejlődésre, tanulásra képesek, mentálisan előre mutatnak, pozitív előjelű változónak kell őket tekinteni.
Időskorában az ember rugalmatlan lesz, változásra, változtatásra képtelen, kissé merev. Bogarak, szokások rabjai és ha emellé még betegségek pláne meg demencia társul, akkor mindeképp muszáj, hogy a külvilág alkalmazkodjon, főként ha ezért fizetik.
Ma több okból is eltörött a léc nálam, pedig ez nem jellemző. Először is mert Joanie a megszokott napirendjét szerette volna tartani, erre Kate azt mondta neki, hogy most ezt meg azt nem lehet, mert a training miatt nem érünk rá. Mi meg bementünk egy másik kollégámmal és megcsináltuk amit kért.
Egyrészt, mert mit ugat bele, hogy a saját szekciómban mire van időm és mire nem? Másodszor mert ha nem csináljuk azokat a dolgokat meg amikre szükség van, csak felizgatjuk és összekeveredik a napja, aztán folyton a csengőn fog lógni, tehát magunkkal cseszünk ki.
Harmadrészt és ez a legfontosabb, mert szeretem az öreglyányt és azt szeretem ha minden úgy van, ahogy ő akarja.
Emiatt még szót se szóltam volna, tojok az egészre.
A training vége viszont átcsapott kollektív elégedetlenkedésbe melyet Kate és udvarhölgyei generáltak.
A téma Lizzy "kibírhatatlan" csengetései voltak, meg, hogy szándékosan csinálja. Szóbajött Joan is, meg, hogy nem tartják jó ötletnek, hogy egyesek (ezt magamra vettem) minden kívánságát teljesítik, mert túlságosan hozzászokik.
Na erre ment fel bennem a pumpa, de a férjem által hidegvérnek titulált higgadt hangnemben feltettem néhány kérdést, majd monologizáltam, kínosan ügyelve arra, hogy minél helyesebb angolsággal beszéljek, mert még mindig ettől érzem kevesebbnek magam időnként.
Csomó eldöntendő mondat. Mindenkinek.
Tegye fel a kezét, akinek volt/van jó párkapcsolata, házassága.
Tegye fel a kezét akinek a férje/felesége/társa a legjobb barátja.
Tegye fel a kezét, akinek van olyan ember/emberek az életében, akivel ha tévéznek együtt és egy szót se szólnak, akkor is tudják mit gondol a másik a filmről.
Tegye fel a kezét, aki ha akar elmegy nyaralni, kocsmázni, vagy csak elverni egy csomó pénzt egy kaszinóban.
Tegye fel a kezét, akinek vannak barátai.
Lizzy már nem tehetné fel a kezét.
Lizzy és a férje 67 évig voltak házasok. Nagyon jó ember volt, legalábbis ő így emlegeti. Mikor megtudták nem születhet gyerekük, örökbefogadni pedig nem akartak, kettecskén éldegéltek. Lizzy gyógyszerész volt. Néha nyaraltak a barátokkal, de jól megvoltak ketten is, Lizzy mindig úgy említi a férjét "he was my best mate" . Amikor megöregedtek, eladták a házukat és bevonultak egy idősotthonba. Néhány boldog év még itt is jutott.
Amikor a férj meghalt és az asszony kissé már több ellátást igényelt, akkor került hozzánk.
A barátok, ismerősök nagyrésze eltűnt. Meghaltak, betegek, öregek. A legjobb "haverja" elment, ő pedig elveszítette a mobilitását, hirtelen másokra van szorulva, még akkor is, ha csak a mosdóba akar kikocogni a járókerettel. Az idősotthonban is még sok ember vette körül, esténként kártyapartik, beszélgetések mittudomén. Mindig értelmes, művelt nő volt, most meg még azt is kis piros naplóba kell írnia, mikor jön a pap legközelebb.
Mi kettőkor hazamegyünk. Fél óráig puffogunk az ordenárészar napunkon, aztán beülünk a Kents pubba, vagy elmegyünk cream tea-t enni, esetleg grillezünk az udvarban.
Gondoljatok bele. Lizzy ezt elveszítette. Mindent és majdnem mindenkit. Nincsen rendelkezési joga sem önmaga sem pedig a napirendje felett. Azt eszi amit viszünk neki, akkor lát embert, vagy történik valami ha mi bemegyünk hozzá, meg ha elmegy az egyik bojler.
A probléma ami miatt csenget, az igazából az, hogy mérhetetlenül egyedül van.
Nem akartam hatásvadász lenni, de nagyon drámaira sikerültem.
Rajtam kívül még hárman pityeregtek, néhányan a cipőjük orrát nézték, a végére jól felhúztam magam és a higgadt hangnem sem ment tovább.
A főnök meg utána odajött hozzám és megköszönte, pedig semmit se csináltam.
Csak elszállt az agyam...
...meg szereztem pár ellenséget.
