Mindig akkor jön valami jó, mikor már hullafoltok jelentkeznek rajtam.
Az elmúlt pár hétben ááhhhh...hagyjuk, viszont a beosztást végző kollégám elszámolt valamit (én meg lusta vagyok fejben tartani) és talált még három nap szabit nekem. A maradék egy hetemet már előjegyeztem március végére, úgy gondoltuk ennyi. (Itt a szabiváltás áprilisban van, szóval akkor nullázódik és ki kell venni a maradékot, mert nem fizetik ki.)
Múlt hét végén néztem a beosztást, erre a hétre a vasárnap és hétfő volt összesen beírva munkanapnak. Öt egész napot itthon voltam (három szabadnapom és két szabi). Ma üziben kérdeztem a Lisát, miújság a jövő hétre? Vasárnap kezdem a hetet a szokásos délutánnal, és ha nagyon elfáradnék sem kell aggódnom, mert hétfőn és kedden megint szabadnapom van. A legjobb az egészben, hogy van még további egy nap plusz, ami szintén be fogja aranyozni az egyik hetemet.
Szar nekem mi?
Így a gyerekek meg a férj nélkül egész más ám itthon lenni, mint a Karácsony előtti konyhaműszakban.
A héten kiolvastam KÉT könyvet, egy további még folyamatban (az angolnyelvű), de asszem nekiesek egy újabbnak a hétvégén csak mert van egy a polcon, amire a nyálamat csorgatom másfél éve, és tudom, hogy ha elolvasom, kb. két újabb évet kell várni a következőre.
Elolvastam továbbá vagy hat fotómagazint, az összes maradék magyar rejtvényemet megfejtettem. Kitakarítottam, felszámoltam a szennyest, minden nap finomakat főztem, kipörgettem a Plants VS Zombies 2-t. A nővér adminisztációs útmutató rém unalmas, de belefogtam abba is.
A bőröm mint a babapopsi, a körmeim rendben, a hajam tartós még Taft nélkül is.
Voltak ilyen varrással kapcsolatos hirtelen ötleteim is, de arra már nem találtam időt. A karácsonyra kapott Canon fénycsapdát sem sikerült még kipróbálnom, mert ahányszor nekiindultam vagy szélvihar, vagy eső kerekedett, sokszor a kettő együtt. Rémesen szeles ez a tél. Megvárom a masinával a tavaszt.
A hangulatom néha ugyanolyan borongós mint az időjárás, ezen az sem segít, hogy az orchideáim újra kezdték a virágzást az ablakban. Ők már tudják, nincsen egy hónap se a télből, itt február közepére már elég rendes idő szokott lenni, krókusz- és hóvirágszőnyeggel.
Ilyenkor ismételgetem magamnak: van idő, minden megvár, fiatal vagy, mitaggódsz, bakker fényévekkel előrébb vagyunk mindennel már így is.
Igaz. Néha még elkap ez a haragszom érzés, de egyre ritkábban.
Jah... és ez második bejegyzésem a héten.
Ti meg rám se pipáltok.;)
A számlálóm mindjárt eléri a százezret. Az sok vagy kevés nyolc év alatt? Mennyi ebből a spam? Vagy nincsen olyan? (Najó nézzük négy évre, előtte a kutya se járt erre.)
Hányan vagytok itt egyáltalán?
32 voltam akkor.
A nyáron meg 40 leszek. Bakker. Leragadtam 23-nál.
Inkább a családnak okoz problémát az éveim száma, mert egyre több idő kell nekem a fürdőszobában.
Hamarabb büdösödöm (főleg a melós napokon), a szőr sem korlátozódik többé meghatározott helyekre, legyőzvén a határvonalakat egyre olyan helyeken bukkan fel, hogy minden hónapra jut az új felfedezés izgalmából. Az élet kárpótol, ugyanis szarkalábakról és ráncokról nem számolhatok be, ez kétségtelen.
Mondhatni, az évek száma több dologgal is egyenesen arányos, esetemben olfokkal és szőrszálakkal.
Amúgy meg, kövezzen meg bárki érte, tetszik ez a szám nekem.
40
Talán mert jobban érzem magam, mint amikor harminc voltam.
Puszpá
(Az nagyon Margaretes lenne még ebben a korban, ha megtanulnék horgolni? Teljesen odáig vagyok a granny square -es takarókért, de iszonyú drágák. Már hallom a férjemet ahogy mondja nekem: "Hülye sváb!" :) )
