...hogy tizenhat évesen nem kellesz a szüleidnek. Egyik iszik, másik bipoláris személyiségzavarral küzd.
Elköltözöl, kapsz egy gyámot, befejezed a nővérsulit, saját lábadra állsz. Már akkor megtanulsz küzdeni. Elhatározod, hogy sose adod fel.
Ekkor elgázolsz egy embert, aki azon az osztályon hal bele a sérüléseibe, ahol dolgozol. Hiába vagy vétlen, úgy érzed feldolgozhatatlan. Éjjelente vizesen ébredsz, újra és újra elütöd, minden alkalommal elkerülni próbálod, de nem megy. Elmész egy terapeutához a barátok is segítenek, lassan útra kerülsz megint.
Rendbehozod a dolgokat, az élet rendbeszedi magát körülötted, megismersz valakit. Valakit, akivel közösek a célok, akivel fél szavakból, egy összenézésből megértitek egymást, aki segít felejteni és újrakezdeni. Nagy családot szeretnétek sok-sok gyerekkel. Dolgoztok, összeházasodtok, hitelből nagy házat vesztek.
Aztán az első halva születik, a második már odáig sem jut el. Végre a harmadikkal kinéz, hogy család lesztek mégis, bár a hét hónap a kórházban nagyon megvisel. Mégis megéri küzdeni érte, megérte küzdeni. Fiú. Egészséges...de te nem vagy jól, atoniás vérzés miatti shock azt mondják. Műtő, altatás azonnal. Fel sem fogod.
Ébredve ott a fiad, a szerelmed fogja a kezed. A könnyektől nem látod az orvost, de hallod amit mond. Nem lehet több. Ezt az egyet kaptad, ez marad, nem lesz testvére, igazi nem.
Nem adod fel.
Kis idő után elindítjátok az örökbefogadást, felkerültök a listára.
Időközben apád meghal, anyád Parkinsonos lesz, kénytelen vagy gondoskodni róla, te vagy az egyetlen rokona...
Kislány, kaptok egy kislányt. Hét hónapos, lemondtak róla. Madarat lehet fogatni veled, veletek.
Pedig anyád próbálkozik magához keseríteni az életed.
Soha.
A fiadhoz hívnak az iskolába mert rosszul lett. Elsőre azt gondolják cukor. Másodikra, hogy pajzsmirigy.
Hamar kiderül, egyik sem. A leukémia gyorsan dolgozik. A hetedik szülinapjára hiába volt a torta rendelve, enni már nem evett belőle. Ekkor közel vagy, hogy feladd...
Leiratkoztok a listáról, egyikőtök sem akar egyelőre még több gyereket ebben a helyzetben.
Két hónap múlva anyád is meghal. Legalább ő nem húz lefelé tovább.
Újra tapra. Muszáj talpra.
Az adoptált lányoddal egyre több a probléma ahogy növekszik. Viselkedészavaros, dührohamai vannak. Tizenévesen már odáig fajul, hogy nemegyszer haza sem jön, majd nem sokkal ezután egy idősebb férfival kerül meglehetősen abuzív kapcsolatba.
A szociális munkások és a rendőrök egymásnak adják a kilincset a nagy, üres házban. A gyerek végül egy intézetben köt ki, nem akar többé hazamenni.
A nővérregisztrációdat elveszíted mert képtelen vagy a tréningeket teljesíteni az idegösszeomlásod miatt. A munkád is rámegy. A férjed még tartja benned a lelket, de egyre kevesebbet beszélgettek. Néha belefeledkeztek egymás szomorú tekintetébe, aztán főzöd tovább az ebédet, nincsen mit mondani...talán csak, hogy nem adod fel. Egyre kevésbé hiszed.
A két gyerek helyett két kutya fogal le. A férjed vette őket Karácsonyra.
A háztól is meg kéne válni, de már képtelen vagy rá. Takarítani is képtelen vagy, elég nagy már a rendetlenség a piszok...
Kicsit kijössz a fényre megint. Szerzel munkát, nem olyan kvalifikált mint ami addig volt, de megteszi.
Jó emberek vesznek körül...emberek vesznek körül. Újra érzed, hogy szükség van rád.
Szerdán szabadnapod kértél. A férjeddel mész a kórházba a teszteredményért.
Nagyon magas a PSA szintje. Prosztatarák, középstádium.
Már nem omlasz össze.
Elfogytak a könnyeid.
Csak ő maradt és ez a te életed.
Nem adod fel...
Van sok ember a világban, akinek annyi kijut, amennyi másoknak három élet alatt sem.
Összesodort vele az élet erre a munkahelyre, három év alatt ennyi jött össze róla a fejemben lehet, hogy ez nem is minden, mert nem az a panaszkodós tipus....
Sokan azt mondják: lóg egy deszkája. Ennyi után csak azon csodálkozom, hogy még nem kötötte fel magát arra a deszkára.
De komolyan. A szivem sajdul bele, milyen szomorú és nehéz élete van.
