2016. november 15., kedd

Szössz

....Magyarba gabalyodók 

Pakolunk, bútort tolunk. Tami segít.
Kicsit nem látja mit kéne arrébb tenni, hogy beférjen a kanapé a sarokba. Indulatosan szólok már:
"Bakker vedd már ki onnan azt a nagy zacskót! Navégre... Azt a másikat is. Meg azt a dobozt is... nem látod, tele van az is..."
Mire ő: "Jóvanmááá, basszus anya, úgy kell neked, hogy nem férsz el sose... minek veszel ennyi gombolyt?"
---

Olivia: "Szerén szálján tűnt el..."
----

Tami:
" ... és olvastam, hogy azért lettek betegek, mert a fehér amire festették magukat tele volt mercury-val, és attól meg-toxic-osodtak, utána meg csodálkoztak, hogy egymás után beharapták a füvet."
----




2016. november 9., szerda

Szóval... Biff Tannen lett az Egybesült Elnök.
Szép jövő előtt állunk.
Nem tudom, nem értek a politikához, de jobb lett volna egy okos hülye mint egy hülye aki okosnak hiszi magát.
Ha ezek után HoneyG megnyeri az X-faktort (amit idén bojkottáltam) akkor állítsátok meg a földet ki akarok szállni...

Viccet félretéve nagyon szurkolok, hogy azoknak akik most örülnek, igazuk legyen.
Nagyon. Sose szerettem volna még ennyire, hogy tévedjek inkább.

2016. november 8., kedd

Rozamama bölcsességei



Van oka annak, hogy megfőzöm, kimosom, összehajtom, kitakarítom, elpakolom, feldíszítem. 
Annak, amit tettem vagy nem tettem az elmúlt években. 
Annak, hogy összeszedem a zoknit, a pólót, az almaszárat, fütisztitó pálcikát, a morzsát, a szemetet, csomagolópapírt. Hogy visszateszem a helyére az ollót, a ragasztót, a tűzőgépet, könyvet, távirányítót, telefont.
Elrakom a cipődet, felakasztom a kabátodat. Ez az oka, hogy ott találod másnap reggel a helyén.
Van oka annak, hogy megkérdezem milyen napod volt, hogy elédrakom a kaját, ha látom, hogy fáradt vagy, hogy ráddobok egy plédet, ha elalszol a tévé előtt. Megkérdezem mikor jössz haza, megmondom mikor jövök haza. 
Szólok, hogy óvatosan vezess. Hozom a gyógyszert, teát, orrcseppet ha beteg vagy.
A kedvencedet főzöm, hogy jókedved legyen, veszek a boltban a csokidból, hétvégére kimosom a dartvéderes pólódat, mert biztos azt akarod felvenni. 
A kezdezektől megfőzöm a reggeli kávédat, teádat, összerakom a sajttáladat, vágom a hajadat, varrom a nadrágodat.
Van oka, hogy reggelre elfelejtem tegnap miért haragudtam, hogy próbállak nem megsérteni, nem megbántani, nem panaszkodni túl sokat. Meghallgatom a mérgedet, a problémáidat. 

Az ok, hogy szeretlek. 
Remélem, hogy te is ezért teszed amit teszel. Értem, értünk.



Konklúzió tehát bölcsességes formában:

"Azon a napon amikor arra ébredek, hogy egy férfi büdös zokniját kötelességből mosom - kisétálok az ajtón."

2016. november 6., vasárnap

Élmény velem kirándulni

A mindenféle háztartási berendezések üzembehelyezése, és a bútorszerelés-építés mellett még egy dolog van ami időnként veszekedésbe torkollik és ez a hova menjünk, avagy menjünk e valahova kérdése. Előbbi kettőtől a férj kap hisztirohamot, az utóbbitól hősiesen bevallom: én.
Ha mondjuk elindulunk autóval Magyarországra, mindig én vagyok a leghiggadtabb egész úton, nagyon jól kezelem a fáradtságot, a stresszt, az egyhangúságot, mert olyankor tudom hova megyünk, meddig tart, tudom kb. mire számíthatok...

Viszont megőrülök attól, hogy ha hosszú huzavonák után végre megegyezünk (azt is nagynehezen) hogy hova fogunk menni, mit fogunk csinálni és már a kocsiban ülve tíz perc után elhangzik a "ne nézzük meg ezt inkább?" "ne menjünk inkább erre?" álljunk meg itt és itt" stb mondatok. 
Elhatároztam egyszer, hogy soha többet ne kérdezze meg a férj, amikor étterembe akar vinni, hogy mit ennék, vagy hova mennék, mert amit én mondok az úgyse jó. Mondom kínait, elindulunk, félúton megkérdi, nem ennék e inkább steak-et? Mondom nem kösz... Erre megkérdi: indiai? Mondom, minek kérdezted meg ha most meg a város összes éttermét felajánlod kivéve a kínait?
Néha komolyan gondolom, hogy sportot űz ebből.

Szóval megegyeztünk, bár én fenntartásokkal fogadtam, hogy "egy óra alatt ottvagyunk" , de ez inkább a férj időérzékének köszönhető, merthogy olyan neki nincsen de gondoltam, sebaj szabadnaposak vagyunk fél óra, egy óra, kettő mindegy... Nem akartam viszont ilyen gyönyörű napon órákat a kocsiban ülni.
Megnéztem a térképen a neten, hogy ha a nemzeti parkon át megyünk, akkor útközben is akad látnivaló, így a kocsiban eltöltött idő sem megy kárba.

Viszont a GPS nem arra vitt minket, hogy ez a férj hibája volt-e vagy a műszeré eltekitettem ennek vizsgálatától. Szóval bámulhattam a négysávos betonutat. 
Egy idő után úgy éreztem magam mint a Matt Damon csak engem nem a Marsról kellett kimenteni hanem az autópályáról amely a nyolcvanas években ragadt. A férjnek ugyanaz a repertoárja szól a kocsiban húsz éve. Már néhányszor mondtam neki, hogy vége van a nyolcvanas éveknek, és nem is volt annyira jó se zeneileg se divatirányzatokban (pláne Magyarországon), hogy túlzottan hiányozna... 
Amikor felfelé néztem dalt váltott, de akkor meg úgy éreztem bár ne néztem volna sehova.
Éreztem, hogy egyre feszültebb vagyok az autópályától és a nyolcvanas évektől.
Bali hősiesen próbálta kezelni a helyzetet - meg a hisztimet - azt hazudta, hogy Tavistock -nál vagyunk, közbe még a plymouth-i elkerülőn jártunk, illetve álltunk a dugóban és a zenét is kikapcsolta helyette átváltott rádióra... 
Szenvedéseimre a pontot egyik gyermekem tette fel, próbált érdekes témát felhozni érezvén a feszültséget (de ő az a tipus aki kissé másképpen lát a dolgokhoz)  és felhozta az amcsi választásos témát: 
"Ti kire szavaznátok? Én biztos nem arra a Trump-ra.... Nem hisz a climate change - ben. Ez tök hülye.... Nem is értem, pedig mindenhol sok bizonyíték van rá. A David is megmondta. Ühh erről jut eszembe most volt egy tök érdekes film a lájhárok(!)ról, és benne mondta a David, hogy toxic a levél amit esznek és rohadt lassú az digestjük meg az metabolismjuk és attól olyan lassúak meg alszanak folyton. Ja, szal az a Trump egy asshole."

Próbáltam tantrát mormolni - vízeséshezmegyünk, erdőbemegyünk - melegtea a teaházban - jólesz a sétaatermészetlágyöléééén stb. Egy ideig hatott. 
Mielőtt végleg hisztirohamot kaptam volna odaértünk. 
Az interneten egy szó nem esett arról, hogy a vízesés nem völgyben van, hanem konkrétan szakadékban, ahova egy szerpentines lépcsősoron háromnegyed óra az út, vagy egy kevésbé meredek, de annál hosszabb gyalogút. Gondoltuk lefelé a rövidebb meredekebb lépcsősort választjuk, visszafelé meg jövünk majd hosszú lankán. Úgy is tettünk, de így is basszus jó kis túra volt.
Lent a még White Lady vízesésnél is jobban megcsodáltuk a norvég turistákat akik törökülésben fapikuláztak a vízesés alatt - komolyan itt engem még mindig érnek meglepetések - aztán szelfiztünk és elindultunk visszafelé.

Felfelé már még a bőrömön keresztül is lélegezni próbáltam és félúton azt gondoltam inkább én itt is maradok, eljátszom hogy kiment a bokám küldjék értem a hegyidoktort, amikor elszáguldott mellettem két nyolcvanas nyugdíjas bakancsban, szóval inkább összeszedtem magam és vicsorgásra sikerült mosollyal köszöntem vissza. 
A gyerekek azt hazudták, hogy ez már a 15-ös jelzés a gyalogúton és már csak kettő van vissza pedig az még csak a 13-as volt, de értékeltem, hogy próbálnak energiát önteni belém. Azért én megint hisztiközelbe kerültem, mikor felváltva mondogatták, mindjárfelérünk, nézmáottakapu....

A szakadék tetején a teaházban már azon gondolkoztam, időszerű megvenni mostmár azt a kondibérletet, mert ez nem mehet így tovább, hogy én lassan banyatankot meg mamuszt veszek, a vén angol szatyrok meg motorostúrára meg falmászni járnak.

Hazafelé a navigációs tekknikát megjavítva már a parkon keresztül jöttünk, Tavistockban megálltunk a piacon ahol édességet és sajtot zsákmányoltunk, majd a vidékben találkoztunk barátságos lovacskákkal is és odaadtuk nekik a magokat amiket az új zöldség-gyümölcs turmixolónkhoz (NutriBullet) vettünk az egészséges élet jegyében...



Telefonos vidi nektek






2016. október 28., péntek

Amúgy meg...


Karácsonyra készülődök. Holnap mennek az ebayre.





Angliáról mesélek

Angliában az tetszik a legjobban, hogy nem számít, hogy nézel ki, mit csinálsz.
Vagyis számít, de nem annyira maximalistán mint nálunk.
Mindegy milyen ruhát hordasz, milyen színű a hajad, kövér, vagy sovány vagy, senkit nem érdekel a nagy orrod (annál is inkább mivel az angol orrokról lehetne külön egy értekezést írni).
Jah, hát a tüke angol emberek sem álltak sorba sokáig a szépségosztogatásnál, mondhatni nem jön szembe minden nap egy Mr. Beckham, és ha visszanézünk kicsit mondjuk történetileg a legtöbben nem szépségükről híresek. 
Van egy fajta angol szépség nőideál, de nekem az is túl halszemű és túl porcelános.

Visszakanyarodva - abszolút fókuszban egy vagy két adottság van. Az ami megfog egy emberben ha párkapcsolatról van szó. Azért nem a barátságról beszélek, mert a barátait az ember nem szűri olyan szigorúan, azt hihetnénk az embert a barátairól kevésbé ítélik meg, pedig ez mennyire nem így van... namindegy erről majd legközelebb egyszer.
 
Pl. Van egy srác akinek tetszik egy lány. Mondjuk belső jegyek alapján -vagy mert értelmes, vagy mert vagány a személyisége, vagy külső jegyek alapján - gyönyörű a haja, szeme, vagy vagányan öltözik jó a stílusa.
Közelebb kerülnek, megbarátoznak, összejönnek. 
Lehet, hogy annak a lánynak vastag a combja, nagy a segge, csapott a válla. Röfögve röhög, vagy hangosan eszik. Ezek járulékos dolgok és úgy is kezelik. 
De soha nem az határozza meg, hogy együtt maradnak vagy sem, hogy másoknak mi a véleménye, vagy hogy beleillik e, vagy közelít e az adott személy egy idealizált képnez.
Szóval nagyon ritka az, hogy tetszik egy lány-fiú, de nem randizok vele, mert magasabb, kövérebb, hangosabb, tájszólása van, mittudomén mi  és mit fognak szólni anyámék, haverok, munkatársaim stb.
Az angol emberek, fiatalok csak úgy belevágnak kapcsolatokba és ahogy esik úgy puffan. Megadják egymásnak a lehetőséget. Nem mert rá vannak kényszerülve, hanem mert egyszerűen nem foglalkoznak azzal hogy ha te kedves vagy és aranyos és szeretnivaló, hogy vastag a bokád és bakancsot hordasz, vagy imádod a virágos kabátokat.

Ettől a hozzáállástól van az, hogy a mi begyöpösödött középeurópai szemünk olyan párokat lát, hogy el sem hiszi. Pedig ez a normális. 

A párkapcsolatokon kívül pedig tökre természetes, hogy ha ömlik az eső és nincsen esernyőm simán felhúzok egy sainsburys vagy tescos szatyrot a fejemre  és hazajövök az utcán úgy ahogy azt otthon is megtettem, csak itt nem röhög ki senki, sőt oda se bagóznak rá. 
Ahogyan a sarki boltban a köntösben lévő úrra sem aki lejött az újságért. 
Ahogyan az autópálya pihenőben a lakókocsiból kiszálló pizsamás családra akik kedélyesen beülnek a mekibe reggelizni.
Tökre mindenki magánügye, hogy miért megy lassabban az úton, mert elképzelik, hogy nem azért, hogy a többieket idegesítse, hanem lehet rossz az autója, lehet hogy nem idevalósi, eltévedt, beteg van a kocsijában, ezer ok ami indokolja és attól hogy öklöt rázunk rá, meg elküldjük a kurvaanyjába nem javul meg a mittudomén karburátorkapcsolócsöve ....
Tökre természetes, ha a gyereked mondjuk bőg a buszon, senki nem kezd el sóhajtozni meg csúnyán nézni, olyan gondolatokat közvetítve feléd, hogy minek mozdultál ki egyáltalán otthonról és hogy képzeled, hogy ötven ember fogja hallgatni a ráncos kölyköd nyivákolását. Vagy ha a kettő - ötéves gyereked kiabál meg szaladgál a buszmegállóban, tengerparton - ne adj isten a parkban, senki sem szór be gyilkos pillantásokkal és átkozza el azt a napot amikor a férjeddel éppen azon a napon adtátok össze az összeadandót.

Nem kell, hogy bűntudatod legyen, ha az étteremben véletlenül kiborul a bor az asztalra, vagy ha rossz helyen álltál meg a kocsiddal. Nem kell szarul érezni magad, ha nem boldogulsz egy nagy csomaggal utcán, postán, áruházban. 

Szóval ja. Nagyanyám mondogatta: "Mindenkinek megvan a dóga, nekem a saját dóga, másnak meg a más dóga." és ez itt elég jól elválasztódik egymástól.


2016. október 21., péntek

Szössz

Teljesen kimaradunk otthonról...
Mindenből, legyen az bulvár, tévé, zene. Azok után, hogy véletlen megnéztük a youtube-on miez a Wellhello meg Halott pénz, ez inkább hozadék mint deficit. Mondjuk értetlenül, de jót kacarásztunk.

Apa aszonta:

"Hejjj bazzeg, nyekenyóka forradalom van otthon, mi meg kimaradtunk ebből... is..."


Szottyos nosztalgia

    Egy langyos, szőlőlugassal és muskátlival ölelt verandán, viaszkosvászon terítőhöz ragadva adom a híreket. Van itten kopott zománcos teá...