Hetfon Plymouthban jartunk a ferjemmel, az en biztositasi szamom (IN NI number {koszonom a lektoralast, probalom ugy megjegyezni, hogy NINI number!}) ugyintezese miatt kellet interjura mennem a munkaugyi kozpontba. Hosszas latolgatas utan (foleg kenyelmi szempontok miatt) ugy dontottunk autoval megyunk nem vonattal. Ugyan kicsiket tobbe volt igy, de legalabb nem kellett a varosban gyalogosan keresgelni, hala a muholdaknak.
Amikor elindultunk nem szamitottam arra a meseszep gyornyorusegre amit lattunk ut kozben. Amikor Angliaba erkeztunk, csak a sotetseget lattam, szo szerint ertve, mert ejjel 11 utan szallt le a gepunk.

Ahogy elhagytuk szeretett varosunkat es kiertunk a devoni videkre, mintha Robin Hood vilagaba csoppentem volna. A dimbes-dombok vilagoszoldek, sotetzoldek es vorosek voltak, a savokat, kockakat sovenykerites vagy regi kokerites valaszotta el egymastol. Az ut ket oldalan szinten soveny, szepen nyirva, nehol embermagassagu, mashol meg magasabb, mint egy zold fal. Nehol arnyekos erdoalaguton, nehol nyilt mezokon vezetett az ut.  Hatalmas tolgyfak mindenhol, osregi kohidak, viaduktok, a mezokon barna, feher, tarka tehenek, lovak, meg feketefeju feher birkak pamacsai, mintha odaszorta volna oket valaki, es mindez csak disznek lenne ott, azert hogy teljes legyen a kep. Rendesen meg is kellett allnunk egyszer, mert az uton birkak mentek at. Az ut mellett, szanaszet szep rendben tartott tanyak (cottage-ok), olyanok, ahova barmikor bekoltoznek, es meg tehenet is fejnek, szenat hordanek a kedveert. Ennek a terepasztalnak a latvanya lelegzetelallito volt, meglegyintett a regi idok szaga, amit ugy szerettem mindig. Sohasem gondoltam, hogy Anglia ennyire gyonyoru orszag.

A ferjemnek meg mar tele volt velem a hocipoje, hogy egesz vegig azon sirankoztam, hogy tonkrement a fenykepezogepem harom hete, es mindebbol semmit sem tudok hazavinni plane meg megmutatni az otthoniaknak. "Az isten aldjon meg itt fogunk elni, majd lefenykepezheted meg ezerszer." Jovan jovan, persze, de azonnal vittem volna az egeszet magammal, hogy itthon nezegethessem tovabb.

Plymouth varosa nem nyugozott le minket, de nem tehet rola. Szinte az osszes epulete meg haboru alatt teljesen elpusztult, porig bombaztak a nemetek a tengeri katonai tamaszpontja miatt, egy ket regi templomon es hazon kivul meg a szep parkokat leszamitva az egesz egy betonrengeteg. Jellemzoen a haboru utani epiteszet enyhen szolva kiforratlansagara, meg talan az akkori penzhianyra is, a hazak kockak, szurkek, egyszeruek.
Nyoma sincsen a Torbay odon hangulatanak.
A visszafele vezeto utat viszont mar alig vartam, es a ferjem megint kiakadt, hogy otszor raszoltam lassabban erjunk haza.