Na, de gondoltam én, ha már magunk mögött hagytuk kisebb-nagyobb szerencsétlenségeinket, a zoknimanót, és a fekete lyukat is, bepróbálkozom újra, hátha ez a növenyátok is elmúlt rólam.
Palántáztunk hát, magot vetettünk, gazoltunk, metszettünk. Gondoltam én, hogy nem lesz azonnal varázskert magazinba illô udvarom, ( bár azért beszereztem néhány lapot,) de gondoltam a lelkesedésem, meg az a tény, hogy anyámnak még a horgászbot is kivirágzik amit tavaly ôsszel kintfelejtett, majd csak hozzáad valamit.
A virágvarázs magkeverékbôl, (mely négy négyzetméter virágszônyeget ígért egész nyáron át,) legjobb indulattal is csak egy lábtörlô lett, annak is a rongyosabb fajtája, nem az az elit kókuszos-wellcome-os.
A falon lógó, kosarakba tett palánták már az induláskor fel akarták adni, de nem hagytam - annyi, hogy nem játszottam nekik Mozart- ot, de különben mindent megkaptak, öntözést, tápot, lett is belôlük szépséges burjánzó virágosság kb. egy hónapig. Meg sem kísérlem leírni, most hogy néznek ki, pedig mindent ugyanúgy csinálok. Az a növény meg, aminek mára már két méteresnek kellene lenni, és illatfelhôvel volna hivatott betölteni a teraszt, még az ötven centis karòra próbál felkapaszkodni, nem sok sikerrel.
Gondolom, nem használt a lelkiviláguknak az énbennem egyre növekvô nemtörôdömség sem, ami mostanra már fásult beletörôdéssé szelidült, ( magyarul a toszok rá- tól eljutottam a tosszák meg a virágok- ig ). Az elôtte - utána tehát ilyenformán teljesen új értelmet kapott.
Elôszôr ilyenek voltak:
Olyan csalódott vagyok hogy na...
Tehát: a virágok nekem nem a barátaim, ôsszel ültetek pampafüvet, amúgy meg éljenek a fák, meg a tuják.
Amúgy meg: anyám kertje - genetikus defektusom lehet...
1 megjegyzés:
Az idei nyarat nézve nincs min csodálkozni. Még ami kibirta volna az is kiéget. Az én cserép kertecském is sivataggá változott, igaz arról részben a garázda nyulak tehettek. Szóval fel a fejjel és jövőre próbáld meg újra. :-)
Megjegyzés küldése