... avagy az otthoni oktatási rendszer teljes kudarca a hármas számú vizsgált alanynál.
A kislány mindig hallgatag volt és elég bizonytalan. Nagyon jószívű, kedves, meleg szeretettel fordult mindenki felé, bár elég bizalmatlanul. Minezektől függetlenül boldog volt, mosolygós, barnaszemű, meleg tekintetű, nagyon jó és szófogadó gyerek. Kicsit el volt varázsolva, de borzasztó mulatságos dolgok kerekedtek ki ebből is.
Már egész kicsi korában hatalmas igénye volt a biztonságra, és mivel ezt a biztonságot abban az időben sok dolog veszélyeztette, (anya lelépett, család felbomlott, komplett anyacsere volt) emiatt még inkább anyás-apás és félénk lett. Egyetlen további támasza a testvérei - ezen belül is inkább másfél évvel idősebb édesnővére volt, aki talpraesettebb és tűzrőlpattantabb lévén belement ebbe a pátyolgatós anyaszerepbe. A kicsi mindenben rá hagyatkozott, hagyta magát vezetni. Zokszó nélkül elfogadta, hogy megmondják mások mit játsszon, mit énekeljen, hova üljön. Az óvodában a világ legjobb óvónőivel kooperálva kicsit próbálták önállóságra szoktatni és kicsit leválasztani a testvéréről. Hellyel közzel sikerrel jártak, az önállóság csírái kezdtek szárba szökkenni. Előfordult, hogy önállóan döntött arról mit szeretne csinálni, vagy kiválasztotta milyen mesét akar este hallani. Ehhez persze a testvérét is le kellett kicsit nyugtatni, hogy adjon teret a húgának.
Ekkorra már nagyon szeretett énekelni, rajzolni, szinezni ezeket magasszinten művelte, gyönyörűen énekelt.
Szeretett anyáékkal az erdőbe, tópartra menni, apával pecázni, anyával sütni, matricázni vagy karácsonyfadíszt festeni. Szerette az állatokat, különösen a tacskókeverék kutyájukat, meg a macskát és azt, ha anya megengedte, hogy megetesse a halakat az akváriumban.
Az iskolából egy évet visszatartották, közösen döntve az óvónőkkel így gondolták jónak.
Amikor iskolába került az a kicsi nehezen felépített önbizalma is fokozatosan fogyni kezdett, annak ellenére, hogy nagyon nagy szerencsére egy nagyon jó osztályfőnök keze alá került, de ugye így is találkozott a rendszer hibáival, a többi tanár alkalmatlanságával. Ez nagyon visszavetette a személyiségének fejlődését. Megint egyre önbizalomhiányosabb és egyre szomorkásabb lett.
Az eleinte meglévő lelkesedését teljesen elveszítette az iskola iránt. A vég nélküli, fáradt esték az ebédlőasztalnál - matekleckékkel, írás - olvasás gyakorlással teltek, legtöbbet anyával, de volt hogy a nagytesó, de még a haverok is besegítettek.
Volt, hogy együtt aludtak el újanyuval a füzeten.
Teljesen el is felejtette már, milyen okos és ügyes volt, mikor az egész Janikovszky Évás könyvet elmondták két másik gyerekkel az óvódai ballagásán kívülről.
Ahogy az idő telt, elkönyvelték butának. A tanárok is bár ők szépen fogalmazva "gyengébb képességűnek" nevezték, de ő tudta, egyszerűen csak hülye. El is hitte. Már nem is akarta a házifeladatot megcsinálni, hiszen úgyse tudja. Az osztálytársai jó természete miatt szerették, de ők is elkönyvelték butácskának, és a versenyben gond nélkül hagyták hátra. Álmodozó természete is még inkább rápakolt erre, hogy teljesen elrugaszkodottnak látták néhányan.
Fájhatott neki, de ritkán beszélt róla. Némán elment a nevelési tanácsadóba ahová küldték, diszkalkulia meg diszlexia vizsgálatra, csak hogy ne bukjon meg matekból negyedikben és felmentést kapjon végre.
A szüleinek és azoknak akik szerették nagyon nagy fájdalom volt látni, hogy lassan elfogy a vidámság belőle.
És akkor külföldre költöztek.
Hiába egy büdös szót se beszélt az adott ország nyelvén, bekerült az iskolába.
Testvéreivel együtt kaptak segítőtanárt, tantárgyakat válaszhattak - sajnos a matek itt is kötelező volt.
Újanyu pánikolt, mi lesz a gyerekkel, de két esélyes volt. Vagy méginkább bezárkózik, vagy rájön, hogy meg kell küzdenie és megállja a helyét.
Ami történt arra viszont nem számítottak.
A kislány kivirágzott. Pár hónap alatt kicserélődött. Imádta a kórust meg az énekóráját, imádott főzni a suliban azon az ételtechnológia órán, imádott fazekaskodni, röplabdázni - még a suliújságban is benne volt. Kicsit lassabban tanulta meg a nyelvet mint a testvérei, de az első perctől sokkal önállóbb volt és talpraesettebb mint ők.
Egy év múlva már felléppett karácsonyi meg az évet záró ünnepségen - igazi zenekarral énekelt. Kiállították a festményét, a szobrát, prefektus lett belőle (az ilyen diákfőnök-féle aki a kisebbeknek segít és felügyel).
A matekja továbbra sem volt egetrengetően jó, de megfelelt. Pár év múlva az érettségije is meglett belőle.
Mára vidám, érett, önálló nővé cseperedett aki művészien bánik az ecsettel már ami a körmöket illeti.
Még tanulja, de egy biznisz kurzust is elvégzett mellé, hogy önálló vállalkozásba tudjon kezdeni.
Az iskola mellett egy étteremben dolgozik felszolgálóként és még ma is énekel.
Iyeneket:
(az első egy duett egy sráccal közösen)
