Az egészségügyről.

Belecsapok a lecsóba.

Van ez az egészségügy dolog...

Előrebocsátom, hogy persze tudom, hogy mindenütt van probléma, szinte minden országban. Hol ezzel, hol azzal. Azt is tudom, hogy nagyon sok országhoz képest fényévekkel vagyunk előre, meg sokhoz képest hátra. Nem is erről akarok beszélgetni.

Arról ami engem háborít fel az egészben. Nem a bérek, nem az, hogy nincsen pénz (mert egyébként az is akad -na erről is lesz szó.) 

Ami nekem folyton gondot okozott egészen 17 éves korom óta az a hozzáállás. Az a bebetonozott hiearchikus, buta, korlátolt, beteg, szánalmas hozzáállás. Amin képtelenek voltunk és vagyunk mi kevesek változtatni. Mert kevesek vagyunk, gyávák vagyunk, ezköztelenek vagyunk.

Amikor én bekerültem az egészségügybe még fiatal és naív voltam. Azt hittem, hogy a beteg a fontos, vagy legalábbis fontosabb, mint az, hogy ki merem e nyitni a számat (akkor még) segédnővérként a professzori viziten. Hát nagyon furcsa, meglepett tekintetek kereszttüzében találtam magam és a főnővér és a főorvos is egymásra nézett. Pedig igazam volt, a kisdoki akit kérdeztek pedig tévedett és abban a helyzetben rohadtul nem lett volna mindegy a beteg szempontjából. És félreértések elkerülése végett mondom, nem voltam udvariatlan sem bunkó, és még csak megalázni sem akartam senkit sem, mondom naív voltam és tudatlan. 

Nagyon jól végeztem a munkámat, mindig maximalista voltam azzal amit csináltam, sőt néha - ha észrevettem, hogy túlságosan katonarendbe rendeztem az infúziós üvegeket a szekrényben néha még el is mozgattam őket, mert nem bírtam ha a pedáns szót használták rám. 

Később megtanultam, hol a helyem, mikor szólhatok és mikor nem, hogyan kell befogni a számat, hogyan kell nem érvényesíteni a beteg érdekeit, és hogy a betegek nem csak azért vannak, hogy az orvosoknak főnővéreknek, vagy a műtő elit kaszt tagjainak lehetőleg legyen munkájuk, hanem hovatovább azért, hogy legyen aki istennek tartja őket. A betegek nagyrésze is megszokja, hogy ne kételkedjen, ne kérdezzen, csak nyugodjon mindenbe szépen bele mert ő úgyse ért hozzá.

A magyar egészségügy egy rohadt, hierarchikus rendszer, aminek a beteg van a legeslegalján.

Tudom. Tapasztaltam. Előbb segédnővérként, majd tanulóként, nővérként, aztán betegként. 

Most pedig rövid példák következnek, hogy értsétek miről is beszélek. A hely mindig más. Csak én voltam ugyanaz. Ezek nem összeesküvés elméletek - így működik a rendszer. Nincsen dokumentációm, nincsenek fényképeim, se hangfelvételeim. Csak a sztorijaim, de abból rengeteg...

Lehet, hogy csak kitaláltam... Ja, nem... 

1

Amikor például a többszázezer forintos életmentő szuriból csak kettő volt raktáron és négy pici érkezett aznap a koraintenzívre.

Egy ikerpár és két másik baba. Szelektálni kellett. 

Persze, másnapra vagy harmadnapra jött a következő gyógyszerrendelés, de akkor az volt ami volt. Súly szerint szelektáltak. A két legkisebb nem kapta meg a gyógyszert aznap mert a nagyobbaknak több százalék volt az esélyük. Megkérdeztem az egyik nővért (orvost akkor már nem mertem), hogy miért nem a kicsik kapják, ha a nagyobbaknak amúgy is több az esélyük az életben maradásra, akkor a kicsikét is növelni lehetne és így mindegyik babának ugyanazok az esélyei lennének... azt felelte minél kevesebb esély van annál inkább kidobott pénz. Ez az elv. 

A picik szüleinek meg addig jó míg nem tudják.

2

Pályázni kellett, sokat. Mi is pályáztunk. Mert az EU amúgy szar, csak dől a lé...

Sustorogták, hogy új ambuláns rendelő lesz, meg új onkológiás rendelő. Új diagnosztikai gépekkel, új otoszkóppal, új számítógépekkel.

Légkondival... meg, hogy a negyven férőhelyes váróban (ahol néha száz ember zsúfolódott össze és egyetlen kicsike ablak volt) ott is lesz légkondi meg egy légcserélő. Merhogy erre pályáztunk.

Aztán lett is.

Az ambuláns rendelő mögött lett új professzori szoba és új rendelő prof betegeinek. 

Oda, ahol kb. napi húsz beteg lett vizsgálva, a professzor igazgató atyaúristenúr és holdudvara (adjunktusok és tanársegédek) betegei. Szóval ha jól feküdtél nála doktorkám, akkor kegyeskedett megengedni, hogy használd. Csúcstechnikás gépekkel, új, liftes vizsgálóasztallal, lámpákkal légkondival. Ezzel biztosított az is, hogy nem mondasz ellent. Nem találsz ki újat, vagy ha igen az csak az ő neve alatt mehet tovább, de legalábbis benne kell legyen. Nem csinálod másként, nem jártatod a szád mert akkor nem részesülsz a kiváltságokból, a kiküldetésekből, az ingyen konferenciás svédasztalokból, vagy a gyógyszerügynökök nyaralási ajánlataiból.

Nekünk meg a napi száz (néha több) ellátott betegnek (sokan nagyon súlyos betegek) az ambulancián maradt a nyitott ablak, a függönyök, a ventillátor kék szigetelőszalaggal, a százéves rozsdaette asztalok és kartotékszekrények, húsz éves gépekkel. 

Jah, hogy a betegeknek addig jó, míg nem tudják mi van a folyosó másik felén az irodaajtó mögött, ahová ki van írva "csak személyzet"...?

3

Egy nap az igazgató (teljesen jogosan) megtiltotta a dolgozók saját autóinak fusimosását a mentőállomáson. 

Csak mentőautót lehetett mosni és takarítani ott helyben... 

...és az igazgató kocsiját. Természetesen.

4

A folyósó végén volt két egyágyas szoba. Reluxával, telefonnal, tévével. Az volt a professzor betegeinek fenntartva. Két hete állt üresen akkor.

Mindeközben három beteg feküdt a társalgóban raktárból felhozott ezeréves vas kórházi ágyon, mert úgy tele volt az osztály, hogy nem fértek máshol.

Nem panaszkodtak. Örültek, hogy volt ágyuk, meg protézis a térdükbe.

5

Azt mondták, nem jó a gép, mert ki kellett cserélni valami csövet benne. Ezért csak másik megyeszékhelyen tudnának kezelni. 

Kaptam egy fülest (mert nővér vagyok), hogy kinek kell fizetni. Hetvenezerbe került akkor.

A gépben rég ki volt cserélve a cső és működött.

Még az időpontot is hozzám igazították. Miért volt ez jó? Hát számoljunk. Negyed órás kezelés napi 12 órában, és a betegek mindegyike fizetett, hogy mehessen. Itt jött a lóvé. Lelkiismeretfurdalás van, de a túlélés a tét...

A többi csórikám meg be kellett feküdjön a kórházba a negyven napos kezelési időre ténylegesen vagy fiktíven, hogy minden reggel elvigye őket egy busz a szomszéd megyeszékhelyre. Ténylegesen tehát nem foglaltak ágyat, viszont jött utánuk a lóvé a tb-től. 

Addig jó amíg csórikámék nem tudják.

6

Crown betegség, bélrák, abszorpciós betegségek, allergiák...

Robotkapszula. 

Lenyeled, benéz, diagnosztizál, sejtanyagot gyűjt. 

Tizenéve létezik. Magyarországon is.

Dokirokonoknak. Meg Nutridrink vitamin és nyomelem turmix ingyen.

A többi megdögölhet.

Úgyse tudják.

7

Sok alkalommal történt a pályafutásom során, de a hályog a szememről csak a saját esetem kapcsán esett le. Mert nem gondoltam, hogy idáig is elmennek. De elmennek. 

A súlyosabb és nagyobb beavatkozás mellett teszik le a voksot. Akkor is ha több gyengédebb alternatíva is van. 

Több okból. 

-Többet fizet a tb a nagyobb műtétre - magasabb eszközigény, több ápolási nap, hosszabb rehabilitáció, több kontrollvizsgálat, magasabb személyzetigény.

-Többet tudnak tanulni a medikusok vagy gyakorló fiatal orvosok.

-Patológiai preparátumok készülhetnek és ezt - főnként a ritkább eseteknél - imádják. Fura lehet, de ezt is ok.. méghozzá nyomós - jól jön a tanulmányoknál, disszertációknál, egyetemi előadásoknál, konferenciákon stb... presztis is - nekünk ilyen van... szánalmas, de igaz.

A2 rákstádiumban voltam. Nem kellett volna az a súlyos műtét. Valószínűleg a sugárból is elég lett volna fele dózis. Későn ébredtem rá erre, miután a papírjaimon és szövettanomon átrágtam magam, az előzetes biopszia is A2 besorolás volt, tehát még a nagy műtét előtt rá kellett volna jönnöm.

A kolonoszkópiát és a brachyterápiát már nem írtam alá.

Ingoványos talaj, tudom, de nincsen a betegnek választása, beleszólása, mert tudatlanságban tartják, meg van ijedve, kapaszkodik az életbe és rábízza magát a rendszerre.

Jobb ha nem tudunk róla...

Nem tudom. Jobb? Akar bárki is tudni róla? Akartok többet tudni?

Nem fogom itten szajkózni, hogy - persze vannak kivételek. Akik szembemennek harcolnak. Látszik némi változás? Én nem láttam. De biztos van. Bizakodom.