Igazán úgyis csak az ismer, aki igazán ismer - na ez kurva bölcs volt...
Nagyon szánakoznivaló tud viszont lenni, amikor nem veszed észre, hogy a facebook státuszfrissitéseidet anyádon és a szomszédodon kívül senki sem lájkolja.
Egyben talán figyelmeztetés is. Talán túl sok már, hogy életed minden órájáról tudatsz mindenkit, ha ezt még próbálod erőltetetten poénosnak beállítani talán még rosszabb.
"Túl vagyok a második jógaórámon és még mindig nincsen kocka hasam"
"Csak hazamenni és élvezni az új szőnyegemet"
"Minden porcikám sajog... most tudatosult bennem miért hanyagoltam az edzést olyan sokáig..."
Mindez még megspékelve napi idézetek és okos ömlengések megosztásával, amelyekkel megmagyarázod, hogy nincsen és miért nincsen szükséget "álbarátokra" és ezt szükségesnek érzed az összes "álbarátoddal" tudatni.
Mindemellett tökre nem úgy élsz ahogy az idézeteid erre utasítanának.
(Élj a mának, ne a mamának stb...)
Az egészből csak annyi jön le, hogy mérhetetlenül egyedül vagy, a hatszáz ismerősöd ellenére. Mérhetetlenül kicsi az önbecsülésed még a heti fullsminkes profilképcseréd dacára is.
Mérhetetlenül vágysz a szeretetre, és még mindig nem vetted észre, hogy a facebooktól-ról-ból ez az egész nem fog megoldódni.
Menj élni.
2 megjegyzés:
Menj élni. - mondani, de könnyű. Igen, egyedül vagy és ez bénító, ha szembe nézel vele. A hatszáz álbarát, pedig épp hátatfordít, mikor kapaszkodnál beléjük. A fullsmink lassan kanyarogva talál utat, egyre gyorsulva az arcod bőrén. Sikítanál, de szorítja torkod a felismerés: mindig egyedül voltam. Ki ez az idegen mellettem? Jégcsappá fagy a szíved. A fájdalom is megfagyott már. Ez a vég? - kérdeznéd.
Nem, még nem az.
Szerintem amúgy élni sokkal könnyebb, mint újabb és újabb kitalált valósággal szórakoztatni magunkat.
A kérdésedet pedig jobb ha nem tesszük fel... ha az addigi nem vezet sehova továbblépünk. Egy új útra.
Megjegyzés küldése