Miért csinálnak úgy szülőként, mintha ők soha semmi rosszat nem tettek volna.
Soha nem hazudtak, sosem loptak, csaltak, gázoltak át senkin, sose késtek, sose törtek el tányért mittudomén.
Tényleg elhiszi bárki, hogy van olyan ember aki tökéletes gyermekkor és teljesen egyenes és törvényszerű tinikor után egészen elképesztően tökéletes felnőtt lett. Én még nem láttam ilyet, de attól még létezhet.
Nagyon kétlem.
Annyi álszent barommal találkoztam viszont - néhányukról konkrét történeteket tudnék mesélni a gyerekeiknek, de nem az éndógomugye, mert mindenki úgy cseszi el a gyereke életét ahogy csak tudja.
Csak megfejteném. Miért kényelmesebb nekünk embereknek ez így?
Miért vagyok én attól rosszabb ember, hogy a gyerekeim tudják rólam, hogy ébredtem én fel a délipályaudvaron tizennyolcévesen és azt se tudtam hogy kerültem oda, mert úgy berugtunk mint a szamár.
Tudják, hogy mikor három napra eltűntem és anyámék azt hitték a barátnőmnél vagyok, valójában a diákszigeten voltam Budapesten (akkor még úgy hívták a szigetfesztivált). (Mondjuk jól lebuktam, mert a hülye újságban felismert a szomszéd).
Amikor a nyári ifitábornak hazudtam az Edda-tábort, vagy mikor a táskámban volt a csere ruhám ha elmentem otthonról. És szerintem én annyira még nem is voltam vészes, mert nálunk azért legalább apámmal lehetett beszélni sokmindenről. (Amúgy utólag kiderült pl. hogy az Edda-táborról tudott, kitudja még miről - sose fogom megtudni ezt már...)
Nálam sokkal meredekebb dolgokat megcsináltak a baráti körömben.
A minden tini hazudik mellett is elhatároztam, hogy megpróbálom a lehetetlent.
Azt, hogy lehetőleg a gyerekeimnek sose kelljen kényszerből hazudniuk nekem. Persze ennek ellenére se tudok mindent, de ez így normális - mondogatom magamnak.
(A férj az más tészta, vele kicsit nehezebb az ügy, ő az a kiakadós fajta, de miután kidühöngte magát utána segítőkészen viselkedik.)
Amikor valakik epés megjegyzésekkel illetik a családomat, azon nagyon meg tudok bántódni. Jobban, mint ha éppen rám tennék azt.
Ezennel jelentem köszönjük szépen megvagyunk. A (kivétel nélkül magyar) kritikusainknak üzenem:
A Tamaránál is el fog múlni a fekete rúzsos, éjkirálynő korszak, ahogy a Nórinál is elmúlt, meg nálam is. Mindegyik felnőtt gyerekem el tudja dönteni, hogy kell e neki tetoválás, én is eldöntöttem annak idején meg a férjem is.
Ugyanez vonatkozik az orrpirszingre meg a köldökpirszingre.
Örülök, hogy a gyerekeim nagy része partira meg ruhára költötték az elmúlt három évben az összes pénzüket, és örülök, hogy mostanra kezdik kapizsgálni az önálló életet, az önfenntartást és a pénz értékét, remélhetőleg ezt majd a kicsi is megtanulja.
Jelentem kacsaszáj is egyre kisebb a szelfiken, szóval ne aggódjanak ember lesz a kölykeimből.
Kissé tele van a tököm a tökéletes életű idiótákkal, akik azt hiszik, mindenre tudják a választ és azt gondolják mekkora kurvanagy szerep jutott nekik abban, hogy gyerekeket adott az nekik ég és majd rajtuk keresztül bizonyíthatják mekkora tökéletes önfeláldozó faszok amúgy. És tolják az ember arcába az áléletüket, közbe meg a feleség hozzánk járt bagózni a teraszra, mert az "uram előtt nem" eleve gyűlölöm ezt a szót - ura a tökömnek nem nekem. A más gyerekét is kísértem már tiniambulanciára esemény utániért, és még én éreztem magam szarul, mert mondtam a gyereknek beszéljen a szüleivel és utána nem jöhetett többet hozzánk és még én voltam a szar alak.
Na most kidühöngtem magam.
Erre a jó hangulatomra még rátett két lapáttal az anyósom megint, de asszem mostmár ez a történet lezárult, mert a férjem letette rá a skype-ot mert megint kikezdett engem a gyerekeket és változatosság kedvéért most anyámat is, és ettől is nagyon rosszul érzem magam mert mégiscsak az ő édesanyja, de én már ebből nem tudok többet kihozni. Megbántottan sírtam jódarabig, merhogyennyirerosszember vagyokén? de elfogadtam, hogy az ő szemében igen, és hogy innen már nincsen tovább ennek annyi.
Nem teregetem ki itt a családi szennyest, de ez is hozzátartozik az igazsághoz:
Az egyetlen ember akivel életem során nem tudtam zöldágra vergődni az anyósom.
Gyűlöl engem, és ezen semmivel nem tudtam változtatni és ez mostmár csak bánatot okoz, úgyhogy részemről ennyi volt a próbálkozás. Csak a férj miatt aggódom, de felnőtt ember majd megoldja a kapcsolatát vele.
És akkor most, hogy ide mindent lepakoltam vígan beleteszem még ezt a két hetet a melóba és azután két hétig járjuk a férjjel délangliát és sok sok képre lehet számítani tőlem majd meg beszámolóra megígérem.
Maradok az a tökéletlen (ebbe azért sokminden belefér csak megsúgom), de nyugodt, türelmes, jószívű, nyitott, kedves és mosolygós ember akinek tartom magam és szarok a világra.
3 megjegyzés:
Nemtom, hogy egy ember számít-e, de én felnézek rád és csodálom a családod. A gyerekeid szuperek, mert lassan mindegyik megáll a saját lábán és ez példaértékű szerintem ebben a világban. Én nem is értem, hogy egyáltalán miért nyitod ki a füled az olyan emberek véleményére akik valószínű, hogy irígyek és ostobák ahhoz, hogy a tükörbe nézzenek és elismerjék, ők a szar szülők...
Ha ez számít az érzés kölcsönös. Ti is büszkék lehettek a gyerekeitekre és magatokra.
Nem sokszor nyitom ki a fülem, csak néha bánt és most kicsit összegyűlt, főleg, hogy az anyós is rátett még.
Amúgy nem is értem, hogyan formálnak egyesek jogot maguknak arra, hogy bíráljanak én sose tennék ilyet. Van persze véleményem, de általában megtartom magamnak, mert egyrészt nem tudom mi van mögötte, másrészt hogy jövök én ahhoz, hogy bárkit is megbántsak ilyennel.
Megmaradok azért és tojok rá. Mostanra már kirepült a másik fülemen, mondjuk az is segített, hogy megettem egy csomag Tunnock's-ot.
Én csak innen a blogból "ismerem" a családodat. De nekem nem tűntök rossznak. Stiklijei mindenkinek voltak, vannak, lesznek, és igen ennek eszébe kell jutnia a saját gyerekei kapcsán is.
Szóval csak azt tudom mondani, tényleg csukd be a füled a rossz akarók szövegei ellen. Egy ismerősömnek van erre valami jó kis mondása, amit szó szerint nem tudok idézni, de a lényege, hogy nem éri meg hogy miattuk egy percig is idegesítse magát.
Másrészt meg teljesen megértelek. A családomra nekem sem mondhat senki rosszat. Én mondhatom rájuk, hogy hülyék, vagy lököttek, vagy lusták, trehányok, bolondok, bármit, de senki mástól nem tűröm el. És naná, hogy az én fülem is nagyon éles minden ilyen megjegyzésre.
Kerültem már emiatt komoly vitába is, a végén az egész facebookos csoport felbomlott az ügy miatt. :(
De szerintem te legyél büszke magatokra, és a gyerekeitekre is. És hát igen, ne hagyd hogy bárki is bántsa őket, akár csak szavakkal is.
Az anyós az más tészta. Ha ilyen, hát ilyen. A férjed szerintem érti a helyzetet, és majd megoldja.
És csak azért is legyen szép napod!
Gabi
Megjegyzés küldése