A férj időérzéke mint olyan nem létezik és nem is létezett soha. Mindig mondogatom neki, hogy próbálja jobban beosztani magát, mert folyton időzavarban szenved de beletörődtem, hogy amíg nem találja fel valaki a valóságban is az időnyerő nyakláncot addig ez marad. Az angolok meg a pontosságukról híresedtek el, de ez sem mindig igaz - illetve relatív, mert mindig ráérnek, de a nagy ráérés közbeni időre megbeszélt dolgokat azért pontosn betartják. Mondjuk könnyű betartani, ha csak három hétre előre adnak időpontot bármire, szóval jó ráhagyással dolgoznak, hogy legyen idejük pontosnak lenni.

Na mindegy. Ahelyett viszont, hogy a férj akklimatizálta volna magát az angolok pontosságához az angolokat trenírozta a saját időrendjéhez és ezt az alábbi párbeszéd is bizonyítja ami az autó kihangosítóján hangzott el ma.

“...olyan húsz perc és ott vagyok”

Mire az angol

“Magyar húsz perc múlva, vagy angol húsz perc múlva?”

Hmmm... még szerencse, hogy férjem ellenállhatatlan személyiség, így ez sem okoz nagy problémákat.

Mint az látszik, nem nagyon ültem ide mostanság. Sokrétű dolgaim elszólítottak és a fejem is teli mindenfélével, túlságosan is ahhoz, hogy összerendezgetném a gondolataimat ide.

A felnőttgyerekekkel minden ok, a “kicsi” márciusban tölti a tizennyolcat, szóval nagyjából kész vagyunk ezzel a gyereknevelés dologgal. Persze itt-ott akadnak megoldandó dolgok, de a nagy vonalak és a keretek szépen kialakultak. Felszabadult időnk mégse nincsen, mert papa ezerrel tolja a bizniszt (persze így is nagyságrendekkel több ideje van mint rég), én meg a túlóráim melletti szabadidőmben csinálom a hobbimat, néha csavargunk, tervezgetünk.

Gyarapodunk is szépen lassan, szépítem a házat, kicsit megint alakítottam rajta, lecseréltem végre az ingyen kapott negyven éves asztalt és székeket, és rábeszéltem az uramat egy új tévéállványra. Pontosabban nem új csak nekünk, a facebook marketen szereztem be egy huszasért, úgy ahogy a kávéasztalt is ugyanennyiért mindkettő IKEA kippenkoppan mittomén... 

Az ebédlőasztalnak megint lett története, de ezt már megszokhatta mindenki tőlem, hogy úgy mindenből tudok történetet csinálni. Az volt, hogy már megint olyat akartam ami drága volt, megint olyanba szerettem bele amit ha tudnék se vennék meg... hát istenem én már csak ilyen bonyolult lélek vagyok a férjem nagy örömére. Helyspórolós kerek asztalt találtam ugyanis, alá betolhatós műbőr székekkel mely több színvariációban és eszméletlen árakkal létezik. 

Namerén ilyent akartam,

de nem ilyen béna vékony asztallappal és lábakkal, hanem olyat amire rá lehet vágni ököllel és mégse rogyik össze. A székeket krémszínben persze és az asztalt kicsit sötétebb árnyalatban. 

Pl ilyesmi asztallal:

Több gyártónak is van ilyesmi cucca, asztalt is találtam tök jót,  de ehhez meg fekete székek voltak és külömben is aranyárban, krémszékest nem is találtam ilyet, tehát improvizálnom kellett.

Hát addig túrtam a netet, amíg találtam négy ilyesmiféle széket raktárkisöpréses engedménnyel teljesen új, bontatlan állapotban ötvenért. Na aztat megrendeltem, de akkor meg asztalt kellett hozzá vadászni és az nem egyszerű ugyanis olyan kellett ami alá pont bepasszolnak a székek. Szóval számoltam, milyen széles, magas a szék, mennyi a görbület, mennyi a kör kerület stb és úgy próbáltam asztalt találni, hogy muszáj volt tudnom a lábai szélességét, az átmérőt és a magasságot. Namindegy a lényeg hogy még így is megtaláltam néhányszor, de akkor meg a szine nem tetszett, vagy jó volt a szín, de drága volt, vagy mindkettő stimmelt és a formája nem (vékonylábú asztaltól fejcsóválást kapok, egyszerűen nemjó) és a férjem válást fontolgatott... 

Végül sikerült. Vettem egy kerek tölgyből készült asztalt, végre vastag lábakkal és a szine is megfelelt kevesebb mint féláron. 

Így az egész ebédlő kb a negyedébe került, és ezt is a főni fizette meg a titkárnősködésemért kapott készpénzen vettem ugyanis.

Amikor megérkeztek a dolgok (tök egyszerre) akkor még szerelni is kellett és előtte már fontolgattam, hogy a férj teájába nyugtatót keverek, mert én már tudtam, hogy a kétszázharminc kábeltől (a tévéállvány cserénél) agyfaszt fog kapni. Amíg nem volt itthon előrébbhúztam az egészet és az összes kábelt megjelöltem kis szines fonaldarabkákkal, hogy ezzel is elősegítsem házasságunk fennmaradását és túlélését. 

Végül este nyolckor álltunk neki a tévéállványt kicserélni, mert addigra lett kész voltunk minden mással.

Nagy tüsszögve széthuzigáltunk mindent, majd porszívózás után ugyanezt visszafelé már tüsszögés nélkül. Másfél óra alatt megvoltunk, minden elsőre működött, hangrendszer, tévé, box, számítógép, minden. Tök büszkék voltunk magunkra.

A munkahelyemen kissé elhavazódtam, a sok papírmunkát befejezni a regisztrációval, még pluszban rá kellett dolgozni arra is, közben az NHS email igényléséhet ilyen adatvédelmi vizsgálatot kellett csinálni - persze online kérdőív megint és ezerféle papírmunka, azzal vesződtem január elejétől mostanáig. Bár a határidő március 1, a kapcsolattartó folyton hivogatott, hogy mikor publikálom már az eredményt szóval inkább amiatt fejeztem be hamarabb mert rohadtul idegesített már a csaj. A főnök meg a főnövér eleinte segítettek, de nekik sincsen idejük, úgyhogy jól magamra lettem hagyva az egésszel, mindent előlről kellett tanulnom és megértenem, hogy egyáltalán miaszar ez és mit is akarnak tőlünk. Jó sok időm ráment, még itthon is folyton az Information Governance Toolkit -et böngésztem. Most még annyi van belőle, hogy kell készítenem egy tervet (NEKEM!), hogy hogyan fogjuk az adatvédelmünket kiterjeszteni és fejleszteni a jövőben, mert egy év múlva újabb önvizsgálatot kell csinálni és eredményt felmutatni. Kocka angolok.... 

Most kicsit toporgok egy helyben magammal, mert ezt a rohadt sok munkát a főnök honorálta azért készpénzben boritékban, de nem vagyok én elégedett ezzel és ha nem áll elő valami elfogadható verzióval a jövőre nézve akkor én inkább köszönöm nem kérek ebből. Annyit azért megjegyeztem már most, amikor a főnövér az én nevemet akarta  beírni az IG lead (ilyen adatvédelmi terelgető biztos kb. ) rubrikába, hogy na abból a responsibility - ből (felelősség) nem kérnék köszönöm mert nem passzol az órabéremhez, plánemeg a munkaköri leírásomhoz. Majd akkor beszélhetünk erről amikor beszélünk másról is... remélem megemlíti a főnöknek, de ha nem majd rávezetem.

A főnöknek amúgy végre új foga van, az összes maradékot kihúzták és végre kapott rendes fogakat helyettük. Szépen fejezve ki magam - lehelletének illata sokkal jobb, a beszédminősége pedig sokat javult. 

Másféle vizeken meg anyám és öcsém jönnek - nem hajóval - májusban, és tökre várjuk azt is, már kitaláltunk kisebb programokat. Ugyan csak egy hétig maradnak, de ez is valami.

Ezt a posztot meg reggel kezdtem írni, és most már délután öt lassan, de jött egy barátom és kollégám  közben kávézni és átment már délutáni teába is, most meg mennem kell hatra a melóba kilencig, hogy kisegítsem egy másik kollégámat mert kóruspróbája van és dög álmos vagyok, szóval előtte még fel kell magamat adrenalizálni valahogy. 

Próbálok én szétosztódni egy titkárnővé egy írónővé egy kézművessé és egy házitutyivá, de nem megy kérem.

Bocsánatért esedezem.

Pá.