Az egyik fotónkon a férj a régi imádott autónkkal pózol... mondom is kijezajópasi, mikor felfedezzük, hogy legfiatalabb magzatunk Tamara az autó mögött éppen készül beleesni a halastóba. Elkeztünk nosztalgiázni, hogy ez mennyire ilyen volt folyton bakker, hogy ez a kép mennyire jellemzi azt a gyereket.
Ő ugyanis mindig ilyen volt. Fél percre fordultál el, és már valami öngyilkos küldetésbe kezdett. Eszement érzékkel találta meg azokat a veszélyforrásokat ahol kárt okozhat magában vagy a környezetében. Más gyerekeket megszégyenítő képességei már nagyon korán megmutatkoztak. Két éves kora előtt még kevesebb volt a vészhelyzet, inkább a fura és kreatív ötleteivel lepett meg minket. Nem volt nagy élmény este tizenegykor felfedezni, hogy az ágyunkban egy liter kechup terül szét, persze a takaróval gondosan betakargatva. Vagy mikor a mosógépből kiszedett ruha ragacsos és kenőcsös és durván olyan mintha belehányt volna valaki a szennyesbe és csak három percre hagytam ott a frissen vett zsemléket a pulton. Egy darabig azt se tudtam, hogy érte el, de egyszer véletlen kifigyeltem, hogy kirángatja a bontatlan csomag pelenkát a kiságy alól és arra felállva éri el pl. a feljebb levő polcokat.
Még két éves sem volt, amikor esténként már az őrület jelei mutatkoztak rajtunk. Igyekeztünk nem korlátozni túlságosan, mert nem akar az ember anyámasszony katonáját nevelni a gyerekből, és csak extrém esetekben szóltam le, de azt is nehezen viselte. Kétévesen megtanulta (sajnos) maga lökni a hintát és én csak néztem, hogy repül egyre magasabbra, nekem már csak az imádkozás maradt, hogy ki ne essen belőle. Háromévesen felmászott a legmagasabb cseresznyefára, és mivel a legvékonyabb ágak is elbírták a nagyok is előszeretettel hajtották fel, hogy ledobálja a cseresznyét. Bicikli húsvétra, mindegyik lány kapott, ő meg fel volt háborodva, hogy mi az a kis fehér kerék (pótkerék a tanuláshoz) ott és a többieknek miért nincsen és neki se kell, azonnal szedjük le. Kétszer felszállt és ment, aztán mivel fékezni még nem tudott egyenest nekiszáguldott a szomszédék garázsának. A garázson jobban látszott.
Otthon is kihívás volt folyton résen lenni, hogy a sütőt vagy a tűzhelyet nem kapcsolta e be már megint, vagy megnézni a mosógépet mielőtt bármit beleteszel, hogy nincs e benne döglött veréb vagy későbbre eldugott lekvárosfánk. Óvatosan menni ki a teraszra, hátha megint felkente babaolajjal, ugyanez vonatkozik a fürdőkádra - a legextrémebb volt mikor popsikrémmel főzött benne és utána két hétig nem tudtunk zuhanyozni csak fürdeni annyira csúzott... szóval házon belül se volt gyaloggalopp......
Gyakran mentünk valahova és MINDEN percben rajta kellett tartani a szemünket, mert egyedül ő volt hajlamos az elveszésre, elkódorgásra, beleesésre, leesésre, bármimásbajbakeveredésre. Ez a szemmel tartás volt igazából borzasztóan fárasztó, a folytonos koncentráció miatt. Soha egy percig nem lehetett nyugtunk. A baj az volt igazán, hogy nem voltunk otthon ülő család. Szerettünk kirándulgatni, erdőbe, tópartra menni, strandra, mittomén. Minden szabadidőnket felhasználtuk arra, hogy próbáljunk kimozdulni télen is. Viszont a Tami megérkezésével minden idegszálunkra szükség volt ahhoz, hogy ne hagyjuk el őt a Mecseken, vagy ne kapja be valami kétméteres csuka a horgásztónál. Volt - asszem egy állatkerti kirándulásnál, hogy a sálamból csináltam hámot rá, mer hárompercenként keresni kellett. Egyszer - mint kiderült nagyon rossz csillagzat alatt született az ötlet -elmentünk a pécsi vidámparkba. Már az első öt percben megbántuk, mert ott bakker még egy festés se volt a mi gyerekkorunk óta, nem hogy karbantartás. Az ÖSSZES körhinta meg bizé életveszélyes volt és mi bevittük oda a gyerekeinket, szóval huszonegyre húztunk lapot.
Olívia félénken bújt mögém, és még a hattyútestű csónakázásra is nehéz volt rábeszélni, de a Tamara.... na ő aztán vigyorogva kezelt le minden szakállmatyival, még néhány ingyen kör reményében. Mindenkit le tudott venni a lábáról kettő és fél perc alatt.
Ő volt aki egyik barátunk szőlőjében beleugrott valami szálkásnövénybe és szemöldökcsipesszel kellett kihuzogatni az apró tüskéket a talpából. Ő volt aki esett bele patakba, halastóba. Folyton tele volt sebekkel, horzsolásokkal, kék foltokkal, de ez semmiben nem hátráltatta és nem intette óvatosságra. Folyton sarat dagasztott, vagy vizezett valamit a víz amúgy is valahogy nagyon közel van a lelkéhez.
Még csak pár éve laktunk a faluban és nem ismertünk sok embert csak a közelben lakókat és mondjuk akikkel az óvódában futottunk össze. Elmentünk falunapra, mindenki mosolygott és ránkköszönt viszont a gyereket mindenki névszerint ismerte. Ez a “Jónapot kívánok, Hello Tami” ilyen egymásutánban jött nekünk meg az ötéves gyereknek - érted....
SEMMILYEN állattól nem félt soha. Folyton békával, gyíkokkal, csigákkal és gilisztákkal jött haza. Csinált futtató versenyeket külömböző csúszómászókkal (amikor épp nem szeletelte fel őket), rendesen az apja alkoholos filcével ráírta a számokat a hátukra és a járdán tégladarabbal vagy krétával futópályát rajzolt. Hozott haza fészekből kiesett kismadarat, félvak rühes macskát, döglött galambot. Az óvónők túl sokat nem panaszkodtak (mert nem akartak bántani és próbálták inkább házban megoldani) de tudom, hogy ott is okozott nehéz napokat.
Folyton lopkodta a konyhából a kaját (MINDENT) csak bejönni és leülni ne kelljen fél percre se még ebédelni SE. Így tűntek el a húszdeka párizsik a hűtőből, vagy a fele palacsinta amit ebédre sütöttem, a fánk nagyrésze amíg teregettem. Idősebb testvérei hamar felismerték a képességeit, meg a helyzetből adódó lehetőségeket (ő viszi el a balhét) és előszeretettel használták ilyen fánk kicsempészéses esetekben.
Kihúzta a szomszéd kertjéből a kerítésen keresztül a hagymát, lesöpörte róla a földet, megpucolta és megette. Az út széléről szedret evett, az erdőből szamócát, és rohadt mázli, hogy nem kajált meg semmilyen mérgesgombát forexample.
Fuhh, hát volt egy időszak.
Viszont annyira betréneltem magam, (meg őt is) hogy még most is (18 lesz két hét múlva) folyton sms-ezünk hogy éppen merre jár és mit csinál és bármelyikünk lép be az ajtón uszkve 17 éve minden nap a férjnek és nekem is az első kérdés: “Tamiholvan?”
——————-
Kijön a fürdőből és úszik az illatfelhő utána. TUDOM, hogy megint felmászott a kád szélére és elérte a csak “alkalmanként használom”parfümömet. Csipőreteszem a kezem:
- Tami micsináltál?
Csípőre teszi a kezét és rámkiabál:
- Páfundó.
... és büszke kétévesként elklaffog a magassarkúmban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése