Kómaközeli állapotban jelentem:

18.-án huszonhat órás vajúdás után, nem sokkal éjfél előtt megszületett a harmadik unokánk.
Mindenki okés, két nap után már szépen kajál és alszik. A szülők kissé elfáradtak már így  a kezdésre, de már minden rendben látszik. Csak messziről csodáltuk meg szájmaszkban, de talán nem sokára kézbevehetjük.
Rossz, hogy nem lehetek ott segíteni, de legalább főzök nekik, arra se legyen addig gondjuk.

Csudaszép golyófejű gyerök.

Ez a hét mindannyiunknak nagyon fárasztó volt, Olívia is költözik kész a lakás.

Itt is minden a feje tetején áll, már nagyon várom, hogy beinduljon végre a padlószőnyeg - tisztító kölcsönzés. Teljes kitakarítást és szanálást kell végeznünk és kicsit rendezkednem is kell meg újítgatnom, mert már kezdem unni a miliőt.

Kinéztem magamnak egy fotelt is végre, jövő hónapban megveszem...

meg díszpárnákat is,  és jóvóna néhány új függönyféle is, de arra nem biztos, hogy jut majd meglátom még.

Múlt héten befejeztem életem legszebb kispokrócát vagymittomén takaró, pléd nemtom nem jó egyik név se rá... a Krisztié lett. Már tök rég akartam neki valamit csinálni, hát ez lett az övé és most a sajátomat is csinálom ugyanilyet, mert én is beleszerettem - ugyan három napja hozzá se nyúltam, mert életem a családom és a konyha... Egyfolytában úgy érzem, hogy etetek, mosok, mosogatok, teregetek (tönkre ment a szárítóm és lockdown van). Ja. 

Tizenhat nyolcszög, kilenc négyzet, tizenkettő nagy háromszög és négy kis háromszög, valamint kilencmillióegszáznyolcvankettőezerhatszáznegyvennégy fonalvég elvarrása a sok szín miatt... de megérte. 

NA.

Nincsenmostmás. Hulla vagyok. Megdícsértem magam két espadrilles szandállal és két nyáriruhával.

Holnap reggel ne keltsetek fel.

Puszpá

Róza

Szedett-vedett poszt

Elkezdtem ezt a posztot, aztán elment két nap és már tök nem tudtam, hogy mit akartam írni...
Aztán el is kezdtem rendesen, de pár nap múlva ki kellett törölnöm mert már nem aktuális...

Folytatva - újrakezdve:

Négy hétig itthon voltam.
Bár nagyon fura volt így dolgozni, lelkiismeretesen csináltam a munkámat minden nap, és még sokkal többet is - mert mikor heti egy- kétszer bementem mindig rámborult a főnök munkája is, pl. horribilis mennyiségű email küldés és levelezés, adatgyűjtő táblázatok, védőmaszk és egyéb kutatás rendelés, online meetingek és webkonferenciák. A nagyja amúgy a titkárnő dolga lenne, de ilyen - olyan okok miatt többnyire rám marad ez is. Néha nem értem, hogy a ló.aszba tudok ennyi dologra koncentrálni egyszerre. Szóval inkább visszamentem pár hét után rendesen dolgozni mert nekem ez így nem ment. A saját dolgommal boldogultam volna, de minden mással nem.


Múlt héten a  Balival összeraktuk a teraszon a kertibútort (és még azóta is együtt alszunk), végre ki lehet ülni oda rendesen. Még szeretnénk kinti világítást, meg valami gazt a sarokba... ilyesmi.
Amikor hazajövök,  minden délután húzom ki a belem és ott horgolgatok vagy olvasok ötig, akkor bújik a ház mögé a nap.

A Tami új fésülködőasztalát is összeraktuk és még mindig nem válunk, szóval fejlődünk.

Ma házassági évfordulónk volt, amit mindketten jól el is felejtettünk ebben a nagy bezártságban. Reggel fél tízkor jutott eszünkbe.
Ennek örömére vettünk creamtea-t és pimms-et és teraszoztunk. Papó hozott nekem cép virágot is és tacskókutyás üdvözlőkártyát. Én főztem neki kínai takeawayt mert azt kívánta a szentem. Estére meg lesz creamtea.

Jó volt ez így.

Olívia is home office-ban dolgozik a konyhaajtót ezért napközben csukva tartjuk mert borzalom a firstline technical supportot hallgatni egész nap.

Amióta ennyit vagyunk együtt rájöttem, hogy a család vásárlási szokásai totálisan eltérnek az enyémtől.
Ők - velem ellentétben - tök random módon megveszik a dolgokat. Nekem ha kell valami, hatvanszor körbejárom, megnézem hol - mi - mennyi, sőt ha komolyabb az összeg akkor ismertetőket is megnézek mert nem akarom feleslegesen kiadni a pénzem és szart venni. Amikor eldöntöm akkor is mindig alszom rá egyet és csak utána vásárolok.
Nekik ha kell valami, elmennek ebay, amazon mittomén és megveszik.

A férj vett lábmaszkot. Ez egy csomag, amiben valami trutyi van és bele kell tenni a lábfejedet kilencven percre. A dolga az lenne, hogy négy  nap után hatalmas lepedőkben lehámlasztja a halott, száraz bőrt és babatalpakat varázsol.  Undorító, de hatásos. Kb úgy néz ki mikor hámlik, mint egy leprás lába, de komolyan...

Van ilyen. Csak sok a gagyi másolat is. Nem mindegy hol, melyik, mennyi és milyen fajta, pláne meg a részletek.
Na ilyen részletekkel a családom nem foglalkozik.
Ott kezdődik, hogy a férj a negyvenötös lábára megvette a közepes méretet. Hát persze, hogy nem ment rá. A két párat szétszedtem és egy párat eszkábáltam belőle, hogy rá tudjuk tenni a csülkeire.
Az Olívia pont akkor jött haza, amikor itt üldögélt benne.

 “Ilyent vettetek?? Úristen ezzel vigyázzatok, egyszer én is vettem ilyet nyaralás előtt és rátettem a lábamra, mindenki elkerült egy hétig Tenerifén azt hitték valami súlyos lábbajom van, mer ilyen lepedőkben foszlott a bőr róla egész héten... “

Fúúúj..

Most komolyan. Más is így vásárol?
Az egyik megveszi a gagyit ami ráadásul kicsi. A másik meg kidob egy halom pénzt egy jó brand-re és nyaralás előtt két nappal teszi fel mikor van  leírás benne amit el se olvas és amúgy  is videókkal van tele a youtube.
Egyszer az egyik munkatársam férje liciten nyert az ebayen egy márkás farmert és megérkezett egy borítékban.. kiderült, hogy barbiKen gatyát vett kilenc fontért.

Eszemmegáll.


Az álmaimat mostanában Tim Burton és Salvador Dali szerelemgyereke rendezi és Luc Besson a producer.pl tegnapelőtt:
Egy nagy falitükrön keresztül voltam skypeon Jeff Goldblum-mal és még volt ott valaki akit nem tudok megnevezni. A beszélgetés a matrac segítségével jött létre - valahogy az ágy matraca szolgáltatta a technikai (spirituális, vagy varázslatos) hátteret a beszélgetéshez, és ha leszálltam róla, akkor megszakadt a vonal.  Szines törölközőket is álmodtam. 
Valamiért még az álom egy részében nagyon - nagyon nagy szomorúságot éreztem. Újraéltem a reménytelen szerelem minden fájdalmát, amit tizenévesen, csak alanya nem volt, vagy legalábbis nem emlékszem.
Tamara is benne volt meg Olívia, számolgattuk mikor melyikünk meddig dolgozik mert a tükörbeszélgetés idejének elosztása valamiért fontos volt. A végén egy borzasztó vicces külsejű, kékszínű, hoszzúlábú és hoszútollú beszélő madárral bicikliztem szülőfalum újtelepén és a Csárli presszóban jégkrémet ettünk. 

Végül:

Szerelős szössz a férj telefonbeszélgetéséből:
... nem hiszem, hogy érdemes megjavíttatni... most érted, rákölt nyolcvan fontot a tízéves laptopra és utána meg kb annyi, hogy lesz egy hétzenés kvarcórája.

Karantéma


Személyiségrajzot is lehet készíteni a ma reggeli eszmecseréből.


- Mindig csodálkozom mikor elkezdem inni az Actimelt, hogy milyen sok belefér ilyen kicsi flakonba...
- ... én meg mindig sajnálom, hogy olyan kevés van benne mert olyan finom...
- ... szerintem meg pont elég...

Asszem ezt a témát kimerítettük.

... hát gyerekek jól látjátok a dolgot...
... be vagyunk ide zárva... meg esett is...

Az Olívia a konyhában dolgozik - telefonos ügyfélszolgálat - a konyhaajtó napközben csukva. Én a nappaliban az ölemben a laptoppal csinálom amit tudok, néha telefonon vagyok néha be kell ugranom a melóhelyre (szerencsére kettő perc gyalog). Tami a gyógyszertárból minden nap hulla fáradtan jön haza, halál ami ott van. Balikámék bezártak, ő kényszerpihenőn van itthon.

A maradék időben próbálunk egymással együtt élni. Ebben sokat segít, hogy szeretjük egymást.
Nem tudom elképzelni, milyen úgy összezárva lenni, hogy pl valakik már válásközeli állapotban vannak.

Nekem az íráshoz csend kellene és én már nem voltam csendben egy hónapja. Ha nem MINDENKI van ithon akkor is VALAKI itthon van és amikor az a VALAKI elmegy akkor VALAKI megjön.
Spektrumom teljes hosszában és széltében próbálom kontrollálni, hogy NE kapjak agybajt a tévétől, diznitől, zenebonától, miközben MINDIG megy vagy a mosógép, vagy a páraelszívó, vagy a mikró, szárító, hajszárító VALAMI.
VALAKI mindig kukoricát pattogtat, mos, tojást süt, ruhát szárít, x-boxozik vagy mittomén. VALAKI mindig használja a wifis füllhallgatót, amikor a másik nézi a tévében a megszűnt vasútvonalakról szóló videocsatornát.
Ha próbálok olvasni, valakinek közlendője támad, ha bármilyen esély van arra, hogy valaki kérdez valamit úgy számolósat horgolni is esélytelen.

Anyám és öcsém kilencven százalék, hogy nem jönnek május másodikán, és nem láttam anyut hát majdnem három éve...
Lehet, hogy a májusi friss unokánkat se fogjuk látni egy jódarabig, és még a jövő zenéje, hogy a szepemberre tervezett hazautat a még egy friss unokáért és a meglévő kettőért meg tudjuk e ejteni... én párizsért már rég nem nyafizok, sőt semmiért se. Örülnék csak inkább ha mindenki  ahogy most rendben van úgy rendben is marad és ennyi.

Az okok, amiért még nem nyírtuk ki egymást:
Szépen megcsináljuk a műszakunkat, addig a férj elugrik bevásárolni, vagy segíteni valakinek - mindig van kinek. Tévét néz fülhallgatóval, vagy zenél.
Aztán ha lejár a melóidő, általában együtt főzünk valamit, együtt eszünk. Vettünk új pakli franciakártyát, letöltöttük a buliappot és jókat röhögünk. Beszélünk a családdal skypeon, a lányok minden nap csoporthívásban vinnyognak fent a szobában.
Várom hátha ASOS - ba vagy GEORGE- ba jönnek valami jó tavaszi cuccok ha már van ilyen Blue Light Card-om és jósok kedvezmény van rája, főleg most, hogy ilyen népszerűek lettünk mi első vonalas dolgozók.
Horgoltam nem számolósat, terápiásvásároltam, majd pedig a férj terápiásvásárolt nekem (egy elefántos inget, (a zarás leopárdos-tigrises testvérét, már alkudoztam napok óta rá ebayen, de még mindig foghúzós volt az összeg, amíg én gondolkoztam ő megvette - gondolom cserébe nem basztathatok senkit a kussal), szóval visszahúzódva a magam világába örülök csak és várom ennek az őrületnek a végét...

... amikor majd megint kiülhetünk a Breakwater teraszra, sétálhatunk a tengerben, kompozhatunk, autózhatunk végig a nemzeti parkon, ihatunk teát a rózsabisztróban lent Cockingtonban.
Hiányoznak a Krisztiék is, meg amúgy a napi rutin élet.
Addig is kimegyünk tapsolni csütörtökön esténként, horgolok nem számolóst, a férj kivégzi a diznicsatornáját, az Olívia kinézi az összes sorozatot a Tami kialussza magát. Nóri már csak egy hónapot főzögeti a gyereket, utolsó hónapos bálna. Ő is szegényke bezárva, a vásárlást mi szoktuk intézni neki.

Zsófiék otthon együtt, szerencsére a Tomi tud otthonról dolgozni mer ő ilyen programtesztelő program tesztelő programokat ír meg tesztel vagy valami ilyesmi :)))

Nem mondom, hogy néha nem borul ki valaki valami apróságon, de valaki helyrerakja vagy jól kiröhögjük.
Még csak egyszer sírtam. Az nem kis teljesítmény.



Most gyorsan írtam ezt is, mert a férj elment Buscopanért a Tami gyógyszertárába mer a másik gyeröknek kiújult a kólikája (tavaly epeműtéte volt). Amúgy High School Musical slágereket hallgat mellettem ami elég idegesítő, (de már  nagyot fejlődött az a képzeletbeli buborék amit magam köré növesztettem) és a szárítógép is megy.... de nem csesztetem mert csinált nekem scrambled egg on toast-ot meg teát... nah, most még énekelni is elkezdett...

Nyolcadszor próbálom átolvasni amit írtam, de a férj közben hazaérve,  délafrikával telefonált épp  - dixon ügyfélszolgálat - és minden mozzanatában elmagyarázza most nekem, hogy miért hülye ott mindenki...
szóval bocsi ha valami értelmetlen vagy félreütés van vagy mittomén....
hozott nekem kávét.... most ukulelét néz a fészbukkvideosávon...

Pusszpá és kitartást 

Róza

Nagyon örülök azért, hogy kettő embernek is hiányoztam 

xxxxx

Sajnálós poszt

örökreszemüvegesmaradok (néha fájdalmasan sajnálom magam emiatt)
maissajnáltammagam (szar szem hét volt, a szemnyomásom még mindig rendetlenkedik plusz a múlt héten kicsit lezúzták a bal szemmozgatós szalagjaimat vagy mit,  szerintem a szemkampókkal)
befordultamkicsit (mer a strandot se javasolják már - nabummneki jöhetanyár - na nem mintha a nagy seggem olyan épületes látvány volna)
(szóval a tiltólistára került a medencés víz is (míg tart a kezelés) a verekedés, súlymelés, repülés, stb mellé).

megyünktovábbpozitívan... majd holnaputántól
(holnap offos vagyok, még megengedett tovább sajnálni magamat).

Ha valaha nyerek az angol lottón megveszem magamnak a Balatont kilóra.

Szemügés Róza

Na.

Most, hogy így norbit és  a brexitet magam mögött hagytam és a tej még mindig egyötven, nem akarom magamra haragítani azt a kevéske, de lelkes megmaradt olvasótáborom, gondoltam már kéne valamiről beszámolni.

Az is igaz, hogy annak idején nem másnak, hanem magamnak irogattam és ma se kéne legyen másként, de nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy néhányan itt várjátok hetekig a posztot és nem jön. Annak idején én is éreztem így magam mikor még az ősidőkben Myreille blogját olvastam, meg a Senki sem Sziget-et.

Annyi száz gondolat kavarog és kavarog a fejemben és még mindig nem értem, hogy lehet negyvenöt évesen ilyen buggyant tehénnek lenni már, hogy nem tudok rendet vágni köztük.

Monnntam azuramnak is  - és le is lettem szépen cseszve “mehogy negatív vagy és valami baj van a fejeddel” mondtam neki kösz, pont erre volt szükségem... pont amikor az kéne, hogy valaki (a képzeletbeli baráton kívül) megsimogasson és megveregesse a vállamat, hogy amúgy én mindent jól csinálok és ne aggódjak már annyit.
Aztán előkerülnek a múltból azok az emlékfoszlányok, amelyek igazából azt mutatják, hogy engem frusztrálni és rugdosni kell, mert anélkül nem lépek ki a komfortzónámból. Nem tudom, hogy a férj ezt igazából tudja, ösztönösen tudja, vagy csak parasztkodik időnként, de inkább nem próbálom ezt kinyomozni, nehogy csalódás érjen.

Aztán ezzel a január végei depresszív hangulatomnak vége is lett melyben nem kevés szerepe volt a Zarás és Debenhamses leárazásoknak és a karácsonyi kocaköntös sem zavart már annyira, bár a vissza az egészséges életbe minden hétfőn elhangzott. NADE mostan megint itt a vasárnap és újult erővel nyitjuk meg a fasting app ot a telefonban.

Azért tegnap jó volt a grill lazac gnoccival és ma gammon lesz lilakáposztával és narancsszósszal.
UHHH rohadt nehéz ám úgy diétázni, hogy kurvajól főzök.


A munkámat még mindig szeretem, bár egyre nagyobb kihívások elé állít a főnököm, meg én saját magamat. Kicsit be kell húzni a féket majd így tavasz előtt, mert az sem nagyon jó, ha túl nélkülözhetetlen az ember lánya. Konkrétan nincsen senki aki bármelyik melómat megcsinálja. Pont.
Volt egy hét szabim február elején, és utána két hét kemény meló mire mindent behoztam.
Namost így elég nehéz lesz július végén két-három hétre hazalátogatni. Megbeszélhetném, hogy beállítunk egy új laptopot a rendszerrel és akkor bárhonnan dolgozhatok, de most komolyan, jó lesz az nekem?? Szerintem nem. Viszont az sem, ha végig azon aggódom, mi van és naponta húszszor felhívnak és first line supportot kell majd nyomnom miközben az új unokámat etetem.

... hogy ez mennyire fura, de komolyan...
Valahogy én elakadtam úgy harminc éves korom környékén és azóta törlődnek a szülinapok.. jó mondjuk csak az agyamból, nyilván azért rajtam nem az látszik, hogy harminc lennék.

Három látogatónk lesz májusban - anyám, öcsém meg öcsi barátnője. Mielőtt jönnek megint házpakolásos lázban égek majd aminek előjeleként  már vettem új szőnyeget és kinéztem egy fotelt meg egy állólámpát.
Anyámmal menni kell zoknicipőt (így hívja a kötött sportcipőt) venni mert elirigyelte tőlem, de neki sötétkékben kell és carbootsra is kell menni mert imád piacozni meg a Primarkba hálóingért.
Lehet, hogy elugrunk londonfalvára is - mondjuk én inkább mennék még délvidékebbre mint ahol lakunk, valami öreg pub emeletén megaludni, napközben meg erdőt járni, de nem én diktálok.

Márciusban Kőhalmi -  London Krisztiékkel, újszépautóval kirándulunk egyet én már nagyon, de nagyon várom, mert hosszú volt a tél és elég is volt a szélből és esőből.
.... és még az is lehet, hogy nyárra készen lesz a Krisztiék VITORLÁSA és majd mehetünk púposkodni és nyújtózkodni a tengerre,,, és mosmá télleg legyen nyár!
Na!
Most jól írtam egy posztot a semmiről. Megyek sonkát sütni.
Puszpá
Róza

A karácsony óta eltelt három hét röviden kifejezve egy katasztrófa volt.
Hosszabban kifejtve:
Mivel a karácsony előtti időszakot végigdolgoztuk, nekem ugye simán tripla műszak jutott a konyhában. Ezt eleinte még nem bántam. Megcsináltam a szépsütiket, megfőztem a töltött káposztát - ami idén isteni lett, találtunk magyar füstöltárut a nemzetközibótban, és nem csak azt, hanem pl. gesztenyemasszát is a férj nagy örömére.
Kissé feszített volt a tempó és úgy az ötödik konyhában töltött nap után kezdtem azt érezni, hogy mi a fenéért nem rendelünk valami szart és hagyom az egészet a francba? Mármint lévén, hogy imádjuk a rántott csirkét, miért nem veszünk két vödröt a KFC-ben és ülök én is a tévé előtt mint a többiek?

Nóriék házat kerestek egész mostanáig - tegnap végre beköltöztek egy kétszobás tök jó helyre ahol kert is van - az Olívia visszaköltözött két hónapra hozzánk, mert a lakás ahova költözik február vége felé lesz kész, meg amúgy is akart sprórolni autóra, most, hogy Exeterbe jár dolgozni kéne már a kocsi.
Na ezt mind levezényelni így év végén... hát ...

Kellett vennünk egy újabb heavy duty ruhaakasztóizét és kihozni az öreg fekete szekrényt a gardróbból - asszem ez az utolsó bútordarabunk, amit még migráncsodás idején vettünk asszem húsz kemény fontért a gumtree-n. Miután a férj kiszedte a csavarokat, nem jött szét, mert ragasztó és tipli is tartotta. Rohad erősnek éreztem magam és mondtam neki szétütöm. Ez meg is történt, de nem vártam elég ideig a bejelentésem után és az egyik felső polca rázuhant kettő lábujjára jó okot adva a férjemnek arra, hogy két hétig minden nap bűntudatot keltsen bennem "szerintem eltörött", " jó piros biztos begyulladt" , "már kékül" stb megjegyzéseivel. Akkor csak azért nem röhögtem, mer ő sírt, de amúgy vicces volt maga a helyzet... meg nekem amúgy is van egy ilyen hülye groteszk tulajdonságom, hogy röhögök más kínján... mondjuk a magamén is. Volt, hogy ültem a konyhában a leforrázott könyökömmel, és azon röhögtem sírva, hogy még mutasson valaki egy másik embert aki le tudja forrázni a könyökét.

A sütik jók lettek, a zserbó kicsit több cukrot is elbírt volna, mignont soha az életben többet nem csinálok pedig finom volt és szép.  A férj kedvéért álltam neki meglepiből mer mindig mondogatja ilyen "csak az a szép zöld gyep" stílusban, hogy milyen jó volt a régi farsangi mignon...
Mondom, f...om, legyen neked mignon.
(Amúgy szerintem ő is öregszik, egyre több ilyen hülyesége van, mint ez a mignon, meg mittomén pl. a szafaládé meg ilyen hülyeségek.)
Azért amikor a három nap konyhaműszak után, este hatkor, gyöngyöző homlokkal csurgattam a rózsaszínű cukormázat a puncsmignonokra (egyenként) újragondolva ezt az egész ötletet, meg hogy mennyire vagyok idióta -  és ő kijelentette, hogy igazából ő a csokisat...
akkor azért a pillantásomból látta, hogy ezt a mondatot nem feltétlenül kell befejeznie ha nem akarja, hogy a jó meleg cukormázba a genitáliáit mártogassam a továbbiakban...

Akkor pedig még nem tudtam, hogy a következő hétvége mégnagyobb disaster movie lesz, már legalábbis a biológiai folyamatokat tekintve. A férj amúgy is belekezdett egy jó kis influenzába karácsony után. Rendesen lázzal, hidegrázással miegymással. Az a jó kis vírus felülfertőződött egy fasza arc-homloküreg gyulladással, szóval mikor egy hét után sem volt jobban, muszáj volt őt antibiotikumra fogni. Nálunk a melóhelyen a téli hányós fosós tizedelt, én az első körben bekaptam épp az Olívia visszaköltözése utáni napon.
Értsd: Itt hegyekben állt az ágynemű, dobozok és szatyrok, a konyhában plafonig a mosatlan meg a gyerek szennyese meg a mi szennyesünk (hétvége ugye). A ház szalad, a szekrény félig szétütve, a ruháink a hálóban az ágyon, a karácsonyi díszítés félig leszedve,  anya meg fosik és hányik a klotyóban. Hát nem vígasztalt hogy a karácsonyi felkapott három kilómért már nem kell aggódnom.
Nem szeretnék túl képszerű lenni, de néha nem tudtam melyik felemet rakjam a klyotyóra és melyikkel vállaljam be az esetleges kockázatot, és elárulom időnként rosszul döntöttem... hát nem valami ladylike, de ez is én vagyok igaz, piros rúzs nélkül.
Csütörtök éjjel konkrétan a fürdőben éjszakáztam, gondoltam is hogy megágyazok a kádban. A hajnali öt órakor bekísérletezett rehidrálás - három korty víz - is úgy jött vissza azonnal ahogy lement és akkor úgy is gondoltam, hogy kész, itt a vég. Addigra közel tizenkét óra telt el egyetlen korty víz nélkül. Komolyan minden hatásvadászat nélkül - sírtam a szomjúságtól. Az első jeges kólámat kortyonként másnap 11 kor sikerült abszolválnom.
Onnantól már jöttem kifelé, de még péntek éjjel is felhúzott lábakkal éjszakáztam a kanapén, és hétfőig nem mertem fingani.


JA. Szóval boldogújév megvót. Négy nap egyetlen falat kaja nélkül. Szerencsére mivel én a felső fürdőbe zárkóztam és kitiltottam onnan a családot, valamint két napig nem nyúlltam semmihez, ők megúszták.
Mondjuk pozitív hozomány, hogy így legalább nem került túl nagy erőfeszítésbe visszatérnem a "normál" egészséges életmódomra.
A melóhelyen még most is tombol a cucc, a mamák már nem ( asszem összesen hatan kapták el ) de a kollégák sorban esnek áldozatul.
Szóval vasárnapra lettem nyolcvan százalékos, akkor nekiláttam a rámolásnak és estére rendbevágtam soraimat. Igaz, hogy így hétvégém nem volt, szóval a mai szabadnapomat tényleg pihenéssel töltöm mert kb három hete nem bírtam a lábamról leszállni.

Tervezgetem a tavaszi lakásalakítást, horgolom az unokás dolgokat - plusz kettő brand new ugye nekik még ki kell találnom valamit. Lesz egy Elizabeth-ünk Nóriéknál, a Zsófiéknál még nem tudjuk, mert nem tudnak megegyezni se fiú se lánynévben.


Februárban és Márciusban is lesz egy-egy hét szabink a férjjel közösen, mert itt ugye áprilisig kell kivenni és mindkettőnknek maradt még két hete.
Belekezdtünk az ünnepek utáni spórolásba, bár amúgy az nekünk annyira nem megy, de most az összes mindenünk benne van az kocsicserében, szóval van hova visszatömni.
Próbálom úgy tekinteni, hogy nem az új év kezdődött ennyire szarul, hanem a régi ért így véget - szóval a fost, a taknyot, a lábujjakat meg a többit még odaszámolom, így nálunk negyedikén volt újév.

Az év végi-eleji szabópetis tehát a következő:
Ha egy új projekt szarul indul, dátumozd át. (Diétánál is működik.)

Pusszancs