2010. szeptember 24., péntek

Citrom

Jellemrajzot lehet felallitani arrol, hogy az ember egy helyet elhagyva kinek, kiknek hianyzik leginkabb. Nagyon fura dolgokat produkal ilyenkor az elet, es mint ilyen, fura mod nem illeszkedik az elkepzeleseinkkel, legalabbis csak nagyon kis reszben.
Persze probaltam nem altatni magam, gondolatban lejatszottam mar, hogy nyilvan nem minden szoros, vagy annak velt emberi kapcsolatom fogja kiallni az ido es a tavolsag probajat, de - es sajnos itt a "de" - legmeredekebb almaimban nem gondoltam, hogy eppen NEM azok az emberek fognak kapcsolatban maradni velunk, akikre szamitottam, szamitottunk.
Termeszetesen a csalad ezen elemzesbol kimarad, hiszen a csaladi koteleket szeretetbol (vagy rosszabb esetben kotelessegbol) az emberek nagy resze ugye apolja.
Minden egyeb kapcsolatomban, vagy a ferjemmel kozos ismeretsegek, baratok tekinteteben fura dolgokat hozott az utobbi ket honap.
Igyekeztem volna magamban valamifele szabalyszeruseget felallitani (iskolazottsag, kulturaltsag, ismerettseg foka, ill. ideje, stb. /a satobbit en mindig akkor irom mikor mas nem jut eszembe/), de minden ilyeniranyu torekvesem megbukott. Egyszeruen elkepedtem, hogy pont azok, akikkel napi kapcsolatban alltam, akar hosszu evekig, ilyen hirtelen es ilyen intenziven nem vesznek tudomast rolam, rolunk.
Az elso gogos duh utan vettem a faradsagot, es kedves hangu, szep hosszu beszamolot irtam, abbol indultam ki, hogy valoszinuleg azt varjak, hogy en irjak eloszor, hogy jelentkezzek, hiszen en voltam az, aki a hatam mogott hagytam oket (is). Termeszetesen a levelemben az o hogyletuk irant is erdeklodve, es becsulettel mondom, hogy ez tenyleg erdekelt (volna).
Tiszta lelkiismeretem megorzese vegett mindenkinek egyenkent, szemelyes hangnemben irott levelet kuldtem, na jo nem egeszen mindenkinek, csak annak a kemeny magnak, akik elutazasunk elott biztositottak rola, hogy kapcsolatban maradunk, mert ez nekik fontos, mint ahogyan en is az vagyok az eletukben, akik biztositottak szeretetukrol, es a bucsu pillanataban a meghatottsagtol meg sirtunk is egyutt egy kicsit.
Itt vannak velem az emlekek, amelyeket utravaloul kaptam, amelyekre en a targyak szerelmese nosztalgiaval tekintettem eddig, ugy, mint a tavolban maradt baratok zalogara, hogy a kapcsolatunk megmarad.
Mondom megegyszer, probalom racionalisan nezni a dolgokat, en, a szanalmas erzelgos osztonleny, de azert ez  a nema csend, ez a valasznelkuliseg, ez a semmi, ez azert meglepett. A levelek valaszolatlanul maradtak. Eltelt az elso het, majd a masodik, el a honap is. Egy ideig nagyon vartam, aztan mar kevesbe. Mostmar nem varok, es levelet sem fogok irni.
Ha masert nem is, vartam azert, mert (ahogyan szamitottam is erre) kicsit maganyos az ember lanya eleinte (ferj, gyerekek persze, de azert egyedul vagyunk, igy egyutt is).
Maradt a maroknyi (kismaroknyi) ember, akik torodnek velunk, meglepo modon egy-ket kivetellel tenyleg nem is azok akikre szamitottunk, akiket erdekel a sorsunk (es ez adja a nagyobb sulyt  a latban! ), de azert  a keseru szajiz megmarad.
Nemmellesleg koszonjuk Leonak, Dimitrinek es Evelinnek, Lalanak, Klarieknak, Gergoeknek, Adrianeknak hogy torodnek velunk, meg persze a csaladnak.
Erdekes kis fordulatokat hozott magaval ez a mi nagy fordulatunk, orizzuk meleg szeretettel gondolva rajuk a kis kepet, a kulcstartot, az egyfontost...csak azt nem tudom, mi legyen a plusscicaval, a fenykeppel keretben, a mittomenmilyen szerencsekovel meg a tobbivel...
Sajnos mar csak egy lenezo mosoly kisereteben tudok rajuk nezni, igaz, hogy kicsit meg olyan is, mintha citromba harapnek.

2 megjegyzés:

AtonHotep írta...

Hát,,, ez nálunk dettó ugyanígy történt... Szerintem minden emigráns hasonló dolgokról tudna beszámolni. Sok volt kollegám, gyerekek osztálytársai és szüleik, barátok (kevesen voltak alapból) biztosítottak, hogy igen, kapcsolatban maradunk, és igen, ugyanez a reakció. Nem lehet rá mit mondani.
Ja a legszebb amikor új barátságok változnak meg a körülményeitek javulásával,,,, erről még nem írtál, mert ez még jövőzene, de nem kizárt, hogy ilyesmi is lesz. Hogy egy ideig barát, mert látja, elesett vagy ebben-abban,,,, aztán amikor elkezd menni Nektek is, akkor megijed, hogy lám, jobban megy, mint neki,,,, és akkor jön az irigység... Hálistennek kevés ilyen volt személyes tapasztalatban, de azért felkészítelek, hogy nem kizárt, hogy érni fog még egy-két ilyen meglepetés is... (Sorry ha túl realisztikus/negatív/stb {szintén nem jut más az eszembe} voltam.) :P
Vedd úgy, hogy újabb lecke volt emberismeretből, a leckekönyvben egy újabb bejegyzéssel gazdagodtál. :) én így szoktam letudni. :)

Névtelen írta...

Jajj de igaz ez sajnos. :(
Akár én is írhattam volna ezeket a sorokat.

Megvagyok

 A szombati napom ment a levesbe ilyen-olyan bokros teendőkkel. Van még a listán, de az évek során tökélyre vittem, hogy patópáli nemzeti ör...