Kataszrófahelyzet...

...mert az mi más lehet (szerintetek) amikor egy idősotthonban hasmenésjárvány van?

A nagyapám kedvenc viccének csattanója cikázott az agyamban egész nap "már nyakig vagyok a sz.rban még mindig látsz??"

A desszert Imodium kapszula volt a mamóknak, a Floating Island-ot (kb. madártej) majdnem mind mi ettük meg.
Holnap mi fosunk.

Megemlékezés

... a nagy portékról...

ŐŐŐ nem is tudom, hogy kezdjem - én az empatikus patikus - mert  vannak azok a fajta emberek akiken - mint annak idején Szalacsibácsin - röhögünk. Olyasmi ez, mint amikor valaki leborul a székről, vagy belelép egy jó mély pocsolyába (vagy amikor a férjem betakarta magát a zuhanyfüggönnyel), az ember nem akar nevetni, és az együttérzés simán jelen van, és mégis...

A férj pályafutása alatt (és közvetve az enyém alatt is, mikor a betegséggel küzdve sokat segítettem neki az üzletben, már amíg volt) sokféle emberrel hozta össze a sors. Ezen személyek nagyrészét én is személyesen ismertem, néhányukat hallomásból, de a bennem kialakult kép is épp elég volt sokszor.
Annak apropóján írok most erről, hogy egyik este  sokadszor újranéztük Bödőcs Tibort, és a bucsuszentlátszlói történetek nyomán került elő a téma, a férjjel összeszedtünk egy busznyi defektest - értsd: szeretnivaló bolondot - hogy vajon mi lehet velük, és vajon segít e nekik valaki most, hogy mi nem vagyunk már ott.

Sanyi
... a vetítőgép. Professzionális informatikusnak mondja magát, aki még a múlt renszerben ZX Spectrumon és Comodor16 - on kezdte a szakmát, ismeri minden csínját - bínját, az internettel is a kezdetektől tisztában van. Akkora nagy profi, hogy annak idején sok híres emberrel megismerkedett, és mondhatja őket barátjának. Ezer és ezer történetét tudtuk kívülről, melyeket az idő alatt mesélt el, amíg a férjem a gépére mondjuk vírusirtót telepített (mert tudod, én nem ezt használtam eddig...stb.stb.).
Volt neki időlegesen egy blogja is, a mai napig sajnáljuk, hogy nem mentettük el valamilyen formában. Ott szereztünk tudomást a nővérjéről Malvinról Magdikáról, a kaposvári rokonokról, és arról, hogy Sanyi három kérőt kosarazott ki élete során, és még várja az igazit. Mindemellett kicsikét - egy Tourette szindrómához hasonlatos - rángatódzó betegsége is van, mely főleg a törzsét és a vállait érinti, némileg a nyakát is, és borzasztó nehéz volt megszokni, mert nagyon muris látványt nyújtott mindig. Véget nem érő, Jézusról szóló - és egyéb bibliai - történetekkel bombázta az e-mail címünket Karácsonykor, Húsvétkor, csillámos angyalkákkal kiegészítve. Névnapkor ugyanez pepitában név eredete történetek és egyéb katasztrófák (rózsák, torták stb).

Elek
...a dadogós. Elég ha annyit mondok, szereti a Pi-pi-pi-piranha p-p-p-panic nevű játékot, és ahányszor csak újra kellett telepíteni a gépét (mert folyton belepiszkált, letörölt rendszerfájlokat - komolyan ha akartam volna se találtam volna meg amiket összekutyult), elmondja, hogy ez a játék legyen rajta. Egy régesrégi műbőr babakocsival közlekedik, azzal hozza viszi a számítógépét, a fontos iratait és a szájával dudál ha elállják az útját. Volt az egy érzés, mikor először betolatott a boltba. (Ez nem vicc, bár ha hallanám, én is azt gondolnám azt hiszem.)

Rezső
...a buszsofőr. Ropogós nadrág, ropogós ing, szappanillat. Mindehhez iszonyat nagy arc - százezer viccet tud, és ha a végére ér előlről kezdi. Üzletel mindig mindennel, az autója csomagtartójában fej nélküli plüssmalac is van - tényleg kicsit olyan mint az Üvegtigris Rókája.
Hamis Rolextől kezdve a melltartó-bugyi kombóig mindent ad vesz, és nincsen olyan az ég alatt amit két nap alatt ne tudna megszerezni. Excel táblázatos nyilvántartást csináltunk neki, mert bár eszméletlen a memóriája, szavai szerint ő az Öreg Sam.

Kriszta
....a SKAZI kártyás. Mindig iszonyat kecskeszaga van, merthogy állatot tenyészt, sokszor el is meséli, hogyan kell a kecskét baktatni (nem meneteltetni, hanem szaporítani). Havonta bejön a boltba, hogy ezt a SKAZI kártyát keresi, (hogy mire kellett neki, máig rejtély) másfél év után egy véletlen folytán a férj hozzájutott egyhez, utána havonta azért jött be, hogy kecskehúst hozzon hálája jeléül, és hogy elmesélje, mi újság épp Gizivel, Pankával, Zoltánnal és a többi kecskével. Mindig naprakészek voltunk a szaporodásukról és  betegségeikről.

( Kis kitérő : Apám jutott eszembe a nevekről, mert  ő is emberneveket adott az állatainak, volt Torgyán kutyánk aki sokat ugatott, Ugrin Emesénk aki az anyanyulak alfája és omegája volt, és Csurka Pista fehér kakasunk.)

Janó
...the big gangster (aki legalábbis szeretett volna lenni). Egyike a legnagyobb portréknak. Három mobiltelefonnal rohangál, két kilós műarany fuxokkal, és egy 30 éves libafos-színű mercivel. Olyan szövege van, hogy kifekszünk tőle, minden mondatot az "apppám érteeed" hangzatos szóösszetétellel nyomatékosít. Az éjszakában van elemében, minimum Don Corleonénak képzeli magát,  hatalmas szívvel és kevés ésszel áldotta meg a teremtő. A közösségi oldalakon többezer ismerőssel rendelkezik, vadidegen nőknek téve házassági ajánlatokat. A nagyapjával él, a szülei már meghaltak, és mindenféle fiatalkorú gengsztertanítvánnyal veszi magát körül,  akik istennek tekintik. Janó sokat üzletel Rezsővel, ezen üzletei általában nyereségesek, többnyire a Rezső javára, aki ezt enyhítendő folyamatos borozgatásokra invitálja őt. Ilyenkor mindketten berúgnak, és bejönnek a boltba elmesélni mennyire szeretik egymást - és minket.

Hiányoznak...

folyt.köv.

Szössz

...avagy a magyar citrom mindenfelé elgurul (ahogy az a bizonyos gyógyszer is)...

Ülünk az étteremben a gyerekekkel, beszélgetünk:

- Képzeljétek, hogy egy srác beszólt nekem ma a Honfoglalón... -veszi át a szót a legkissebb.
- Tényleg, és mit szólt be?
- ...hát kérdezte tőlem, honnan vagyok? Mondtam neki Angliából.../na ebből már sejtettünk valamit/
- és?
- ...azt mondta, hogy áruló vagyok, és hogy tisztelnem kéne a hazámat, meg valami FITNESsZ-t...



Egy kicsit most nem megyünk az olcókínaiba.
Nem viselkedtünk meggyőzően normális családként...én konkrétan kiköptem a tányérra az ananászost, és kishíjján lélegeztetni kellett a férjemet.

Nyugodj békében János bácsi...

Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: Érted szól.

John Donne

Tami tegnap mesélt a suliról, mint ahogyan már annyiszor.
Nem jutott eszébe a vonalzó, csak angolul.
Kicsit megijedtem.

Világít a számban a negróó

Az internet, és általában az információ iránt rajongó emberként sem értem az emberek szociális életével mi történt az utóbbi időben. Meglepő, hogy amúgy magukat értelmesnek gondoló, és ennek hangot is adó büszke huszon- és harminconévesek milyen jól el tudják szórakoztatni magukat az internet segítségével, ami önmagában nem túl nagy baj, hiszen a saját szociális életem nagyrésze, sőt a kultúrális életem nagyrésze is itt zajlik jelenleg. Igen kultúrális. Itt keresgélek könyvet, itt olvasok Konteot, itt nézem a Mindentudás Egyetemét, olvasok tudományt, történelmet stb. és nem is vagyok agyonkultúrálva, mert megyőződésem, hogy az ember sosem lehet eléggé az. A baj (és ezzel nem váltom meg a világot mert változtatni sem tudok rajta, meg ki is vagyok én, hogy megmondjam a tutit(?), de azért az rohadtul idegesít, amikor még engem agyonkultúráltoznak, meg hülyéznek, pedig még be se szóltam - na jó egy-két kivételtől eltekintve, DE AKKOR ISH (Aton után szabadon) ) ))jezza má nem tom hány zárójel kell ide (tényleg ez nyitójel, a zárójel az csak ami a végén van) ..., visszaolvastam, tehát a baj nem is az amit ott írtam.

Előrebocsátom, hogy nem a kissé aluliskolázott, illetve elég jól iskolázott, de ettől még alulbootolt emberekre gondolok, akik beleesnek egy-egy "csináljmagadrólcsillógósképet és rakd ki mindenhova" hibába, vagy elküldik hatvanezredszer is ugyanazt a körbeüzenetet, mert ez betudható annak, hogy nagyon megörülnek annak, hogy ismét feltalálhattak valamit, illetve azt gyakorolják mások kárára, hogy az a gomb tényleg arra jó e amire tegnap.
Nem is a 14 - 22 éves korosztályra, mert értelemszerű, hogy  80 százalékuk pl. a pofalapon éli a társasági élete egyharmadát, a maradék kétharmad ugye az iskolában lezajlik, és nagyon kivételes esetben lehet ötödölni, amikor kétötöd, vagy esetleg még - minő pozitív utópia - több is jut a családon belülre.

Fent említett embereknél javukra írható tehát, hogy van mentségük: kor, elmeállapot, önértékelési gondok.
Csak nem tudom, mit kezdjek kategóriák (ez lesz szerintem a következő posztom,, de még ki kell gondolnom jóóól) tekintetében az olyanokkal, akik ezen besorolásokból kimaradnak, és mégis elcsodálkoznak

- Sééétálnii?
Mondtam én naívan: JA, tudod azt úgy kell, hogy egyik lábodat teszed előre, majd a másikat, és ezt váltogatod...és amikor már eljutsz odáig, hogy nem kell mondogatni magadban bal, jobb, bal, akkor esetleg a szemeddel körül is nézhetsz. Erre meg én voltam a bunkó.

Ahogyan azt egy nagyon kedves barátom szokta mondogatni: Hátakkómegjóvan!

Látogatók (nem a sci-fi sorozat)

A család töredékes része vasárnap elröpült, hogy ismét belevágjon a magyar mindennapok zegzugos, fáradsággal teli  mókuskerekébe. Azt gondolom (meg mondták is), hogy jól érezték magukat nálunk, bár egy kicsit szűkösen voltunk - de sok jó ember ...
Jártunk kevés, de annál szebb helyeken, elsősorban kisvárosunk hegyen-völgyén, aztán Brixhamben, hétvégén pedig elmentünk Dartmouth városkájába, és egy kicsit még Totnesbe is benéztünk, így újabb szépségekkel gazdagodott a képmemóriám és a webgalériánk , továbbá egy újabb tétellel az újra és újra meglátogatandó helyek listája. Nem tudom elégszer leírni, hogy mennyire szép a devoni vidék, a halászvároskák halszagúak, régivágásúak, romantikusak, gyönyörűek és barátságosak. Sikerült a lehető legszebb napokat eltölteni, a kikötőben fishandchips-et enni, a főutcán forró csokit inni, rengetegsokat sétálni, rácsodálkozni még mindig sok-sok mindenre.

Esténként próbáltunk újra lábat növeszteni hisz a másnapi sétákhoz újra kellettek, közben pedig a technika vivmányáért harcoltunk nyolcan, így hát mindenkinek jutott 15 perces váltásokban egy fertályóra a számítógépre.
Anyukám minden másnap kiporszívózott, lelkesen mosogatott, pakolt, úgyhogy ilyen szép rend még sosem volt ebben a kicsi lakásban. Zsófi imádja az angol háromcsücskös szenyót, de azt mondja ő nem tud angolul szendvicset csinálni, úgyhogy a húgai gyártottak ebből napi negyvenet.

Beszélnek helyettem is a képek, bár ahogyan leírni sem nagyon tudom a tájat, várost, vizet, tengert, mert nem vagyok író, úgy a képek sem mutatják meg igazából azokat. Hiányzik belőlük, róluk a szél, az illatok, hangok, érzések.

A búcsút amúgy is útálom, így hát rövidre próbáltuk fogni, de még így is eléggé megríkatott.

Citrom

Jellemrajzot lehet felallitani arrol, hogy az ember egy helyet elhagyva kinek, kiknek hianyzik leginkabb. Nagyon fura dolgokat produkal ilyenkor az elet, es mint ilyen, fura mod nem illeszkedik az elkepzeleseinkkel, legalabbis csak nagyon kis reszben.
Persze probaltam nem altatni magam, gondolatban lejatszottam mar, hogy nyilvan nem minden szoros, vagy annak velt emberi kapcsolatom fogja kiallni az ido es a tavolsag probajat, de - es sajnos itt a "de" - legmeredekebb almaimban nem gondoltam, hogy eppen NEM azok az emberek fognak kapcsolatban maradni velunk, akikre szamitottam, szamitottunk.
Termeszetesen a csalad ezen elemzesbol kimarad, hiszen a csaladi koteleket szeretetbol (vagy rosszabb esetben kotelessegbol) az emberek nagy resze ugye apolja.
Minden egyeb kapcsolatomban, vagy a ferjemmel kozos ismeretsegek, baratok tekinteteben fura dolgokat hozott az utobbi ket honap.
Igyekeztem volna magamban valamifele szabalyszeruseget felallitani (iskolazottsag, kulturaltsag, ismerettseg foka, ill. ideje, stb. /a satobbit en mindig akkor irom mikor mas nem jut eszembe/), de minden ilyeniranyu torekvesem megbukott. Egyszeruen elkepedtem, hogy pont azok, akikkel napi kapcsolatban alltam, akar hosszu evekig, ilyen hirtelen es ilyen intenziven nem vesznek tudomast rolam, rolunk.
Az elso gogos duh utan vettem a faradsagot, es kedves hangu, szep hosszu beszamolot irtam, abbol indultam ki, hogy valoszinuleg azt varjak, hogy en irjak eloszor, hogy jelentkezzek, hiszen en voltam az, aki a hatam mogott hagytam oket (is). Termeszetesen a levelemben az o hogyletuk irant is erdeklodve, es becsulettel mondom, hogy ez tenyleg erdekelt (volna).
Tiszta lelkiismeretem megorzese vegett mindenkinek egyenkent, szemelyes hangnemben irott levelet kuldtem, na jo nem egeszen mindenkinek, csak annak a kemeny magnak, akik elutazasunk elott biztositottak rola, hogy kapcsolatban maradunk, mert ez nekik fontos, mint ahogyan en is az vagyok az eletukben, akik biztositottak szeretetukrol, es a bucsu pillanataban a meghatottsagtol meg sirtunk is egyutt egy kicsit.
Itt vannak velem az emlekek, amelyeket utravaloul kaptam, amelyekre en a targyak szerelmese nosztalgiaval tekintettem eddig, ugy, mint a tavolban maradt baratok zalogara, hogy a kapcsolatunk megmarad.
Mondom megegyszer, probalom racionalisan nezni a dolgokat, en, a szanalmas erzelgos osztonleny, de azert ez  a nema csend, ez a valasznelkuliseg, ez a semmi, ez azert meglepett. A levelek valaszolatlanul maradtak. Eltelt az elso het, majd a masodik, el a honap is. Egy ideig nagyon vartam, aztan mar kevesbe. Mostmar nem varok, es levelet sem fogok irni.
Ha masert nem is, vartam azert, mert (ahogyan szamitottam is erre) kicsit maganyos az ember lanya eleinte (ferj, gyerekek persze, de azert egyedul vagyunk, igy egyutt is).
Maradt a maroknyi (kismaroknyi) ember, akik torodnek velunk, meglepo modon egy-ket kivetellel tenyleg nem is azok akikre szamitottunk, akiket erdekel a sorsunk (es ez adja a nagyobb sulyt  a latban! ), de azert  a keseru szajiz megmarad.
Nemmellesleg koszonjuk Leonak, Dimitrinek es Evelinnek, Lalanak, Klarieknak, Gergoeknek, Adrianeknak hogy torodnek velunk, meg persze a csaladnak.
Erdekes kis fordulatokat hozott magaval ez a mi nagy fordulatunk, orizzuk meleg szeretettel gondolva rajuk a kis kepet, a kulcstartot, az egyfontost...csak azt nem tudom, mi legyen a plusscicaval, a fenykeppel keretben, a mittomenmilyen szerencsekovel meg a tobbivel...
Sajnos mar csak egy lenezo mosoly kisereteben tudok rajuk nezni, igaz, hogy kicsit meg olyan is, mintha citromba harapnek.

Mivel elhatároztam, hogy ez nem lesz lamentblog, ezért mostanság nem írtam.
Nem, mert nem igazán tudtam volna jókat írni!
Rájöttem viszont arra is, hogy jól esik letenni ide a nyűgjeimet, legfeljebb nem olvassa el, aki nem akarja.
Tegnap különben is bejött a boltba egy fideszradikális nagyapó, és ez felvidított (egyben el is szomorított):

"...mondtam én neki: één majd pontot teszek az ügy végére...., de a homlokán lesz az a pont..., és kilencmilliméteres lesz!"
"...ja és azt tudta, hogy a Toller felébresztésére amerikai orvoscsapatot hívtak, mert fel kell ébrednie, hogy kiszedjék belőle a PÁNCÉLSZEKRÉNY KÓDJÁT! Tudja ott van az a sok pénz, amit eldugtak!!!!"
(Szerencsére mielőtt belekezdett volna abba, hogy a földönkívüliek juttatták hatalomra a kormányt, kész lett a gépe...)

Hirtelen az én problémáim eltörpültek.
Kicsit szégyelltem is magam, hogy alantas gondjaim rányomták a bélyegüket a hangulatomra, miközben ilyen viccesen veszélyes emberek szaladgálnak szanaszét.
Nem vagyok egyik oldalon sem. Pontosabban az ésszerűség, a kedvesség, a tolerancia oldalán vagyok, éppen ez az, ami miatt élhetetlen számunkra ez az ország.
...De igen: szeretem a gulyást, meg a nyelvemet (mindkét jelentésben), a Futrinka utcát meg ilyeneket.

Azért az ország sorsa, és az emberek hülyeségei mellett mégis azon siránkoztam, hogy a fizetésemet és a családi pótlékot beletömtük a lyukakba, hogy a férjem szülinapját semmiféle tárgyi dologgal nem nyomatékosítottam, hogy egy hónapja nem voltunk bevásárolni, a konyhaszekrény és a hűtő veszélyesen ellaposodott.


- Anya mit főztél??
- Tulajdonképpen ... nem is tudom...
- Az jó szokott lenni!!
- :)


Nagylány hatodik helyen bejutott az országos döntőbe kémiából. Cserébe kapott egy 100%-os érettségit*, meg sok puszit... rém büszke vagyok!
Sírósan büszke!

Életkedvemet ismét a gyerekeim adták vissza!



*Prológ: Az érettségi 2009-től nem jár, így le kell tennie. Ellenben az első 10 helyezett 80 pluszpontot kapott, így ez neki is megjárt!

Bár "alul" a gálya...

Kedd hajnali ötkor az ágyamból lelépve nem a megszokott szőnyegmeleg érzetet közvetítette a talpamon levő receptorok sokasága az idegrendszerem felé. Nem működött azonnal a helyzetfelismerési központom, de azt éreztem, hogy ez nem olyan, amilyennek lennie kellene.
A tocsogó hang pontosította az észlelést.
Amíg én bömböltem (minden tragikusnak mondható helyzetben így vezetem le a feszültséget), "Naaa... ne bőgj már.. van itt már elég víz!" így a férj. Hívtuk a csőembert - szerelni, a Lalit - a gyerekeket fuvarozni, osztálytársat, hogy ne várjanak, boltmunkatársat, hogy késni fog.
Mire a csőember megjött, megmagyaráztam magamnak, hogy minden rendben van, főztem neki kávét, kipakoltam a szekrényt a hálóban, majd kedélyesen lehámoztam a falról a tapétának azt a részét ami még tartotta magát.

Kissé döcögve indul az év...

Autó még rossz, egyenlőre helyben keresünk alkatrészt, SeviAstro nem szaladgál olyan sok errefele - aztán majd el kell nézni a neten a tengerentúlra, bár nem tudom Amerikából a postaköltség lehet, hogy mégegyszer annyi mint a váltó meg a hűtő :((( .
Nehéz belegondolni, de lehet, hogy vége ennek az autónak (bár a férjem még hárít), eddig ment, de elfáradt. Az utóbbi két évben egyre több baja jött elő, hiába - nem a magyar utakra lett tervezve, nem beszélve a koráról. Sajnos nagyon szeretjük, és nehezen engedjük el, főként tudva azt, hogy mostanában nem nagyon lesz másik autóra keretünk.
A hitelről semmi hír, kényszervállalkozásunk még mindig csak viszi a pénzt, nem hozza de bizakodunk...
Megtudtam tegnap (pedig gondosan titkolták előlem), hogy anyám takarítást vállalt este hattól tízig egy gimiben. Harmincezer forintot kap érte... azt mondja kell...
A szívem kicsit összeszorult, mert anyám éppen eleget dolgozott már, nem is teljesen egészséges úgyhogy jogos az aggodalmam.
Kicsit sírtam is bevallom.

Sokat élt és sokat látott emberek vagyunk a férjemmel (az éltünk alatt nem a woodstocki éjszakákat és a láttunk alatt nem a Niagara vízesést kell érteni).
Mos új élmények várnak minket, új tapasztalás... meglátjuk, hogy megy nekünk a földönfutás :) :( .

Az autónk automata váltója feladta. Most próbálunk embert keresni, meg aztán ha nem megy a javítás - alkarészt.
Kissé rosszul érint ez minket így január elején, de jóember adott kölcsön egy jókis emberszagú Dukátóót (jóember autókat kölcsönöz építkezésekre, az meg mostanság nem annyira..úgyhogy volt szabad jármű). Kedves kis családi sevink a két x-et tölti idén, reméljük sikerül reanimálni.
Ez az év is jól kezdődik...de már lepereg.
:)

Épp az imént izent a kapitány: az autón vasárnap lejárt a műszaki.
A jóIsten piszok elfoglalt mostanság.

Igazad van, az élet szép, és összességében véve a legjobb dolog ami történhet velünk. Egyetlen baj van vele.... hogy nem lehet néha szünetet tartani. ;)

Heti jelentés: elromlott a varrógépem, eltört a kedvenc porcelán tálam, dugulás van a fürdőben mindent elöntött a szennya, megfejelendő azzal, hogy minden kiesik a kezemből, a gázkazánunk is szaraxik, nézzük mindennek a jó oldalát: mikor a férjem WC-pumpával az egyik kezében és szifivel a másikban állt a fürdőszobaajtóban és kétségbeesett, és kifejezett részvétet tükröző arcot vágva nézett ahogy bokáig álltam a barna lében - én újra beleszerettem.
Nem érdekel, hogy semmire sincsen időm, hogy hetek óta állandóan tele a szárító, és függönyszaggatós - bögreföldhözverős hangulatom volt a négynapos hétvégén, bevettem a leszaromtablettámat és elmentünk a gyerekekkel kirándulni. És ...és a többit le is szarom....fáradtan szarom le.
Nem tudom anyáink hogyan.....???....

Répapucolás

Milyen nehéz lehet a színésznek, a komikusnak.... A szomorú, sírós napokon, mint amilyennek a mai is indult, fent állni egy színpadon, ahol emberek várják tőle, hogy szórakoztasson, nevettessen... Ilyenkor kikiabálnám a bánatomat mindenkinek, bőröndöt vennék elő (régi, keményfedelű barnát) hajigálnám a ruhákat bele, és eközben ordítva bömbölném, hogy elegem van, hogy mindent én..és nekem...és velem! Nem teszem. Tisztítom a répát, és nyelem a könnyeimet.
Tudom, hogy ilyen a könnyek voltak azok, amik akkor négy éve lecsorogtak a lelkemen, megragadtak bennem és mélyen befészkelve magukat megbetegítettek.
Napok telnek szomorúsággal. Mikor nem tudom a gyerekeknek azt adni, amit szeretnék. Volt viszonylag normális életünk, de azt az a régi ősz elvitte. Régi életünk maradékaiból próbálunk gazdálkodni, jutni tovább előre, de inkább csak hátra megy...és megint itt a bőröndös érzés. Ezt mind úgy tenni, hogy a gyerekek ne vegyenek ebből észre semmit, hát az is tudomány. Répát pucolni, zoknit kikészíteni, gyerekkel tanulni, húslevest leszűrni, kiteregetni a (szennyest) tiszta ruhát, felvarrni a nadrágot, felverni a tojáshabot, jó arccal anyámékat várni....könnyet nyelni. Ez az anyák dolga! Miért nem mondta senki?? Még jó, hogy legalább szeretjük egymást, ezért inkább vagyok hajlandó könnyet nyelni. Nem a magam sorsa miatt aggódom. Nem magam miatt nyelem a sósvizet. Félek! Félek, hogy a férjem életteli, vidám tekintete szürke lesz, és szomorú. Félek, hogy a gyerekeimnek végig kell nézni ezt. Félek, hogy nem lesz hóban hancúr, balatoni kártyaparti a szúnyogokkal, zseblámpás rosszalkodás este. Félek, hogy nem leszek letámadva a fürdőkádban, a konyhában, autóban kukoricás mellett! Félek!
Félek, hogy csak répapucolás közben fogok ráérni ezeken gondolkozni.

ELMENNI! EL bárhová! Újrakezdeni. Nem sírni. Nem nélkülözni.
Egyszerűen csak :ÉLNI!
Nem tudok bízni igazán a jövőben.
Nem szeretem a mostani vasárnapokat, mert a férjemnek vasárnap is dolgoznia kell. Ez az ország zombit csinál az én bohócosanédes férjemből, belőlem anyagépet, a gyerekeimből meg szabványgyereket, akik majd felnőve beállnak egy zombit, vagy anyagépet gyártó országban zombisodni, vagy anyagépesedni!

Én nem ilyen lovat akartam!