Tejes-képes-dalos poszt

Az angliai időjárás szenzációja volt a csütörtök-pénteki hóesés. Eszméletlen jó volt, engem teljesen lenyűgözött havat látni, érezni a talpam alatt megin. Nem is mentünk pénteken sehova, én szabadnapos voltam, a többieknél meg mind munkabeszüntetés. Itthon voltunk a jó melegben, moziztunk és főztem jót. Szó szerint megállt az élet, nem volt posta, kajaszállítás és a mentőkön meg a tűzoltókon kívül nem nagyon volt közlekedés. A férj átugrott Oliviáékhoz este, és azon röhögtünk, hogy az a néhány ember akit az utcán látott mindegyik takeaway-es szatyrokat cipelt haza a kajával. 

Tejet és kenyeret még most sem egyszerű beszerezni és az egyéb kajáspolcok is teljesen le vannak rabolva minden szupermarketben. Elképesztő. Ilyen katasztrófaállapotokra emlékeztetne ha lennének ilyen emlékeim.

Hétvégén megültük a férj negyvenhatját is. Azért nem is írtam erről múlt héten, mert nem vagyok még mindig biztos a férj nem olvassa e véletlen a blogomat néha, és a francia éttermet a gyerekek szervezték és ők is fizették nekünk, nem akartam előre lelőni a meglepit. 

Fini vacsi volt vasárnap este, a lányok tortát is csináltattak az apjuknak - cukormentes-gyümölcsöset. Ittunk finom borocskát is beszélgettünk jót.

A férj soha életében nem csinált még rólam ilyen jó fotót a telefonjával (mondjuk kamerával se) mindenhonnét kapom a dicshimnuszokat és most jó ideig ezzel a fotóval fogom magam kényeztetni ha túl fáradtnak, vagy túl öregnek képzelném magam. Asszem kb. húsz éves koromban készült rólam utoljára olyan, amivel elégedett voltam, szóval ez nagy szó... (leszámítva a két kannát, nézzétek el nekem.)

Ja... piros a kardi is... hát ez van.

A gyerekek megvétózták a képeiket, szóval róluk most nem tehetek ide.

 A vacsi után még beugrottak kicsit mindannyian hozzánk mert a férj előadta az isteni finom kávétörténetet és muszáj volt mindenkinek kipróbálni - persze estére csakis koffeinmentesen. Aztán kiderült, hogy nem lesz elég a tej már másnapra. Na itt kezdődött a tejkálvária. Aszonták a férjnek a TESCO-ban, hogy nincs és nem is lesz péntekig (!). A Sainsburyben hasonlóképpen. Tegnap meg mentem melóba, mondják a többiek, hogy a LIDL -ben még volt tegnap, de az ASDA-t meg se próbáljam ott már szombaton se volt. A férj elment azért megnézni, de nem járt szerencsével.

Aztán minden kérés és nyafogás nélkül mi történt a munkahelyemen?

Először is  Jo a séf nem engedett el tej nélkül haza tegnap este - kaptam másfél liter tejet a konyhából (tizenöt literes tejhűtőnk van a munkahelyen, ami ilyen adagolós), az egyik munkatársbarát Donna hazafelé beugrott a Farmfoodsba hátha ott van tej, de üzent hogy nem kapott nekem, másikuk Kerrie megnézte az egyfontost meg a Buyology-t hazafelé mert ott is mindig van, de ott se semmi. Tökre meghatódtam, hogy egyre jönnek az sms-ek, hogy megnéztem itt meg ott és nincsen sorry.

Én már tökre lemontam az eheti teaadagomról meg a férj is a heti kávéjáról, a zabkásáról nem is beszélve, de ma reggel hétkor kopogtak az ajtón és Kim barátosném (kolléga) aki ma reggel jött haza Plymouth-ból az ottani Tescoban kapott tejet és vett nekem három hatpintest és még ki se engedte fizetni, merthogy mennyit varrtam már neki hagyjam már a fenébe... Este még jött egy sms a Mary-től, hogy a newton abbot-i asdában van tej, ha még nem sikerült volna valahonnan. 

Tehát mégegyszer elmondom, ha még nem mondtam volna. Ezek egy ilyen fene kedves, törődő népség, teljesen elérzékenyültem. Nem a tej miatt, hanem, hogy egyszerűen gondolnak rám és törődve vagyok. 

Eszembe jutottak azok az idők, amikor barátok fát hoztak, mert nem volt mivel fűteni, vagy mikor jöttek szó nélkül tapétázni és padlót rakni. Valahogyan viszont az itteni emberekből árad ez, még ilyen apró dolgokban is mint pl. ez a tejes dolog.

Most itten üldögélek és várom az estét, mert grill camember sajt lesz vacsira fokhagymás baguette-el és még azt nem teszem be, csak mikor már jön a család  haza, most momentán már csak a férjet és a Tamarát értem ez alatt. 

Holnap és holnapután szabadnapos vagyok, és minthogy a takarítást és nagymosást vasárnap kivégeztem, csak főzök egy jó risotto supremo-t és enyém a világ. Jó zenéket fogok hallgatni például ezt:

Myles Kennedy - Slash: Nothing to Say

Egyszerűen ugrálni, hemperegni és káromkodni támad kedvem egy ilyentől, de legalábbis érzem, hogy élek és az élet szép. Egyszer még ott leszek egy ilyenen, és elcimpolom a férjet is, hogy érezze az erő velünk van még mindig akárhány éves volt tegnap. Felveszem megint a bakancsot a kis pöttyös ruhámmal, leteszem a szemüveget és szégyent hozok az összes gyerekemre :D ez a terv.

Még könyvezek meg fonalazok, mert az meg amúgy is megy a nyanya imidzshez.

 Ha a férj délutánra kifut a maszekkal lehet elmegyünk csavarogni is, mert az időjárás kezd visszatalálni az ilyenkor szokásoshoz. Szeretnék végre zöldet látni és madarakat hallani és eléneklem a tavaszváró indiánkántálást hátha...