Újhonsági beszámoló az iskolai dolgokról:
Még mindig csak pozítívumokat tudok írni, azon általános megállapítást leszögezve, hogy az angol nép, a gyerekeket is beleértve nem butább mint bármelyik, inkább csak tudatlanabb, és főként naívabb, jóindulatú, és nem mentes ugyan az előítéletektől, de ezt nagyon jól leplezi.
Eme kis felvezető után jöjjenek a tények:

A primary schoolban a Tamiéknál nyomon követhetőek azok a csábítási technikák, melyekkel a gyerekeket az iskolában tartják, és még arra is ráveszik őket, hogy urambocsá' imádjanak iskolába járni.
Ambiciót, büszkeséget, kitartást, pozitív értelemben vett versenyszellemet próbálnak a gyerekekbe nevelni. Mindezek mellett a társaik tiszteletét, szeretetét is. Nem tudom, hogy van ez másokkal, de nekünk csak jót adott ez az iskola.
A gyerek már alig várja a következő feladatot, a pénteki golden time-ot (szabadidős tevékenység), ami csak annyira szabad, amennyire a többféle felajánlott elfoglaltságból választhat magának a gyerek.
Nap mint nap szembesülök vele és képedek el az itt élő emberek jóságán, a tanárok hozzáállásán, és még a gyerekeken is. Amikor a Tami például beteg volt, ( csak egyszer fordult elő szerencsére) én mint szülő megkaptam azt a bizalmat, hogy eldönthetem a gyerekem itthon marad, amíg meggyógyul (semmiféle igazolást nem kérnek orvostól). Otthon mindig problémáim voltak ezzel, mégpedig az alábbiak miatt: nem vagyok gyógyszerpárti, sőt egyenesen gyógyszerellenes vagyok, bizonyos, általam jól meghatározható határig. Ebből következik, hogy a gyerekeket nem nagyon látta volna orvos, ha nem vagyok folyamatosan erre kényszerítve, az otthoni hülye igazolásmánia miatt.
Miért nem döntheti el egy szülő, hogy a gyereke otthon maradjon, és miért kell minden takonykórral az orvoshoz rohangálni?Ha kettőt köhög a gyerek, akkor üljön fél délelőttöket az orvosi rendelőben ötven másik beteggel, akiktől még esetleg össze is szedhet valami ténylegbetegséget, aztán akkor két hétre is kaphat igazolást az orvostól.
Ezektől a dolgoktól nekem megáltt az eszem, és nem is tudom ma már, hogy mennyi felírt recept landolt a kukában, és mennyi hazugságot magolt be szegény gyerek pusztán azért, hogy én ne tűnjek gondatlan, gonosz szülőnek.
Én örülök, hogy most nem kényszerítenek ilyenekre, el lehet képzelni, hogy  a gyerekek összesen egy hetet hiányoztak október óta, plusz az Olívia a fogorvosi kezelések miatt két napot, és a szemorvosi vizsgálat miatt még fejenként egy-egy napot. Nem hazudtunk betegséget sem kirándulgatás, sem strandolás miatt, és nem maradt itthon egyszer sem azért, mert nem volt kedve iskolába menni.
Régen mindig kicsit bűnözőnek éreztem magam, ha igazolást hoztam haza a munkahelyemről a gyerekeknek, sőt, még orvoskollégát is belevontam az összeesküvés elméleteimbe, s bűnre csábítottam, csak hogy ne kelljen a körzetihez lemenni, ráadásul kétszer, mert ugye vissza is kell ülni még az ellenőrzést is.
A lelkiismeretem itt tehát már többszörös tehertől szabadult meg, csak ezzel az egy különbséggel is.
A Tami betegségének harmadik napján a napi postánk mellett apró borítékokat is találtunk, melyet az osztálytársai, és az osztályfőnöke is külön küldtek, rajzos jókívánsággal és egy két szem cukorral. Azt mondom végül is mindegy is, hogy a tanártól származik e az ötlet, vagy nem, a Tami annyira örült neki, és egyedül fordította le " Gyógyulj meg sietve, és gyere iskolába"  :)  , hogy ez nem is számít úgy gondolom.
Végül a gyerek úgy megy iskolába minden hétfőn, hogy azon gondolkozik, mit fog tenni, mondani, vagy milyen feladatot fog plusszban megcsinálni azért, hogy hét végén a neve az aranykönyvbe (goldenbook) kerülhessen, amely történelmi helyre csak a legjobbak jutnak be minden héten, hogy a nevük fekete tintával vésve az utókornak fennmaradhasson :D  .
Na így kell ezt kérem!

A későbbi iskolai rendszerben a secondary school első három évében ezek a dolgok még működnek tovább rendesen, aztán az utolsó két évben valami elromlik egy kicsit, azt gondolom, hogy a serdülők ingadozó hormonrendszere, és az addigi eléggé liberális nevelés együttes hatása okozhatja ezt.
Az iskolával, a tanárokkal, rendszerrel semmi probléma nincsen (szerintem). Így a mi (az ittenihez képest) drákóinak számító nevelésben érlelődött gyermekeink az élvonalban vannak, akár a magatartásukról, szorgalmukról, modorukról legyen szó.  Érdekesnek találtam azt, hogy vannak dolgok, amiben nagyon következetesek, és nagyon betartatják a szabályokat, ilyenek az iskolai egyenruha kérdése, a pontosság (iskolába odaérés, órakezdés tekintetében), viszont más területeken meg érthetetlenül lazán fogják fel a dolgokat, és ez elég sok fegyelmezési, illetve magatartási problémával jár, ami sok plusszmunkát ad a tanároknak és az iskolarendőrségnek is (nna ez nem olyan rendőrség rendőrség, csak ez a neve, nem kell megijedni). A lányok mesélték például, hogy mondjuk torna órán valakinek nincsen kedve tornázni, elmehet a tanulószobába, vagy a könyvtárba internetezni, vagy elfoglalni magát. Na ebből jön, hogy a diák nem megy oda, ahova kellene, sose ott van ahol gondolják, és nem azt csinálja amit lehet. Miért? Nem mert angol, hanem mert lázadó korban van, és hülye lenne mindig azt csinálni amit lehet. Tehát: ha egy tini korban levő emberkének nagyobb szabadságot is adnak, attól még nem tanul meg élni vele, és meg fogja találni azt a kis teret, ahol lázadni tud.
Konklúzió: nem a szabadságra kell teret adni, hanem a (jól kontrollált) lázadásra, mert attól jobban érzi magát mint a pattanásoktól.
A túl nagy szabadságban a lázadásra már csak extrém módokon vállalkozhat az ifjember, és ez barátaim sok problémához vezet. Lehet, hogy ez így egy kicsit zavaros, de mondok példát. Legyen a hajfestés a téma, lévén nekünk lányok vannak. Tehát, ha nem engedik meg az iskolában a hajfestést, a tini lázad, és hajat fog festeni. Mivel azonban tilos, a lázadás mégis fontos, sötétbarnát feketére, középszőkét szőkére, világosbarnát gesztenyére fogja festeni (nagy százalékban, bár kirívó eset ugye előfordul). A jó pedagógia rosszallóan (esetleg szóvá is téve stb.) ugyan, de szemet húny efelett, és mindenki boldog. Elméletem szerint viszont, ha a hajfestés meg van engedve (kivéve extrém mértékben - idézve az itteni házirendből) akkor a szőke, fekete, gesztenye érdektelen lesz, és szürke, különbözni és lázadni csak pirossal, kékkel, zölddel lehet. Na itt ennek iskolapéldája vagyon, mondjuk úgy 14 év feletti korosztály 30 százalékában.
Szerintem ezt le lehet vezetni sok, ezt a korosztályt érintő problémára: az engedékeny tiltás sokkal jobb (még akkor is ha egyesek szerint következetlen), mint az engedmény zárójeles tiltásokkal, mert az olyan, mintha még ajánlatokat is tennének nekik, hogy hogyan lehet, mivel lehet megszegni a szabályokat.
(Assszem könyvet kéne írnom...  :)  szegény Ranschburg bá úgyis elment, de ő biztos csak mosolyogna ezen az elméleten. )


De azért ezzel együtt sem olyan rémes a helyzet, mint ahogyan azt a magyar pedagógusoknagyjaitól hallottam párszor, nem mellékesen megjegyezve, hogy a lányoknak öt oklevelük van összesen eddig, és igyekezetüket méltató levelet is kaptunk már az iskolából.
Na így kell ezt kérem!