Visszatérés a hétköznapok világába

Hát igen... jó gyorsan elmúlt a nyár.
Az augusztusi vendégeinkkel még gyorsabban repült el, észre sem vettük és már el is telt ez a pár hét.
Nagyon jól éreztük magunkat, azthiszem ők is, sok szép helyen mászkáltunk, az ezer és ezer ajándékbolt mintha csak anyunak lett volna kitalálva, a nemzeti park csak a nagy és okos biológuspalántára várt.   Dávid és a Zsófi már hazamenni sem nagyon akartak volna, de mostmár legalább tudják, hogy mi vár itt rájuk.
Mikor  búcsúzkodtunk a reptéri transzfer mozgólépcsője előtt, most éreztem először azt, hogy kicsit velük mennék. Azért, hogy tovább legyünk együtt. Hiányzik anyu teraszán-üldögélés, a "jókis" kávéja, az öcsém - mert ő most nem jött - a mislenyi temető, meg hát persze az a bolond, öreg kutyánk is.  Anyám jól ki is nevetett, hogy akárhányszor szóba kerül a kutya, én mindig elsírom magam. Hát anyám ezeket a dolgokat nem nagyon érti, azthiszem nem is fogja sosem.
(Ha minden igaz, és jól spórolunk, meg én is találok egy jó kis részmunkaidőst, akkor a tavaszi látogatásunk legpozitívabb hozománya az lesz, hogy végre elhozzuk magunkkal az ebet. Biztos vagyok benne, hogy Baksai MissMix kutyánknak tetszeni fog Anglia, és hamar megtanul angolul ugatni, hamarabb mint én rendesen beszélni.  Mindenesetre az angol cicák már nagyon várják.
Biztosan nem gondolta sosem, hogy idáig eljut, a nagy vizen túlra.)

A lányoknak ma kezdődött el az iskola, Tamara már napok óta teljesen be van ettől pörögve, már nagyon várja a "nagyok" suliját - az apja meg értetlenül nézi, mintha nem is rá ütött volna a gyerek ebben.

Tami egyenruhában

A Nóri még elkockult volna a gép előtt pár hétig - akár kenyéren és vizen - sőt ha nem szólnánk, észre sem venné, hogy besötétedik esténként, reggel meg kisüt a nap. Olívia szintén ment volna már bármerre, csak történjen valami, mert ő meg annyira utál unatkozni, hogy képes még boltosat, tanárnéniset játszani a Tamarával - bár a Tamara se kutya, mert még mindig egyedül is képes erre.
Az én gyerekeim bizonyos szempontból korán érő, bizonyos szempontból meg későn érő típusok, és én baromi boldog vagyok attól, hogy a tengerparton képesek ország-várost játszani, meg homokozni órákig.
Olyan jó lenne, ha még pár évig így maradna....
...ezen a gondolatmorzsán elindulva véletlenül odáig értem, hogy négy öt év távlatában nekünk már négy felnőtt lányunk lesz, ettől  megrémültem (már, hogy ennyire elment az idő) és gyorsan visszafordultam.



A nyáron a szülinapomra Balikámtól Kindle e-book olvasót kaptam, így mostmár a könyvek tömkelege is a rendelkezésemre áll. Soha nem gondoltam, hogy a könyvet bármi pótolni tudja, de ez a Kindle olvasó azért engem is szerelembe ejtett. Nem mondom, hogy a lapok illata, vagy a könyv fogása nem hiányzik belőle, de kétségtelenül vannak előnyös tulajdonságai, melyek miatt nekem is sikerült megbarátkozni vele.  Legelsősorban a képernyő működése, amely ugye e-ink technológiával működik, tehát semmiféle világítást nem használ, és ezáltal a szemnek is ugyanolyan hatású, mint a könyvlapok - amikor olvastam erről nem hittem, de tényleg olyan.
A legeslegeslegjobb pedig, hogy 7-800 db magyar nyelvű könyv, és több mint 4000 angol nyelvű áll rendelkezésemre bármikor, belőlük egy-egy mondatot, szövegrészt kijelölhetek és elmenthetem, jegyzetet készíthetek, fordítóprogram és szótár is rendelkezésre áll. Hangoskönyvet felolvas, mp3 -at is kezel, van fülhallgatócsatlakozója és kis hangszórója is, sőt, a könyvet is felolvassa, és kezeli a magyar karaktert.
Mivel az e-ink nem igényel a képernyő fennartásához, és világításhoz energiát, ezt csak a képernyő oldalankénti frissítésekor azaz lapozáskor használ, így napi szintű használatkor (mondjuk egy négy órás olvasással számolva) is több mint egy hétig bírja az aksi, ami meg amúgy 30 perc alatt fullra tölthető.  Egyszóval: imádom, és örülök, hogy a Kinle olvasók táborához csatlakoztam.

Néha még egy kicsit kényszerítenem kell magam, de egyre inkább próbálok angolul olvasni, bár még nem élvezem annyira, azért nagyon igyekszem. Ebben a hónapban próbálok részmunkaidős állást találni, úgy érzem egy állásinterjúra már képes vagyok normálisan, de azért iszonyatosan félek, mert én nem vagyok bátor, és ha csak erre gondolok, egyből akkora lesz a  gyomrom mint egy alma, sőt inkább egy megrágott csutka. Balikám rém türelmes, de én sem akarok már tovább visszaélni a vendégszeretetével... :D  , arról meg nem is beszélve, hogy valami szociális életet ki kell alakítanom, bár a mindenféle emberek annyira nem hiányoznak.
Lehet, hogy emberkerülő lettem?


Most, hogy üres a lakás egész nap a tévét hallgatom  - javítandó a beszédértést - és nagytakarítást csapok, a fürdő már ázik, a mosógép megy, ablakok nyitva és én kitárt karokkal várom azt a hosszú langyos őszt, amit itt úgy szeretek.