Két bók a férjemtől

" értelmes nő vagy te, azért élek veled..."
" te vagy az egyik legokosabb nő akit ismerek..."

...és mindez egy héten belül... ( lehet, hogy megint kocsit akar cserélni ;) ...)

Az idô rövid tôrtènete

Az van, hogy a fèrj az elmúlt húsz èv során, sosem akkor èrt haza mikor mondta. Nincs ez máskèpp mostanság sem, bàr kètsègtelen, hogy azèrt mutat nèmi fejlôdèst.

Az èvek során viszont èn is alkalmazkodtam, ès arra meglepô kèpessègre tettem szert, hogy már simán átállok a fèrj szerinti idôszámításra.  Tudom mikorra legyen kèsz a vacsora, ha azt mondja fèl óra, akkor olyan egy óra múlva várhatò. Ha egy óràt mond, akkor az olyan egy ès mèg egy hàromnegyed. Amikor a munkahelyemen, meló utàn várom, ès telefonál, hogy "itt vagyok a sarkon" akkor mèg simán megeszem az ebèdemet, ès nyugodt lèlekkel elmegyek mèg egy rövid pisire. Ha kèsik mindig tudom, hogy nem csajozás, vagy kocsmázás van a dologban, hanem többnyire munka.

 Kemény harcokat vívtam magammal az èvek során, hogy ne telefonálgassak folyton rá, mint egy hülye, mert az hogy vennè már ki magát mások elôtt, meg egyèbkènt sem szeretem a házisárkány szerepet. Amúgy is mindíg elèg rohannivalója van, nem hiányzik neki, hogy mèg èn is bizergáljam. Nèha kétségtelenül èreztem úgy, mintha egèsz èletemben rà vàrnèk, de egèszen jól kezelem ezt a dolgot, köszönhetôen a számomra is sokszor meglepô higgadt termèszetemnek.

Tegnap viszont mèg engem is meglepett. Dèlutàn fèl ötkor elment kenyèrèrt... hazajött fèl kilenckor, ès nem hozott kenyeret...

Háziállat update 1

A kutya hetente kinyír két teniszlabdát az egyfontosból, bár egy Beckerrel ellenne egy-két hétig is.  A bot és az ajtó szélességi különbözeteit még nem tudja számolni, és egyszer belekeveredett a tujába úgy, hogy ketten szedtük ki belőle. A halas macskakaját eszi inkább mint bármelyik kutyásat. Folyton láb alatt van, fül - és fejbúbfestést kapott a ház mellé, mert folyton beleszagolt a festékesvödörbe. Imádom.

Van továbbá egy újonnan érkezett házimadarunk is. Történt ugyanis, hogy a férjnek feltűnt, hogy állandóan madárszaros a bal oldali visszapillantó a kocsin. Már hetek óta gondolkozott, mikor egyszer a nappaliból kinézve kiszúrta az okot. Kikurjantott a konyhába nekem " gyereide vazze ilyet még nem láttál... egy ilyen verébforma keménykedik saját magával az autó tükrében, mindeközben izgalmában telibe fosik mindent, hát esküszömnemhiszemel..." Pedig tényleg. A madár visszajáró vendég volt, naponta többször is megfigyeltük, (a megfigyelés erős szó, konkrétan az egész család az ablakban röhögött), ahogy ez a szegény mindenáron el akarja zavarni azt a másik madarat a környékről. Most behajtott tükrökkel áll az autó, meglátjuk mit lép a madár (a gyerekek sajnálják) reméljük elhiszi magáról, hogy ő volt a keményebb, és nem szúrja ki, hogy az ellenség csak átköltözött a tolatótükörbe, mert azt nem lehet behajtani.

...

Van jóhírünk! Legnagyobb nagylányunk vőlegénye három napja dolgozik. A próbanapja jól sikerült, egyből fel is vették a szálloda bárjába, ugyanabba a szállodába amelyiknek az étterem részen Nórilányunk is dolgozik. Örülünk ennek nagyon, mindenki büszke is rá, mert talpraesett módon viselkedett, még akkor is ha közben félt egy kicsit. A másik - nem kisebb - oka, hogy örülünk, hogy anyám ráncai (najó ráncocskái) is egyből kisimultak, és megszabadultunk a napi rutinkérdésektől - mikor? nézted? felhívtad? miért nem? stb.
Zsófinagylány is elküldött már pár önéletrajzot (állatorvos labor, élelmiszerlabor) de mivel nem nagyon akarnak messze kerülni tőlünk (titokban én is ebben reménykedtem) korlátozottak a lehetőségei, mondhatni errefelé nem minden sarkon van kutatólabor. Van most egy "nagyonállás", csak titokban súgom, mert félek, hogy már kezd kiürülni a bőségszarunk- a plymouth-i egyetemre keres egy valami japán nevű prof. kutatóasszisztenst. Jó kis bsc állás lenne, ahol molekuláris biológiát és bioinformatikát kérnek főként.
A szakdolgozata keretében végzett két év kutatómunkája éppen ezt a területet öleli fel. A pályázási határidő már lezárult, elvileg öt héten belül értesítenek. Küldtem annak a tamagocsinak egy kis coelhos univerzumsugallatot, mert hát sose lehet tudni.

Anyám lassan repül hazafelé. Szegénykém végigbicegte a három hetét itt nálunk, de lehet, hogy még otthon is kettőt hozzásántikál. Az volt, hogy belerúgott a talpával (!) abba az összesen 5 cm-es lépcsőbe, amire kétszer hívtuk fel a figyelmét, mert a csalad többi tagja is összesen netto ötször rúgott bele, vagy lépett félre rajta, (kivéve engem, de én a beköltözés után bevésési ceremóniát tartottam belőle, mert ha én lerokkanok a család életképtelenné válik, legalábbis ezzel babusgatom a nélkülözhetetlenségemet).
Az eset után a két egészségügyes megállapította - nem tört, a valóság szerint minimum repedt, anyám szerint meg kib...szott angol lépcső...(nem mintha a lépcső nemzetiségének bármi köze lenne a használhatóságához, bár ez kétségtelenül nem mindenre igaz angliában.)
Anyám más tekintetben nagyon jól érezte magát, kivéve, hogy folyton fázott, pedig a mínusz huszas télhez képest ez a tavaszi 17 fok abszolút üdítőnek kéne hasson - csak anyámról tudni kell, hogy a 38 fokos hőségben is kertészkedni képes, a strandon meg forogni a napon, mint a csirke a grlillben. Szóval ő 20 (fok) alatt fázik, kib..szott angol időjárás.
Kert rendben, képek majd..megvárom a virágzást. A kerítést, virágládákat, házat kívülről lefestettük. A projekt teljesítve, anyám úgy hajtotta a családot, hogy mindig az amerikajifilmes vijetnámos kiképzőtisztek jutnak eszembe ha elkiáltja magát.
Anyám keddre már jegyet is váltott hazafelé. Túl hamar elment ez a három hét, de minden nap többször is megölelgettem és megpuszilgattam, hogy kitartson a következő találkozásig.

... továbbgondolás...

Kicsit kezdenek átfogalmazódni a gyökereink. A család szólás-mondás gyűjteménye egészül ki, változik meg, egy ilyen messziköltözés hatására.

"...   ( <<<  így bendüljek meg, ha nem igaz!!"  

Lemaradtam...

...legalábbis az eseményekkel mindenképpen. Nagyon sűrű két hét van mögöttünk.

Rám testáltak a munkahelyemen némi szakmai hozzáértést igénylő papírmunkát. Minden újonnan érkezőnél vizeletvizsgálat, vérnyomás, súly stb. általános állapot felmérése. Anamnézis a betegtől (amennyiben lehetséges) illetve az előző orvosi papírokból szemezgetve. Intake-output folyadéktáblázat készítése meghatározott ideig. Mindezen adatok alapján ki kell töltenem 6 előre meghatározott pathway közül azt a kettőt vagy hármat ami a betegre vonatkozik, és a gyógyszerelés fénymásolatával valamint a megrendelővel együtt a további eszközigénylést (pelenka, betétek, törlőkendők, alátétek, rendszeresen használandó krémek, stb.) elküldeni faxon az NHS központnak. Kicsit nagy falat ez nekem, ( jól be is ijedtem először), de a főnököm azt mondta nincsen más akit megbízhatna ezzel, mert a papírok telis-teli vannak latin kifejezésekkel szavakkal, és még ő sem mindent ért belőle. Azt is megtudtam, hogy ez egy új eljárás, ami most január 1.-el lépett életbe, eddig nem kellett ilyen bonyolult papírozás ezekhez, de mostantól csak akkor fizet az NHS, és akkor ingyenesek ezek az eszközök, ha minden előírás szerint ki van töltve. Arról is biztosított, hogy honorálni fogja a fáradozásaimat (bár előre láthatólag havi kb. 4 óra pluszmunkát fog jelenteni, legalábbis a leírások és útmutatók átrágása után így számoltam.)
Ezentúl ha papírmunkám van, azt munkaidő után elvégzem, majd a jelenléti ívemre beírom a plusz órát és hazamegyek. Kis szervezést igényel ugyan, mert Balikám az ebédidejében szokott hazahozni, azt mindig úgy számoljuk, hogy jó legyen, de megoldható. Nyárra nem úszom meg - jogsi kell - ismét kell valami amitől betojhatok.
A melóban amúgy is katasztrófahelyzet ismét, a főnővér ugyanis felmondott, az elmúlt két hétben hárman jelentettek beteget, ketten szabadságon vannak, és péntekre már zárlat alatt voltunk az influenza miatt.
Szombat reggel egy kolleganőmmel ketten néztük egymást műszakkezdéskor, hárman ismét nem jöttek dolgozni, az agency 10 órára küldött helyettest, addig meg mi szaladgáltunk turbó üzemmódban, amit ugye még kávé+redbullal se lehet bírni, már ha innék olyat. Minden napra kaka voltam mire hazaértem, úgyhogy a fotelból irányítottam az éppen főzéshez kedvet érző gyereket, de némi segítséggel jó kis vacsorákat varázsoltak azért. Egyetlen szabadnap jutott 11 nap alatt a múlt péntek, de legalább a plusz órák miatt ez a fizetésemen is meglátszott...

...a múlt héten ugyanis az is esedékes volt, és így abból csippentve kipótoltuk a tévére már amúgy is félretett adagot. Nevessetek ki, de ez nekünk óriási dolog, hogy lett lapostévénk, merazolyanjó. Amúgy is mindketten GEEK-ek vagyunk a férjjel, tudom, hogy fogyasztó társadalom meg kapitalizmus meg minden, meg a világ másik fele, és különben is civilizációs betegek vagyunk mind....de nem tudjuk leszarni ezeket a technikai cuccokat - és mi még ráadásul használjuk is őket rendesen, mentegetem magam állandóan. És igen, nem vettük meg két hónapja az eggyel kisebbet, sem a múlt hónapban az eggyel hülyébbet, inkább spóroltunk tovább, és azt vettük meg amelyik előtt ámulva - bámulva álltunk. Nahát megvan a 3D-s világunk,  húúú meg haaa, hát ennyi szépségért tudok lelkesedni na, pedig nem is vagyok tévéguru. Ültünk itt mind a heten szemüvegben egész este, az volt egy látvány, még kukoricát is vettünk.
Néha azért nehéz eldönteni tényleg egy légy van a szobában vagy az csak a 3D, és érdekesen hajolgatunk a fejünkkel ha jön egy repülő, de ez az ami lenyűgöző.

És akkor jött ilyen gondolat nálam - nálunk -, hogy megosztani az örömöt...igenám de kivel? Anyósom lefitymálja, meg úgyse ért hozzá, anyám infarktust kap, az öcsém rosszallóan fejet csóvál, az ismerősökről nem is beszélve...
El is határoztam, hogy nem fogom szégyellni, és igen is elkezdem levetkőzni ezt a hülye belénk nevelődött szarságot. Nem akarok attól tartani folyton mit szólnak mások.
Éppen kezdünk NORMÁLISAN ÉLNI, megdolgoztunk érte. Akinek nem tetszik.... - na jó ez kezd kicsit "tudodmitrókabazdmegatalicskádat" utóérzésű monológba átmenni, nem is folytatom tovább.

Ma, meg holnap a térdeimnek és a hátamnak is lett végre két szabadnapja, így a ronda angol fotelomból nem is nagyon keltem ki délelőtt, csak a még nálam is okosabb telefonomat bökdöstem. Kiolvastam a blogelmaradásaimat, befejeztem egy könyvet. Végre megélhettem néhány óra csendet - ez különösen fontos lett az életemben, már ha eddig nem jött volna le mennyire szeretem a hangok nélküli délelőttöket. A 23 gondozottunk szobájából ugyanis egész nap a tévét hallom, mindenki szobájából más csatornát, 8-as hangerő felett, ami tekintve hogy minden szobaajtó nyitva enyhén szólva kaotikus.


Most elmegyek 50 gombát meg sajtot panírozni, de 2060-ban remélhetőleg ezt is kiváltja nálunk egy jó kis "énarobot", én meg híres író leszek addigra, mert nyugdíjba megyek, és lesz időm írni - pff.

Szabadságon vagyok (megint, mert ki kellett venni a maradékot az áprilisi váltás miatt - áprilistól nullázódik ugyanis a szabi), a nagylányék megérkeztek szerencsésen, a többi gyerekünknek is egy hét szünet van most a suliban, szóval így vagyunk megint nagy rakáson.
Csak szegény Balikám dolgozik, de ő is volt nem rég két hetet itthon, mert műtötték a lábujjait (végre), a körmei miatt, amiktől már nagyon régen szenvedett. Mostanra nagyon szépen helyrejött, egészen normális tappancsa lett.
Kértünk NI number  miatt időpontot, de sajnos csak március 6. - ra kaptunk, így a nagylány és a vőlegénye utána majd már nekiláthatnak állást keresni, aztán majd egyszer lakást is. Nem sürgős, elférünk.
Anyu valószínűleg április környékén jön, hogy mint a mérgezett egér nekilásson a kertnek. Néha már éreztem némi ingert, hogy kigazoljak, de erős akarattal nem vettem tudomást a késztetésről, mert anyukám úgy szeret kertészkedni, hogy meghagyom neki ezt az örömöt. Vannak itt kőből épített virágültetésre alkalmas izék is, meg egy szétesett sziklakert amit rendbe kell hozni. A hozzáértésem kimerül abban, hogy szeretem a szép kertet, meg hogy felismerem a hóvirágot kb. A férjnek ilyen lámpamániája van, amikor a B and Q-ban jártunk (kb. Praktiker) ilyen világító békákat akart venni a kertbe, de lebeszéltem róla, inkább az álkavicsok felé próbáltam terelni, a békákat megvétóztam - hamár mindenképpen... A békák ugyanis az életben sem világítanak, természetellenesnek tartanám, igaz, hogy a kövek sem, de az nem néz ki annyira szarul (meg az olyan sci-fis, hozzám közelebb áll). A kert fejlődéséről majd készítek előtte-utána képriportot, csak, hogy lássa mindenki, anyám nem szarral gurigázik.

E hónapban leműszakiztattuk az autónkat, befizettük a taxot, és új biztosítást is kellett kötni rá. Most, hogy már fél éve én is dolgozom, még inkább kijövünk a pénzünkből, szépen megélünk, és már félre is tudunk tenni. Most tévére gyűjtünk, mert akkora ez a nappali, hogy az annak idején ajándékba kapott kis tévé elvész benne. Nekem aztán mindegy lenne, tévét annyira nem nézek, de a család lelkesen számolgatja, mikorra lesz meg rá a keret.

Minthogy a házunk alapja végre beton, így a kinect játékok alatt sem esnek le a dolgok az asztalról, és a csillár is nyugton marad. Az élmény jelentős javulását várják a gyerekek a nagyobb tévétől, én meg azt, hogy a régi képdoboz bekerül a lányok szobájába, és így a Gangnam style is távolabb kerül tőlem.
Kutyával is bővült a család ismét, mert a nagylányék hozták magukkal JackRussel tipusú kutyájukat, aki egy tavalyi évjárat,  és kb. napi négy redbullnyi energia van benne. Mindenki imádja, és nagyon jó, hogy újra kutya van a családban.
Most, hogy viszonylag hosszú időre egy helyben maradunk, ismét kacérkodom az akvárium gondolatával, mert gyönyörű, és nagyon szerettem még annak idején amikor volt.

További hír, hogy 16 és háromnegyed éves másodszülöttünknek levődött egy őslakos barátja, a kapcsolat most egy hónapos. Ő most kevésbé lát a szerelemtől, és mi kevésbé látjuk őt, szintén a szerelemtől.  Nagyon várta már, hogy ez beköszöntsön az életébe, mi nem annyira vártuk, de hát el kell fogadni. Apának úgyse lesz elég jó soha senki sem, de nincsen gond a sráccal, legalábbis egyenlőre.
Amikor a Nóri megjegyezte családi körben, hogy a pasival csak egy a gond, hogy fél apától, akkor a nagylányunk vőlegénye rávágta - apádtól ki nem fél???
Hát igen. Ezen sosem gondolkoztam el, de valóban, ha Balikámra ránéznek egy nagy tagbaszakadt, magyar hadvezért látnak, lapát alakú tenyérrel - hát ha még a bőrdzsekijét is felveszi... :D (mondjuk szerintem a szemöldöke a legijesztőbb). Még jó, hogy a srácok nem látják rajta kívülről, mennyire vajszívű és bohóc belülről, és ez így van jól. Legalább úton tartja a srácokat, és még puska sem kell hozzá.

Na ennyi van most. Vasárnap lejár a szabadságom, ennek most nem örülök. Nincsen bajom a munkahelyemmel, sőt...de nagyon szeretek itthon lenni, tenni-venni, főzni, társasozni a gyerekekkel. Nem akarok elégedetlennek tűnni, meg lustának sem, de olyan jó lenne többet lenni itthon.
Puszi mindenkinek.

Újabb bőröndök...

 ...eljött végre az idő, hogy a legidősebb lányunk és a vőlegénye is csomagolnak.
Amióta itt vagyunk, nem telt el úgy hét, hogy ne gondoltam volna életem legnehezebb napjára.
Bármilyen furcsa is, nem az volt az amikor megtudtam kerülget a kaszás, nem is az mikor odalett a szépen felépített életünk Magyarországon.
Élesen él bennem - és nem szeretném többet megtapasztalni,- amikor ott kellett hagyjam az épp csak felnőtt, elsőszülött gyerekemet a budapesti vasútállomáson, és tudtam, három év milyen hosszú idő. Borzasztóan nehéz volt, távolodni, és beszállni a reptéri transzfer buszába, hát én Angliáig bömböltem. Sosem felejtem el. Persze azóta kétszer is voltak itt nálunk, és egyszer mi is otthon, és az internet világa ugye...de az mégsem ugyanaz. Semmivel sem volt könnyebb mikor újra és újra eljött az elköszönés ideje.
Most végre - csütörtöktől - újra együtt lesz a teljes család, ha csak egy időre is, hiszen ők is azért jönnek, hogy önállóan új életet kezdjenek, de mostantól legaláb közel lesznek hozzánk.

Szössz

...avagy kísérlet a diktatúrára

én - Papi, hozzál nekem egy teát...
férj - Fene, minek csináltunk ennyi gyereket...hahóó lányok...Nóri, hozzál anyádnak egy teát, nekem meg egy sört a hűtőből...
Nóri - Meg lesz az ára..
férj - Milyen ára ...tököm, mi vagy te vállakozó???

Táskás történet

Újraindult a számláló megint...
Elkezdődött a suli, már ahol, mert a RENDKÍVÜLI hideg miatt (2 fok) pl. a nagylány college-ében épp a fél osztály nem ment már első héten, a Nóri azt se tudta, hogy röhögjön (rajtuk), vagy sírjon, (hogy ő meg minek ment el).
Az én szabadságom már ugye karácsony előtt véget ért, ami a szilvesztert illeti, kilenckor megkoccintottam az ír krémlikőrös poharamat a férjemével, aztán behúztam a szemhéjamat. Hol aludtam,  hol nem ugyan a sok durrogástól, de azért viszonylag jó állapotban mentem reggel dolgozni.
Nagylányunknak sikerült berúgásszerű érzésbe hoznia magát - staff buli a szállodában - első alkalommal történt, ezen ugye túl kell lenni.
A hibás természetesen én voltam, amiért nem mondtam neki, hogy nem szabad össze-vissza inni mindent. Közöltem vele, hogy nekem se mondta senki 16,5 évesen, hogy ne igyak meg egyedül másfél liter almabort - aztán még az almára se nagyon néztem rá egy évig.
További különbség kettőnk között, hogy amíg én a virágtartókat hánytam tele a buszmegállótól hazáig, ő ugyanezt a kistáskájával művelte.
Sírni kéne, lehetne rajta (bár azért csináltunk neki bűntudatot rendesen), de mi nagyon röhögtünk, mert a családunkban rég közszájon forognak az írta Laár András versek (a könyvet is rongyosra idéztük) , és vizuálisan is (majdnem) megerősítést kapott az egyik ilyen - nevezetesen a Kis trottyos táskámba című, amit amúgy is állandóan kér a férjem, hogy szavaljam el, mert imádja ahogy mondom.
(Meg még azt is szokta kérni, hogy parodizáljam gergőt a kisfalunkból, aki úgy beszélt, mint a Forest Gump-ban BB, hogy a szájába beesett az eső - hát videot azért nem rakok fel erről (sem)).

Kis trottyos táskám - Írta Laár András verse
Kis trottyos táskámba
ne kakiljon senki!
Nem arra való az, 
majd onnak hogy szedem ki?
Hogyan pucolom majd meg
a kis trottyos táskám,
ha még rá is hányok 
a csúnya kaki láttán?

Najah, szóval ez is megvolt.

A férjnek is elég sok maszek melója összejött decemberben, így most január elején képződött egy biztos, de alig látható tartalék a számlán. Ahhoz kevés volt, hogy nagy dolgokat tervezzünk vele, de ahhoz elég, hogy egy kicsit feljavítsuk a cipő és ruhaállományt.
 Sikerült jól lehúznom szegényt két kihagyhatatlan partirucival az EVANS-ben - féláron, valamint szerelembe estem egy lakkbőr bakkanccsal. Azért akadt egy jó kis bőrcipellő a Balikámnak is, meg egy két új nadrág. A gyerekeknek is lábbeli, harisnya hegyek, valamint hülye szőrsapkák, jegesmedve, pingvin, mosómedve kivitelben - idióta angol divat  .
Mire a bankszámlánk teljesen kiszáradt, én lázasan kutattam valami jókis olcsó partitáska után az ebay-en, mert mondanom sem kell, hogy a városban semmi ízlésemnek megfelelőt nem találtam, a pótszilveszteri (hmmm az automata javítás gótszilveszterit ajánl - az milyen lehet? ) staffparty-ra, és akkor megtaláltam álmaim táskáját.
Seholmáshol nem volt ilyen, ebből is csak egy nem olcsó darab árválkodott, valahol washington - állam - kisvároskájának - kisboltcsücskében, és arra várt, hogy betegyék egy dobozba, és ideérkezzen az én karjaimba. Éppen olyan lázadó, csipkéslelkű, szegecselt szívű embernek való mint én.


A férjem kiábrándított viszont, hogy ezen a héten csak sütiért dolgozott (szó szerint értve, a helyi magyarok egy része sütigyárban dolgozik), sütiért pedig nem lehet az ebay-en vásárolni, úgyhogy sanyi...
Azért unszolásomra benézett a neten a Lloyds-ba, mert hátha valami kismanó...
...a kismanó idén az adóhivatal volt (tavaly az önkormányzat), kisebb vagyonka érkezett tőlük tegnap délután.

Balikám "én már semmit nem értek" motyogással az orra alatt, (meg fura gyanakvó pillantásokkal felém) megvette nekem A Táskát, majd azt mondta: azt ugye tudod, hogy te a középkorban már rég a máglya tetejéről nézelődnél ?

Szössz

... a férfiak szelektív látásmódjáról

én: - ..ééés mivel fejezed be a mosást? - eközben mutatok a sarokba, ahol a teregetős kosár van (mellette borosüvegek sorakoznak a bortartóban)
férj (teljesen tanácstalanul, bizonytalan hangon): - őő, egy pohár borral???

Karácsony / otthonban és otthon

Megerősítést nyert bennem a gyanú, hogy az angolok nagy része enyhén szólva infantilis - és nem csak ami karácsonyt illeti. Egész Angliáról nem tudok nyilatkozni, de Devon olyan mint egy nagy óvoda.
 Eddig is szembeütköző volt, hogy a benzinkutastól a postásig mindenki a fejére ragasztja a mikulás sapkát november végén, szerintem abban is alszanak, de most, hogy túl vagyunk a karácsonyi ünneplésen a munkahelyemen még ez is megerősített a véleményemben. (Bár ezt végül is hozadékként könyvelem, hisz jobb ez, mint szomorú szemű szürke Gandalf az esőben, ahogy otthon szokták.)

A főnökasszonyom amúgy is energikus nőszemély, de ebben a hétben a Túl a sövényen hiperaktív mókusára emlékeztetett (abban az állapotában, mikor megitta az energiaitalt). Vagy, még olyan is volt, mint "Q" a Star Trekben, hol itt tűnt fel, hol ott, és mindenhol további bonyodalmakat okozott az utasításaival.
Volt olyan, hogy egy perc különbséggel összetalálkoztam vele a földszinten, és az emeleti folyosó végén is, gondolkodóba is ejtett erősen, hogyan csinálja?
A készülődés már egy hete zajlott, jött fodrász, pedikűrös, manikűrös, volt nagytakarítás, (a díszítést már ugye rég megcsináltuk), gardróbokat rendbe kellett tenni, karácsonyos ágyneműt húztunk, terítékek, szalvéták, vázák, miegymás...
Karácsony előnapjától meghatározott menetrend szerint zajlottak a dolgok, a struccot már hajnali ötkor betették a sütőbe, így mikor a reggeles műszakkal megérkeztünk, már finom illatok terjengtek. A főnök a fejünkbe nyomott egy fejpántot (én csillámos mikulássapkát kaptam). Egész nap abban kellett dolgozni, én az enyémet másnapra "véletlenül" itthon felejtettem, helyette kaptam két szarvon fityegő angyalkásat, nem tudtam még eldönteni, melyikben néztem ki hülyébben.
Az idősekre előre becédulázott ünnepi öltözéket adtunk (már aki nem fekvőbeteg, mert azok ünnepi hálóinget kaptak).
A fürdetés, és gyógyszerkiosztás után feltettük az ünnepi terítéket, és megkezdtük a lábra állítható, (de legalábbis kerekekre) öregek kitoloncolását az ebédlőbe. Volt aki nem akart jönni, de a parancs az parancs kérem.
A nap fémpontya az ukulelés cigányember volt, (fogalmam nincsen honnan találták elő), aki az ebédlőben karácsonyi dalokat ukulelézett, és sajnos énekelt is hozzá, valamint néhány mamó is csatlakozott. Rémborzalmas cherryszerű valamivel kellett koccintani, és bekapcsolódni az éneklésbe. A szünetünkben kaptunk forró csokit pillecukorral, sütiket és buktákat. Secret santát is válaszottunk magunknak a fánk alól, és a főnök szétosztotta  a karácsonyi kártyákat (mindenki mindenkinek adott ez ilyen angolos dolog), a kártyában némi pulykapénz is volt, ettől csak nagyobb kedvvel dolgoztunk tovább.
Mindezek mellett látogatók rohama is volt, a karácsonyi ajándékok bontogatásába is be kellett segédkezni, plusz emellett a szokásos napi feladatok is ugye - vagyis hullára dolgoztuk magunkat, de legalább a hangulat jó volt hozzá. Iszonyatrengetegsokat kellett beszélnem, állítom ebben a két napban legalább 2 másodperccel megrövidült a reflexidőm, viszont agyhalott zombi lettem mire hazaértem. Itthon aztán málenkij robot a konyhában, csináltam zserbót, baracksütit, meg házibonbont, pulykasültet, csatnit, hozzá libazsírban sütött krumplit. Másnap hidegtál lazaccal, maradék pulykasülttel, kukoricasalátával stb.
A mai szabadnapomon beállítom a gyerekeket halat panírozni, mert én tök alkalmatlan vagyok semmire, mindenre, akármire (ki-ki válogathat), a férj bevállalta a heti mosást, teregetést a gyerekek csinálták a héten, takarítottak is, és a kicsi rendesen kivette a részét a karácsonyi vacsora elkészítéséből.
 Életem első óriásmadár-sültje jól sikerült, de annak ellenére, hogy tényleg nagyon finom volt - mindannyian egyöntetűen kijelentettük, hogy maradunk a kacsánál. Az ajándékokra csak este 11 - kor került sor, mert  a nagylány bevállalta az esti műszakokat a héten a szállodában, így megvártuk, míg hazaér.

Minden összevetve, jó kis Karácsony volt ez, ma pedig Finlandiás estét tervezünk a Balival, beiktatva némi borozgatást is. Még az is lehet, hogy beizzítjuk a fürdőkádat, mert megérdemeljük.

Nos...

...jó fárasztó két hét áll mögöttünk, nekem már malomkerekek voltak a szemeim alatt, de a férjem is sündisznószemeket merengetett néha, túléltük, rendben vagyunk.
Beköltöztünk, szépen belaktuk a házikót.
Néhány bútort is vettünk még a szomszéd városban a használt bútorosnál meglepően jó áron, valamint pár dolgot a konyhába, több tucat vállfát, karácsonyi diszeket, fenyőfát.
Átirattuk a címünket bankban, polgármesteri hivatalban, adóhivatalban iskolában. Módosítottuk a lakhatási támogatásunkat, tax creditet. Két hétbe telt, míg délelőtt dolgoztam, délutánonként pedig először be-, majd pedig kidobozoltam. Kibogoztunk több kilométernyi drótot, hogy végre legyen internet, tévé, telefon, x-box, dvd, stb. Majdnem váláshoz vezető harcok árán bekötöttük a mosógépet, felfúrtuk a polcokat, összeraktuk a bútorokat, aztán elvetettük a válás gondolatát és örültünk új otthonunknak - amit már simán kimondva is otthonnak lehet nevezni.
Mostanra már a béke és a nyugalom is beköltöztek hozzánk, én meg itt ülök túlélési /tea-keksz kombó/ csomagommal, és körmölök.
A szőnyegek aránya a házban megnyugtatóra redukálódott a padlóval szemben, bár a nappaliban szőnyeg van, felvillanyoz a virágok hiánya. Levődött kandalló is, kisebb kerülőutakon - ugyanis a körbeépítés megvolt, csak a lényeg hiányzott belőle. Elektromos - fény és hangeffektes kandallóbetétet szerettünk volna venni, de nem kellett, mert mikor elmeséltem a munkahelyemen, Lisa az egyik munkatársam felajánlott egyet, ingyen és bérmentve. Ezt is begyűjtöttük, beépítettük, és bár nem igazi, olyan mintha az lenne. Egyre erősödik bennem az érzés, hogy ha bárki bármi rosszat akarna az angolokra mondani, anyatigrissé változnék.
Kaptunk kisezer new home kártyát munkatársaktól, sőt mindkét oldalról némi fontocska is bele volt csúsztatva segítségül a szépítéshez. A főnökasszonyom egy szép adventi gyertyatartóval örvendeztetett meg, komolyan mondom eszméletlen megható, ahogyan törődnek velünk. Mindeközben a féltve őrizgetett és évek óta gyűjtögetett fa karácsonyfadíszeim is megérkeztek otthonról, hogy anyu garázsában, dobozban töltött évek után újra a mi fánkon lóghassák ki magukat, ettől az én örömöm már ajándékok nélkül is tetőzött.
Most egy hét "kényszerpihenőn" vagyok - nem nem lettem beteg, csak ki kellett vennem egy hét szabit, rám lett parancsolva, de nem bántam. Az utolsó két hétben ugyanis két új embert osztottak be mellém, nekem kellett betanítani őket (pff. az én angolommal), jól esett a bizalom, de jól el is fáradtam benne.
Közben még egy training és egy meeting is volt mindkettő délután.
Sűrű hetek voltak na.
Most már várjuk a karácsonyt nagyon, a lakás már díszeleg, mi a férjjel szombaton a szokásos christmas partyval már hangulatba hozzuk magunkat. Az én melóhelyem partyját az otthon ebédlőjében tartjuk 23.-án, secret santa is lesz meg minden.
Örülök, hogy belevágtunk ebbe a költözésbe, örülök, hogy megtaláltuk ezt a kis ékszerdobozt, és örülök, hogy vége ennek az egész herce-hurcának.
Igaz még egy jó darabig a - Hol van a... kezdetű mondatok lesznek a leggyakoribbak a családban, de én élvezem, hogy e kérdésekre csak én tudom a válaszokat  :)  .

 

 

Kényszerszünet

Elköltöztünk.... természetesen ebbe a repkényes, ódivatú, sárga spalettás házikóba amibe mindketten beleszerettünk.
Ízelítőül:

 

Csütörtökre ígérték a SKY broadband átkötését, addig nem tudok hosszabban írni, a mobilom közvetítésével csekkolom naponta az e-mailjeimet stb.
Utána viszont részletesen beszámolok minden kimaradt eseményről.


Azután meg majd jól kialszom magam. :)

Szössz

...avagy vélemény a világról 12,5 évesen:

"Ó Uram-atyám! Meg kéne szüntetni ezt az egész Amerikát!"

:D

Költözés előtt állunk

Az van, hogy lassan költözünk. Nagyobb, otthonosabb szebb környékre szerettünk volna, egy kis házikóba kerttel. Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz találni egy megfelelőt, bár már hónapok óta keressük.
Van némi kis kacifánt, mert ugye az elkövetkezendő öt évben nem szeretnénk máshová menni már, ezért olyat próbálunk keresni, amilyenre kigondoltuk.
Az én igényeim - nagy konyha, nagy nappali (a hálók nem baj ha kicsik), jó lenne legalább a nappaliban padló és nem szőnyeg. Egy kis előteret is szeretnék. A kandalló és a mosókonyha csak hab volna a tortán.
Balikámnak annyi, hogy legyen zuhanyfülke - külön, vagy a fürdőszobával káddal együtt, illetve, hogy be tudjon állni legalább az udvarba, ne kelljen az utcán parkolnia. A garázs hab volna a tortán. (Jah hát és persze ne legyen vizes, dohos, bár aki itt él tudja, angliai viszonylatban ez nem elhanyagolható szempont.)
Három szobás házikókat nézegettünk. Megnéztünk már vagy tízet.
Kettő maradt versenyben erre a hétre, az egyik egy ikerház fele,  szép nagy szobákkal, kis kerttel, kocsibeállóval, nagy nappalival. Egészen elfogadható a konyha, van egy szép télikert, kandalló, lent egy tusoló, fent fürdőszoba és három szoba. Az ára elfogadható, viszont elég ratyi környéken van. Egy Hele nevű kerületben található, és mindenki (munkatársaim és a Bali kollégái is) azt mondja semmi pénzért ne költözzünk oda (hát igen, közelebb a belvároshoz, az ingatlanok olcsóbbak, viszont a környék tényleg nem az igazi - ezt azért pontosítanám azzal, hogy angol viszonylatban.
Nem sokkal van messzebb mint ahol most lakunk, ezért ugyanúgy gyalog is haza lehetne mennünk a munka, iskola végeztével. A ház maga egyszerű kocka ház, elől két ablak és bejárati ajtó. Látszik, hogy jobb napokat is megélt már, de valamikor szép családi otthon lehetett, kis ráfordítással az lehetne megint.

A másik a város legszebb és leggazdagabb környékén van, gyönyörű helyen. Ugyancsak három szobás, akkora nappalival, hogy lakodalmat lehetne rendezni benne, a konyhában minden elképzelhető konyhai cucc beépítve, meg amúgy is gyönyörű az egész.  Szintén lent tusoló, fent családi fürdőszoba. Ez 100 fonttal drágább (véletlenül, mert két hónapig többért volt hirdetve, de most lejjebb vitték az árát). Szóval most három napja a kettő között vacilláltunk.
A munkatársaim teljesen belelkesedtek, hogy Wellswood-ba akarunk költözni, eddig nekem ez a kerület semmit sem jelentett, nem is tudtam, hogy létezik.
Mondták, hogy sok embernek a vágya hogy ott lakjon. Ezen nem tudok csodálkozni, a legtöbb ház arra inkább villa, medencével és mindenféle extrával, plusz a nagy részük a tengerre néző panorámával is rendelkezik. Ez a házikó egy kicsit kilóg onnan, azért is olcsóbb - mert csak háromszobás, és nincsen medence meg ilyenek. Kicsike kertjével, egyszem pálmafával a ház előtt egy saroktelken bújik meg, mintha véletlenül felejtették volna ott.

Wellswood viszont messzebb van a belvárostól, ezért ugye benzinben is kicsit megdobná a családi költségvetést, plusz ha az egyszem autó nem elérhető, vagy a férj nem elérhető, akkor buszozni kell - ami pl. az én munkahelyemtől és a lányok sulijától (majdnem egy helyen van) olyan 25 perc a 64-es helyi járattal. Nekünk ez nem olyan borzasztó, egész életünkben buszoztunk. A lányoknak a sulitól jár egy ilyen diákkártya, amivel sulinapokon ingyen járhatnak a vonalbuszukkal.
Ez a wellswood-i házikó egy kis kúria lehetett valamikor, és sok fa veszi körül, szép csendes helyen, szóval eléggé álomotthon lenne nekünk. A tetőtéri szobákból még a tengerre is rálátni. Külsőre is nagyon szép, és belül sem kell semmit csinálni vele, sőt a legnagyobb szobában komplett gardrób is van. Az udvarba itt is be lehet állni, sőt mi-több egy kőboltíves kovácsoltvas kapuja van, amire felfutott a borostyán - hát mit mondjak mikor megláttam, majdnem könnybe lábadt a szemem. A telket is a régi angol kőkerítés fogja körbe.
A férjem is beleszeretett, pedig az nála nagy szó.
Kitöltöttük a papírokat, holnap pedig rákérdezünk még az ingatlanadóra, és ha nem horribilis, akkor elküldjük a jelentkezést a referenciadíjjal egyetemben - aztán reméljük megkapjuk. A kaució és az egy havi lakbér + szerződéskötési díj már félretéve. Reméljük a legjobbakat.

Hétköznapok

Kisebb nagyobb bukkanókkal, (néha maradnak el dolgok itthon) de belerázódtunk az új rendszerbe. Mostanra merem kijelenteni, hogy megszoktam a helyemet a melóban, már nem parázom össze magam semmitől, kiismerem magam a bentlakók között, tudom melyik kollégámmal hányadán állok. Ennyi idő kellett, hogy kicsit határozottabbnak, és magabiztosabbnak érezzem magam közöttük. Segített az is, hogy simán megbízhatónak értékeltek, és sok dolgot rám is bíznak. Néha ha helyettes jön az Agency-től (mert sosem vagyunk elegen) mellém adják, hogy segítsem a munkáját, vagy mutassak meg neki ezt-azt, magyarázzam el mi hogy van, vagy vezessem körbe. Ha a főbejáró csengője szól, már ki merem nyitni az ajtót -- nevessetek ki, de nekem ezek nagy sikerélmények.

Visszatért a kezdeményezőkészségem is, ennek köszönhetően már nem érzem magam ijedt nyuszkónak a ketrec sarkában. Vannak jobb és rosszabb napok mint mindenhol, nálam a rosszabb napok azok, amikor kevesen vagyunk, és térdig lejárom a lábaimat. A jobb napokon megvan a létszám, és szépen kényelmesen elvégezhető a munka. A rosszabb napokon is jól érzem magam azért, mert ha kevesen is vagyunk, de lehet egymásra számítani mindenben, és néha már a sírva röhögés határán vagyunk három óra felé... A rosszabb napok után viszont ájulásközeli állapotban esem haza, és aztán egy órán át csak ülök a fotelban feltett lábakkal, és csak utána tudom rászánni magam a mosásra, vagy főzésre.

A lakók között is vannak jobbak és rosszabbak, de a rosszabbak sem rosszak, csak maximum kicsikét nyűgösebbek. A legnyűgösebb hölgyeménnyel nekem még nem gyűlt meg a bajom, de csak azért, mert még nem vett rólam tudomást - egyenlőre a levegő kategóriába tartozom, de a többiek azt mondták, ennek még egyenlőre örüljek. 

Teljességgel beleestem viszont néhányukba.

Imádom Elsie-t az egyesben lakó mamót, aki egy tünemény. Bár a háromnegyed eszét már elhagyta, imád élni, enni, és nevetni. Édes, öreglányos, fogak nélküli kiejtése van, amit erősen szoknom kellett, de mára úgy elviccelődünk, mintha a nagyanyám lenne. A papírszalvéta a legkedvesebb ajándék amit kaphat, órákat elvan azzal, ha szép egyforma csíkokra tépkedheti. Ezt a mulatságot csak egy jó kis csésze tea, vagy az ebédje kedvéért hajlandó megszakítani. Legszívesebben felkapnám és hazavinném.

 A másik kedvesem Eunice a 106 éves gondozottunk, aki bár lábra már nem tud állni, majdnem teljesen önellátó. Egyik fülére sem hall már, de nagyon jól olvas szájról. Imádja a táncot nézni a tévében, mindig kapcsolgatni kell neki a csatornákat. Valaha ő is táncolt, ennek bizonyítékaként gyönyörű képek sorakoznak a komódján. Az ő kedvenc foglalatossága, hogy folyton jegyzetel - milyen nap van, hol milyen táncos műsor lesz, mi lesz ebédre a héten stb. mert már nem tudja megjegyezni ezt a sok dolgot.

Amelia pedig a legzsörtölődősebb és legrondább szájú vénasszony akivel valaha találkoztam, mégis van benne valami szerethető. Utál fürdeni, fésülködni, és egyáltalán mindent ami azzal jár, hogy kizökkentik a fotelban üldögélésből, vagy ágyban fekvésből.

 Nagyokat tudok nevetni a beszólásain, a káromkodások sem hoznak már zavarba. Több szinonímáját tudom az utcalánynak mint magyarul... Amúgy meg egy kocka csokival le lehet venni a lábáról, de olyankor sem változik kezesbáránnyá, csak halkabban morog, és míg csoki van a szájában addig sem harap.

Egyetlen kicsi fájdalmam, hogy Balival kevesebbet vagyunk együtt (kb. kétszer-háromszor esik egy napra a szabadnapunk havonta), emiatt sokszor este tovább fent vagyunk, hogy kicsit dumáljunk, vagy nézünk valami tévéshazait, esetleg kártyacsatázzunk az ágy közepén (meg még egyebeket, és azt is az ágy közepén), aztán három ilyen nap után bealszunk félnyolckor, mert kiütköznek a hiányzó órák.

Most viszont szabad hétvégém lesz, és az ő off napja is szombatra esik, terveztünk egy "ősz-színű" kirándulást a Becky Falls - hoz ismét (nyár színűn már voltunk), de egy kollégája meghívott minket családostul ebédre, így a kirándulást elhalasztottuk.  

Jóban vagyok a férjemmel

gyerek - ....naa anya, akkor megkérdezed apát?
én - Mi vagyok én üzenetközvetítő?
gyerek- Jóhogy! Te azért "jobba" vagy vele mint én...

Társadalmi besorolás

Férjjel az annyira szeretett autókázásunk alkalmával - mint már annyiszor, egymást kiegészítve, csiszolgatva, hozzátéve, majd elvéve belőle ezúttal magunkat próbáltuk társadalmilag besorolni - családi helyzet, öröklés, iskolázottsági fok, szociális és anyagi helyzet, gyermek száma stb. és az otthonról hozott normáink alapján az itteni társadalomba.
Adottak ugye a szüleink - bányász apuka, középvezető anyuka, géplakatos apuka, munkaprogramozó anyuka. Nem nyomatékosítottuk ezt annyira a végső következtetéskor, mert ugye más rendszer volt akkoriban. Mindkettőnk családja részben az alföldről származik (nálam csak anyai ágon), sokgyerekes szülőktől. Nálam apai részről rengetegsok sváb paraszt (nem a derogáló értelmében véve) a család nagy része.
Vallásilag református és katolikus. Egyszerű, dolgos emberek tehát a felmenők.
Mi meg ugye - vagyunk akik vagyunk, két negyvenéves testben ragadt kamasz idióta. A férj szerint én vagyok az idiótább, szerintem ő - amikor itt tartottunk versenyt rendeztünk Ki Ki Ki ? címmel - itt egymás hibáit, infantilis marhaságait ecseteltük. A férj szerint az én legnagyobb hibáim: a szép számmal csúnyákat mondok (értsd: káromkodok) - bár mentségemre hozzátette, néha szexi (pfff). Hangos vagyok, tíz körömmel védem az igazamat akkor is ha már rég tudom nincsen igazam (nem is igaz :D) . Tűréshatáron túl vagyok idegesítően türelmes (na bumm) és a legidegesítőbb tulajdonságom szerinte, hogy két valaggal szarok arra, hogy ki mit gondol és ez szerinte akkor baj, ha egy négy gyerekes anyuka bajori (StarTrek DS9 biciklikerék űrállomás felügyeleti bolygója a Bajor)  fülbevalóval és rock revolution pólóban akar szülőire menni.
 Szerintem az ő hibái az enyémek mellett eltörpülnek. Született álmodozó, olyannyira, hogy néha a bili helyett konkrétan egy nagy jéggel teli kádba kéne lökni, mint az Inception-ben. Azt hiszi ő az okosabb, de én meghagyom ebben a hitben, így ezt nem hoztam fel. Rém büszke és sértődős. A legrosszabb viszont, hogy kínosan ügyel, hogy a szomszédok mit gondolnak rólunk (engem jobban szórakoztat az, amit én gondolok róluk, de mindegy - mit érdekeljen mit gondol az emeleten lakó simlis, sumák indiai fickó, aki ha száz pinám volna akkor se kéne - hhháááá itt előjött egy újabb hibám - hogy mindent a szex oldaláról közelítek meg - ...jah hát mert az mozgatja az egész világot - szerinted nem?? - Nem, a pénz! - Jó de miért kell a pénz, azért, hogy több hatalmad, szebb autód, nagyobb házad legyen, ahova majd jól beviheted a sok csontosbordájú műtyúkot jól megsakkozni. - Ez nem ilyen egyszerű... a férfiak nem mindent azért tesznek, hogy megdugjanak egy nőt... - Hát ez igaz! Elton inkább George "lastchristmas" Michaelért teszi, de  a lényeg ugyanaz....)
Ment ez így egy darabig.
Munka ügyében megegyeztünk hamar -  itt ugye alulról kezdtük - de otthon sem voltunk fent, sőt még középen sem.
Anyagilag még mindig csak ugrálunk a tűzlétra alatt, hogy egyáltalán az első fokra tegyük a lábunkat. (Jut eszembe ne felejtsem a PG tea kódjait beütni ötezret lehet nyerni). A gyerekeink száma alapján szintén alsó kategória. Habitusuk alapján - hangosak, okosak, határozottak, önbecsülésük a Mount Everest magasságában, mindemellett szerintem tök reálisan látják a dolgokat, és hála az égnek szarnak arra, hogy mit mondanak mások, inkább csak az érdekli őket, mi mit mondunk.

Oda jutottunk, hogy bizony mélyprolik vagyunk.

A kreativitás forrása

....amikor a rötyin üldögélve ahelyett, hogy a "lényegre" koncentrálnék, gyűjtögetem a földről a leesett fültisztító pálcikákat, szedem össze a vécépapír gurigákat,  hajgumikat, mindenféle fecniket. Felteszem a friss papírt, eldobom a zacskóját. Rakosgatom - kukába, mosdó szélére a cuccokat, közben észreveszem, hogy a mosdóban megint hajszál, fogkrémfoltok - akkor azt lemosogatom. Tehetem mindezt azért, mert olyan kicsike a fürdő"szobánk" - inkább fürdőkamrának kéne nevezni - hogy egy lábfájós délutánon a kagylón ülve is simán ki tudnék takarítani benne, összekötve a hasznosat és a még hasznosabbat.
Mikor egy ilyen "akció" után kijöttem, megkérdeztem a férjemet, szerinte konkrétan mit csinál szarás közben a család, hogy senki sem veszi észre a kifogyott papírt, vagy a mosdón felejtett szemfestékes pálcikákat. Erre a válasz az volt - ...szerintem gondolkoznak, én is azt szoktam.
Kiderült, hogy a legjobb ötletei jutnak ott eszébe.

Szóval a következtetés: újabb ok a költözésre - nagyobb fürdővel már én is előrébb tartanék sok-sok kreatív gondolkozást igénylő feladatomban.
....és legalább mostmár azt is tudom, miért ülnek ott fejenként egy fél órát, ezen túlmenően megfogadtam, nem is fogom többet sürgetni egyiket sem, nehogy véletlen megvétózzam egy esetleges fluxuskondenzátor létrejöttét.