Látogatók (nem a sci-fi sorozat)

A család töredékes része vasárnap elröpült, hogy ismét belevágjon a magyar mindennapok zegzugos, fáradsággal teli  mókuskerekébe. Azt gondolom (meg mondták is), hogy jól érezték magukat nálunk, bár egy kicsit szűkösen voltunk - de sok jó ember ...
Jártunk kevés, de annál szebb helyeken, elsősorban kisvárosunk hegyen-völgyén, aztán Brixhamben, hétvégén pedig elmentünk Dartmouth városkájába, és egy kicsit még Totnesbe is benéztünk, így újabb szépségekkel gazdagodott a képmemóriám és a webgalériánk , továbbá egy újabb tétellel az újra és újra meglátogatandó helyek listája. Nem tudom elégszer leírni, hogy mennyire szép a devoni vidék, a halászvároskák halszagúak, régivágásúak, romantikusak, gyönyörűek és barátságosak. Sikerült a lehető legszebb napokat eltölteni, a kikötőben fishandchips-et enni, a főutcán forró csokit inni, rengetegsokat sétálni, rácsodálkozni még mindig sok-sok mindenre.

Esténként próbáltunk újra lábat növeszteni hisz a másnapi sétákhoz újra kellettek, közben pedig a technika vivmányáért harcoltunk nyolcan, így hát mindenkinek jutott 15 perces váltásokban egy fertályóra a számítógépre.
Anyukám minden másnap kiporszívózott, lelkesen mosogatott, pakolt, úgyhogy ilyen szép rend még sosem volt ebben a kicsi lakásban. Zsófi imádja az angol háromcsücskös szenyót, de azt mondja ő nem tud angolul szendvicset csinálni, úgyhogy a húgai gyártottak ebből napi negyvenet.

Beszélnek helyettem is a képek, bár ahogyan leírni sem nagyon tudom a tájat, várost, vizet, tengert, mert nem vagyok író, úgy a képek sem mutatják meg igazából azokat. Hiányzik belőlük, róluk a szél, az illatok, hangok, érzések.

A búcsút amúgy is útálom, így hát rövidre próbáltuk fogni, de még így is eléggé megríkatott.