Nos...

...jó fárasztó két hét áll mögöttünk, nekem már malomkerekek voltak a szemeim alatt, de a férjem is sündisznószemeket merengetett néha, túléltük, rendben vagyunk.
Beköltöztünk, szépen belaktuk a házikót.
Néhány bútort is vettünk még a szomszéd városban a használt bútorosnál meglepően jó áron, valamint pár dolgot a konyhába, több tucat vállfát, karácsonyi diszeket, fenyőfát.
Átirattuk a címünket bankban, polgármesteri hivatalban, adóhivatalban iskolában. Módosítottuk a lakhatási támogatásunkat, tax creditet. Két hétbe telt, míg délelőtt dolgoztam, délutánonként pedig először be-, majd pedig kidobozoltam. Kibogoztunk több kilométernyi drótot, hogy végre legyen internet, tévé, telefon, x-box, dvd, stb. Majdnem váláshoz vezető harcok árán bekötöttük a mosógépet, felfúrtuk a polcokat, összeraktuk a bútorokat, aztán elvetettük a válás gondolatát és örültünk új otthonunknak - amit már simán kimondva is otthonnak lehet nevezni.
Mostanra már a béke és a nyugalom is beköltöztek hozzánk, én meg itt ülök túlélési /tea-keksz kombó/ csomagommal, és körmölök.
A szőnyegek aránya a házban megnyugtatóra redukálódott a padlóval szemben, bár a nappaliban szőnyeg van, felvillanyoz a virágok hiánya. Levődött kandalló is, kisebb kerülőutakon - ugyanis a körbeépítés megvolt, csak a lényeg hiányzott belőle. Elektromos - fény és hangeffektes kandallóbetétet szerettünk volna venni, de nem kellett, mert mikor elmeséltem a munkahelyemen, Lisa az egyik munkatársam felajánlott egyet, ingyen és bérmentve. Ezt is begyűjtöttük, beépítettük, és bár nem igazi, olyan mintha az lenne. Egyre erősödik bennem az érzés, hogy ha bárki bármi rosszat akarna az angolokra mondani, anyatigrissé változnék.
Kaptunk kisezer new home kártyát munkatársaktól, sőt mindkét oldalról némi fontocska is bele volt csúsztatva segítségül a szépítéshez. A főnökasszonyom egy szép adventi gyertyatartóval örvendeztetett meg, komolyan mondom eszméletlen megható, ahogyan törődnek velünk. Mindeközben a féltve őrizgetett és évek óta gyűjtögetett fa karácsonyfadíszeim is megérkeztek otthonról, hogy anyu garázsában, dobozban töltött évek után újra a mi fánkon lóghassák ki magukat, ettől az én örömöm már ajándékok nélkül is tetőzött.
Most egy hét "kényszerpihenőn" vagyok - nem nem lettem beteg, csak ki kellett vennem egy hét szabit, rám lett parancsolva, de nem bántam. Az utolsó két hétben ugyanis két új embert osztottak be mellém, nekem kellett betanítani őket (pff. az én angolommal), jól esett a bizalom, de jól el is fáradtam benne.
Közben még egy training és egy meeting is volt mindkettő délután.
Sűrű hetek voltak na.
Most már várjuk a karácsonyt nagyon, a lakás már díszeleg, mi a férjjel szombaton a szokásos christmas partyval már hangulatba hozzuk magunkat. Az én melóhelyem partyját az otthon ebédlőjében tartjuk 23.-án, secret santa is lesz meg minden.
Örülök, hogy belevágtunk ebbe a költözésbe, örülök, hogy megtaláltuk ezt a kis ékszerdobozt, és örülök, hogy vége ennek az egész herce-hurcának.
Igaz még egy jó darabig a - Hol van a... kezdetű mondatok lesznek a leggyakoribbak a családban, de én élvezem, hogy e kérdésekre csak én tudom a válaszokat  :)  .