Mai elmélkedés

(Avagy megemlékezés Harapós Ameliáról...)

Van abban valami bájos, ha egy 97 éves mami utolsó szavai ezen a világon:

" Shut up you silly bitch!" ( Fogd be a szád, te hülye kurva!)

..hát, ha a rokonok kérdeznék, majd kitalálok valamit...

Együtt

Én - ...persze basszus, jó szar nekünk. Szülünk egy pár gyereket, meg amúgy is lazábbak a kötőszöveteink ( figyeled ezt a szakmai megfogalmazást? ) aztán mire negyven leszek derékig fog érni a csöcsöm ( najó, ez nem volt annyira szakmai ) ...
Férj - ...nem baj mami... a zacskóim meg a térdemig fognak érni, majd mindketten kicsit behajolunk, és együtt kiseperjük a konyhát...

Az idô rövid tôrtènete

Az van, hogy a fèrj az elmúlt húsz èv során, sosem akkor èrt haza mikor mondta. Nincs ez máskèpp mostanság sem, bàr kètsègtelen, hogy azèrt mutat nèmi fejlôdèst.

Az èvek során viszont èn is alkalmazkodtam, ès arra meglepô kèpessègre tettem szert, hogy már simán átállok a fèrj szerinti idôszámításra.  Tudom mikorra legyen kèsz a vacsora, ha azt mondja fèl óra, akkor olyan egy óra múlva várhatò. Ha egy óràt mond, akkor az olyan egy ès mèg egy hàromnegyed. Amikor a munkahelyemen, meló utàn várom, ès telefonál, hogy "itt vagyok a sarkon" akkor mèg simán megeszem az ebèdemet, ès nyugodt lèlekkel elmegyek mèg egy rövid pisire. Ha kèsik mindig tudom, hogy nem csajozás, vagy kocsmázás van a dologban, hanem többnyire munka.

 Kemény harcokat vívtam magammal az èvek során, hogy ne telefonálgassak folyton rá, mint egy hülye, mert az hogy vennè már ki magát mások elôtt, meg egyèbkènt sem szeretem a házisárkány szerepet. Amúgy is mindíg elèg rohannivalója van, nem hiányzik neki, hogy mèg èn is bizergáljam. Nèha kétségtelenül èreztem úgy, mintha egèsz èletemben rà vàrnèk, de egèszen jól kezelem ezt a dolgot, köszönhetôen a számomra is sokszor meglepô higgadt termèszetemnek.

Tegnap viszont mèg engem is meglepett. Dèlutàn fèl ötkor elment kenyèrèrt... hazajött fèl kilenckor, ès nem hozott kenyeret...

Elôítèletek

Mamò: hmmm, nice.  what is this? Is this porridge? ( hmm finom..mi ez? Zabkása?)

Èn: no, this is carrots and mint soup. ( nem, mentás rèpaleves)

Mamò: oohh... I don't want any more...( oh, nem kèrek többet)

Èn: I like you Amy..( szeretlek Amy)

Mamô: ohh really? But, I don' want to marry again..( oh tènyleg? De nem akarok többet házasodni...)

Háziállat update 1

A kutya hetente kinyír két teniszlabdát az egyfontosból, bár egy Beckerrel ellenne egy-két hétig is.  A bot és az ajtó szélességi különbözeteit még nem tudja számolni, és egyszer belekeveredett a tujába úgy, hogy ketten szedtük ki belőle. A halas macskakaját eszi inkább mint bármelyik kutyásat. Folyton láb alatt van, fül - és fejbúbfestést kapott a ház mellé, mert folyton beleszagolt a festékesvödörbe. Imádom.

Van továbbá egy újonnan érkezett házimadarunk is. Történt ugyanis, hogy a férjnek feltűnt, hogy állandóan madárszaros a bal oldali visszapillantó a kocsin. Már hetek óta gondolkozott, mikor egyszer a nappaliból kinézve kiszúrta az okot. Kikurjantott a konyhába nekem " gyereide vazze ilyet még nem láttál... egy ilyen verébforma keménykedik saját magával az autó tükrében, mindeközben izgalmában telibe fosik mindent, hát esküszömnemhiszemel..." Pedig tényleg. A madár visszajáró vendég volt, naponta többször is megfigyeltük, (a megfigyelés erős szó, konkrétan az egész család az ablakban röhögött), ahogy ez a szegény mindenáron el akarja zavarni azt a másik madarat a környékről. Most behajtott tükrökkel áll az autó, meglátjuk mit lép a madár (a gyerekek sajnálják) reméljük elhiszi magáról, hogy ő volt a keményebb, és nem szúrja ki, hogy az ellenség csak átköltözött a tolatótükörbe, mert azt nem lehet behajtani.

...

Van jóhírünk! Legnagyobb nagylányunk vőlegénye három napja dolgozik. A próbanapja jól sikerült, egyből fel is vették a szálloda bárjába, ugyanabba a szállodába amelyiknek az étterem részen Nórilányunk is dolgozik. Örülünk ennek nagyon, mindenki büszke is rá, mert talpraesett módon viselkedett, még akkor is ha közben félt egy kicsit. A másik - nem kisebb - oka, hogy örülünk, hogy anyám ráncai (najó ráncocskái) is egyből kisimultak, és megszabadultunk a napi rutinkérdésektől - mikor? nézted? felhívtad? miért nem? stb.
Zsófinagylány is elküldött már pár önéletrajzot (állatorvos labor, élelmiszerlabor) de mivel nem nagyon akarnak messze kerülni tőlünk (titokban én is ebben reménykedtem) korlátozottak a lehetőségei, mondhatni errefelé nem minden sarkon van kutatólabor. Van most egy "nagyonállás", csak titokban súgom, mert félek, hogy már kezd kiürülni a bőségszarunk- a plymouth-i egyetemre keres egy valami japán nevű prof. kutatóasszisztenst. Jó kis bsc állás lenne, ahol molekuláris biológiát és bioinformatikát kérnek főként.
A szakdolgozata keretében végzett két év kutatómunkája éppen ezt a területet öleli fel. A pályázási határidő már lezárult, elvileg öt héten belül értesítenek. Küldtem annak a tamagocsinak egy kis coelhos univerzumsugallatot, mert hát sose lehet tudni.

Anyám lassan repül hazafelé. Szegénykém végigbicegte a három hetét itt nálunk, de lehet, hogy még otthon is kettőt hozzásántikál. Az volt, hogy belerúgott a talpával (!) abba az összesen 5 cm-es lépcsőbe, amire kétszer hívtuk fel a figyelmét, mert a csalad többi tagja is összesen netto ötször rúgott bele, vagy lépett félre rajta, (kivéve engem, de én a beköltözés után bevésési ceremóniát tartottam belőle, mert ha én lerokkanok a család életképtelenné válik, legalábbis ezzel babusgatom a nélkülözhetetlenségemet).
Az eset után a két egészségügyes megállapította - nem tört, a valóság szerint minimum repedt, anyám szerint meg kib...szott angol lépcső...(nem mintha a lépcső nemzetiségének bármi köze lenne a használhatóságához, bár ez kétségtelenül nem mindenre igaz angliában.)
Anyám más tekintetben nagyon jól érezte magát, kivéve, hogy folyton fázott, pedig a mínusz huszas télhez képest ez a tavaszi 17 fok abszolút üdítőnek kéne hasson - csak anyámról tudni kell, hogy a 38 fokos hőségben is kertészkedni képes, a strandon meg forogni a napon, mint a csirke a grlillben. Szóval ő 20 (fok) alatt fázik, kib..szott angol időjárás.
Kert rendben, képek majd..megvárom a virágzást. A kerítést, virágládákat, házat kívülről lefestettük. A projekt teljesítve, anyám úgy hajtotta a családot, hogy mindig az amerikajifilmes vijetnámos kiképzőtisztek jutnak eszembe ha elkiáltja magát.
Anyám keddre már jegyet is váltott hazafelé. Túl hamar elment ez a három hét, de minden nap többször is megölelgettem és megpuszilgattam, hogy kitartson a következő találkozásig.

Nosztalgia

Minthogy anyu itt van, néha magyar online rádiót hallgat. Elképesztő, hogy mennyi régi-régi sláger hoz fel bennem helyeket, illatokat, eseményeket. Ma délután épp a Hevesi-Ezt egy életen át kell játszani c. dala alatt egyből a kőrös-toroki kempingben voltam, az első alkalom volt, hogy a szüleim egyedül engedtek nyaralni. Azon a nyáron mindenhonnét ez a dal szólt.
Nagyon bejött a szobába az a régi, nyári hangulat, ahogy ültünk egy parti csárda kertjében, hideg sör műanyagpohárban, a Tisza felől csak az iszap szaga érződött. Záróra idején, a sétányon végig óriás fűzfák lombjai alatt alkalmi párok csókjai csattantak, a kempingbe vezető, még éjjel is langyos, homokos úton mezitláb lassan bandukoltunk, sokszor úgy beleragadtunk egy beszélgetésbe, hogy még hajnal is ébren ért minket. Délelőttre aztán fáradtan kászálódtunk ki a szaunameleg sátorból, és a pokrócot árnyékba húzva próbáltunk egy kicsit még aludni, nem sok sikerrel. Általában az újonnan érkezettek kopácsolása vetett véget a pihenésnek, ahogy a sátorkampókat ütötték a földbe kalapáccsal.
 A pénzünk sosem volt elég, azt is inkább koncertbelépőkre és italra vertük el, így a májkrémes kenyér paprikával volt a királyok vacsorája. Emlékszem, hogy dinnye eladásból kerestem meg az első önálló nyaralásravalót, meg arra is, hogy sem a barátom nem akart DINNYÉÉÉÉT kiabálni, sem én... aztán rájöttünk, ha el akarjuk adni a dinnyét, mégiscsak kénytelenek leszünk kiüvöltözni a kocsiból. Hogy mikre rá nem veszi az élet az embert.  Emlékszem a meztelenül fürdés felemelő szabadságérzésére, a zsenge ifjúkor gondtalanságára.

Gyerek- és fiatalkorom nyarai olyan élesen élnek bennem, hogy szinesben látom magam előtt a képeket. A balatoni táborok hangulata is tisztán beleégtek az agyamba, és örülök, hogy az én gyerekeimnek is megvoltak ezek a fenyvesi táborozások legalább.
 Megvan még az összes rockkoncert emléke, még az első esős, szabadtéri EDDA is amire anno még apu vitt el, pedig akkor még csak 13 éves voltam.  Szegény apu mit szólna ma ahhoz, hogy a Pataki így megbolondult, bár szerintem az nem kérdés, hogy elvitték az UFO-k, inkább az, hogy minek is hozták vissza? Emlékszem az első rockkocsmára Pécsen, ahol még fűtés sem volt, és télen borzalmas hidegben traktorgumikon ültünk, és mindenféle pancsolt piákat ittunk. Amikor már nagyon fáztunk, felszálltunk egy városi buszra, és mentünk egy kört, ha mázlink volt, a buszon volt fűtés. Csütörtökönként CODA-ra mentünk a Kazinczy művházba.
A nyári hétvégeken a kertvárosi garázssoron próbáltunk a zenekarunkkal (igen én is énekeltem), és azt képzeltük, hogy híresek leszünk, és sokezer ember jön majd el a koncertjeinkre, és akkor még komolyan hittünk is ebben. Aztán a fiúk levágatták a hajukat és bevonultak katonának. Tiszta szentimentális volt, mikor mindannyiszor kimentünk a pályaudvarra,hogy jó hosszú időre (akkor másfél év volt) katonának adjuk a barátot, aztán autóstoppal mentünk látogatni a piszok messzeségbe Nyíregyházára, vagy Jutára.
Később majd mindenki szétszéledt - egyetemre mentünk, házasodtunk, gyerekeket szültünk...
Valahogy,  néhány ilyen barátság állta az idő próbáját, még jó darabig összeültünk - a kemény mag - aztán az élet markai szétmorzsolták minket, és a darabkákat szél szertefújta, előbb az ország, majd a világ minden tájára.  Van aki Spanyolországba tetkós szalont nyitott, a másik Ausztráliában autószerelő, van Angliában ápolónő, vagy otthon maradt műtősfiú. .. abban viszont egészen biztos vagyok, hogy az emlékek ugyanilyen élesen élnek bennük is.

Kert update I.

A világítós békákat ugye megvétóztam, helyette kövek lettek volna...ha rá nem akadok a világítós szemű baglyokra...


Erről itt még nem tudósítottam, de amikor bagolybemutatón voltunk tavaly, én tökre beleszerettem ezekbe a madarakba. Azóta teljesen kiműveltem magam bagolyügyben, melyik milyen fajta, mekkora, hol él stb.
A mánia elharapózott már teljesen, viszont a családnak nem okoz gondot a továbbiakban, hogy milyen dologgal lepjen meg bármikor :) . Ez főként a férjemnek nagy könnyebbség, tekintve, hogy a férfiak nagy része nincsen tisztában azzal, hogy a nők nem szeretnek háztartási gépeket és egyéb műszaki cikket kapni semmilyen alkalomra. (Ilyeneket csak úgy szeretnek kapni. Én pl. "csakúgy-" nagyon örülök egy TEFAL wok-nak, vagy hagymavágónak.) Nos, ezt én már az elején tisztáztam, az első karácsonyi gyümölcscentrifuga után. 

Na jó azért a baglyokat sem visszük túlzásba a kertben, csak úgy mint az üvegtignyóban a ketchupot...
Kert (udvar) before-after nemsokára. Mama holnap jön.

Sűrítmény...

...avagy mi minden fér bele egyetlen szabadnapba?

Reggel korán a nagybevásárlás ürügyén tojásrántottát enni a supermarket kávézójában, ez például igen. A kajabeszerzés utált szertartásának fáradalmait szoktuk ezzel enyhíteni. Leülünk a férjjel, én tea, ő kávé, én rántotta, ő angol reggeli. Beszélgetünk, elolvassuk a helyi újságot, elmeséljük az elmaradtakat, kipletykáljuk az ismerősöket. Hát mit tegyek? Ő a "legjobb jóbarátom".

Uborkaszeletekkel a szemem alatt nagytakarítani is sikerült, összestemérdek ruhát kimosni, jó kis ebédet főzni, és nem gondolkoztam mindeközben túl sokat, tehát a tanácstalankodós hangulatom is alábbhagyott.
Néha ugyan észbe férkőzött, hogy dejólenne fotózni már, de mivel a szürrealizmus elég távol áll tőlem (alkotóilag, nem élvezőileg), meg nem is vagyok annyira kreatív, hogy például egy szennyeskupacról fotósorozatot készítsek, így ez egyenlőre majd egyszer...
A túlóráimnak köszönhetően viszont a bankszámlám egészen látható méretűre duzzadt, még az utalások után is, így hangulatom javítása érdekében szorgosan bid-eltem az ebay-en néhány kihagyhatatlannak vélt ruhaneműre - többek között egy Betty Boop pólóra, és egy régóta vágyott Ulla Popken farmerdzsekire, utóbbit meg is nyerte(nekem a férje)m kemény 6,50-ért - ez bár időlegesen, de nagyon felvillanyozott. Lehet, hogy az is baj, hogy már ez a nagyon hosszúra nyúlt idei tél is a fejemre tesz két lapát szürke felhőt. Nagyon remélem, hogy amikorra anci ideér bő egy hét múlva, lesz egy kicsi jóidő, mert neki akarunk esni a kertnek, mint azt már régebben is kifejtém. Ancival kapcsolatban is okozott némi fejtörést, hogy a mi szobánk előtt (nincs ajtó) a nappali kanapéján aludjon e amit túlzásnak érzek, vagy a két tinikezdeménynél, de azt se szeretném ha rászoktatnák anyámat a Vámpírnaplókra...
A szemem alatti karikákat renoválni szerettem volna, de reggel már csak sóhajtva egy vakolatréteggel retusáltam inkább, beletűnődve a megváltoztathatatlanba (mekkora jó szó, mosténeztjólírtam?) - már tudnillik, hogy már csak két évig szívathatom a férjemet a "óó hát csak negyvenen túl történhetik ilyen" dumámmal.
Gondoltam még arra is, hogy valami bajom lehet, minthogy eddig az antinő vonalat képviseltem és még rá is tettem egy lapáttal, (aki utál vásárolni, több tornacipője és bakancsa van mint tűsarkúja, a szex és NewYorkból csak a szexre kíváncsi, és a nőcis témák nem izgalomba hozzák, hanem felidegesítik ---najó a romantikus filmek többségét csont nélkül benyelem én is...) most erősen hajlok rá, hogy beszálljak a kolléganőim szerdánkénti zumbapartijába, nagyanyám mondásaiból egyre több igazolódik be (kicsit tartok is már attól, hogy a mami valami tibeti narancsruhás leszármazottja ( jah az nem lehetséges) akkor inkább reinkarnációja volt). A legutóbbi ami egyik reggel eszembe jutott "harminc felett reggel felkelsz és nem fáj semmid: meghaltál". Más kérdés, hogy én negyvennel hallottam, de a mami állította, hogy ez eredetileg harminccal van, bár szerinte a kor tetszőlegesen behelyettesíthető. Valószínűleg ezért helyettesítette be magát hatvannal, amikor már hetven volt, de pasit akart újítani. 
Lehet, hogy elmegyek zumbázni  tehát, (minden porcikám berzenkedik tőle, de kéne valami rendszeresség) mert a térdeim egy kicsikét zörögnek, és nyugtalanít, hogy emiatt ki kell ejtenem néhány pozíciót a kámaszutrás mobilalkalmazásomból.

Megint egyet előre...meg egyet hátra

Megérett az elhatározás bennünk, hogy ismét lépünk egyet: most megint a férjem jön. Három évet lehúzott technician-ként itt a pc-world-ben.
Kibővítettük a profilját a linkedin-en és megpályázott pár állást. Ez most nem létkérdés, nem sürgős, ki fogjuk várni a megfelelőt. Az egyik ok természetesen a fizetése. Szépen megéldegélünk, szép kis bérleményben, nem szenvedünk hiányt semmiben sem, így hát nem égető a dolog, de ideje váltania. Ezzel a munkakörrel borzasztó elégedett volt három éve, szerencse is mellé állt, mert az első munkahely megszerzése a legnehezebb, pláne ha nem mondjuk mosogatni, vagy takarítani szeretne az ember.
Mostanra viszont kifutott a dolog, már nincsen benne kihívás, ez a másik ok, hogy változásra van szüksége. Az évek során az összes angol kidőlt mellőle, és még egyedül is nem egyszer vezeti a havi régióstatisztikát, ami nem kis dolog, tekintve, hogy nagyvárosokat (Plymouth) is maga mögé szorít, pláne meg, hogy ott ketten hárman végzik ugyanezt a munkát amit ő egyedül. Nem fényezem, ez az igazság.

Velem kapcsolatban annyi játszódik most bennem, hogy kétségbe vonom a kitartásomat és a türelmemet, de valószínűleg ez az elmúlt két hét túlóráinak is köszönhető. Kicsit madárnak is éreztem magam, mintha már csak én dolgoznék a munkahelyemen, mindenki más csak nyaralni járna oda. Természetesen ez nem igaz, de akkor is feltűnő, hogy nekem van a legtöbb túlórám, és még az előzőekben említett papírmunka tekintetében is több lett az, mint gondoltam. Ráadásul az egész az én nevem alatt fut, holott arról volt szó, hogy csak segítség kell. Szóval elment az első paksaméta rendelés, háttéranyag, anamnézis, és vizeletvizsgálati eredmény az én nevem alatt. Bátorkodtam szólni a főnökömnek, hogy ha valami nem stimmel, akkor ő fogja letelefonálni, mert azért annyira még nem jó az angolom, hogy az NHS központtal tárgyaljak, meg nem is vetne jó fényt az egy jó hírű magánotthonra a régióban, ha valami sehonnétjött makogna a vonal másik végén.
Kicsit fel is húztam magam, mert csomó olyan dolog volt, amit magamnak kellett kitalálnom, hogyan is csináljam, mert előttem se csinálta senki sem, és mindenki csak csóválta a fejét, akitől tanácsot próbáltam kérni. Meg is jegyeztem (megkockáztatva egy gúnyoros vonalat a szám szélén), hogy bazzeg erre kéne traininget szervezni az NHS-nek, nem a bullying-ra, a sexual abuse-re, meg a standaid használatára, ami már a valagunkon jön ki. Erre mit mondott a főnököm? Irjam meg a kérvényt, ő meg meglátja kit tud rá szerezni... Hábeszarock...
Szóval most egy kicsikét túlcsordult a bili nálam. Hullafáradt is voltam, és mikor zombiztam itthon a fotelomban (gyerekek így hívják, amikor bámulok magam elé, és nem hallok) azon siránkoztam magamban, hogy hiába a rohadtnagy mindentudásom (beleértve a furulyázást), itt fogok elkopni ebben az otthonban. Tudom, hogy hálásnak kéne lennem, meg azt is, hogy jajdeörültem neki, hogy egyáltalán túljutottam egy interjún, és rémálmaim vannak attól, hogy másik állást keressek egyenlőre... de kicsit most elkeseredtem és megtorpant az optimizmusom.
Mert folyton gondolkozom - egy latin kifejezésen, amit tudnom kellene, vagy, mert a főnővér öt álló percig nem talált bele egy egyértelmű vénába, vagy, mikor a kötéscserénél fordítva teszi fel a rétegeket egy sebre... és nem szólhatok bele, nem mondhatom, hogy segítenék... lehet, hogy a szakmát nem lehet elfelejteni, de azért kopik a tudás, arról nem is beszélve, hogy biciklin se ültem már 15 éve, hát nem is mernék felszállni rá.

A másik amitől megijedtem most, hogy olyan gondolatok mászkálnak fel-alá a fejemben egy ideje, hogy én valami egészen mást szeretnék csinálni. Távol az egészségügytől, távol a bajtól, a haláltól. Kicsit becsukni ezt az ajtót, és kinyitni egy egészen másikat. Egy virágosabbat, jókedvűbbet. Nem tudom. Hülye vagyok?

Apró örömök Anyák napjára (itt tegnap volt)

Mariontól, a 97 éves nénikémtől:

Marion: - Do you have a children?
én : -Yes. I have four daughters...
Marion: -Hmm...they are very lucky. They have a good, nice mom.


Eunice-től aki a héten 107 éves lett (teljesen siket már).
Ő csak mutogatott felfelé, és azt suttogta: "you will go to heaven".


:-) Meghatódtam.

Lemaradtam...

...legalábbis az eseményekkel mindenképpen. Nagyon sűrű két hét van mögöttünk.

Rám testáltak a munkahelyemen némi szakmai hozzáértést igénylő papírmunkát. Minden újonnan érkezőnél vizeletvizsgálat, vérnyomás, súly stb. általános állapot felmérése. Anamnézis a betegtől (amennyiben lehetséges) illetve az előző orvosi papírokból szemezgetve. Intake-output folyadéktáblázat készítése meghatározott ideig. Mindezen adatok alapján ki kell töltenem 6 előre meghatározott pathway közül azt a kettőt vagy hármat ami a betegre vonatkozik, és a gyógyszerelés fénymásolatával valamint a megrendelővel együtt a további eszközigénylést (pelenka, betétek, törlőkendők, alátétek, rendszeresen használandó krémek, stb.) elküldeni faxon az NHS központnak. Kicsit nagy falat ez nekem, ( jól be is ijedtem először), de a főnököm azt mondta nincsen más akit megbízhatna ezzel, mert a papírok telis-teli vannak latin kifejezésekkel szavakkal, és még ő sem mindent ért belőle. Azt is megtudtam, hogy ez egy új eljárás, ami most január 1.-el lépett életbe, eddig nem kellett ilyen bonyolult papírozás ezekhez, de mostantól csak akkor fizet az NHS, és akkor ingyenesek ezek az eszközök, ha minden előírás szerint ki van töltve. Arról is biztosított, hogy honorálni fogja a fáradozásaimat (bár előre láthatólag havi kb. 4 óra pluszmunkát fog jelenteni, legalábbis a leírások és útmutatók átrágása után így számoltam.)
Ezentúl ha papírmunkám van, azt munkaidő után elvégzem, majd a jelenléti ívemre beírom a plusz órát és hazamegyek. Kis szervezést igényel ugyan, mert Balikám az ebédidejében szokott hazahozni, azt mindig úgy számoljuk, hogy jó legyen, de megoldható. Nyárra nem úszom meg - jogsi kell - ismét kell valami amitől betojhatok.
A melóban amúgy is katasztrófahelyzet ismét, a főnővér ugyanis felmondott, az elmúlt két hétben hárman jelentettek beteget, ketten szabadságon vannak, és péntekre már zárlat alatt voltunk az influenza miatt.
Szombat reggel egy kolleganőmmel ketten néztük egymást műszakkezdéskor, hárman ismét nem jöttek dolgozni, az agency 10 órára küldött helyettest, addig meg mi szaladgáltunk turbó üzemmódban, amit ugye még kávé+redbullal se lehet bírni, már ha innék olyat. Minden napra kaka voltam mire hazaértem, úgyhogy a fotelból irányítottam az éppen főzéshez kedvet érző gyereket, de némi segítséggel jó kis vacsorákat varázsoltak azért. Egyetlen szabadnap jutott 11 nap alatt a múlt péntek, de legalább a plusz órák miatt ez a fizetésemen is meglátszott...

...a múlt héten ugyanis az is esedékes volt, és így abból csippentve kipótoltuk a tévére már amúgy is félretett adagot. Nevessetek ki, de ez nekünk óriási dolog, hogy lett lapostévénk, merazolyanjó. Amúgy is mindketten GEEK-ek vagyunk a férjjel, tudom, hogy fogyasztó társadalom meg kapitalizmus meg minden, meg a világ másik fele, és különben is civilizációs betegek vagyunk mind....de nem tudjuk leszarni ezeket a technikai cuccokat - és mi még ráadásul használjuk is őket rendesen, mentegetem magam állandóan. És igen, nem vettük meg két hónapja az eggyel kisebbet, sem a múlt hónapban az eggyel hülyébbet, inkább spóroltunk tovább, és azt vettük meg amelyik előtt ámulva - bámulva álltunk. Nahát megvan a 3D-s világunk,  húúú meg haaa, hát ennyi szépségért tudok lelkesedni na, pedig nem is vagyok tévéguru. Ültünk itt mind a heten szemüvegben egész este, az volt egy látvány, még kukoricát is vettünk.
Néha azért nehéz eldönteni tényleg egy légy van a szobában vagy az csak a 3D, és érdekesen hajolgatunk a fejünkkel ha jön egy repülő, de ez az ami lenyűgöző.

És akkor jött ilyen gondolat nálam - nálunk -, hogy megosztani az örömöt...igenám de kivel? Anyósom lefitymálja, meg úgyse ért hozzá, anyám infarktust kap, az öcsém rosszallóan fejet csóvál, az ismerősökről nem is beszélve...
El is határoztam, hogy nem fogom szégyellni, és igen is elkezdem levetkőzni ezt a hülye belénk nevelődött szarságot. Nem akarok attól tartani folyton mit szólnak mások.
Éppen kezdünk NORMÁLISAN ÉLNI, megdolgoztunk érte. Akinek nem tetszik.... - na jó ez kezd kicsit "tudodmitrókabazdmegatalicskádat" utóérzésű monológba átmenni, nem is folytatom tovább.

Ma, meg holnap a térdeimnek és a hátamnak is lett végre két szabadnapja, így a ronda angol fotelomból nem is nagyon keltem ki délelőtt, csak a még nálam is okosabb telefonomat bökdöstem. Kiolvastam a blogelmaradásaimat, befejeztem egy könyvet. Végre megélhettem néhány óra csendet - ez különösen fontos lett az életemben, már ha eddig nem jött volna le mennyire szeretem a hangok nélküli délelőttöket. A 23 gondozottunk szobájából ugyanis egész nap a tévét hallom, mindenki szobájából más csatornát, 8-as hangerő felett, ami tekintve hogy minden szobaajtó nyitva enyhén szólva kaotikus.


Most elmegyek 50 gombát meg sajtot panírozni, de 2060-ban remélhetőleg ezt is kiváltja nálunk egy jó kis "énarobot", én meg híres író leszek addigra, mert nyugdíjba megyek, és lesz időm írni - pff.

Intim pillanatok

(életem halálom megírom, hasam fájt a nevetéstől)

én: - nem kéne behúzni a függönyt?
Bali: - minek??
én: - nem tudom, az a fóbiám, hogy a szomszéd ház emeletéről belátnak...
Bali: -...hát...nem kell őket irigyelni!

Szabadságon vagyok (megint, mert ki kellett venni a maradékot az áprilisi váltás miatt - áprilistól nullázódik ugyanis a szabi), a nagylányék megérkeztek szerencsésen, a többi gyerekünknek is egy hét szünet van most a suliban, szóval így vagyunk megint nagy rakáson.
Csak szegény Balikám dolgozik, de ő is volt nem rég két hetet itthon, mert műtötték a lábujjait (végre), a körmei miatt, amiktől már nagyon régen szenvedett. Mostanra nagyon szépen helyrejött, egészen normális tappancsa lett.
Kértünk NI number  miatt időpontot, de sajnos csak március 6. - ra kaptunk, így a nagylány és a vőlegénye utána majd már nekiláthatnak állást keresni, aztán majd egyszer lakást is. Nem sürgős, elférünk.
Anyu valószínűleg április környékén jön, hogy mint a mérgezett egér nekilásson a kertnek. Néha már éreztem némi ingert, hogy kigazoljak, de erős akarattal nem vettem tudomást a késztetésről, mert anyukám úgy szeret kertészkedni, hogy meghagyom neki ezt az örömöt. Vannak itt kőből épített virágültetésre alkalmas izék is, meg egy szétesett sziklakert amit rendbe kell hozni. A hozzáértésem kimerül abban, hogy szeretem a szép kertet, meg hogy felismerem a hóvirágot kb. A férjnek ilyen lámpamániája van, amikor a B and Q-ban jártunk (kb. Praktiker) ilyen világító békákat akart venni a kertbe, de lebeszéltem róla, inkább az álkavicsok felé próbáltam terelni, a békákat megvétóztam - hamár mindenképpen... A békák ugyanis az életben sem világítanak, természetellenesnek tartanám, igaz, hogy a kövek sem, de az nem néz ki annyira szarul (meg az olyan sci-fis, hozzám közelebb áll). A kert fejlődéséről majd készítek előtte-utána képriportot, csak, hogy lássa mindenki, anyám nem szarral gurigázik.

E hónapban leműszakiztattuk az autónkat, befizettük a taxot, és új biztosítást is kellett kötni rá. Most, hogy már fél éve én is dolgozom, még inkább kijövünk a pénzünkből, szépen megélünk, és már félre is tudunk tenni. Most tévére gyűjtünk, mert akkora ez a nappali, hogy az annak idején ajándékba kapott kis tévé elvész benne. Nekem aztán mindegy lenne, tévét annyira nem nézek, de a család lelkesen számolgatja, mikorra lesz meg rá a keret.

Minthogy a házunk alapja végre beton, így a kinect játékok alatt sem esnek le a dolgok az asztalról, és a csillár is nyugton marad. Az élmény jelentős javulását várják a gyerekek a nagyobb tévétől, én meg azt, hogy a régi képdoboz bekerül a lányok szobájába, és így a Gangnam style is távolabb kerül tőlem.
Kutyával is bővült a család ismét, mert a nagylányék hozták magukkal JackRussel tipusú kutyájukat, aki egy tavalyi évjárat,  és kb. napi négy redbullnyi energia van benne. Mindenki imádja, és nagyon jó, hogy újra kutya van a családban.
Most, hogy viszonylag hosszú időre egy helyben maradunk, ismét kacérkodom az akvárium gondolatával, mert gyönyörű, és nagyon szerettem még annak idején amikor volt.

További hír, hogy 16 és háromnegyed éves másodszülöttünknek levődött egy őslakos barátja, a kapcsolat most egy hónapos. Ő most kevésbé lát a szerelemtől, és mi kevésbé látjuk őt, szintén a szerelemtől.  Nagyon várta már, hogy ez beköszöntsön az életébe, mi nem annyira vártuk, de hát el kell fogadni. Apának úgyse lesz elég jó soha senki sem, de nincsen gond a sráccal, legalábbis egyenlőre.
Amikor a Nóri megjegyezte családi körben, hogy a pasival csak egy a gond, hogy fél apától, akkor a nagylányunk vőlegénye rávágta - apádtól ki nem fél???
Hát igen. Ezen sosem gondolkoztam el, de valóban, ha Balikámra ránéznek egy nagy tagbaszakadt, magyar hadvezért látnak, lapát alakú tenyérrel - hát ha még a bőrdzsekijét is felveszi... :D (mondjuk szerintem a szemöldöke a legijesztőbb). Még jó, hogy a srácok nem látják rajta kívülről, mennyire vajszívű és bohóc belülről, és ez így van jól. Legalább úton tartja a srácokat, és még puska sem kell hozzá.

Na ennyi van most. Vasárnap lejár a szabadságom, ennek most nem örülök. Nincsen bajom a munkahelyemmel, sőt...de nagyon szeretek itthon lenni, tenni-venni, főzni, társasozni a gyerekekkel. Nem akarok elégedetlennek tűnni, meg lustának sem, de olyan jó lenne többet lenni itthon.
Puszi mindenkinek.

A szabadnapok örömei

Reggel arra ébredtem - nevetve - hogy a férj a kávéfőző búgó hangjára énekel (kántál) a konyhában...
- mivan zenét szerzel a kávéfőzőre?
- ja
- én a porszívóra szoktam énekelni...
- miket tudok meg!?
- ....gondoltam... most már bevallhatom...

Ma éjjel...

...hajók és bombák szakértője voltam, aztán pedig veszélyes nyílmérgek orvosszakértője.
Eztán következett menekülés az indiánok nyílmérges nyilai elől. Legutolsó élesebb emlékem, hogy József Attila édesanyja vagyok és ferde az orrom... ez sajnos a szobromon is látszik.
Végül naplemente a tengerparton, de azt nem vártam meg, mert nagyon kellett pisilnem...

Tanulság - József Attilát ne olvass CSI és Maverick után este az ágyban, főként ha hajnalban napfelkeltét fényképezni, délután pedig szoborfotózásos túrán voltál, és este még jól be is vacsoráltál... ezek nagyon nem férnek össze.

A hitetleneknek

Bizonygattam már sokat az igazamat, sokféle embernek - a nagy, igaz szerelem meglétéről, nem sok sikerrel. Mindig azt a példát hoztam fel - a Télapu c. film egy elmés mondatát (ami mondjuk pont nem romantikus film), mely a főszereplő kisfiú szájából hangzott el - "..és láttál már egymillió dollárt? - Nem! - Attól, hogy te nem láttál, még létezhet.." Mittudomén minek jegyzek meg ilyeneket, ezt ne kérdezze senki sem - fura egy agyam van na. Egyszer a legyen ön is milliomosban az elektronvolt fogalma volt a kérdés, és a konyhából bekiabáltam a férjemnek a definiciót halál pontosan úgy, hogy azt 10 éve a főiskolán tanultam biofizikából - egyelektronvoltazazenergiaamelyreazelektronakkorteszszerthaegyvoltpotenciálkülönbségűtérenhaladáááát. Kelemen tanárúr bazi büszke lenne na...
Hajnalban ismét ezen filozofáltam, nem az elektronvolton hanem a szerelmen - nem, nem vagyok hülye, csak fájt a torkom és nem tudtam aludni, és Notebook-osat álmodtam - nem laptoposat, hanem a filmről. A férj is felébredt, lehet, hogy telehold van vagy mi, és mikor rákezdtem mesélni min gondolkozom, tiszta bolondnak nézett, de az én cseppet sem romantikus (legalábbis nyíltan nem) férjem így nyilatkozott:
Mi tudjuk, hogy úgy szeretjük egymást, mint Ellie és Noah, vagy mint Oliver és Jennifer, vagy mittomén még ki...mit kell ezt állandóan bizonygatni, elég ha mi tudjuk nem? Én legalábbis tudom, hogy azért szeretnék majd nagysokára előtted meghalni, hogy ne kelljen nélküled élni.

...hát ez volt az utóbbi évek legromantikusabb mondata, és ezzel mindent be is bizonyítottam.

Újabb bőröndök...

 ...eljött végre az idő, hogy a legidősebb lányunk és a vőlegénye is csomagolnak.
Amióta itt vagyunk, nem telt el úgy hét, hogy ne gondoltam volna életem legnehezebb napjára.
Bármilyen furcsa is, nem az volt az amikor megtudtam kerülget a kaszás, nem is az mikor odalett a szépen felépített életünk Magyarországon.
Élesen él bennem - és nem szeretném többet megtapasztalni,- amikor ott kellett hagyjam az épp csak felnőtt, elsőszülött gyerekemet a budapesti vasútállomáson, és tudtam, három év milyen hosszú idő. Borzasztóan nehéz volt, távolodni, és beszállni a reptéri transzfer buszába, hát én Angliáig bömböltem. Sosem felejtem el. Persze azóta kétszer is voltak itt nálunk, és egyszer mi is otthon, és az internet világa ugye...de az mégsem ugyanaz. Semmivel sem volt könnyebb mikor újra és újra eljött az elköszönés ideje.
Most végre - csütörtöktől - újra együtt lesz a teljes család, ha csak egy időre is, hiszen ők is azért jönnek, hogy önállóan új életet kezdjenek, de mostantól legaláb közel lesznek hozzánk.

Táskás történet

Újraindult a számláló megint...
Elkezdődött a suli, már ahol, mert a RENDKÍVÜLI hideg miatt (2 fok) pl. a nagylány college-ében épp a fél osztály nem ment már első héten, a Nóri azt se tudta, hogy röhögjön (rajtuk), vagy sírjon, (hogy ő meg minek ment el).
Az én szabadságom már ugye karácsony előtt véget ért, ami a szilvesztert illeti, kilenckor megkoccintottam az ír krémlikőrös poharamat a férjemével, aztán behúztam a szemhéjamat. Hol aludtam,  hol nem ugyan a sok durrogástól, de azért viszonylag jó állapotban mentem reggel dolgozni.
Nagylányunknak sikerült berúgásszerű érzésbe hoznia magát - staff buli a szállodában - első alkalommal történt, ezen ugye túl kell lenni.
A hibás természetesen én voltam, amiért nem mondtam neki, hogy nem szabad össze-vissza inni mindent. Közöltem vele, hogy nekem se mondta senki 16,5 évesen, hogy ne igyak meg egyedül másfél liter almabort - aztán még az almára se nagyon néztem rá egy évig.
További különbség kettőnk között, hogy amíg én a virágtartókat hánytam tele a buszmegállótól hazáig, ő ugyanezt a kistáskájával művelte.
Sírni kéne, lehetne rajta (bár azért csináltunk neki bűntudatot rendesen), de mi nagyon röhögtünk, mert a családunkban rég közszájon forognak az írta Laár András versek (a könyvet is rongyosra idéztük) , és vizuálisan is (majdnem) megerősítést kapott az egyik ilyen - nevezetesen a Kis trottyos táskámba című, amit amúgy is állandóan kér a férjem, hogy szavaljam el, mert imádja ahogy mondom.
(Meg még azt is szokta kérni, hogy parodizáljam gergőt a kisfalunkból, aki úgy beszélt, mint a Forest Gump-ban BB, hogy a szájába beesett az eső - hát videot azért nem rakok fel erről (sem)).

Kis trottyos táskám - Írta Laár András verse
Kis trottyos táskámba
ne kakiljon senki!
Nem arra való az, 
majd onnak hogy szedem ki?
Hogyan pucolom majd meg
a kis trottyos táskám,
ha még rá is hányok 
a csúnya kaki láttán?

Najah, szóval ez is megvolt.

A férjnek is elég sok maszek melója összejött decemberben, így most január elején képződött egy biztos, de alig látható tartalék a számlán. Ahhoz kevés volt, hogy nagy dolgokat tervezzünk vele, de ahhoz elég, hogy egy kicsit feljavítsuk a cipő és ruhaállományt.
 Sikerült jól lehúznom szegényt két kihagyhatatlan partirucival az EVANS-ben - féláron, valamint szerelembe estem egy lakkbőr bakkanccsal. Azért akadt egy jó kis bőrcipellő a Balikámnak is, meg egy két új nadrág. A gyerekeknek is lábbeli, harisnya hegyek, valamint hülye szőrsapkák, jegesmedve, pingvin, mosómedve kivitelben - idióta angol divat  .
Mire a bankszámlánk teljesen kiszáradt, én lázasan kutattam valami jókis olcsó partitáska után az ebay-en, mert mondanom sem kell, hogy a városban semmi ízlésemnek megfelelőt nem találtam, a pótszilveszteri (hmmm az automata javítás gótszilveszterit ajánl - az milyen lehet? ) staffparty-ra, és akkor megtaláltam álmaim táskáját.
Seholmáshol nem volt ilyen, ebből is csak egy nem olcsó darab árválkodott, valahol washington - állam - kisvároskájának - kisboltcsücskében, és arra várt, hogy betegyék egy dobozba, és ideérkezzen az én karjaimba. Éppen olyan lázadó, csipkéslelkű, szegecselt szívű embernek való mint én.


A férjem kiábrándított viszont, hogy ezen a héten csak sütiért dolgozott (szó szerint értve, a helyi magyarok egy része sütigyárban dolgozik), sütiért pedig nem lehet az ebay-en vásárolni, úgyhogy sanyi...
Azért unszolásomra benézett a neten a Lloyds-ba, mert hátha valami kismanó...
...a kismanó idén az adóhivatal volt (tavaly az önkormányzat), kisebb vagyonka érkezett tőlük tegnap délután.

Balikám "én már semmit nem értek" motyogással az orra alatt, (meg fura gyanakvó pillantásokkal felém) megvette nekem A Táskát, majd azt mondta: azt ugye tudod, hogy te a középkorban már rég a máglya tetejéről nézelődnél ?

Szössz

... avagy jelenetek egy házasságból II

(késő este az ágyban, tévé kikapcs, könyv elrak, alváshoz készülődünk)

én (sóhaj):- ahhh...
férj (méltatlankodva): - Nah, most mivan megint?
én: - Szomjas vagyok, meg álmos...
férj: - Jó, akkor egyezzünk meg, én alszom helyetted, te meg hozol vizet...