Júniusi elmaradás

Sűrű hónap volt ez, és nem csak amiatt, hogy haza készülünk,  hanem sok-sok mennivaló volt más okból is.


Itt volt városunkban (mondjuk még május végén) az olimpiai láng és lévén, hogy nem tudjuk mikor lesz megint erre alkalom, meg kellett nézzük. Nagy tömeg volt, (a mi viszonyainkhoz képest) és sok (számomra nem annyira) híres ember is szaladgált a lánggal, mikrofonok, kamerák és ágyúcsöves fényképezőgépek seregén át azért csináltam én is lesifotót, de ez a video jobban megmutatja annak aki nem itt él, hogy milyen is egy kisvárosi ünnep nálunk:

A június eleji diamond jubilee miatti négynapos bulifanta egész Angliát beterítette, itt kisvárosunkban is rengeteg szabadidős program, koncertek, sportesemények kerültek rendezésre - hát kicsiben :D
A férj a hosszú ünnep egyik napján volt szabad, de azt egészen éjfélig ki is használtunk, mászkáltunk erre-arra, a gyerekek felültek a szokásos anyarémisztő hintapalintákra - gondolom ezt a fóbiámat már nem fogom kinőni. Ettünk TÖRÖKMÉZET a kirakodós placcon, és a férj még édesgyökér gumicukrot is vett nekem (a családban mindenki utálja szerencsére :D) ettől kicsit otthon feelingje lett az egésznek.

Ezen a héten Babbacombe fesztivál van (ami egy helyi városrész, régen külön falu volt, de mostanra beolvadt), de a mi energiánkat mostmár nagyon leköti a hazakészülődés, bár egy fish and chipsre lehet meg egy sétára még lehet, hogy elmegyünk a hétvégén, mert arra mindig jók vagyunk.

Készülődünk

Vágjuk a centit ezerrel.
Megvettük a jegyet az eutotunnelre, félretettük a benzin- és költőpénzt. A lányok már becsomagolták a ruháikat (meg is kérdeztem tőlük, biztosak -e benne, hogy az elkövetkező három hétben bugyi nélkül akarnak mászkálni).
A suliba már beadtuk a kikérőt, a Tami osztálytársai majdnem bőgtek, hogy - de ugye visszajössz....
Még egy-két dolgot be kell szereznem a jövő héten, pl. pizsamát a csajoknak, ne az apjuk régi ingjeiben kelljen a barátnőknél aludniuk.
  Annak idején mikor nekiindultunk albionnak, adtam a lányoknak fejenként egy-egy nagy tévésdobozt, hogy abba elpakolhatják maguknak amit nélkülözhetetlennek gondolnak, és meg akarnak őrizni, majd ezeket a dobozokat a sok többivel együtt bezártuk anyu garázsába.
Valamelyik nap azon filozofáltak, hogy vajon milyen cuccokat pakoltak el, mert így két év távlatában valószínű, hogy mást tartanának fontosnak. Már előre nevetgélnek rajta, miket fognak benne találni. Mondtam nekik, hogy fogják fel úgy, mint egy időkapszulát, érdekes lesz szembenézni a régi gondolataikkal.

A Nórinak egyetlen vizsgája van már csak visssza, a levelet már megkaptuk a college - ból, hogy felvették, úgyhogy lesz egy színház- és filmművészeti mestersminkes a családban három év múlva, később talán még egy jelmeztervező is, ha továbbgondolja. Most, hogy neki vége a sulinak, jelentkezett egy kínai take-away étterembe, (itt a szomszéd utcában van, kb. két percre tőlünk) és heti háromszor este 6-9-ig ott dolgozgat egy kis pocket money -ért. Nagyon talpraesett csaj lett belőle. Az első heti fizetését minimum úgy értékelte, hogy végre milliomos lett, és tegnap elverte a városban a húgaival. Több nagyon hasznos, és többnyire nélkülözhetetlen dolgot is vettek, pl. partiszemüveget, sminkcuccokat, angolzászlós cipőfűzőt. :D


Nem tudom igazán mi vár otthon, vagyis inkább mit is várok ettől az úttól. Két hét elég rövid idő, amit nagyrészt a család és a megmaradt kevéske barát közegében akarunk tölteni.

Az bezta, hogy borzasztó hosszú lesz az út, még úgy is, hogy egy éjszakára megszakítva megalszunk az unokatestvéremnél.

Jójó tudom...

...hogy mennyire nem jöttem mostanság.
Ágas - bogas dolgok akadtak, varrogattam sokat, kirándultunk sokat, autót cseréltünk (megint)(hiába az én férjem nem tud megülni a fenekén - illetve éppen mindig másik autóban csak!) várjuk a kombi hűtőnket (csak azért mert a mostaninak nincsen mélyhűtője - ő megy tovább magyarokhoz szolgálni), megvettük álmaim ruhaszárítóját, és ezzel tulajdonképpen pontot tettünk a másfél évvel ezelőtt írt beszerzendős lista végére, szóval mostanra lett meg minden alap, ami egy rendes háztartásba kellett.
A lányoknak itt a half term holiday (második negyedév felének a szünete - jah tudom, bonyolult), így most egy kicsit leülepedtem. Az idő már tavaszias, ma éjjel már nem is fűtöttünk, ez a pénztárcánknak és a közérzetünknek egyaránt kedvez.

Kevés kell a boldogsághoz ha az alapok  - rezsi, kaja, ruha - rendben vannak, az már önmagában elég ok rá.

Az elmúlt hónapban kirándultunk a gyerekekkel a Stover parkba, ahol még nem jártunk eddig, klassz volt, nyáron szinte biztosan visszalátogatunk, mert ha jól olvastuk több fajta szitakötőt és lepkefajtát szemrevételezhetünk. Szép madarakat, és a szokásos hattyú-kacsa-sirály vizimadárvilágot láttunk, meg sétáltunk jó nagyot a friss levegőn.

Balival autócsere (végre ismét nagyótóó)  ügyben Exeterben jártunk, és indítványomra bőséges időt is eltöltöttünk ott csak mi ketten - ilyen is rég volt - a városnézést elhalasztottuk egy kevésbé esős napra, viszont a katedrális bejárása is beletelt több mint két órába, úgyhogy azért kijártuk a lábunkból a bennelévőt.
Meglepődtünk, hogy az angol mellé magyar brossúrát is kaptunk, mivel a beszédünkből azonnal levette a bejáratnál fogadó két kedves hölgyemény, hogy nem vagyunk őslakosok.
A templom meseszépgyönyörű volt, benne volt a történelem szaga, és nekem megint olyasmi érzésem volt, hogy ebben a régi világban lennék én otthon igazán.
Jó persze, ma a HIV től halnak, akkor meg a pestistől haltak, nincsenek idealizált képeim a középkorról... azaz amik vannak, azokat teljesen helyén tudom kezelni.
Mikor már a közeli fűtött kerthelyiségben (esőben és télen is igen! ) üldögéltünk és forró kapucsínót kortyoltunk, megmosolyogtatott a velemszületett magyar büszkeségem, hisz amikor még a sátrainkat kaszabolták a tatárok, és földvárakból igazgattak minket eleink vezetői, ezek már itt katedrálisokat építettek (olyanokat, amik a mai napig állnak.)
Jó ezt sem lehet ilyen egyoldalúan nézni, de ha innen nézem, akkor tényleg ...
Rég meg akartam nézni már ezt a templomot, most adódott alkalom, de ezek után már még inkább kiváncsi vagyok a Canterburry Cathedral - ra, vagy a Winchester Cathedral -ra ( hogy ott van Jane Austen sírja, speciel nem hoz annyira lázba, még 14 évesen rajongtam érte) esetleg a Westminsteri apátságra, bár London a rémálmaim netovábbja, az ominózus utunk óta - mondjuk lehet, hogy nappal nem annyira ijesztő.
Stonehenge-et már sokszor láttam - reptérre menet és jövet, az útról odalátni még fotót is csináltam a lehúzott kocsiablakból, amikor egyszer útjavítás miatt torlódtunk, és állt az autó.
Majd egyszer lesz egy olyan, hogy azt is "rendesen" megnézzük.
Temérdek sok tervünk van (közlekedési múzeum, bálna- és delfinles,  délanglia legnagyobb barlangja ami itt van Torquayban, további nemzeti parkos túrák csak, hogy a legjobbakat említsem) a legjobb dolog itt az, hogy ha kedvünk szottyan menni, nem igényel különösebb szervezést (mondjuk a nemzeti parkos igen), és anyagilag sem padlóz (bár a mozi szóba sem jön - iszonyat jegyárak vannak  - de ez nem okoz senkinek problémát a családban).
Ha elmegyünk kirándulgatni még egy padon üldögélős sütizés, vagy egy kis fish and chips is belefér, és ettől mi teljesen elégedettek vagyunk.

Egyéb: A gyerekek folyékonyan beszélnek angolul, én félfolyékonyan, és már nem szarok annyira mint eleinte. Zsófi lányunk csont nélkül csúszott a középfokún - márc elején lesz eredmény, aztán tovább az IELTS -re, az kell az itteni egyetemhez - Bournemouth - Forensic Toxicology - én már nem lehetnék ennél büszkébb rá. (A Bali sem - vett neki egy GENIUS feliratú pólót ahol a betűk kémiai elemek nevéből vannak kirakva.)

Szóval ennyi van...

A múltban kirándultunk

Balikámnak offnapján édeskettesben kirándulásra adtuk a fejünket, miután a szokásos reggeli meleggel jött eső elállt. Cockington Village egy Torquay mögötti szép völgyben terül el, igazi skanzenfalu, nagy erdei sétánnyal és három összekapcsolódó tóval a közepén. Idilli, gyönyörű, romantikus, ódon hangulatú, mesés, és nem is tudom fokozni tovább. Soha nem unnám meg a sétákat az erdei úton, ahol óriásmagasra nőtt fák adnak árnyékot, minden csupa zöld, a házak pedig az 1600-as évek óta ott állnak szinte érintetlenül.
Már háromszor megtaláltuk álmaink házát, ugyanis ennyi eladó cottage van jelenleg Cockingtonban.

És ez a csoda 10 percnyire van tőlünk.
Biztos, hogy nem utoljára jártunk ott. Sok sok kép a galériánkban.

National Marine Aquarium

Jelentem az autó is és a fotómasina is jól vizsgázott, pláne meg, hogy (mint ahogy tartottam is tőle) az akváriumban nem lehet vakut használni. Még emlékeimben megvolt, hogy a hal(és állat-)féleségek ezt nem szeretik, ill. nem tesz nekik jót. Na de sebaj, éjszakai módban csak egy kicsit lettek szemcsések a sötétebb képek, úgyhogy végül is duplaüvegen fotózva sem rosszak.
Láttunk nagyon klassz, és érdekes élőlényeket, nekem mekka a hely, hiszen amúgy is jól kontrollált, de létező látens akváriummániában szenvedek,  és mondom ezt mindazok ellenére, hogy azt vallom, az állatok nagy részének ott a helye, ahová a jóisten teremtette őket.  Nem ketrecekben, üvegfalak mögött lakozva, vagy tartályokban és medencékben úszkálva. Azzal altatom el a lelkiismeretemet, hogy ezt a ma kontrollált és kontrollálatlan állatartásában nem lehet megvalósítani, de akkor legalább éljenek olyan körülmények között, ami lehetőleg a saját természetes otthonukban várná őket.
Nekem is volt akváriumom, és nem tartottam az 54 literben akkora halat ami kétszer tud megfordulni (láttam ilyen haltartót, és elborzadtam tőle.) Nem rohasztottam tele ötvenféle halfajjal, csak hogy minél színesebb legyen. Emellett pedig elítélem az olyan embereket, akik azt vallják (és nem is maradnak csöndben), hogy a buta állat úgyse tudja, hogy rossz neki. Nyilván nem lehet  a ma már a fogságban élő, ott született és nevelkedett vadállatokat visszaengedni a természetes környezetükbe, mert nem tudna létezni, és mi emberek sem mehetünk vissza a barlangokba lakni, pedig néha megérdemelnénk. Ha másért nem hát azért, hogy megtanuljuk újra a természetet tisztelni, és együtt élni vele, nem pedig mindenhatóként uralkodni rajta.

Ebben a tengeri akváriumban csak a medúzákkal kapcsolatosan kifogásoltam, hogy egy nem túl nagy gyakorlatilag gömb alakú akváriumban körbe körbe úszikáznak, és attól, hogy a medúzák nem atomfizikus élőlények, sőt idegrendszerből is csak hálózatos jutott nekik ami nem terjed túl a mozgás-táplálkozás-szaporodás témakörein, még nem kellene egy lavórban keringetni őket egész nap. Nem hinném, hogy a tengerben is ezt csinálják.

Kis kitérő után összegezve pont nem ez volt a megfelelő hely egy fényképezőgép vizsgáztatására.
Az autókánknak (meg a lelkünknek)  jót tett a devoni kacskaringós táj, meg a szép napsütéses, egyszálpulloveres idő, így még jó nagyra sikerült séta is jobban esett a városban.
Ettünk egészenelképesztőszínű barbimuffint, ami meglepően finom volt, többnyire málnás vagy epres ízű, (megkóstoltam a gyerekekét, mert én gyáván csak a csokisat mertem bevállalni, mondván: abból baj nem lehet.
(Mert még a sütikre is kivetítem a természetességmániámat.).

Jóságos fáradtság estére, virsli mustár, ágybabújás.