Idenéztem tegnap este, de nem írtam, nehogy véletlen hagyomány legyen belőle.

Életem virágját óvatosan bontogató ember lévén csak annyit kívánok magamnak és mindenki másnak, hogy legyen ez az év picikét jobb mint az előző volt, és picikét rosszabb mint a következő lesz (csak, hogy legyen hova fejlődni - azt nagy léptékkel  úgysem lehet).

A 2010-es esztendőhöz képest ezt a tendenciát folytatva jobb volt a tavalyi (de fura tavalynak írni), és remélem, hogy idei még egy kicsikét jobb lesz.

Apránkénti berendezkedésünk megkoronázásaképpen karácsonykor már a buy one - get one free jegyében megszerzett új mázas agyag tányérkészlet díszelgett az asztalon, és ettől az én elégedettségem nem lehetett volna már sokkal nagyobb.
Karácsonyi meglepetésből varrógépem is lett, és bár bejárta fél Angliát,  férj által elmesélt kalandos útját végül nálunk fejezte be sikeresen.
A gyerekarcúak is rém boldogok voltak, hiszen többféle ajándékot is sikerült a fa alá rendezgetni, sőt még ráadásajándékra is futotta Bali cégétől. Sosem vittük az ajándékozást túlzásba, de az elmúlt év hehézségeit és kisebb nélkülözéseit hősiesen viselő gyerekeinket kicsit kárpótolni szerettük volna, úgy érezzük ez sikerült is - mindenesetre a tavalyi három plüssmacskához képest mindenképpen előrelépés történt.

Az elmúlt két év sok-sok életemben első dolgot hozott, melyekre itt most nem térek ki, de melyeket a karácsonykor életemben először sütött kacsa koronázott meg - mely a kacsa szemszögéből szintén az első, bár reményeim szerint ha neki nem is lesz több, nekem nem az utolsó.
Az akadályt jelentem sikeresen vettük, a madár isteni volt - még az Angolok áfonya- és almaszósza sem tudta elrontani (csak vicceltem - imádom mindkettőt).



Fogadalmat nem teszek, ahogy sosem tettem, nehogy véletlen hagyomány legyen belőle.

Titokban éjfélkor azért elsoroltam néhány apró kívánságot.