Nosztalgia

Minthogy anyu itt van, néha magyar online rádiót hallgat. Elképesztő, hogy mennyi régi-régi sláger hoz fel bennem helyeket, illatokat, eseményeket. Ma délután épp a Hevesi-Ezt egy életen át kell játszani c. dala alatt egyből a kőrös-toroki kempingben voltam, az első alkalom volt, hogy a szüleim egyedül engedtek nyaralni. Azon a nyáron mindenhonnét ez a dal szólt.
Nagyon bejött a szobába az a régi, nyári hangulat, ahogy ültünk egy parti csárda kertjében, hideg sör műanyagpohárban, a Tisza felől csak az iszap szaga érződött. Záróra idején, a sétányon végig óriás fűzfák lombjai alatt alkalmi párok csókjai csattantak, a kempingbe vezető, még éjjel is langyos, homokos úton mezitláb lassan bandukoltunk, sokszor úgy beleragadtunk egy beszélgetésbe, hogy még hajnal is ébren ért minket. Délelőttre aztán fáradtan kászálódtunk ki a szaunameleg sátorból, és a pokrócot árnyékba húzva próbáltunk egy kicsit még aludni, nem sok sikerrel. Általában az újonnan érkezettek kopácsolása vetett véget a pihenésnek, ahogy a sátorkampókat ütötték a földbe kalapáccsal.
 A pénzünk sosem volt elég, azt is inkább koncertbelépőkre és italra vertük el, így a májkrémes kenyér paprikával volt a királyok vacsorája. Emlékszem, hogy dinnye eladásból kerestem meg az első önálló nyaralásravalót, meg arra is, hogy sem a barátom nem akart DINNYÉÉÉÉT kiabálni, sem én... aztán rájöttünk, ha el akarjuk adni a dinnyét, mégiscsak kénytelenek leszünk kiüvöltözni a kocsiból. Hogy mikre rá nem veszi az élet az embert.  Emlékszem a meztelenül fürdés felemelő szabadságérzésére, a zsenge ifjúkor gondtalanságára.

Gyerek- és fiatalkorom nyarai olyan élesen élnek bennem, hogy szinesben látom magam előtt a képeket. A balatoni táborok hangulata is tisztán beleégtek az agyamba, és örülök, hogy az én gyerekeimnek is megvoltak ezek a fenyvesi táborozások legalább.
 Megvan még az összes rockkoncert emléke, még az első esős, szabadtéri EDDA is amire anno még apu vitt el, pedig akkor még csak 13 éves voltam.  Szegény apu mit szólna ma ahhoz, hogy a Pataki így megbolondult, bár szerintem az nem kérdés, hogy elvitték az UFO-k, inkább az, hogy minek is hozták vissza? Emlékszem az első rockkocsmára Pécsen, ahol még fűtés sem volt, és télen borzalmas hidegben traktorgumikon ültünk, és mindenféle pancsolt piákat ittunk. Amikor már nagyon fáztunk, felszálltunk egy városi buszra, és mentünk egy kört, ha mázlink volt, a buszon volt fűtés. Csütörtökönként CODA-ra mentünk a Kazinczy művházba.
A nyári hétvégeken a kertvárosi garázssoron próbáltunk a zenekarunkkal (igen én is énekeltem), és azt képzeltük, hogy híresek leszünk, és sokezer ember jön majd el a koncertjeinkre, és akkor még komolyan hittünk is ebben. Aztán a fiúk levágatták a hajukat és bevonultak katonának. Tiszta szentimentális volt, mikor mindannyiszor kimentünk a pályaudvarra,hogy jó hosszú időre (akkor másfél év volt) katonának adjuk a barátot, aztán autóstoppal mentünk látogatni a piszok messzeségbe Nyíregyházára, vagy Jutára.
Később majd mindenki szétszéledt - egyetemre mentünk, házasodtunk, gyerekeket szültünk...
Valahogy,  néhány ilyen barátság állta az idő próbáját, még jó darabig összeültünk - a kemény mag - aztán az élet markai szétmorzsolták minket, és a darabkákat szél szertefújta, előbb az ország, majd a világ minden tájára.  Van aki Spanyolországba tetkós szalont nyitott, a másik Ausztráliában autószerelő, van Angliában ápolónő, vagy otthon maradt műtősfiú. .. abban viszont egészen biztos vagyok, hogy az emlékek ugyanilyen élesen élnek bennük is.

Sűrítmény...

...avagy mi minden fér bele egyetlen szabadnapba?

Reggel korán a nagybevásárlás ürügyén tojásrántottát enni a supermarket kávézójában, ez például igen. A kajabeszerzés utált szertartásának fáradalmait szoktuk ezzel enyhíteni. Leülünk a férjjel, én tea, ő kávé, én rántotta, ő angol reggeli. Beszélgetünk, elolvassuk a helyi újságot, elmeséljük az elmaradtakat, kipletykáljuk az ismerősöket. Hát mit tegyek? Ő a "legjobb jóbarátom".

Uborkaszeletekkel a szemem alatt nagytakarítani is sikerült, összestemérdek ruhát kimosni, jó kis ebédet főzni, és nem gondolkoztam mindeközben túl sokat, tehát a tanácstalankodós hangulatom is alábbhagyott.
Néha ugyan észbe férkőzött, hogy dejólenne fotózni már, de mivel a szürrealizmus elég távol áll tőlem (alkotóilag, nem élvezőileg), meg nem is vagyok annyira kreatív, hogy például egy szennyeskupacról fotósorozatot készítsek, így ez egyenlőre majd egyszer...
A túlóráimnak köszönhetően viszont a bankszámlám egészen látható méretűre duzzadt, még az utalások után is, így hangulatom javítása érdekében szorgosan bid-eltem az ebay-en néhány kihagyhatatlannak vélt ruhaneműre - többek között egy Betty Boop pólóra, és egy régóta vágyott Ulla Popken farmerdzsekire, utóbbit meg is nyerte(nekem a férje)m kemény 6,50-ért - ez bár időlegesen, de nagyon felvillanyozott. Lehet, hogy az is baj, hogy már ez a nagyon hosszúra nyúlt idei tél is a fejemre tesz két lapát szürke felhőt. Nagyon remélem, hogy amikorra anci ideér bő egy hét múlva, lesz egy kicsi jóidő, mert neki akarunk esni a kertnek, mint azt már régebben is kifejtém. Ancival kapcsolatban is okozott némi fejtörést, hogy a mi szobánk előtt (nincs ajtó) a nappali kanapéján aludjon e amit túlzásnak érzek, vagy a két tinikezdeménynél, de azt se szeretném ha rászoktatnák anyámat a Vámpírnaplókra...
A szemem alatti karikákat renoválni szerettem volna, de reggel már csak sóhajtva egy vakolatréteggel retusáltam inkább, beletűnődve a megváltoztathatatlanba (mekkora jó szó, mosténeztjólírtam?) - már tudnillik, hogy már csak két évig szívathatom a férjemet a "óó hát csak negyvenen túl történhetik ilyen" dumámmal.
Gondoltam még arra is, hogy valami bajom lehet, minthogy eddig az antinő vonalat képviseltem és még rá is tettem egy lapáttal, (aki utál vásárolni, több tornacipője és bakancsa van mint tűsarkúja, a szex és NewYorkból csak a szexre kíváncsi, és a nőcis témák nem izgalomba hozzák, hanem felidegesítik ---najó a romantikus filmek többségét csont nélkül benyelem én is...) most erősen hajlok rá, hogy beszálljak a kolléganőim szerdánkénti zumbapartijába, nagyanyám mondásaiból egyre több igazolódik be (kicsit tartok is már attól, hogy a mami valami tibeti narancsruhás leszármazottja ( jah az nem lehetséges) akkor inkább reinkarnációja volt). A legutóbbi ami egyik reggel eszembe jutott "harminc felett reggel felkelsz és nem fáj semmid: meghaltál". Más kérdés, hogy én negyvennel hallottam, de a mami állította, hogy ez eredetileg harminccal van, bár szerinte a kor tetszőlegesen behelyettesíthető. Valószínűleg ezért helyettesítette be magát hatvannal, amikor már hetven volt, de pasit akart újítani. 
Lehet, hogy elmegyek zumbázni  tehát, (minden porcikám berzenkedik tőle, de kéne valami rendszeresség) mert a térdeim egy kicsikét zörögnek, és nyugtalanít, hogy emiatt ki kell ejtenem néhány pozíciót a kámaszutrás mobilalkalmazásomból.

Apró örömök Anyák napjára (itt tegnap volt)

Mariontól, a 97 éves nénikémtől:

Marion: - Do you have a children?
én : -Yes. I have four daughters...
Marion: -Hmm...they are very lucky. They have a good, nice mom.


Eunice-től aki a héten 107 éves lett (teljesen siket már).
Ő csak mutogatott felfelé, és azt suttogta: "you will go to heaven".


:-) Meghatódtam.

Intim pillanatok

(életem halálom megírom, hasam fájt a nevetéstől)

én: - nem kéne behúzni a függönyt?
Bali: - minek??
én: - nem tudom, az a fóbiám, hogy a szomszéd ház emeletéről belátnak...
Bali: -...hát...nem kell őket irigyelni!

A szabadnapok örömei

Reggel arra ébredtem - nevetve - hogy a férj a kávéfőző búgó hangjára énekel (kántál) a konyhában...
- mivan zenét szerzel a kávéfőzőre?
- ja
- én a porszívóra szoktam énekelni...
- miket tudok meg!?
- ....gondoltam... most már bevallhatom...

Ma éjjel...

...hajók és bombák szakértője voltam, aztán pedig veszélyes nyílmérgek orvosszakértője.
Eztán következett menekülés az indiánok nyílmérges nyilai elől. Legutolsó élesebb emlékem, hogy József Attila édesanyja vagyok és ferde az orrom... ez sajnos a szobromon is látszik.
Végül naplemente a tengerparton, de azt nem vártam meg, mert nagyon kellett pisilnem...

Tanulság - József Attilát ne olvass CSI és Maverick után este az ágyban, főként ha hajnalban napfelkeltét fényképezni, délután pedig szoborfotózásos túrán voltál, és este még jól be is vacsoráltál... ezek nagyon nem férnek össze.

Szössz

...a lojalitásról:

férj, fürdőben tükör előtt morgolódva: - Baszki annyi szemöldököm van, levágod ma? Kitelne belőle egy pár bajusz...kopasz emberek sokat adnának érte!
én: - te Jancsi! A kopasz emberek nincsenek a bajusszal kisegítve!
férj: - Miért? Az is takar valamennyit...!







...amikor fotózni támad kedvem:


én : - Balikám elviszel???
férj: - El vazze, vissza se hozlak, de húzzál nagykabátot mert hideg van...

(..gondoltam mostantól néha rajzolok is, hiánypótlónak, valaha sokat rajzoltam... néha látom magam előtt a mondatokat :) )

Táskás történet

Újraindult a számláló megint...
Elkezdődött a suli, már ahol, mert a RENDKÍVÜLI hideg miatt (2 fok) pl. a nagylány college-ében épp a fél osztály nem ment már első héten, a Nóri azt se tudta, hogy röhögjön (rajtuk), vagy sírjon, (hogy ő meg minek ment el).
Az én szabadságom már ugye karácsony előtt véget ért, ami a szilvesztert illeti, kilenckor megkoccintottam az ír krémlikőrös poharamat a férjemével, aztán behúztam a szemhéjamat. Hol aludtam,  hol nem ugyan a sok durrogástól, de azért viszonylag jó állapotban mentem reggel dolgozni.
Nagylányunknak sikerült berúgásszerű érzésbe hoznia magát - staff buli a szállodában - első alkalommal történt, ezen ugye túl kell lenni.
A hibás természetesen én voltam, amiért nem mondtam neki, hogy nem szabad össze-vissza inni mindent. Közöltem vele, hogy nekem se mondta senki 16,5 évesen, hogy ne igyak meg egyedül másfél liter almabort - aztán még az almára se nagyon néztem rá egy évig.
További különbség kettőnk között, hogy amíg én a virágtartókat hánytam tele a buszmegállótól hazáig, ő ugyanezt a kistáskájával művelte.
Sírni kéne, lehetne rajta (bár azért csináltunk neki bűntudatot rendesen), de mi nagyon röhögtünk, mert a családunkban rég közszájon forognak az írta Laár András versek (a könyvet is rongyosra idéztük) , és vizuálisan is (majdnem) megerősítést kapott az egyik ilyen - nevezetesen a Kis trottyos táskámba című, amit amúgy is állandóan kér a férjem, hogy szavaljam el, mert imádja ahogy mondom.
(Meg még azt is szokta kérni, hogy parodizáljam gergőt a kisfalunkból, aki úgy beszélt, mint a Forest Gump-ban BB, hogy a szájába beesett az eső - hát videot azért nem rakok fel erről (sem)).

Kis trottyos táskám - Írta Laár András verse
Kis trottyos táskámba
ne kakiljon senki!
Nem arra való az, 
majd onnak hogy szedem ki?
Hogyan pucolom majd meg
a kis trottyos táskám,
ha még rá is hányok 
a csúnya kaki láttán?

Najah, szóval ez is megvolt.

A férjnek is elég sok maszek melója összejött decemberben, így most január elején képződött egy biztos, de alig látható tartalék a számlán. Ahhoz kevés volt, hogy nagy dolgokat tervezzünk vele, de ahhoz elég, hogy egy kicsit feljavítsuk a cipő és ruhaállományt.
 Sikerült jól lehúznom szegényt két kihagyhatatlan partirucival az EVANS-ben - féláron, valamint szerelembe estem egy lakkbőr bakkanccsal. Azért akadt egy jó kis bőrcipellő a Balikámnak is, meg egy két új nadrág. A gyerekeknek is lábbeli, harisnya hegyek, valamint hülye szőrsapkák, jegesmedve, pingvin, mosómedve kivitelben - idióta angol divat  .
Mire a bankszámlánk teljesen kiszáradt, én lázasan kutattam valami jókis olcsó partitáska után az ebay-en, mert mondanom sem kell, hogy a városban semmi ízlésemnek megfelelőt nem találtam, a pótszilveszteri (hmmm az automata javítás gótszilveszterit ajánl - az milyen lehet? ) staffparty-ra, és akkor megtaláltam álmaim táskáját.
Seholmáshol nem volt ilyen, ebből is csak egy nem olcsó darab árválkodott, valahol washington - állam - kisvároskájának - kisboltcsücskében, és arra várt, hogy betegyék egy dobozba, és ideérkezzen az én karjaimba. Éppen olyan lázadó, csipkéslelkű, szegecselt szívű embernek való mint én.


A férjem kiábrándított viszont, hogy ezen a héten csak sütiért dolgozott (szó szerint értve, a helyi magyarok egy része sütigyárban dolgozik), sütiért pedig nem lehet az ebay-en vásárolni, úgyhogy sanyi...
Azért unszolásomra benézett a neten a Lloyds-ba, mert hátha valami kismanó...
...a kismanó idén az adóhivatal volt (tavaly az önkormányzat), kisebb vagyonka érkezett tőlük tegnap délután.

Balikám "én már semmit nem értek" motyogással az orra alatt, (meg fura gyanakvó pillantásokkal felém) megvette nekem A Táskát, majd azt mondta: azt ugye tudod, hogy te a középkorban már rég a máglya tetejéről nézelődnél ?

Jóban vagyok a férjemmel

gyerek - ....naa anya, akkor megkérdezed apát?
én - Mi vagyok én üzenetközvetítő?
gyerek- Jóhogy! Te azért "jobba" vagy vele mint én...

Túl az első két munkanapon

Az első napom a munkában (hétfő) 7:45-15:00 ig tartott, a második nap ugyanazzal a kezdéssel, de négyig.
Elsőre nagyon elfáradtam, de a mai nap már egy kicsikét jobban telt. Lassanként kiismerem magam az otthonban, ma már kicsikét önállóbban dolgoztam mint tegnap, és bátrabban beszéltem. Sokat kérdezgetnek engem, ez, vagy az hogy van Magyarországon, mindenki nagyon érdeklődő.
Teaszünetben kifaggattak, miért is jöttünk el otthonról. ...well this is a long story :D, de mindenki tudni akarta, hát meséltem vagy fél órán keresztül. Kikerekedett szemmel hallgatták végig. Mindenki egyetértett abban, hogy nem volt szokványos életünk. Mindenki azt mondta, most már ne aggódjunk, jó helyen vagyunk itt, most már nem lesz semmi baj. Hát remélem a szentlélek szól belőlük.
Kezdem kissé felfogni a kiejtésüket is (személyenként értve) ma már sokkal jobban értettem őket mint tegnap. A gondozottak többsége nagyon aranyos. Van egy irodalomtanárnő is köztük, ha valamit nem tudok leírni, készséggel elbetűzi nekem, így ma pl. a desszert nevét - lemon meringue - tanultam meg tőle.
Telefirkáltam a kezemet szavakkal, mert nem ismertem pl. nighty- hálóing, beaker - két füles műanyag bögre, szavakat és még néhányat, napi 10-15 új szót biztos tanulok, ez jó kis agytorna.Összesen 36 órát dolgozom hetente, két szabadnap jár. A nővérruha világoskék színű, fehér szegéllyel, viszonylag csinos, szép szabású. Kaptam továbbá névtáblát, és egy ruhára függeszthető órát, tollakat az íráshoz.  Este nem kell elaltatni az mondanom sem kell, de összességében élvezem, hogy nekem is van már napi teendőm.

A férjem iszonyat rendes, (bár ez nem újdonság számomra) reggelente elvisz dolgozni (bár 15 perc séta a munkahelyem), és minden nap úgy időzíti az ebédidejét, hogy haza is tudjon hozni. Ma napközben szivecskés sms-t is kaptam tőle (szerintem büszke rám, és egy kicsit aggódik :D)
A gyerekek is kitesznek magukért, mire hazajöttem mindig meleg tea várt bögrében már az asztalon, és el volt mosogatva. A Nóri a kínais állását most felcserélte, jelentkezett az Imperial**** Hotelbe reggeliztetőnek, felvették most félállásban ott dolgozik - azt mondta, hogy olyan helyeken van izomláza, amikről eddig nem is tudta, hogy létezik ott izom  :D , de nagyon élvezi a munkát. A főnökkel megbeszélték, hogy ha elkezdődik a suli, hetente  hétközben két este vacsoráztat, és egy szombaton reggeliztet. Nagyon csinos a fekete pincérruhában.
Most mentek az apjával bankszámlát nyitni (a kínaiban kézbe fizettek), rém büszke magára - joggal.
Néha elképedek milyen rendes kölyköket neveltünk.

Boldog vagyok.

Tűzkeresztség

...hát túl vagyok az elsőn. Tényleg nem volt annyira vészes mint gondoltam. Elboldogultam, megértettük egymást, egy nagyon kedves idős nő volt a kisfőnök, igyekezett szépen beszélni, és többféle módon elmondani amit akart, vagy amit kérdezett. Azért nagyon izgultam, és izgalmamban sok dolgot el is felejtettem mondani, amit szerettem volna, meg néha meg is akadtam a mondandómban, de kisegített.
Most még a végső telefonra várok onnan, de igazából egy újabb interjú időpontra - máshonnan, mert közben kaptam mégegy visszaigazolást e-mail-ben. Erre az állásra tegnapelőtt jelentkeztem, egy e-mail címre kellett CV-t küldeni, ezért is lepődtem meg, hogy ilyen hamar választ kaptam.
Ez a másik újabb hely nagyon - nagyon jobb lenne nekem, mert mindössze két utcányira van tőlünk. Amúgy is ha költöznénk, maradnánk a környéken. Ez az egyik szempont. A másik, hogy ez egy kissé családiasabb, barátságosabb hely lenne számomra (a sokemberkerülős álláspontomat figyelembe véve), 25 (állandó és ideiglenes) gondozottal, kis számú személyzettel. Így hát nagyon szorítok magamban, hogy ez legyen a befutó, de ez végül is ez csak egy kis kívánságom nekem :)  .  
A zabszem már kisebb, de azért még ott van :).

Egy jó kutyának halála után a legjobb helye a gazdája szívében van.

/Ben Hur Lampman/


Fáradtságom adom az esti árnynak,
Színeimet vissza a szivárványnak.

Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,
Mosolygásom az őszi verőfénynek.

Sok sötét titkom rábízom a szélre,
Semmit se várva, és semmit se kérve.

Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:
Kétségeim az örvénybe szórom.

Holtom után ne keressetek,
Leszek sehol - és mindenütt leszek.



/Reményik Sándor: Végrendelet/

Fáni 2002-2012

Magam nem tudom szavakba önteni, mennyire fáj.

Zabszemes várakozás....

Beadtam az önéletrajzaimat néhány care home-ba, rental home-ba és a helyi kórházba is. A bizonyítványaim az europass kiegészítővel, és egyéb végzettségek (ECDL, és szakmai felső szakképesítés) elegek voltak egy ideiglenes regisztrációs számhoz (eü. itteni NMC), egy év munka után megkapom az állandót. Addig jobban örülnék ha első körben egy nyugisabb idősotthonban dolgoznék, de meglátjuk, melyik lesz ahova felvesznek. Ha megvan az állandó szám egy év után, mindenképp mennék kórházba dolgozni. Értelemszerűen jobban is szeretem a szakmaibb melót, és a fizetés is jobb, de szerettem az idősotthont is, mikor még anno a kezdetekben otthon is dolgoztam ilyen helyen.

Parázok azért az állásinterjútól, esténként mondogatom magamnak, hogy tudok angolul, de azért még bizonytalan vagyok magamban, bár angolék már többször megdícsértek, hogy milyen szépen megtanultam már a nyelvet. Remélem lesz még pozitív megerősítés, mert az nagyon kell az önbizalmamnak. Ha megvan a munka, továbblépünk lakásügyben.

Mellékesben varrogatok tovább gyerekcuccot ebayre, némi kiadványszerkesztéses, vagy webes munka is beugrik a Bali egyre tágabb ügyfélköre révén, de azért a könyvkezdeményemmel is foglalkozom.
Korábban kelek, mert a reggeli csöndben tudok leginkább gondolkozni, mondatokat fűzni. Olyankor eszméletlen nyugalmat és boldogságot érzek, hogy van jövőnk, hogy boldogulunk, élünk végre. A fotózásra mostanság kevés időm jut, de hát ez van, ha az ember lányát ennyi minden érdekli. Kissé ki is "nőttem" a gépemet, igazán már nem tudom kihozni belőle amit szeretnék, de talán jövőre lecserélhetem valami komoly masinára, mert néha csalódott vagyok, amiért a jelenlegi nem csinálja azt amit szeretnék.

Terveim között szerepel még egyéb nyelv(ek) megtanulása, titokban felvetettem magamnak hobbiként, nagyon fájin lenne megtanulni egy latinosabb (spanyol, olasz) és egy keleti (mondjuk kínai, vagy japán) nyelvet - időm lesz rá, remélem sokáig élek még. :D
Nem is lenne ez rossz egy falusi - rántotthússzagú - nagy Anyától, ahogy nemrégen tituláltak engem egy fórumon. Bár ők sértésnek szánták, én nem annak vettem, életem főművei úgyis a gyerekeim. Ennyi.

Amikor agyramegy egy sor...

...

Nem vagyok egy erőszakos fajta, és nem látom megoldásnak az erőszaktételt bárminemű témában, de néhanapján elkap egy olyan érzés, hogy ha véletlenül a gamma quadránsból idetévednének a bojlerfejűek, és egy határozott fújással eltűntetnék az összes idióta öthangjegyes műzenét a földről, hát én esküszöm nem tiltakoznék.



...


Egy két tölgyfa alatt elférnének akiket meghagynék, (és majdnem mindnek hosszú haja lenne :D és csak két ujja látszana ki)...mint a próféciában.
Csak az a denagybaj, hogy ez is szubjektív.




Prológus: eszembe jutott, hogy azért a jó öreg Stinget, néhány Jazzmuzsikust, meg főleg Jason Mraz-t azért beraknám még a tölgy alá, szerintem szorítanak nekik helyet.

Ez olyan sorsszerűség

Még otthon egyszer régesrég volt egyszer egy jó kis HP Pavilion DV7-es laptopom. Jutányosan és elromlódott állapotban szerezményezte a Bali még 30 000 forintért, némi javítás és feljavítás után nagyon szerettem.
Azért a múlt  idő, mert röpke egy év használat után elvitte szegénykémet egy gázelszámolás (100 000 forintocska), így hát megsirattam, eladódott.
Azt gondoltam, sosem lesz már nekem olyanom, és mint annyi más tárgyi dologról erről is lemondtunk, de később mindig felülkerekedett bennem, hogy nem a tárgyak a fontosak, hanem az emberek, és így az idő múltával egyre könnyebbnek tűnt elengedni a dolgokat - legyen az számítógép, autó, vagy akár a házunk.

Amióta itt vagyunk, levődött mindenkinek egy kis használt laptop, mind recyclingból, a gyerekek nagy örömére. A Balinak is lett egy frankó számítógépe, a munkahelyén összeszedett - általában szintén leadott recycling gépekből kiszerelt - alkatrészekből.

A múlt héten történt, hogy angoluriember leadott Balikámnál egy HP Pavilion laptopot, azzal hogy mennyibe vóna megszerelni. Potom 100 font körül lett volna az összeg - már ha pontos volt a diagnózis - munkadíjjal együtt. Angoluriember közölte, hogy erre a gépre ő már nem költ, így Balikámra hagyományozta, és vett magának egy újat.

Bali hazahozta ezt a "kis" laptopot, ami egy HP Pavilion HDX9000 (becenevén Dragon) névre hallgató - tehát a régi gépem nagyonnagytestvére -  laptop PC.


Nem volt biztos, hogy meg lehet szerelni, de a férj nekiláttott diagnosztizálni: hiányzott egy billentyű, a nyilak beragadtak, sípolt, kikapcsolt, - kellett bele egy processzor hútőventillátor, új billentyűzet. Ez összesen 60 fontban volt nekünk, teljesen eredeti hozzávaló cuccok, az ebay-ról vevődtek, két nap alatt itt voltak postán.
Később még majd egy aksit veszünk hozzá, mert az hiányzik, de ugye addig is töltővel működik hálózatról.
A csavarjai nagy része elveszett (ezeket nagyrészt megtaláltuk a hangfal mágnesében (pfff röhej), sok helyen beletörték a pöcköket, tea (vagy valami ragadós barna) volt beleborítva, ami szerencsére nem érte az alaplapot -  barbár egy ember volt aki próbálta szétszedni, s az is aki használta, bár a burkolat egészen jó állapotú (leszámítva a leharcolt billentyűket), néhány karcolás van csak rajta.

Amikor darabokban volt, én nem hittem, hogy lesz ebből még gép, még az alaplapot is ki kellett szedni, hogy a ventillátorhoz férjünk. Több ízben jajdultam fel na.
Levontam ismételten a következtetést, hogy a férjem nagyon jó a szakmájában, végig biztos volt a dolgában, és profin tudta mi a betegség, és merre tovább.
Végül minden jól alakult, a műtét után a páciens lábadozik, de úgy néz ki egyenlőre, hogy teljesen felgyógyul.

Ez a laptop játékra és multimédiára lett tervezve, négy-öt széria jött ki belőle ha jól olvastam utána, ez  középtájon helyezkedik el 2008 év végi kiadású, és annak idején az új ára nemkevés: 2500 fontocska volt.


Két HDD fér el benne, jelenleg egy 500-as és egy 250-es van benne, 4GB RAM-mal pakolgat, ATI radeon kártyával, Intel Centrino duo (magonként 3200) processzorral dógozik, hatalmas 20,1" -os HD felbontású  kijelzője van, továbbá Altec-Lansing 4.1 rendszerű hangszórói, beépített mozgatható webkamerája, kártyaolvasója, DVD-je,  mindenféle porttal rendelkezik, parasztvakításnak ott a távirányító és az ujjlenyomatolvasó.














( Súlya van ugyan 7,5 kg. de úgyse viszem sehova :D )
A kijelzője dönthető tetszőleges helyzetben használható. Szerintem ez még a mai viszonyok szerint is a "felsőközép" kategóriába sorolható.

Most nagyon szakít, nem utolsósorban gyönyörű, és én nagyon boldog leszek vele remélem, (mert megérdemlem? :D), egy jó darabig .




Sorsszerűség?
Ki - ki döntse el.

Idenéztem tegnap este, de nem írtam, nehogy véletlen hagyomány legyen belőle.

Életem virágját óvatosan bontogató ember lévén csak annyit kívánok magamnak és mindenki másnak, hogy legyen ez az év picikét jobb mint az előző volt, és picikét rosszabb mint a következő lesz (csak, hogy legyen hova fejlődni - azt nagy léptékkel  úgysem lehet).

A 2010-es esztendőhöz képest ezt a tendenciát folytatva jobb volt a tavalyi (de fura tavalynak írni), és remélem, hogy idei még egy kicsikét jobb lesz.

Apránkénti berendezkedésünk megkoronázásaképpen karácsonykor már a buy one - get one free jegyében megszerzett új mázas agyag tányérkészlet díszelgett az asztalon, és ettől az én elégedettségem nem lehetett volna már sokkal nagyobb.
Karácsonyi meglepetésből varrógépem is lett, és bár bejárta fél Angliát,  férj által elmesélt kalandos útját végül nálunk fejezte be sikeresen.
A gyerekarcúak is rém boldogok voltak, hiszen többféle ajándékot is sikerült a fa alá rendezgetni, sőt még ráadásajándékra is futotta Bali cégétől. Sosem vittük az ajándékozást túlzásba, de az elmúlt év hehézségeit és kisebb nélkülözéseit hősiesen viselő gyerekeinket kicsit kárpótolni szerettük volna, úgy érezzük ez sikerült is - mindenesetre a tavalyi három plüssmacskához képest mindenképpen előrelépés történt.

Az elmúlt két év sok-sok életemben első dolgot hozott, melyekre itt most nem térek ki, de melyeket a karácsonykor életemben először sütött kacsa koronázott meg - mely a kacsa szemszögéből szintén az első, bár reményeim szerint ha neki nem is lesz több, nekem nem az utolsó.
Az akadályt jelentem sikeresen vettük, a madár isteni volt - még az Angolok áfonya- és almaszósza sem tudta elrontani (csak vicceltem - imádom mindkettőt).



Fogadalmat nem teszek, ahogy sosem tettem, nehogy véletlen hagyomány legyen belőle.

Titokban éjfélkor azért elsoroltam néhány apró kívánságot.

Nem vagyok én bónamárta

Ködös albion továbbra sem áll, csak egyszer láttam ködöt. Szeszélyes időjárás sem áll - vagy esik, vagy nem, de inkább nem - és azt is csak ilyen párás, permetezős vacakkal.
Elkélne már egy jó kis fakicsavarós vihar, villámcsattogással, dörgéssel, amit jó nézni a teraszról -
na az a szeszélyes.

Érdekes szaga van olyankor a levegőnek.
Benne van abban a fáradt este, a fonnyadt levelek, a felvert por, az eső, nehéz párás meleg, meg a szomszéd néni lángosa.
 

...mennyi minden lehettem volna... (mondjuk nem tűzoltó és katona, a suba sem vonzott sose)

Öregszem?

Édes álmok jönnek...

Bali és én az éj sötétjének védelmében egy raktáráruházba törtünk be.
Nem ám olyan szokványosba, hanem itt ebben a raktárban a készre csinált jogosítványokat és METRO mágneskártyákat tartották hét lakat alatt. Az első varázslatra nyílott, a második kulccsal, a harmadik símogatásra, a negyedikre rá kellett kiabálni, sajnos a többire nem emlékszem.
Hármat - hármat felkaptunk az igazolványokból, és futottunk az első bokorig, ahol is leegyeztettük, hogy melyik kártyán ill. jogosítványon hasonlít  a legjobban a kép a Balira.
Kiválasztottuk a megfelelőt, és elindultunk két baráti párossal (Kláriékkal és Alízékkal) természetesen autóval a METRO-ba vásárolni.
Vásárlás közben hatalmas nyerőautomatára akadtunk, ami azonban óriási magas volt, így csak székeket egymásra téve tudott egyetlen ember felmászni és nyerőautomatázni. A szerencsés kiválasztott én lettem (a tériszonyommal hehh) a többiek alul fogták a székeket.
A nyeremény egy kijelzőn realizálódott, minél több aranyat tudtam kézzel lesöpörni a játékgép üvegkalickájából, annál magasabbra ment az összeg.
A végén 9 millió angol fontocskával lettünk gazdagabbak - a székek tartásáért a két párnak kiosztottunk két-két milkát, mi felmarkoltuk a maradék ötöt és elintultunk házat nézni.
A bőség zavara, és a sokrétű ízlésünk miatt egyből vettünk egy tiroli hegyiházat, egy mediterrán vityillót és egy trópusi pálmafásos tengerpartosat.
Adódott ekkor az a probléma, hogy a házak túl messze vannak egymástól, így a hegyit hegyestűl, meg a mediterránt fikuszostúl berámoltuk egy-egy zsákba, és gyalog levittük a tengerpartra.




Egyetlen éjszaka alatt több problémát is megoldottam.
Pedig nem is vagyunk ilyen anyagiasak.

Egy vasárnap

Mindenkinek egyszer meg kéne élnie, milyen az .....(első epizód)

.... állni kint egy szirten, egy védtelen vadparton, mikor a viharos szél viszi le  a fejét, a tenger hullámaiból leszakadt pára az arcába csapódik. Hiába az esőkabát, a kapucni szorosan bekötve, a fül így is sípol, semmit nem hallani, üvölteni kell egymással.
A hajók zászlói is nagyrészt megtépázva, a végük rongyosan csapkodja az árbocrudat.
Mégis ott állni, földbe gyökerezett lábbal, mozdulatlanul a látványtól: a hatalmas hullámoktól melyeknek a taraja a kis tengeri torony tetejéig felver, a sziklákon szétfröccsenve méteres magasságokig párafüggönnyel takarva be az eget. A napot látni, ahogyan vakít és a tengert higanyszínű csillogással bevonja, éles szegéllyel elválaszva a felhők által árnyékolt részek sötétkékjétől.
A csontig fújó jeges széltől vacogva sosem akarni elmenni onnét, mert ott kell hagyni  a szépséget, a magasságot és a mélységet, a süvítő zajt és a néma csendet - na meg azt a csodás igazi piros-fehérre festett világítótornyot a parton, aminél romantikusabb nincsen is a világon.


 

                                                                       

 (A képek beillesztésében még mindig eléggé balfék vagyok.)