Óévi elmaradás/avagy Karácsonyi jelentés időrendben visszafelé

Feltűnt, hogy a gyerekek amellett, hogy eléggé aktívan használják a karácsonyra kapott kinect táncprogramját (aktívan azt jelenti, hogy a kinectet a tévére kellett szíjjazni kétoldalú ragasztóval, de ez csak a lakás hiányosságait emeli ki, tekintve a fapadló szakszerűtlen lerakását), még a Rubint Réka dvd-t is leporolták (én ebben némi súlyvesztési fogadalmat látok bele, melyet hajlamos vagyok én is a magamévá tenni - no nem a Vinnyogó Ribivel, nem is a kinect-tel csak úgy magamtól).
A kinecttől karácsonykor egyébként annyira feldobódtak, hogy a régi idők jutottak eszembe, amikor még néha anyós vigyázott rájuk, és mikor értük mentem az akut cukormérgezés jeleit mutatták, vagyis pörögtek mint a kakas a tetőn, és este 11-kor még a kedves mama által csomagolt kiflivel dobálóztak, amikor én már ájultan zuhantam volna a zuhanyba. A másnap reggel sem köszöntött túl sok jóval, már ami a nyakig telefosott (bocsánat, elnézést) pelenkát illeti.

A karácsonyi bevásárlás felért egy jó kis combosító edzéssel annyit szaladgáltunk, a piac - lengyelbolt - Sainsbury bermudaháromszögben, pedig az ajándékok tetemesebb része netről rendelődött, de azért jelezném, hogy ebben a mi kis imádott városunkban egyetlen egyenes utca nincsen, tekintve, hogy bazi sziklákra épült az egész - nem is láttam sose túl sok bicajozó gyereket.

A lányoknak az iskolában Christmas Carol nevű rendezvényük is volt, az első előadásra a szülők is meg voltak hívva. A többi fellépős - éneklést és zenélést a városban szerteszéjjel tartották, meglátogatva a kórházat és néhány idősotthont is. A mi gyerekeink a kórusban mutogatták magukat. Férjjel kicsit később érkeztünk, de még kezdés előtt, és már nem volt egymás mellé helyünk így ő előttem egy sorral foglalt helyet.
Nagyon szépen és jól előadták magukat, jónéhány ismert karácsonyos nótát felvezettek, nem is volt ezzel semmi gond, szóval az énekkar jól szerepelt.
A gitárosok is egészen jól produkáltak. A műsor háromnegyedénél három hegedűs kislány jött fel a színpadra...és elkövetkezett maga a tömény borzalom. Angolék ugye minden gyereknek megadják az esélyt mer olyan iszonyú rendesek (nehogy már emiatt legyen lelkisérült az a gyerek) - azoknak is akik kicsit nem énekelnek annyira jól ( de azok legalább beolvadnak a kórusba), vagy éppen csak most kezdtek el ismerkedni egy hangszerrel. Ez nagyon szép dolog, de arra nem tudok semmiféle magyarázatot, hogy az a néhányszáz ember hogyan tudta faarcú áhitattal végighallgatni a Csendes Éj c. dalt négyszeres előadásban (négy versszak  - de ugyanaz ugye) hegedűtrión.
Én éreztem, hogy egy vulkán készül kitörni belőlem, de ideig óráig tudtam magam türtőztetni, viszont mikor észrevettem, hogy a férjem válla rázkódik előttem és vékonyka, elfojtott hangon zokog, akkor belőlem is kitört a nevetés amit nagyon nehezen tudtam leplezni. Bali hátát kezdtem böködni, hogy hagyja abba mert én éreztem, hogy amíg ő ezt csinálja, addig én sem vagyok képes uralkodni magamon. Ő segélykérőn rám nézett és láttam, hogy mindkét szeméből ömlik a könny. Ezután már csak azt vártuk, hogy mielőbb vége legyen az egésznek, és rohantunk a parkolóba a kocsihoz. Amikor beszálltunk, egymásra néztünk egyszerűen szólni se tudtunk 15 percig a nevetéstől, szegény gyerekeink a hátsó ülésen el nem tudták képzelni, hogy mi történt velünk.
(Azt hiszem akkor nevettünk utoljára ennyit, amikor anyunál voltunk egyik karácsonykor és a Bali belehamuzott a darált mákba, mert azt hitte, hogy hamutartó (még meg is kérdezte: Mama kidohányzikittennyit hogyígytelevan a hamus?))

Örömömre szolgált még, hogy a gyerekeink (főleg a kicsi ugye) még nem nőttek ki teljesen a szerepjátékokból, már ami a hétköznapi unatkozások (értsd: üresjárat két engedélyezett számítógéphasználat között) idejének kitöltését illeti. Amikor rákérdeztem erre, akkor rávilágítottak, hogy elég elképzelni a dolgokat, az olyan mintha úgy lenne.
Ezen a gondoltafoszlányon elindulva egész nap azt képzeltem, hogy gondtalan 18 éves vagyok, a férj meg rá is kérdezett, hogy nem akarom e véletlen lehalkítani a zenét mielőtt megbolondul.

Balikám cégének Christmas Partyján a Grand Hotelban egyéb említésre méltó nem történt, azon kívül, hogy nagyon jól éreztük magunkat, mint az, hogy ott ültünk az asztalnál, ettük a lazacos előételt, és közben azt beszélgettük egymással: hogy mit is keresünk mi ott. Valahogyan fura volt nagyon a falusi sör és dohányszagú kocsmapultokhoz szokott emberként ilyen helyen ülni, ahol az öledbe terítik a fehér kendőt (ilyet csak filmekben láttam eddig  :P), és a pincéreknek saját fülbedugós beszélőkén osztják ki, hogy ez a Marion (ez én vagyok) a 7 es asztalnál vörösbort kér.
Hát nem is tudom - érdekes. Megvan a varázsa ennek is, meg megvolt annak is. Azt azért mindketten leszűrtük, hogy az ittenieknek isteni naivitásukban fogalmuk nincsen semmiről sem, hogy mennyire lehet nehéz az élet a világ másik felén, vagy éppen csak a szomszédban.*


* Ha valaki rászorul, segítenek persze -  számos charity-be fizetnek többen is a Bali munkatársai közül. Nekünk is a mai napig rengeteget! Akciók szervezéséből sincsen hiány, pl. a Sainsbury pénztárainál (ha nem az önfizetősbe megyünk mert sok a cucc) mindig állnak nénik - bácsik, vagy gyerekek akik segítenek pakolni és közben ki van rakva a persely és ráírva kinek gyűjtenek. (Természetesen megkérdezik segíthetnek-e, és a No Thanks - nél sem néznek csúnyán.) És ez csak egy példa volt, rengeteg sokat sorolhatnék fel.

Egyértelműen nem cseszte el a hangulatot a karácsonyfa idő előtti feldíszítése (az otthonihoz képest ugye itt december eleje) ahogyan az itt szokás, sőt még inkább meghozza a készülődésre a hajlandóságot.

Az adventi koszorú készítése és/vagy vásárlása teljesen elmaradt, megoldottam négy darab gyertya összekötözésével (őő gondoltam a gáztűzhely négy rózsájából mindig egyel többet meggyújtani, (nem saját ötlet) de ennyire még én sem vagyok elvetemült).



A karácsony továbbá röviden:

A (töröttalpú, idős nénitől kapott - nem a néni volt törött talpú, hanem a fa ...bár végül is kitudja...- >>>további jelzők köv. műanyag) karácsonyfa kétszer dőlt el, így összesen háromszor díszíthettük
A kacsasültet nem lehet elégszer kihangsúlyozni annyira brutálisan finom lett
Lehordtunk a pincébe néhány dolgot - és ez közvetetten azt is jelenti, hogy már van néhány dolog, ami csak helyet foglal és nem férünk el tőle (ezt, a tavalyi az üres lakáshoz képest nagy előrelépésként fogom fel, még ha bőröndre nem is volt szükségünk az elmúlt másfél évben - utoljára akkor reggeliztünk rajta, mikor még nem volt asztal.)
A férj által jutányosan a használtbútorosnál megvett óriás-bőrfotel-szerelem a harmadik helyére került a lakásban a karácsonyfa miatt, de ott sem jó - most ideiglenesen szintetizátor állványként használjuk.

----aki csak a jóra kíváncsi eddig olvasson-----

Egy kis karácsonyi lelkizés mindenkinek jár - engem sem került el.
Itt Torquay-ban a benzinkutasoktól, a kukáskocsin dolgozó munkásokig mindenkin mikulássapka volt a Karácsony előtti utolsó héten, és nem is lehet elégszer elmondani, milyen jó érzés felszabadult, vidám emberek között élni. Integettek, rámosolyogtak az utcán az emberre.

Ez méginkább szomorú kontrasztot ad a lelkem másik felével, azért ami most otthon folyik. Egyre csalódottabb vagyok a hazám ügyeivel kapcsolatban. Nem politizálok, és nem mondok véleményt, nincsen jogom hozzá - úgy gondolom innen nem pofázhatok bele, de nagyon fájdalmasan érint.
Emberi életek mennek sorban tönkre (ahogyan a mienk is tönkrement volna, ha hagytuk volna), senkinek sem kívánnám átélni, amit mi átéltünk napról-napra, estéről-estére, mégis százak, ezrek élik most át ugyanazt, hogy még ennivalóra sem telik, és gondolkozni is felesleges miből fizetik be a villanyszámlát,  vagy miből vesznek a gyereknek cipőt. Este nehéz szívvel fekszenek le az ágyukba, a házastársak már nem néznek egymásra, és a gyerekre mosolyogni is elfelejtenek reggelente.
Beleszakadnak úgy titkolják, hogy nagy a szar, és éppen kezdi ellepni őket, csak mennek, robotolnak, mégis mindig csak egyre rosszabb.
Nem tudom mi volna jó, nem tudom hogyan kéne másképpen  csinálni, csak azt tudom, hogy nyugtalan vagyok, ideges, és nem látom, merre viszi az országot ez az út.

Mindemellett Karácsonykor mégjobban hiányoztak az otthoniak, és a honvágy érzése is megtalált (eddig azt hittem baj van velem).
Remélem, hogy végre munkába állhatok valahol, mert nagyon szeretnénk spórolni a nyári hazaútra, és ez csak így sikerülhet, mostmár nagyon mennék kicsit haza.