Lángosparti magyarmódra

...a büfékocsi beüzemelése eleve problámákkal kezdődött. Valamiféle áramos bonyodalmak akadtak, bérleményből nem volt jó, a generátort meg még anno ellopták, valahogyan mégis ki kellett szolgálni a lángossütő áramigényét. Nosza a fiúk - némi pálinka segédlettel -  belefogtak a fabrikálásba, tettek vettek, mígnem az egyik autó motorjának beindításával lett elegendő áram az üzemeltetéséhez. 30 db. lángost el is pusztítottunk hamar, folyamatosan főtt le a kávé a kapucsinó, hogy "melegen tartson", mintha a pálesz erről már nem gondoskodott volna. Előkerültek tokaji borocskák - fogtündér nagybácsi jóvoltából (értsd: fogorvos) - szilvás Unicum, - nemrégiben otthon járt Peti közreműködésével - a sör meg hát amúgy is nemzetközi. Minden párnál az elmúlt egy-másfél év alatt a gólya is megfordult, mi is vittük a lányokat, így legalább mindegyik töpörtyűre jutott egy felvigyázó és mi anyukák is kivehettük a részünket a társasági életből (legalábbis ezt hittem én eleinte, de megfeledkeztem arról, hogy a kismamák társasági élete megreked néhány évre a cumisüvegek alatt, illetve a mellszívóval agyuk egy része is távozik időszakosan, ez később visszanő). Tehát - beszélgettünk a babakocsik között, a cici-pelenka-hasfájás témakörről, amitől én hideglelést kapok, pedig négy gyereket részlegesen már felneveltem, de valahogy sosem voltam az a fajta anyuka, aki a terhességi csíkokat  kirámolja a játszótéren - ha nagyritkán megmenekültem a gyerekektől, hát kirúgtam a hámból inkább, minthogy még akkor is szóban fejjem a tejet tovább. Néha próbáltam menekülni a ciciktől egy cigiig - de mindig utolértek a kérdéseikkel, egy idő után feladtam. (Néha érzem azt magamon, hogy átlagon felül empatikus vagyok, de máskor meg azt, hogy bunkó embergyűlölő - azt is megértem, hogy kevés a barátom.)

Mire a gátmetszéstől eltutottunk az autósülésig, addigra a fiúk eléggé asztalcsapkodós hangulatban voltak már, mondhatnám úgy is totálisan lerészegedtek.
Ezt még messziről is meg lehetett állapítani a sötétben, mert valahogy a sziluettek egyre többször karoltak egymásba, a jobb kezét mindenki sűrűn emelgette, a bal kezével meg erősen hadonászott. Alkoholos befolyásoltság továbbá azonosítva ..rva...idesz..., mosnem?.. de b..szki,  figyeljfigyelsz?.., hááátja, hangfoszlányokból.

Be kell valljam én is rossz anyuka voltam, mert annyira nem figyeltem a 12 és 16 év közötti tinilányaimra, hogy azok az engedélyezett mennyiségen felül fogyasztottak forró csokit, Sprite-ot, valami piros cukros ragadóst, valamint helyszínelést követően számtalan chips-es zacskót, csokipapírt, és pufiszacsit is találtam körülöttük. Komolyan úgy néztek ki a temérdek szénhidráttól, mint akik be vannak lőve, a cukor tette a dolgát. Folyamatosan rihegtek-röhögtek, be nem állt a szájuk, és férfiakat megszégyenítő hangerővel üvöltözték túl egymást.
Bevállaltam a rossz zsaru szerepét, és 11 óra felé megparancsoltam, hogy kövessenek a bérleménybe, amíg majd az apjuk is eléri a szintet, és leesik a feje a büfékocsi pultjára. A hazafelé tartó 15 perces út alatt ötször álltunk meg mert valakinek pisilnie kellett, és nem azért mert ötször kellett pisilni, hanem mert csak harmadjára találtunk olyan helyet ahol nincsen kamera. Olívia kínjában már kijelentette, őt a kamera se érdekli, különben sincsen a seggén rendszám, hogy beazonosítsák ki pisilte össze a kerítés sarkát a Homebase parkolóban.
Hazaérve ráébredtem, hogy elhoztuk az egyetlen nálunk lévő lakáskulcsot, a férjnek írtam egy sms-t, hogy nyitva hagytam mindkét ajtót. Kihagytam a számításból, hogy a felettünk lakó öreg kissé gyanakvó természet, (főként mikor a helyi social club-ból jön meg és főként hétvégén) még a kiskaput is reteszre csukja állandóan (sokszor emlegettem szegény megboldogult mamáját, két 40 kg-s sainsbury-s szatyorral a kezemben - hát ez van, messze vagyok a tökélytől).
Mire a férj hazalábalt, a lépcsőházajtó természetesen zárva volt, állítása szerint kilencszer csöngetett, mire álmos Tami hálóingben megjelent, én csak arra ébredtem fel, hogy az uram az ágy szélén ül alsógatyóban és a telefonját nézve röhög. Bár fúrta az oldalamat, nem kérdeztem meg min nevet ennyire, mert felmértem a veszélyét annak, hogy másfél órás előadásba kezd, aminek a végére elfelejti az okot, úgyhogy megfordultam és gondoltam tovább alszom. Emberem radarja viszont jelzett, észrevette a somolygást, és meghajtotta anyókát, mint Singer a varrógépet....
Kicsit azért sajnálom a mai napját, minthogy én itthon  - ő meg elment dolgozni, de majd a kedvenc fokhagymás csirkéje kárpótolja érte,  rövidített napja is van - amúgy meg aki éjjel legény.....

Édes otthon...

...avagy: Nyaralás az autóban

Hazaindultunk. Az út eszméletleniszonyatosan hosszú volt, bár az első felét még az újdonság varázsa miatt élveztük. Amikor viszont a hátsónk már töklapos volt, a lábaim zsibbadtak, és a férjem 50 fokos agyvizét vezetés közben ásványvízzel hűtöttem, akkor már nem annyira. (Angliában viszonylag kevés szükségünk volt légkondira, így eszünkbe nem jutott, hogy a gáz kifogyhat belőle...)
A gyerekek hősiesen viselték az autózást, de a vége felé (éppen addigra mikorra már a mi bugyrunk is tele volt) már nyűgösek voltak, nyafogósak, fáradtak. Két fojtogatás között próbáltam megértetni velük, hogy nem egymást akarják legyilkolni, csak a fáradságtól nehezebben kezelik a stresszt, és az itélőképességük sem mozog a normális tartományban.
A férj pedálnyomós (nem vagyok jó térben) lába már beállt derékszögben a gázra, ő is elég hisztis volt már a vége felé, úgyhogy amikor azt hitték alszom, keleti mantrákat mondogattam, hogy még bírjam a konfliktuskezelést, mert én meg abban fáradtam el, de totálisan. Mindezek közben rémképeim voltak a visszaúttól, merthogy a cucc is több lesz, a hely meg kevesebb, és még egy kutyát is bátorítanom kell, hogy mindjárt odaérünk.

Anyu és Zsófi ugye nem számítottak ránk, csak a fiúk voltak beavatva (öcsém és Zsófilányunk barátja), hogy egy nappal előbb érkezünk. Anyám jól le...szott, hogy MIT FOGUNK ENNI, NINCSENISKITAKARÍTVA RENDESEN, ÉS JÉÉÉZA MÉG ÁGYNEMŰT KELL HÚZNI, hát az anyák már csak ilyenek. Amíg ő takarított, meg felrakta a bográcsban a töltött káposztát, fémhordóban a pörköltet, addig a hűvös-árnyékos 38 fokos teraszon teáztunk, kávéztunk, és szokás szerint semmit sem fényezve elmeséltük, hogy az út borzalmas volt, hosszú és meleg, mi is borzalmasak voltunk, a férj hosszú, de egyikünk sem meleg.

Otthonlétünk röpke 12 napja alatt mindenhol voltunk, csak elég keveset a fenekünkön, azt is többnyire az autóban. A barátnőm azt mondta, örülj neki, hogy ennyien látni akarnak titeket - hát legközelebb ezt is másként fogjuk szervezni, fejben végeztem egy kis számolást - és következő otthonlétkor jön aki akar hozzánk, napra beosztva - akkor nekik fejenként csak egyszer kell jönni, mi viszont nem autókázzuk még otthon is szét az agyunkat. MINDENHOL, de tényleg mindenhol ENNI kellett, álmaimban azóta is óriás töltött káposztás gombócok gurulnak utánam, és hústekercsek üldöznek, kivont csirkecomb karddal és fánkpajzzsal. A férjem meg is jegyezte egyik este az ágyban "én nem értem ezt, ez az egész Magyarország egy nagy konyha...mindenki csak főőőőz egyfolytában". Az utolsó napokban én már csak dinnyét voltam képes lenyelni, így is híztunk fejenként legalább három kilót.

Szerettem volna Pécsen is kirándulgatni, fotózni, de nagyon kevés idő jutott erre, bár a belvárost és a Zsolnay negyedet (ami nagyon szép, csak kong az ürességtől) sikerült megnézni.

Érzéseim tekintetében meglepődtem picit.
Tinikorom tanyái voltak a Szecska (Széchenyi tér), a ló farka alatti randik, meg a sétatér, ahol érettségi után megfürödtem a szökőkútban. A szinházban rengeteg előadást láttam, a Mohácsi úton, -  ahol a Zsolnay gyár van -  közlekedett nap-mint nap a buszon haza szülőfalumba. Az ismerős helyek mégis olyan idegenek voltak, mintha én már nem is ide tartoznék, egyben mégis olyan ismerősek, mint ha el sem mentem volna. Nem érintettek meg, nem okoztak nosztalgiát, nem párásodott be a tekintetem - és a férjemé sem.
A torkomban csak apám sírjánál volt gombóc, de az a gombóc mindig előjött az elmúlt 17 évben bármikor jártam ott, de elég csak gondolni is apura a szorítás máris jön.

A kevés megmaradt barát még tartja magát a nehézségek ellenére, bár alaposan érzik a bőrükön a gazdasági helyzetet, tekintve hogy közülük két családnak is volt frankhitele. Egyikük sikeresen előtörlesztette másik kölcsönnel, a másik kérte az árfolyamrögzítést. Reméljük, hogy minden rendben fog tovább menni náluk is, mindenesetre én nagyon szorítok értük.

Egyetlen ott töltött hétvégénk szombatjára öcsémnek sikerült dupla szülinapi bulit összehoznia (öcsi,én) és ELJÖTTEK a régi - többségében gyerekkori - ismerősök, cimborák, jó kis rockbuli kerekedett, a végén gitározással és énekléssel ahogy azt kell. Rokmaratonból is kaptam kicsit, legalábbis egy Ossian-t, na az Acélszívtől viszont megjött a sírós nosztalgia érzés, de inkább csak a tinikorom után.



Az árakon elképedtünk rendesen, főként ami Olivia útlevelét illeti - merthogy rövid tartózkodás miatt sürgősségire kellett kérni, így meg a 2500 keményforintot még meg kellett fejelni húszezerrel (!). Pfff.
Én csak egy anyóslátogatást hagytam ki, a család ott is tiszteletét tette, én inkább nem, mert  "Hol engem valami közelről , mélyen sebez, ott hallgatok."

Zsófi lányunk és barátja októberben követ minket, remélem anyu is jön esetleg karácsonyra, de a búcsú így is megríkatott, borzasztóan fájt otthagyni őket megint. Életem legrosszabb pillanata volt, akkor 2010-ben, mikor ott kellett hagynom elsőszülött gyerekemet a budapesti vasútállomáson, annál azért egy fokkal kevésbé fájt ez, hogy tudom, nemsokára találkozunk, és utána együtt lesz újra a család egésze.

A visszaút közel sem volt olyan rémisztő, mint amire készültem, talán mert kipihentebben vágtunk neki, a meleg enyhülése (és a légkondi újratöltése) is segített valószínűleg. A kutya is egészen jól viselte az utat, útközben tanítottuk angolul, kicsit át is kerszteltük Pájnivá (mondjuk a Pie szóból)
- mert a Fánit nem szívesen kiabálnám a futtatón, mithogy angolék felhomályosításából kiderült, ez a klitorisz szlengneve. Van abban valami megmosolyogtató, hogy 10 évig Csiklónak hívtuk a kutyánkat...a férj azt javasolta, hívjuk eztán így, itt úgyse értik, én javasoltam, hogy ő is nézesse meg magát holnap az állatorvossal.

Ottlétünket beárnyékolta a gyilkosság, amiről az egész országban mentális maszturbáció folyik, médiahányással és online szarkenéssel egyetemben - nem tudtam nem megemlíteni, de mélyen nem megyek bele - megdöbbentett a lincshangulat ami a városban van.

Vissza is hazajöttünk azt hiszem, nem ami a lakást, inkább a mi angliai életünket véve. A lányoknak még volt négy nap suli (már csak egy), a férj visszaállt dolgozni, én pedig nekiültem az önéletrajzomnak, és a munkakeresésnek (ettől még mindig összeszarom magam). Október körül kicsit nagyobb lakásba - házba - mennénk, tekintve, hogy ismét régi létszámúra bővül a család.
Elhatározásom szerint (és többek bíztatására) pedig nekilátok egy hosszabb lélegzetvételű irománynak, illetve az eddigi fiókirományokat is belerendezgetve valamiféle rendszert vinnék a lefirkált gondolatokba. Fogalmam nincsen mihez mérten lennék elég jó, vagy túl színvonaltalan, de ha nem látok neki, sosem fog kiderülni.

Igazi Thai vacsora...

...avagy, hogyan lettem tűzokádó sárkány?

Történt ugyanis, hogy helyi magyar fogorvosbarátunk szerzett magának az interneten egy thai feleséget. A történet röviden annyi, hogy rég leveleztek már, történt Thaiföldi látogatás, majd magyarországi találkozó, de a hosszabb együttlét lehetőségét az angol bevándorlási szabályok akadályozták. A házasság ennek megoldásaként volt szükséges, mely Magyarországon köttetett, s így mint EU-s állampolgár hitveseként jöhetett a lány - immáron asszonyként - Angliába.
Barátunknak facér, de társaságra vágyó időszakában , esténkénti borozgatásokkal, magyaros vacsorákkal próbáltuk enyhíteni magányát.
Most, hogy bekötötték a fejét, meghívtak minket egy feleségbemutatós igazi thai vacsorára.
Túl sok fogalmunk a keleti ételekről nem volt eddig, azt is az európai ízlésvilághoz igazított kínai éttermekből szereztük. Tudtuk a thai kajáról, hogy eléggé fűszeres, nekem a Derült égből Polly-ban Ben Stiller izzadtságtól csepergő homloka ugrott be, de lehet, hogy az indiai kifőzde volt. Előljáróban meg lettünk kérdezve, hogy mennyire bírjuk a csípőset, én mondtam, hogy kicsit szeretem, nagyon nem.

A vacsorához a fogdoki előljáróban annyit közölt, hogy amit az asztalon találunk válogatás nélkül kerülhet a tányérra, nincsen semmi szabály, minden-mindennel ehető - kivétel talán a leves, amit a thai-ok is előételként fogyasztanak.
Már a leves olyan erős volt, hogy én a könnyeimmel próbáltam higítani, nem sok sikerrel.
Az asztalon a leves mellett 10 fogás foglalt helyet, volt közötte sertésből készült curryféleség, tintahalat, rákot és kagylót tartalmazó zöldséges cucc, egy ágas-bogas zöld saláta, üvegtészta, halas szószos valami, a rizs természetesen az illatos fajtából, só nélkül főzve.
Az ágas-bogas salátából kivettem egy tofudarabot és megkóstoltam, arra már a fülem is könnyezett, izzadtam mint egy igásló és iszonyatosan melegem kezdett lenni. Eközben házigazdánk előadást tartott a thai chili jótékony hatásairól, (én erre már nem figyeltem, mert füstöt eregetett a fülem) és bíztatott minket, ha nem elég erős még a kistányéron odakínált egész chili paprikákból lehet hozzá harapni.
A vegyes tengeri kütyükkel teli zöldséges ételnél maradtam, az volt a leginkább lenyelhető, de az is kaszálta a torkomat rendesen. (Érdekes megemlíteni, hogy a csípőstől elkülöníthető más ízek viszont tényleg nagyon finomak voltak.)
A férj egész este rettegett, hogy leég a ház (nem a thai chilitől,  hanem a temérdek gyertyától, ami a hangulatvilágítást jelentette - férjnek ugyanis mindenféle tűz-, gáz-, áramfóbiája van, folyton azt figyelte a szeme sarkából, hogy a huzat nem visz-e le egy gyertyát a párkányról. Egyszer rá is akart kérdezni, de az asztal alatt bokánrúgtam.)
Az estét összegezve a vacsi nagyon finom volt, igaz jót tett, hogy egy  kis sajttal lefojtottuk, és egészen addig ittam a bort utána, amíg a szemem már nem könnyezett csak csillogott homályosan, de legalább olyankor jobban beszélek angolul. A hangulat tetőfokán majdnem rákérdeztem, hogy ap...ába lehet az, hogy a keleti csajok 33 évesen 17-nek néznek ki, de a férjem bokán rúgott a dohányzóasztal alatt.

Éjszaka nem kellett takaró, meg még másnap sem, a thai kaja fűtőértékét figyelembe véve jelentős rezsispórolást tenne lehetővé, ha bírnánk torokkal.

(Jah és majdnem elfelejtettem a bennetek motoszkáló kérdésre a válasz - nem! A thai kaja csak egyszer csíp!)