A kölcsön emberszagú Dukáttót vissza kellett adnunk, úgyhogy ismét buszozunk...ma reggel csontig fújó hideg széllel szemben küzdöttük el magunkat a buszmegállóig.
A sevi sebváltója viszont elvileg a héten készen lesz, az ellenérték kiegyenlítésére még nincs kész a terv, jövő hétig amúgy sem lesz kocsi, hisz még el kell menni a váltóért, hazahozni, és visszaszereltetni. Reménykedünk.
A házunkat fájó szívvel meghirdettem eladásra, és cserére is.
Ha már így alakult jó lenne mielőbb túladni rajta, de az ingatlanpiac pang. Reménykedünk.
Minden porcikám berzenkedik attól, hogy panelba költözzünk a városba, hogy itthagyjuk kisfalunkat, a gyerekeim szülőfaluját.
A lányok még nem tudják, majd ha komolyra fordul, akkor elmondjuk nekik is.

Tovább keseredett a lelkem, mikor hétfőn szólt a kocsmárosasszony, hogy este hétre menjünk át.
A kocsmában terített asztal várta a helyieket, rajta a frissen megvágott füstölt sonka, stifi, és kolbász, lilahagymával, uborkával, salátával, paprikával, valamint kőrözött túró, és friss kenyér. Nagyon jóleső érzés valahová tartozni. A kocsmárosék is leültek velünk, beszélgettünk, borozgattunk.
Távozáskor az italfogyasztást is a ház számlájára írták. (Megjegyzendő ez is, a hátsó szándékot feltételezők gyanújának eloszlatása végett- miszerint azért lettünk megvendégelve, hogy mellé jó sokat igyunk..) Ha jó emberek vesznek körül, nem vagyok olyan borúlátó.
Igen még van ilyen.
Szerettünk itt élni - csak nem tudunk tovább.

Csupi focizni ment...

... történt ugyanis, hogy nagylányunk barátja itt aluszkált nálunk, reggel pediglen indult meccsre (játékosként).
Edzőcucc bekészítve a sporttáskába, csak egy tiszta törölközőért szaladt be a gardróbba. Ez a pár másodperc bőviben elég volt Csupi(karthauzifélfülübefogatdottházikényelmes)macskának arra, hogy belemásszon a sporttasiba*... D. bedobta a türit a táska tetejére, behúzta a zippzárat, és elindult.
Mi a nagylánnyal itt a nappaliban dumáltunk, egyszer csak nyílik az ajtó, és valaki behajította rajta a macskát...még néztünk is egymásra furán; azt hittük, valamelyik kedves szomszéd volt.
Este tudtuk meg, hogy D. az utca végéig cipelte a jószágot, csak mikor az elégedetlenségének adott hangot, vette észre, hogy valaki van az adidasban.
Az egész olyan Mézgacsaládos,...én tegnap óta ezen röhögök....



*Egyszer fél napra bezártuk a gardróbszekrénybe is, de megtaláltuk már pl. dobozban, bevásárlókosárban, konyhaszekrényben, de volt, hogy a cipősszekrény tetején aludt a sötétben, vendégek jöttek, és mindenki rápakolta a kabátját - ő meg békésen durmolt tovább 10 kabát alatt.
Freudilag azt mondanám, erős ingerek érhették az anyaméhben, és vágyik oda vissza...

Mivel elhatároztam, hogy ez nem lesz lamentblog, ezért mostanság nem írtam.
Nem, mert nem igazán tudtam volna jókat írni!
Rájöttem viszont arra is, hogy jól esik letenni ide a nyűgjeimet, legfeljebb nem olvassa el, aki nem akarja.
Tegnap különben is bejött a boltba egy fideszradikális nagyapó, és ez felvidított (egyben el is szomorított):

"...mondtam én neki: één majd pontot teszek az ügy végére...., de a homlokán lesz az a pont..., és kilencmilliméteres lesz!"
"...ja és azt tudta, hogy a Toller felébresztésére amerikai orvoscsapatot hívtak, mert fel kell ébrednie, hogy kiszedjék belőle a PÁNCÉLSZEKRÉNY KÓDJÁT! Tudja ott van az a sok pénz, amit eldugtak!!!!"
(Szerencsére mielőtt belekezdett volna abba, hogy a földönkívüliek juttatták hatalomra a kormányt, kész lett a gépe...)

Hirtelen az én problémáim eltörpültek.
Kicsit szégyelltem is magam, hogy alantas gondjaim rányomták a bélyegüket a hangulatomra, miközben ilyen viccesen veszélyes emberek szaladgálnak szanaszét.
Nem vagyok egyik oldalon sem. Pontosabban az ésszerűség, a kedvesség, a tolerancia oldalán vagyok, éppen ez az, ami miatt élhetetlen számunkra ez az ország.
...De igen: szeretem a gulyást, meg a nyelvemet (mindkét jelentésben), a Futrinka utcát meg ilyeneket.

Azért az ország sorsa, és az emberek hülyeségei mellett mégis azon siránkoztam, hogy a fizetésemet és a családi pótlékot beletömtük a lyukakba, hogy a férjem szülinapját semmiféle tárgyi dologgal nem nyomatékosítottam, hogy egy hónapja nem voltunk bevásárolni, a konyhaszekrény és a hűtő veszélyesen ellaposodott.


- Anya mit főztél??
- Tulajdonképpen ... nem is tudom...
- Az jó szokott lenni!!
- :)


Nagylány hatodik helyen bejutott az országos döntőbe kémiából. Cserébe kapott egy 100%-os érettségit*, meg sok puszit... rém büszke vagyok!
Sírósan büszke!

Életkedvemet ismét a gyerekeim adták vissza!



*Prológ: Az érettségi 2009-től nem jár, így le kell tennie. Ellenben az első 10 helyezett 80 pluszpontot kapott, így ez neki is megjárt!

Star Trek

" Hagyjátok már anyát, nem látjátok, hogy szigetelőmező veszi körül?"

Földrajz

- Anyaaa! Miért mi vagyunk a Dunán túl? Miért nem ők?

A gödör

A bolt előtt levődött egy gödör.
A kétszer két méteres lyukat jól megfontoltan meg is kellett tervezni. Azért, hogy jól megtervezve, minden körülményre körültekintően figyelve, a lehető leghamarabb betemetésre kerülhessen.

Először kijött egy villanyoskocsi, három emberrel. Körülnéztek, elmentek. Aztán kijött egy gázoskocsi. Körültekintően körültekintettek, aztán ezek is elmentek. Aztán jött egy vizeskocsi, hogy szakértő szemmel megvizsgálja a megvizsgálandót.
Na, akkor negyednapra jött egy Kubik Kft-s autó, és hozta a gödörásó szakembereket – ezek legalább nekiláttak dolgozni. Feltörte az emberek a járdát, és ásott az emberek rendületlenül. Régi jó munkamorál szerint egy dolgozott a négyből – a legfiatalabb - az öreg szakik pedig eközben azt mutatták neki, hogy hogyan kell az ásóra támaszkodni, ha majd ő is öreg szaki lesz, addigra vizuálisan rögzülhessen. Végül is a munka egyenlő elosztása megmaradt, hiszen kopasz korukban valószínűleg ők is kiástak pár gödröt egyedül.
Amikor szegény kisgyerek már nem látszott ki a lyukból, akkor valamin elkezdték csóválni a fejüket, összepakoltak, a tátongó mélységet körbekerítették egy sárga gyilkosságos szalaggal és elmentek. Ezek után két napig nem történt semmi érdemleges változás a gödör életében, leszámítva, hogy néhány ember majdnem beleesett (mert azt elfelejtettem, hogy a járda közepén volt az anomália).
Aztán a néhány napos csend után megjelent egy kismarkoló, két új arccal. Az egyik a markolót kezelte, a másik meg navigálta. Négy-öt markolás után kicsit beszélgettek, majd megebédeltek és elmentek. A következő napon megint jött a markoló, megint markolt négyet, de valami nem stimmelt, mert ebéd nélkül léptek le.
Aztán utána reggel jött egy áramosautó, meg egy másik jelzésnélküli. Magasabb beosztású emberek lehettek, mert bajuszuk, szakálluk és szemüvegük is volt, valamint nagyon komoly értelmes arcot vágva csóválták a fejüket, és simogatták a szakállukat, mire a másik autóval érkezettek a fejüket vakarták. Tanácskoztak egy órát, és ezek után egy hétig megint nem történt semmi. Aztán újra kijöttek a szakértőbbik fajtából, csóválták a fejüket és megint elmentek.
Újabb egy hétig semmi. Egy szép kedd délelőtt, amikor ömlött az eső, (előző este kezdett esni), 10 óra felé ismét megjelent a Kubikautó, és kiszállva a jómunkásemberek meglepődve tapasztalták, hogy a gödörben másfél méter víz áll. Ekkor távoztak, én azt hittem megvárják, míg kiszárad – de a valóság rosszabb volt. Négy nap silentium után szivattyúsautó jött, a kiérkező brigád emberei meglepve tapasztalták, hogy a gödörben nincs víz. (Természetesen ez a tapasztalat csak a csövek, és a berendezés összeszerelése UTÁN lepte meg őket.)
Még gondoltam is, hogy ha én lennék Isten, (némi humorérzékkel,) akkor négynaponta teleáztatnám a lyukat vízzel – és megvizsgálnám tudományosan, vajon meddig játszaná ezt egymással a kubikos meg a szivattyús. Aztán levonnám a konzekvenciákat, és elölről kezdeném a teremtést...újragondolnám... mondjuk az ötödik naptól.
Három nap múlva a kubikusok visszajöttek, a gödröt betemették, a járdát összetörve hagyták. Gondolom, a helyrehozatala már csak a jövő évi határidőnaplóba fér bele. A nemtudommirementki munkálat több mint egy hónapig tartott. A gödör majnemáldozatai között jónéhány nyugdíjas és iskolás szerepelt.

Bár "alul" a gálya...

Kedd hajnali ötkor az ágyamból lelépve nem a megszokott szőnyegmeleg érzetet közvetítette a talpamon levő receptorok sokasága az idegrendszerem felé. Nem működött azonnal a helyzetfelismerési központom, de azt éreztem, hogy ez nem olyan, amilyennek lennie kellene.
A tocsogó hang pontosította az észlelést.
Amíg én bömböltem (minden tragikusnak mondható helyzetben így vezetem le a feszültséget), "Naaa... ne bőgj már.. van itt már elég víz!" így a férj. Hívtuk a csőembert - szerelni, a Lalit - a gyerekeket fuvarozni, osztálytársat, hogy ne várjanak, boltmunkatársat, hogy késni fog.
Mire a csőember megjött, megmagyaráztam magamnak, hogy minden rendben van, főztem neki kávét, kipakoltam a szekrényt a hálóban, majd kedélyesen lehámoztam a falról a tapétának azt a részét ami még tartotta magát.